Két nagyon erős hozzászokást eredményező drog erőszakos cselekményeket váltott ki az emberek és Mások között; mindkét fajból többen meghaltak a közeli városokban. Így amikor Meggie látomásában véres hó és fekete tollak jelennek meg, Simon Wolfgard – a Lakeside-i Udvar alakváltó vezetője – elgondolkodik, vajon vérprófétájuk múltbeli támadást vagy jövőbeni eseményt látott.
Ahogy a próféciamondás késztetése egyre gyakrabban gyötri Meggie-t, a baj eléri az Udvart. A Mások és az a maroknyi ember, akik velük laknak, szükségszerűen együttműködik, hogy megállítsák az embert, aki elszántan akarja visszaszerezni az ő vérprófétájukat… és felszámolják a veszélyt, amely mindannyiuk pusztulásával fenyeget.
Remélem, senkinek sem kell bemutatnom Anne Bishop írónőt, aki a tavalyelőtti év végén jelentősen megmozgatta a magyar olvasóközönséget is a Twister Media által megjelent Vörös betűkkel című könyvével. Egyedi stílusa azonnal megnyerte magának a molyok nagy részét, s bőszen vártuk a folytatást. Bevallom nektek, nagyon türelmetlen voltam. Egy hatalmas kedvencemről beszélünk, így igazi kínzás volt a több, mint egy év, ami eltelt, míg megjelenhetett nálunk is a folytatás. De ez esetben a türelem könyvet terem. Vajon megérte ennyire várni?
A borítóban most sem csalatkoztam. Nekem az eredeti is kifejezetten tetszik, bár ott jelentősen máshogy néz ki Meggie, mint a mi változatunkon, mondhatni kevésbé illik a könyvben leírtakhoz is. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy a magyar borító a lehető legszebb és legigényesebb munka ezen kötetek esetében. Teljesen elvarázsolt az aprólékosan kidolgozott minta. Szinte megelevenedik, hullámzik előttem a kép. Mintha ez is egy prófécia lenne. Emellett kifejezetten örülök, hogy az eredeti fehér sémát meghagyták, így illeszkedik egymáshoz az eddig megjelent két rész.
A címmel voltak gondjaim. Nem is magával a szöveggel, hanem a kialakítással. Igaz, hogy az első részénél is ezt a betűtípust használták, de jelen esetben egy kicsit félrevezető volt. Nem egy ember olvasta félre, s tévesen Halló a hollónak néven kereste. Tudom, hogy ez igazából senki hibája, de fontosnak tartottam megemlíteni, hogy igenis zavaró.
De lássunk a cikornyák mögé: a cím hangzatos, s ha jól sejtem, akkor egy konkrét jelentéssel bír, mely egyszerre köthető ehhez a műhöz, illetve az egész sorozathoz is. Holló a hollónak, szájról szájra terjedve jutnak el a hírek a megfelelő fülekbe. Fontosnak tartom kiemelni, hogy míg az egyik nagybetűvel, a másik kicsivel van jelölve, tehát ezzel is utalva arra, hogy a terra ingidne lények mellett az állatok is jelentős szereppel bírnak. Megnyert magának. Dallamos, kicsit baljós, s pontos jelentése van.
Hatalmas fejest ugrottam a történetbe. Elmondhatatlanul vártam már, így minden lehetséges pillanatot megragadtam, hogy tudjak olvasni. Az utóbbi időben sajnos elég elfoglalt voltam, így legtöbbször lopott perceim voltak, illetve utazás közben tudtam csak pár pillanatra belefeledkezni a történetbe. Ez kicsit rá is nyomta a bélyeget a történetre. Értelemszerű, hogy a folyamatosan megszakított olvasás szaggatott történethez vezetett. Ez egyáltalán nem a könyv hibája, ugyanakkor úgy gondoltam, meg kell említenem, mert így sikerült pár dolgot erőteljesebben megélnem, mintha lett volna lehetőségem szépen haladni a történettel.
