Budai Lotti: Shirzan bosszúja

Egy kegyvesztett asszony az angol trón ellen

A Shirzan bosszújában folytatódnak Louise Elsfield kalandjai, akit az átélt tragédiák kétségbeesésbe taszítanak. Ám, egy titokzatos indiai férfi keze utána nyúl és visszahozza a fényre. Az asszony és a vonzó Azam herceg között szenvedélyes viszony veszi kezdetét, amit a herceg féltékeny felesége nem néz tétlenül. Louise végül a halál torkában ébred fel a szerelmes álomból, hogy visszatérjen a forrongó Angliába és bosszút álljon boldogtalansága okozóján. Főhősünk hamarosan a király hatalmának megdöntésére szövetkező nemesek oldalán találja magát. Újabb veszélyekbe és kalandokba sodoródik, s mindeközben bosszúja beteljesítése érdekében kénytelen lesz saját testét is fegyverként bevetni.

Végre! Türelmetlenül vártam az Ágyas és úrnő sorozat második kötetét. Egyszerű szavakkal nem tudom kifejezni, milyen lázban égtem már a tavalyi év vége óta. Az idő nem volt kegyes hozzám. Ólomlábakon jártak a hetek, napok és percek. Egyre jobban fogyott a türelmem. Az utolsó időszak, a megjelenés előtti hét, maga volt a pokol és a mennyország egyszerre: oly kevés, de mégis túl messze volt még tőlem a várva várt kötet. De végre eljött a pillanat, mikor megtudhatom, hogyan folytatódik Louise története. Ám mielőtt belevetnénk magunkat a könyvbe, érdemes megvizsgálni a kötetet kívülről is.

A Shirzan bosszúja borítója erősen harmonizál az előző kötettel. A kettő egymás mellett gyönyörű összhangot teremt. Bevallom, a Shirzan szerelme esetében nem találtam kellően megfelelőnek a választást. Úgy éreztem, hiába szemet gyönyörködtető, mégsem tökéletes, mert félrevezeti azt, aki először veti rá a pillantását, ugyanis a borító alapján egy sokkal gördülékenyebb, egyszerűbb, romantikus kötetre számolhatunk. Ezzel szemben a Shirzan bosszúja minden szempontból megfelel az előzetesen elvárt igényeimnek. A színhasználat jóval sötétebb, haragosabb. Louise új énjét pedig pontosan olyannak látom, mint a borítón szereplő hölgy.

Itt már a cím is teljes összhangba került a történettel, ugyanis a főszereplőnk már ténylegesen, mint egy Shirzan viselkedik, többször is tudatosítva önmagában, illetve az egész könyv mozgatórugója a bosszú.

Kitűnő koncepció lett így, egybe.

Keserédes érzéssel kezdtem neki a Shirzan bosszújának. Nem volt foltmentes az örömöm. Hiába vártam ennyi időn keresztül, most, hogy végre a kezemben van, eluralkodott rajtam a véglegesség érzése. Louise története itt véget ér. Nem lesz több kötet Nincs több várakozás. Ha ezt a könyvet elolvasom, akkor nem marad több meg nem élt élmény. Nem akartam még elengedni a szeretett karaktereim kezét. Nem éreztem még készen magam rá, azért eldöntöttem: most kifejezetten lassan fogok olvasni. Minden egyes sort, minden szót jól átforgatok, s csak azután haladok tovább. Megadom a neki járó tiszteletet.

Persze, ismertek, még így is túlságosan gyorsan a végére értem. Egyszerűen képtelen voltam letenni. Kiszakítani sem lehetett volna a kezemből. Hiába olvastam tüzetesebben, mint szoktam, ez sem volt elég: másfél nap alatt a történet végére értem. Mentségemre szóljon Lottiban most sem csalódtam: egy újabb csodát alkotott. De nézzük meg közelebbről, miért is lett ez a kötet ennyire zseniális. Vajon méltó befejezést kapott a sorozat?

A Shirzan szerelmének a legvége egy igen ominózus pillanat: William Louise kezei között hal meg, miközben kiderül, hogy vétkezett, s egy csöpp gyermeket hagyott maga után. Forrongtam. Hát itt egyszerűen nem szabadna vége lennie egy történetnek! Ekkora függővéggel még sosem találkoztam! Esély sem volt, hogy az a nyugodt, lezárult érzés töltse ki a mellkasomat, mint ami általában szokta. Azóta is, akárhányszor csak ránéztem a könyvre, ezek az érzelmek mindig előtörtek: a meglepetés ereje, a könyörtelenség, a megbántottság, a gyász. Minden pillanatban, mikor eszembe jutott a könyv, azon érzések futottak át rajtam, amiben Louise maradt az utolsó lapokon. Majd beleőrültem.

