Niitaabell Világa: J. K. Smith: Ismert ismeretlen

Albertfi Lívia élete tökéletesnek tűnik. Fiatal kora ellenére egy jól menő étterem tulajdonosa, látszólag mindene megvan: szerető család, egy férfi, akivel éjjelente megosztja az ágyát, nagyszerű alkalmazottak, akik olyanok számára, mintha a második családja lennének. De egyik napról a másikra minden összeomlani látszik körülötte. Líviát megcsalják, szülei házasságában több évtizedes titok bukkan a felszínre, nővére és gyerekei élete pedig veszélybe kerül. Egyetlen dolog tartja a felszínen a lányt, a mások által furcsának talált megrögzöttsége, a sportfüggőség. Beragadt élethelyzetéből egy Ausztrália melletti varázslatos kis szigetre szóló meglepetésút zökkenti ki, ahol egy váratlan találkozás gyökeresen megváltoztatja az életét.

Thomas Kallio híres színész. Nők ezrei rajonganak érte, az egész világon ismerik. Mennyasszonya egy gyönyörű, fiatal modell, a férfi mégis másra vágyik. Egy hirtelen döntés és egy merénylet miatti kényszerpihenő hatására az ő élete is fenekestül felfordul.

Ez a két ember a legnagyobb zűrzavar közepette talál egymásra, majd váratlanul elveszítik egymást, és még csak nem is sejtik, milyen láthatatlan szálak kötik őket össze.

A sors útjai kifürkészhetetlenek, de vajon az ő esetükben kegyes lesz a sors? Viszontlátják még egymást az életben? Összeegyeztethető egy amerikai filmszínész és egy magyar étteremtulajdonos lány hétköznapjai? A szerelem minden akadályt legyőz?

Az írónő a tavalyi évben debütált első regényével, mely a Szerelem hirdetésre címet kapta. Egy könnyed, nyári romantikus történet, mely nagyon a szívemhez nőtt. Szerettem a humort, ami átszövi, s az események egyszerű, ám izgalmas fordulatait. Tökéletes kikapcsolódást nyújtott. Ezek után egyértelmű, hogy J. K. Smith új regénye, az Ismert ismeretlen is felkeltette az érdeklődésemet.

Első pillantásra már egy kis boldogság költözött a szívemben. A borító szintén ugyanolyan vidám, mint, az előző köteté is volt. Jelen esetben a sárga szín dominál rajta. Van egy olyan érzésem, hogy az írónő egyik kedvenc színéről beszélünk, mivel a regény lapjain többször is felbukkan sárga ruha. Ilyenkor mindig rápillantottam az első könyvére, hiszen pont olyannak képzeltem el azt, amibe Lídia virított.

Ha megnézzük a borítót, akkor elég sok információt leszűrhetünk már előzetesen is róla, ami a címmel és a fülszöveggel teljesen kiegészítik egymást. Megjelenik egy teljes teríték, mely Lídiára utal, illetve a forgatáshoz szükséges kellékek, melyek Tom személyéhez köthetőek.

Összességében már a borító megadja a kellő hangulatot, s így boldogan ütöttem fel ezt a kis könyvet.

A történet legelején már belecsöppenünk a létező összes szereplő életébe. Rövid, tömör kis megfogalmazásokba beleláthatunk, ki milyen körülmények között, hol él, majd épp, amikor feltennénk a kérdést: mégis ki ez a sok ember? akkor kezdenek el a szálak összefonódni is. Kialakul a fejünkben egyfajta családfa és kapcsolati rendszer. Ez a könyv első húsz oldala alatt már készen is van, így nagyon hamar tisztázódik mindenki helyzete. Elsőnek bonyolultnak hat, de fél pillanat alatt ki lehet bogozni a szálakat, s hamar elmúlik a „meg nem értés” érzése. Már az elején egy kellemes családi hangulat fogad, mind Líviánál, mind Marcsiéknál. Ám ez az idilli állapot hamar elvész, ugyanis az írónő hamar felrobbantja az első bombákat. Sőt, mondhatni, a történetvezetés közben végig olyan érzésem volt, mintha vízibombával sorozna: vicces helyzetek születtek meg a szemem előtt, melyek mögött azért van háttérigazság is. Sosem volt minden tündérmesébe illően szép, mindig volt valami kis szürke folt, ami elcsúfította az idilli állapotot, de pont ettől válik olvasóbaráttá, hiszen ki akarna a folyton habcukormázas szerelemről olvasni? Én biztos, hogy nem. Jobban szeretem, mikor a szereplők igenis megküzdenek azért, amit el szeretnének érni, s az élet nem tol mindent ezüsttálcán eléjük. Szeretem látni, ahogy a saját lehetőségeiket kreatívan kihasználják az utolsó morzsáig. Szeretem, ha pont úgy küzdenek a mindennapokban, ahogy én is teszem.