Már az első oldal után rám tört egy kellemes melankolikus érzés. Egészen addig, míg nem volt a folytatás a kezemben, fel sem fogtam igazán, hogy mennyire is hiányzott a Bishop világképe. Munkatársaim, párom és a környezetembe lévők nagy örömére folyamatosan olvastam fel részleteket a könyvből. Egyszerűen nem bírtam magamban tartani, muszáj volt megosztani velük, hogy ők is tudjanak egy jót nevetni, vagy ők is láthassák, milyen érdekes szóképekkel dolgozik a szerző.
Anne Bishop teljesen egyedi módon alkot. Piszok nehéz dolga lehet a fordítónak, hogy át tudja hozni a magyar nyelv keretei között is az író stílusát. S pont ezért szívom meg a fogam, hogy bárcsak angolos lennék, hogy eredeti nyelven is el tudjam olvasni, s kellőképp tudjam értelmezni is a könyvet. Egyedi fogalmazásmód jellemzi, amin bármennyit is gondolkodom, nem találom a pontosan rá illő jelzőket. Anne máshogy alkotja a mondatszerkezeteket, mint mi. Nem a szokásos egyértelműséget használja, hanem egy finom, leheletnyi eltérést vezet be, egy új megvilágítást, ami éppen csak más, mint a megszokott, de mégis alapjaiban változtatja meg a regény alaphangulatát. Az ő szereplői között vajmi kevés - és fontos - ember van. Anne Bishop képes teljesen azonosulni az általa megalkotott lények gondolkodásmódjával.
S akkor kicsit szemléljük meg a terra ingidne lényeket. Imádom ezt a fogalmat, annyira jó csengése van. Egyfajta határozottság, vadság van benne, ahogy perreg az elején az "r", majd a második szó kissé feloldja a lágyabb hangzásával. Ahogy említettem, Anne minden karaktere bőrét felvette. Számomra nagyon meghatározó volt, hogy ezek a lények mennyire megtévesztőek: épp, mikor kezdett lankadni a figyelmem, s inkább emberibbnek éreztem őket, akkor tettek vagy mondtak valami olyasmit, amivel még az olvasót is figyelmeztették arra, hogy csak hasznos préda. Természetesen a kedvenceim még mindig a farkasok, a játékos, tutuló, hisztis, de a falkájukért bármit megtevő farkasok. Csodálatos összhang van közöttük, amiből még a mi társadalmunk is tanulhatna egyet s mást. Egyszerűen zseniális, hogy mennyire mások állati és emberi bőrben, s hogy igazából ők maguk nem érzékelik ezt a változást annyira aktívan, mint az olvasó. A történet többi karakterének pedig szintén láthatatlan ez a morzsányi differencia. Érdekes, hogy emberi formában, nem csak a bőrük, hanem a lelkük is sokkal befogadóbb a mi fajunkkal szemben, ugyanakkor még itt sem veszik ki belőlük a Farkas gondolkodása. Átalakulnak a tettek fajsúlyai, s más értékrendszer alapján veszik számba a gondokat. Nem hazudtolják meg magukat, de mégis... érezhető egy enyhe különbség.
A más fajokba tartozó terra ingidne lények is újfent elkápráztattak. Igazi szupergyilkosok, akik egy szempillantás alatt képesek romba dönteni egy egész várost, ugyanakkor meglepően logikus teremtmények. Én is az ő oldalukon álltam, nem az emberekén, hiszen minden konfliktus abból adódott, hogy az ember elfelejtette, hol áll a ranglétrán, illetve, hogy kitől származik az általa elért dolgok háttere.
Nagy bánatomra, a Hollók most nem jutottak oly mértékben szerephez, mint amire én számítottam. Imádtam, ahogy az első részben a tollakat lopkodják, s mindig a csillogó dolgokra fókuszáltak rá. Ebből többször is kifejezetten komikus helyzet született. Noha a címben elég hangsúlyosak, emellett a történetben sem elhanyagolhatóak, mégsem éreztem úgy, hogy főszerepet kaptak volna. Inkább, mint aktív mellékszereplők voltak jelen, akik adott helyzetekben besegítettek, vagy épp nehezítették azokat. Pillanat válogatja.