A Shirzan bosszúja pár nappal az első kötet befejezése után folytatódik. Louise rengeteg dolgot átélt már az élete során. Sokkal több kijutott neki, mint amennyi szabadott volna. Másokért nem csak a testét, de a lelkét is feláldozta. Williamért rengeteg áldozatot hozott, s ha úgy nézzük, hiábavaló igyekezet volt, hiszen hiába küzdött azért, hogy újra együtt lehessenek, egy fertőzés miatt a férje meghalt. El sem tudom képzelni, hogy milyen gondolatok gyötörnének engem egész nap, ha Louise helyében lennék. Beleőrülnék a gyászba, s a mérhetetlen csalódásba, megbántottságba. Nem csoda hát, hogyha a történet kezdetén, szeretett főszereplőnk mélyen magába van fordulva. Teljesen összetörte az élet. Nem próbálja megjátszani magát. Nem próbál álarcot erőltetni magára. Nem akar már túlélni sem. Ez a kezdés eléggé rányomja a könyvre a bélyeget. Már itt látszik, hogy nem egy könnyű olvasmányt tartunk a kezünkbe.

Nem tudok elszakadni Louise karakterétől. Ő egy igazán erős nő, aki méltó példakép lehet bárki számára. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a kijelentésemmel sokan vitába szállnának, de hadd magyarázzam meg, miért gondolom így: az élete során rengeteg hibát vétett, de a döntéseit mindig a szíve irányította. Gyönyörű lelke van, s képes lenne az egész világot feláldozni azért, hogy minden kirakós darab a helyére kerüljön. A Shirzan bosszújában Louise egy teljesen másmilyen úton halad, mint az előző kötetekben. Itt az életére már erősen rányomta pecsétjét az őt ért tragédiák, ám hiába is tört szilánkosra az egész lénye, még így is képes talpra állni, s cselekedni. Igaz, hogy a felépülés útján nagyban támaszkodik a bosszú gondolatára, de ha ez kell ahhoz, hogy újra megtalálja önmagát, hát csak rajta! A viselkedése nagyon is emberi. Ahogy a gyászát kezeli, ahogy próbál létezni, majd később lélegzethez jutni... Olvasás közben végig fájt érte a szívem. Ha valaki igazán megérdemli a boldogságot, akkor az ő.

A történet olvastatja magát, noha igen erős koncentrációt igényel. Nem egy átlagos regényről beszélünk. A Shirzan bosszúja egy történelmi romantikus és kalandregény. Az olvasót folyamatosan dolgoztatja: minden kis mondatra érdemes odafigyelni, hogy az összefüggések és cselszövések teljes hálózatát átláthassuk. A történet korhiteles: a létrehozott karakterek, helyszínek, megszólalási és cselekvési módon mind tökéletesen illeszkednek a felépített díszletbe. Az egész könyvön érződik, hogy Lotti alaposan utánajárt a legapróbb részleteknek is, s minden tudását lantba vetette, hogy egy igazán tökéletes, élvezhető regényen keresztül mutassa be a 17. századi Indiát és Angliát. Sosem voltam jó barátságban a történelemmel. A középiskola alatt mindig küzdöttem vele. Nem tudtam kellőképp átlátni a múltunk hálózatát, így inkább csak magoltam, s mint egy robot adtam vissza a tudást, mögöttes tartalom nélkül. Sosem gondoltam volna, hogy a történelmi regények egyszer kedvencemmé válhatnak, márpedig már több írónő is elérte, hogy figyelemmel kísérjem ezt a műfajt is. Lotti a Shirzan bosszújában tökéletesen megmutatta, milyen volt Jakab király uralma alatt élni, s hogy milyen politikai viszonyok feszültek a nép különböző rétegeiben. Ebben a kötetben már sokkal erősebb a történelmi vonal, mint az előzőekben, de mégis, ugyanúgy élvezhető marad, mint az eddigiek, még az olyan tudatlanok számára is, mint én. Lotti újfent sok, eddig ismeretlen fogalmat mutatott be, melyek hasznos tudásként épültek be a szókincsembe. Az előző kötetben megjegyeztem, hogy a túl sok magyarázó lábjegyzet ront a hatáson, s hogy jelen esetben a "kevesebb több" módszer lenne célravezetőbb. Legnagyobb örömömre Lotti megfogadta ezt a tanácsot, s itt már a történetbe építette bele egy-egy ismeretlen fogalom magyarázatát, a lábjegyzetek pedig inkább érdekes információkat tartalmaztak. Ezzel sokkal élvezhetőbbé vált az egész regény, hiszen nem akadtunk fent a részleteken, nem rántott ki a történetből egy pillanatra sem a megjegyzések áradata. Sőt, kifejezetten vártam már, mikor tudhatok meg újabb érdekes és értékes információkat a múltunkra nézve.