Szóval rögvest megismerkedünk Líviával, aki a könyv központi karaktere. Egy fiatal, sportos, jó humorral megáldott lány képe jelenik meg első körben a lelki szemeim előtt. Ahogy haladunk előre, egyre több minden derül ki róla. Lívia erős személyiség, akire méltán fel lehet nézni: vezeti az éttermét, tiszteli a beosztottjait, emberségesen bánik velük, a családját is úgy szereti, ahogy van. Szoros időbeosztással él, az ő világában mindennek megvan a maga helye és időpontja. Líviában valamilyen szinten magamra ismertem. Hasonlóképp gondolkodok én is. Jómagam is ugyanazt a rendszert követem minden nap, amit előre felállítottam magamnak. Minden nap ugyanakkor kelek, ugyanúgy megiszom a reggeli kávémat, ami mindig ugyanazon mennyiség kerül mindenből, majd leülök, s átböngészem a leveleimet. Megvannak a saját kategóriám, mint munkanap, szabadnap, szabad hétvége, s mindegyikre megvan a megadott menetrendem. Így belegondolva ez elég szomorú, hisz új dolgokat nagyon ritkán illesztek bele, ugyanúgy, mint Lívia is, de nekem tökéletesen megfelel, illetve ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok nyitott más lehetőségekre is. Egyszerűen nem szeretek a pillanatnak élni. Ezek után érthető, miért nőtt ennyire a szívemhez ez a csöpp lány.

A könyv további karakterei is nagy hangsúlyt kapnak. Sokszor úgy éreztem, hogy igazából nincsenek is központi alakok, mindenkinek ugyanannyi szerep jut, néhány statisztát leszámítva. Ezt az elején kicsit furcsálltam, de hamar rájöttem, hogy J. K. Smith egy közösséget alkotott meg, nem csak főkaraktereket és a környezetükben élőket. Olvasás közben folyton a Mi kis falunk, magyar sorozat jutott az eszembe. Abban láttam eddig hasonló kialakítást.

Thomas Kallio már az első pillantásra szimpatikus pasas. Hiába sztár, mégsem vakítja el a csillogás. Éli a híres emberek életét, de ettől független megmaradtak az alapigényei, mint egy boldog kapcsolat, ami őt magát is boldoggá teszi, nem csak a karrierjét viszi előre. Intelligens férfinak mondható, de nem a túlokos’ fajtából. Pont a kellő mennyiségű intelligencia és kifinomultság szorult belé. Számomra fontos volt, hogy az írónő nem használta ki a csontig rágott kártyát: miszerint a sztár nem akarja már a csillogást. Ez egy annyira sablonhúzás, amivel egyszerűen és gyorsan ki lehet borítani. Kallio kifejezetten élvezi a munkáját, szeret színészkedni, s jól is csinálja. Fel sem merült, hogy leköltözik vidékre és remete életet fog élni egy nőcske miatt. S ezt becsülöm benne: nem dobja sutba önmagát, hogy másokat boldoggá tegyen.

Sorolhatnám még tovább a szereplőket, hiszen mindegyik külön egyéniség. Mindenkiben volt valami, ami megfogott, amiért megkedveltem. Még Bálintban is, pedig benne igazán nehéz volt számomra szerethető tulajdonságot látni. De térjünk át a történetre.

Az események gyorsan folynak, tipikusan a „mindig történnie kell valaminek” elvet követik, mely jelen esetben igazán jövedelmező. Nincsenek üresjáratok, tényleg úgy érzi az ember, mintha egy sorozatot nézne. Természetesen a nagy drámák sem hiányoznak belőle. Mint mondtam, a szerző folyamatosan vízibombákkal sorozza az olvasót. A legtöbb esemény ennek hűen igen elszállt, tipikusan olyan, ami csak a papírlapon vagy a tévéképernyőn történhet meg. Ugyanakkor mivel egy szórakoztató művet tartottam a kezemben, melynek elsődleges célja, hogy kikapcsoljon, így egyáltalán nem zavart ez a fajta eseményvonulat. Jókat mosolyogtam az adott helyzeteken. Tetszett, hogy a szereplők tudják, mitől döglik a légy; képesek voltak minden szituációban ott lenni, s ha kell, visszavágni.

Több helyen is láttam, hogy modern tündérmesének titulálják az Ismert ismeretlent. Véleményem szerint ez a fogalom nem pontos. Igen, a képzeletbeli tökéletesre vajaz, ahogy megismerkednek és egymásba szeretnek ezek ketten, ugyanakkor a mesékben általában a főhősnő nem épp ezzel a temperamentummal bír. Lívia nem a bajba jutott kisasszony, aki várja a hercegét. Mondhatni ő megy a herceg elé, s először lecsekkolja, megfelel-e az elvárt kritériumoknak, s belefér-e az élete felépítésébe. Az Ismert ismeretlen több, mint egy egyszerű tündérmese.

Tetszett, hogy van mondanivalója. Jó volt, hogy a főhősnő a végére is önmaga marad: lehet, hogy vannak hibái, de azzal együtt fogadják el a körülötte élők. Természetesen a helyzethez mérten ő is változik, de ez a változás nem olyan drasztikus, amivel elveszítené önmagát. Alapvetően nem a rút kiskacsából lesz fehér hattyú, hanem inkább olyannak látom, mint a Rio-ban Azúrt, amikor először repül.

Minden történetnek van sötétebb oldala, s sajnos az Ismert ismeretlen sem kivétel. Vannak benne olyan szarvashibák, amik mellett nem tudok csak úgy szemet hunyni.

Megértem, hogy a történet attól vált széppé, ahogy ezek ketten újra találkoznak, hiszen a sors is ezt rendelte el a számukra, ugyanakkor egy hatalmas lehetőséget nem küszöbölt ki az író. A történet nem a kőkorszakban játszódik. Attól független, hogy Lívia nem éppen a technika embere, igenis sokkal hamarabb kiderülhetett volna, ki után fáj a szíve. Csak gondoljunk bele: ha az én édesanyám jönne haza fél év után, mert épp a saját könyvét vinnék vászonra, alapvető lenne, hogy érdekel, hogyan zajlott a forgatás. S szerintem kivétel nélkül, minden ember mesélne is róla, illetve képeket is mutatna. Ha egy családtagom munkásságát ily módon elismerik, azon nyomban tudni szeretném, hogy az általa megformált karaktereket kik fogják eljátszani. Sőt, Marcsi helyében én mindenkinek mutogatnám, hogy ki kicsoda lesz a filmben. Meg a trailert is. Mégis, a család egyik tagjában, sem a kívülállókban sem merült fel, hogy bármit kérdezzenek, utánanézzenek. Értem én, hogy az elmaradott Magyarországon vagyunk, de na… Emellett Marcsi sem ejti el egy szóval sem, hogy szeretné, ha teljes meglepetés maradna a premierig. Lehet másoknak ez apróság, fel sem tűnt, engem viszont iszonyúan zavart. Ez a történetnek egy nagy buktatója.

Emellett nem hiszem, hogy Tom nem találta meg neten legalább az étterem elérhetőségeit. Tudta a lány nevét, s hogy éttermet vezet. Ha ezt a kettőt beírja a googlebe, automatikusan, első helyen ki kell dobnia a megfelelő találatot, hiszen azt tudjuk, hogy online adatlapja is van a Liv’s-nek. Márpedig azon az elérhetőség mellett fel szokták tüntetni a tulajdonos nevét. Legalább a leírásban, bemutatkozásban. De ez már tényleg csak szurkálódás a részemről. Már megint a gonosz kis informatikusvérem tört felszínre, aki nem tud szó nélkül elmenni a keresőmotorok belső funkciója mellett.

Az Ismert ismeretlen egy igazi kis színfolt a szürke hétköznapokban. Tökéletesen ki tudja kapcsolni az olvasót, hogy az ellazulva folytassa a megkezdett munkáját. Jelenleg épp nyelvvizsgára készülök, s a felborzolt idegeimnek igazi balzsamként hatott, mikor olvasási szünetet rendeltem el. Kizökkentett a stresszből, hogy aztán újult erővel folytathassam a tanulást. A legideálisabb olvasási körülmény szabadságon, vízparton, limonádéval a kezünkben teljesülne. Tipikus nyári történet, amit nyaralásra visz magával az ember. Megszerettem Líviát és a többieket. Pontosan azt kaptam tőlük, amire szükségem volt: egy kis könnyed humorral fűszerezett boldogságot, mely igazán feltölt. Sokszor nevettem a képtelen helyzeteken a szereplőkkel vagy azok kárára.

Ha egy könnyed stressz levezetésre, kikapcsolódásra vágysz, akkor bátran vedd elő ezt a vidám könyvet. Kikapcsol, megnyugtat, megmosolyogtat és feltölt. Ismerd meg te is ezt a Képes képtelen történetet.