S akkor ott van a mi Meggienk is. Meggie még mindig egy felnőtt bőrbe levő naiv kislány. Kezdenek kialakulni a saját tapasztalatai, ugyanakkor még mindig vajmi keveset tud az életről. Furcsa, de úgy éreztem, ő sem kapott elég szerepet most. A próféciáin kívül nem sokat tett hozzá a történethez. Míg az előző kötetben végig figyelemmel kísérhettük, hogyan próbál beilleszkedni az új rendszerbe, s milyen szükségletei vannak ahhoz, hogy megőrizze a józan eszét, itt teljesen háttérbe szorították a farkasok és a világpolitika. Több Meggiet szerettem volna. Sokat beszéltek róla, de így csak passzív főszereplőként vett részt legtöbbször az események alakulásában. Ugyanakkor felötlött bennem egy kérdés: ha ennyire nehéz elviselnie egy vérprófétának az új ingereket, akkor a mi Meggienk az első részben hogyhogy ennyire jól bírta a külvilágot? Nem voltak igazán emlékezetkiesései, nem szűkölt a túl sok információtól. Miért?
Látjátok, mennyi személyiséget és gondolkodásmódot alkotott meg Anne Bishop. Minden karaktere teljesen egyedi, s mindegyiknek más célt adott. Nem könnyű egy ekkora halmazt egységbe tartani, neki mégis sikerült. Mindenki a helyén volt.
A könyv témája immár sokkal jobban kitágult: már nem csak arról a kis közösségről beszélünk, akik az Udvar tagjai, hanem más részeken élő emberek és terra ingidne lények is szerepet kapnak. Ez a globális nézet egy sokkal összetettebb történethez is vezet. Lehetséges, hogy ezért is húzódott a háttérbe a mi Meggienk. Azonban az írónő itt is megállta a helyét: nem csak létrehozta a különböző társadalmakat, hanem más és más tulajdonsággal ruházta fel őket. A Másokat globálisan látni teljesen eltérő az első részben megszokott kis közösségtől. Láthatjuk, hogyan gondolkodnak azok, akik kevésbé szoktak hozzá az emberi jelenléthez, akik a civilizációs folyamatot kisebb mértékben sajátították el.
S beszéljünk kicsit a könyv történetéről is. A sorozat második része egy társadalmi problémát boncolgat: mi történik akkor, hogyha a bárány farkasnak képzeli magát? Az ember úgy van kódolva, hogy mindig jobbat, többet akarjon, ezáltal jöttek létre a technológiai vívmányaink is. Sok mindent elérhetünk, akár önerőből is, de van egy fontos dolog, amit nem illik elfelejteni: azt, hogy honnan jöttünk. Nem szabad elfelejteni, hogy ki tette lehetővé azt, amit megalkottunk. Tudnunk kell, hogy hol helyezkedünk el a társadalmi ranglétrán. A Holló a hollónak című könyvben ezt az emberek elfelejtették. Nem mindenki, de van egy jelentős csoport, akik úgy gondolják, hogy a terra ingidne lények a betolakodók. Ez egy igen veszélyes gondolat, hiszen alapvetően az emberi faj csak bérli, használhatja a földet, de nem birtokolhatja. Ők ezt elfelejtették, s egymást tüzelve egyre nagyobb bonyodalmakat okoznak. Olyan szereket hoznak létre, amik a Másokra kifejezetten veszélyesek: vagy agresszívak lesznek tőle vagy éppen tehetetlenek. S itt kezdődik a baj: az ember elbízza magát, s "igazságot akar szolgáltatni" a saját mércéjével nézve. Megkezdődnek a merényletek. Ezt természetesen a Mások sem nézhetik tétlenül, s hamar cselekednek. Anne betekintést engedett nyernünk, milyen politikát folytatnak, s hogyan gondolkodnak a globális problémáról a Mások, sőt még abba is, hogy a különböző helyen, különböző módon élő közösségek, miként oldanák meg ezt a problémát. Számomra ez nagyon izgalmas volt, noha a jogi út kéz a kézben jár a rengeteg megbeszéléssel is - amit egy idő után elkezdtem unni. Úgy éreztem, hogy ugyanazokat az oldalakat olvasom újra és újra, mikor tanácskozás tanácskozást követett. Szükség volt rá? Igen. Ez adta meg a kellő kiforrottságot. Viszont, mikor csak pár oldal erejéig van időm olvasni, s mindig egy ilyen eseményre toppanok be, az még jobban lassította az olvasási folyamatot. Lehet, hogyha maximum három részletre bontva tudtam volna olvasni a történet magját, akkor fel sem tűnt volna, hogy mennyi diplomáciai készség szorult a terra ingidne lényekbe.