A Shirzan bosszúja, noha erősen át van itatva történelemmel, mégis megmaradt egy gyönyörű romantikus történetnek is. Nem a klasszikus értelembe vett, könnyed stílusú romantika fűszerezi be, hanem inkább lélektani értelembe vett, ápoló szerelmi történetnek nevezném. Louise életében több fontos férfi is megfordul. Van, akit elengedünk, s megesik, hogy a helyükre másik személy lép, de minden kapcsolata más és más jellegű. Mindegyik hozzátesz a személyisége fejlődéséhez, változásához, de legfőképp az önmagához való visszataláláshoz. Megesik, hogy a szerelem onnan tör rá, ahonnan nem is sejtette. Lehet, hogy épp egy nem alkalmas pillanatban, máskor pedig a lehető legjobbkor jön. Louise a létező összes variációt megélte. Lotti a központi karakterein keresztül számos kapcsolatra, problémára és megoldásra hoz példát.

Beszéltünk már a történelmi és a romantikai vonaláról, de nem szabad elfelejteni, hogy nem utolsó sorban a Shirzan bosszúja egy kalandregény is. Nincsenek benne üresjáratok, mindig pörögnek az események: néha központi helyen, máskor csak a háttérben, de mindig történik valami, ami kihatással van a későbbiekre. Louise Shirzanként rengeteg kalandot és érzést él át. Ebben a kötetben már pontosan meg is kapjuk, mit takar ez a fogalom:

"– Látom a szemedben az erőt, a tüzet… Lángol, akár az oroszlán tekintete. A perzsák ősi népe harcos asszonyait a nőstény oroszlánról nevezte el. Shirzan… Így hívták őket. Engedd, hogy neked adjam ezt a nevet. Tudom, érzem, hogy benned olyan erő munkál, mely a világot is el tudná pusztítani."

Ennél tökéletesebben nem is lehetett volna kifejezni azt, ami Louise belső lénye. Ő tényleg egy Shirzan. 

Ahogy a címben is láthattuk, a történet középpontjában a bosszú áll. Williams halála nagyon megviseli a kedvesét, aki mély depresszióba süllyed. Innen számára a kiút a bosszú gondolatával kezdődik: bosszút szeretne állni azokon, akik miatt idáig eljutott, akik felelősek a férje haláláért, illetve az őt és a családját ért sérelmekért. Ez egy nagyon sötét gondolat, de az vesse rá az első követ, akinek a fejében még sosem született meg a bosszúállás gondolata, legyen az bármennyire jelentéktelen is. Louise ezért ugyancsak képes feláldozni a lehetetlent is, ám Mirza jól mondta:

" A bosszú kétélű fegyver, amely gyakran azt is megsebzi, aki forgatja. "

Elgondolkodtató, hogy vajon tényleg ez az egyetlen járható út? Revansot venni a szenvedéseink okozóján? Megéri azt az áldozatot a részünkről, amivel jár? Ki tudunk így törni a minket ért sérelmekből valaha is, vagy örökre megragadunk ezen a romlott állapoton? Lotti ezt a témát is alaposan körbejárta, s igazán jó válaszokat ad a bennem megfogalmazódott kérdésekre is.

Akárhogy is szeretném, de képtelen vagyok elmenni a könyv legvége mellett szó nélkül. Mikor azt hinnénk, hogy már mindent láttunk, mindent megéltünk, Lotti még akkor is képes meglepni minket, a maga kiszámíthatatlan módján. Ugyanakkor ezek az újabb csavarok egyáltalán nem tűnnek erőltetetnek, látszik, hogy nem az oldaltöltés miatt keletkeztek, hanem szimplán az írónő szeretett volna hű maradni önmagához és a történetéhez. Egyvalamit biztosan megtanulhattunk a Borostyánszemű és az Ágyas és úrnő sorozatok kapcsán: hiába a boldog befejezés, sosem lesz felhőtlen, rózsaszín a vége. Nem azt mondanám, hogy mindig történnie kell valaminek, de Lotti az olvasót is visszarántja a földre az utolsó pillanatokban is, nem csak a karaktereit. Nem enged igazán szárnyalni, hiszen nem az a célja, hogy az eddigi erős intelmeket gyengítse, hanem pont ellenkezőleg: a lehető legerősebb végkicsengést adja a fontos tanulságoknak, melyek így hosszú időkön keresztül velünk maradnak. 

Mérhetetlenül szerettem olvasni a Shirzan bosszúját is. Rengeteg érték rejtőzik benne. Olyan életigazságok, melyeket a saját kis világunkba is beépíthetünk. Emellett nem csak szórakoztat, de kifejezetten tanít is. Élvezetesen meséli el Jakab királyi voltát, s az ő uralkodása alatti változtatásokat, illetve a nép erre adott reakcióját. Szerettem látni a romantikus szálakat, amik néhol gyengédebben, máshol erősebben kötődnek. Imádtam a folyton mozgásban levő eseményt, s a rengeteg izgalmas kalandot. A Shirzan bosszúja méltó befejezése egy igazán csodálatos sorozatnak.

Lotti rengeteg olyan karaktert adott, akiket örökre a szívembe zártam. A fiúk, William, James, Goetz úr, Alisha, Azam herceg és még sorolhatnám. Louise viszont örökre ki fog emelkedni mindközül. A legbátrabb és legerősebb női karakter, akit hátán hordott valaha is az irodalom világa. 

Lotti rendkívül tehetséges író. Képes a legsötétebb helyeken is fényt gyújtani, de a legnagyobb boldogságba is egy kis mérget csepegtetni. Nála semmi sem egyszerűen fekete vagy fehér, hanem a világ összes színét megmutatja, ám sosem tisztán: a zöldbe sárgát csepegtet, a kékbe pedig piros foltokat rajzol. Minden gondolata mögött rejtőzik még egy. A történelemhez fűződő szeretetét képes az olvasóknak is visszaadni, sőt, még azok szívét is meghódítja, akikhez nem igazán áll közel a múlt forgataga. Mindig többet ad, mint amire számítunk. Lotti regényei az életre nevelnek. Megmutatja, hogy magától semmi nem fog megoldódni, s hogy tennünk kell a saját jólétünkért, boldogságunkért. Máshogy ez nem fog menni.

Teljes szívemből ajánlom Lotti könyveit mindenkinek, aki szereti a történelmet, vagy legalábbis nyitott az ilyen irányú regények irányába is. A reális, de romantikus lelkek is megtalálják benne a saját fénypontjukat, s örök élményekkel fognak gazdagodni. Akik a kalandokat keresik, azok is jó helyen járnak, ugyanis egy perc erejéig sem lehet unatkozni ezeken a csodás könyveken. 

Lotti a történelmi regényírók koronázatlan királynője.

"Légy boldog, hogy létezett valaki a földön, aki így szeretett téged."

"Fogadd el a sorsot, mely számodra rendeltetett, ne forralj bosszút. A bosszú kétélű fegyver, amely gyakran azt is megsebzi, aki forgatja. Törődj hát bele a sorsodba, ne keseregj, ne hordozz magadban keserűséget."

"Aznap, mikor magadhoz hívtál, egy viharos tengeren hánykolódó hajótörött voltál, aki kis híján összezúzta magát az éles sziklákon… A karjaim közt megnyugvást találtál, menedéket. De én nem akarok a te mentőcsónakod lenni többé. Hanem egy kikötő, ahova végleg hazatérhetsz."

"– Látom a szemedben az erőt, a tüzet… Lángol, akár az oroszlán tekintete. A perzsák ősi népe harcos asszonyait a nőstény oroszlánról nevezte el. Shirzan… Így hívták őket. Engedd, hogy neked adjam ezt a nevet. Tudom, érzem, hogy benned olyan erő munkál, mely a világot is el tudná pusztítani. Légy az én nőstény oroszlánom… Légy az én harcostársam. Légy az én Shirzanom."

"– Tudja, mi a baj a bosszúval? – kérdezte James, elgondolkodva forgatva a poharában a vörösbort. – Hogy csak ideig-óráig tartja életben az embert. Igaz, addig hatalmas erőket képes megmozgatni: veszélyt vállalunk, tengereket szelünk át, trónokat döntünk meg. De aztán… ha egyszer beteljesül, mi lesz az, ami kitölti az életét és a gondolatait, Louise?"