De ez a sorozat nem csak a politikai viszonyokról szól. Sokkal inkább fontosabb tényező az emberek és a Mások közötti kapcsolat kialakulása, változása. Az első részben már feltűnhetett, hogy Simon másként gondol Meggie-re, mint a többi emberre, sőt, ez még a többi fajtársától is különbözik. Gyengédebb érzéseket táplál felé, bár ezt nem nevezném még romantikusnak. Nem mondható, hogy szerelmes lenne, mert teljesen másként éli meg az eseményeket, mint mi emberek, így a mi kifejezéstárunk nem mindig illik arra, ahogy cselekszenek. Ugyanakkor látszik a halvány változás, ami ebben a részben még tovább fejlődik. Én magam is szurkolok nekik, hogy sikerüljön a kapcsolatuk, ugyanakkor nekem tökéletesen megfelel ez a tempó, amit diktálnak. Szépen lassan haladnak, barátok, talán egy kicsit többek is annál. Társak, de nem az emberi értelemben. Mosolygásra késztettek a közös jeleneteik, s reménykedem, hogy a folytatásban még többet kapunk belőlük.
Mesteri történet egyedi köntösben. Egyszerűen elkápráztat az írónő stílusa. Imádom a képeket, amiket megalkot, a történetvezetési módszerét, s az új karaktereket, akik rögvest belopják magukat a szívembe. Örülök, hogy a történet egyre erősebb lesz, az első rész csak felvezetésként szolgált a továbbiakhoz: úgy mondva megágyazta egy nagyobb probléma alapjait, hogy igazán át tudjuk érezni minden mélységét. A Mások sorozat méltó helyet foglal el a polcomon.
A Holló a hollónak egy igazán egyedi fantasy, stílusával kiemelkedik a többi közül. Nem YA kategóriás, ami kifejezetten jót tett a lelkemnek. Anne Bishop nem könnyít a Másokat érő problémákon, nem bagatellizálja el a helyzeteket. Mindent kielemez, s a megfelelő válaszreakciókat váltja ki a karaktereiből. Egy igazán izgalmas történet.
Mindazoknak ajánlanám, akik egy kitűnő fantasyra vágynak, ahol a jó és rossz fogalma csak nézőpont kérdése.
Ha szereted a Másságot, akkor a te kedvenc könyveddé is válhat a Holló a hollónak.
"Egy nyúl akarja megfélemlíteni a farkast? Milyen nevetséges!"
"Egy bundás Farkas barát. Egy ember alakú hím összezavar."
"– Megsérült a lába?
Simon lecsapott egy könyvet az asztalra, és felmordult.
– Lerúgott az ágyról! Rosszat álmodott, próbáltam felébreszteni, erre ő lerúgott az ágyról!"
"Egyik oldalon a összeszorított fogak türelme van, a másik oldalon a félelem attól ami a sötétben ólálkodik. De ha óvatosak és vigyáznak, az emberek életben maradhatnak.
Többnyire életben maradnak."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése