Egy fiúból férfi lesz – és nagyszerű ember.Severn Argentine király messzi földön hírhedt: trónbitorló, a törvényes örökösök gyilkosa, az árulás kegyetlen megtorlója. Kiskaddon hercege veszélyes játékba kezd, hogy a királyt letaszítsa a trónról… de veszít. Cserébe a király fogságába kell adnia fiát, Owent. Így ha a herceg hűsége ismét megrendülni látszik, azért a fia fizet az életével.
Owen a király kémeit elkerülve és szövetségeseket keresve igyekszik túlélni a mindennapokat Királyforrás udvarában. Amikor azonban újabb bizonyíték derül ki apja árulásáról, és a sorsa megpecsételődni látszik, a fiúnak különleges eszközökre van szüksége. Meg kell mutatnia a bosszúszomjas királynak, hogy élve igenis nagyobb hasznát veheti. Az elkeseredett próbálkozásban pedig csakis egyvalaki lehet a segítségére: egy titokzatos nő, akinek valóban hatalma van élet, halál és sors felett.
A megjelenés óta szemeztem ezzel a kötettel. Az egész decemberemet végig követte. Minden munkával eltöltött napon kicsit megszeretgettem. Aztán drága Nikky barátnőmtől megkaptam karácsonyra. Leírhatatlan volt az örömöm, hogy nekem is végre van egy saját példányom. Azóta többször is majdnem neki kezdtem, de sajnos mindig közbe jött valami más, ami nem tűrt halasztást, vagy épp inkább valami romantikusra, mint sem fantasyra vágytam. Most jött el a megfelelő pillanat, hogy a kezembe vegyem, s kíváncsian vártam, vajon mit rejt magában.
Ezen könyv esetében szerintem mindenkinek, kivétel nélkül a borítón akadt meg elsősorban a szeme. Több hónap elteltével sem találom a megfelelő szavakat, amivel le tudnám írni, mennyire gyönyörű. Lehet, hogy azok a kifejezések még nem is léteznek. Teljesen elvarázsolt. A minimális kiemeléssel, dombornyomattal pedig csak még szebbé és ízlésesebbé vált. Látszik rajta, hogy nem egy egyszerű romantikus lányregény lesz. Nem vezet félre.
A cím nagyon figyelemfelkeltő, s a hosszúsága ellenére nem mutat idétlenül a borítóképen. Jól el van helyezve, így egyáltalán nem zavaró, hogy mind a magyar, mind az angol verzió megjelenik a felületen. Viszont mostanában észrevettem, hogy egyre gyakoribb az olyan címválasztás, ami elég félrevezetőnek is bizonyulhat, mert nem a fő eseményre, a fő karakterre utal. Jelen esetben is ez áll fent: a királynő méregkeverője egy fontos szereplő, de mégis, ő csak a háttérben mozgatja a szálakat. A cím így nem pontosan arra utal, amire kellene, s emiatt előzetesen több téves meghatározást is felállítottam, így magamat is teljesen félrevezettem.
Az első, ami a könyv felütése után szembe jön velünk, az egy csodaszép térkép, ami megmutatja, milyen vidékeken fogunk az elkövetkezendő oldalakon kalandozni. Igényes munka. Egyszerűsége ellenére tökéletesen benne van a művészet, hiszen a keret aprólékos kidolgozása miatt akár "korhűnek" is mondható az ábra. Tökéletesen illeszkedik a borító által elvárt világba. Ezután jön egy személylista, ami kicsit aggodalomra adott okot: ha külön el kell magyarázni, ki kinek az uralkodója, akkor sok érdektelen karaktert is fogunk kapni, ami miatt könnyen lapossá válhat egy amúgy érdekfeszítő történet. De nem törte le a lelkesedésemet, lapoztam és folytattam.
Már a legelején megismerkedünk Dominic Mancinivel, akivel elég nagy gondjaim voltak az elején. A naplójának a szemelvényeibe nyerhetünk betekintést, így kapva teljesebb képet az udvarban történő eseményekről. Ugyanakkor, ha megnézzük, minden bejegyzés alján, az aláírásban szerepel, hogy minek a kéme. Ez engem nagyon félrevezetett, ugyanis nem az aktuális helyszínhez kötöttem, hogy épp ott tartózkodik és figyel, hanem az azt befolyásoló emberekhez. Például: amikor Királyforrás Nagyasszonyának a kéme, akkor azt hittem, hogy a királynő szolgálatába áll. Ez a megfogalmazási mód valahogy nem jött át. Egy idő után, mikor már hozzászoktam, még mókásnak is hatott, de elég sokáig megzavart, hogy ő mégis akkor melyik oldalon áll. Nem hiszem, hogy ez lett volna a megfelelő jelölés. Ugyanakkor a karaktert nagyon megszerettem, hiszen ő volt a történetben az, aki komédiát csinált az eseményekből. Jó kedélyű ember, aki az érdekeit szem előtt tartva cselekszik. Sosem bíznék meg benne, de becsülöm a képességeit. Ezt a tulajdonságát a szerző nagyon jól át tudta adni.
A könyv valódi főszereplője Owen Kiskaddon, aki valójában egy aprócska fiú. Fiatal kora ellenére igen okos és szemfüles. Megfigyeli a körülötte levőket, illetve sokat olvas, s a kettőt összekötve képes helyes következtetéseket levonni. Owen nagyon szimpatikus fiúcska a maga módján. A legjobban az ő karakterében az fogott meg, hogy mindig a korának megfelelően viselkedett, sosem volt túlérett. Szeret játszani, futkározni, s szereti a családját. Az ő személye a korából fakadóan még elég könnyen befolyásolható. Ha egy olyan felnőtt, akiben megbízik, utasítja valamire, akkor egy szó nélkül megteszi. Szerencsére jó ítélőképességgel rendelkezik, így ebből kevésszer jön ki hátrányosan. Owen egy igazán kíváncsi fiú, aki szeret mindent felfedezni maga körül. Ez sokszor nagy, veszélyes kalandokba torkollik, s néhánynak nem fogja fel igazán a jelentőségét sem.
S elérkeztünk a királynő méregkeverőjéhez is, aki a háttérből irányítja a szálakat. Owenen keresztül erősen beleszól a palota életébe, s a különböző események folyásába. A szerzőnek nem volt könnyű dolga az ő karakterével, hiszen folyamatosan el kellett bújtatnia. Féltem, hogy az ebből eredő hatalmas hibák egyikébe bele fog esni, de nem: mindig képes volt szépen átkormányoznia magát a veszélyeken. Minden helyzetben bezárta a lehetséges kiskapukat is, így a méregkeverő személye biztonságban maradhatott. Ugyanakkor nem volt sérthetetlen: egyetlen rosszul elgondolt tervért nagy árat kell fizetni. A karakterén gondolkozva rá kellett jönnöm, hogy igenis, passzív módon ő itt az igazi főszereplő. Igaz, hogy Owen van mindig a középpontban, az ő életét követjük végig, ám mit sem érne a méregkeverő nélkül, hiszen az ő szavait hangoztatja, s az ő cselszövéseinek az alapjait biztosítja be. Mint egy bábut, úgy használja a fiút, hogy biztosítani tudja számára a jövőt.
A könyv története nem írható le pár szavas jellemzéssel, ugyanis egy igen bonyolult, összefüggő rendszert ábrázol. A szerző erős történelmi háttért talált ki, saját uralkodói sorrenddel, s trónfosztási cselszövésekkel. Bevallom, ez a része egy kicsit untatott is. Sok volt a könyvben a régmúlt idők politikája. Bizonyos mértékben kellett, hisz ez alapozza meg a történetet, a szereplőket és a gondolkozásmódjukat, de túl sok fölösleges információt is tartalmazott, mellyel csak a világot tágította. Elképzelhető, hogy a folytatásban ezek az morzsák is relevánsak lesznek, így megpróbáltam odafigyelni rájuk.
A királynő méregkeverője - mind a karakter, mind a regény -, fő tulajdonsága a rafináltság. A cselekmény sosem egyszínű. Minden tett csak nézőpont kérdése, minden karakter máshogy éli meg. Nagyon tetszett, hogy a szerző nem csak kitalált egy eseményláncolatot, amit papírra vetett, hanem az egészet átverések sorozatába bújtatva adja elő. Apró fordulatok fűszerezik az oldalakat. Ankarette egyszer a következőt mondta Owennek az ítélőképességgel kapcsolatban:
" - Fontos, hogy jól tudd megítélni a dolgokat. Hogy ne csak a tetteket lásd, hanem az okokat, amik a tettek mögött rejtőznek. Sokan állítanak olyasmit, amit maguk sem hisznek. Hazudnak és félrevezetnek. Néha mások előtt teljesen máshogy viselkednek, mint egyébként. "
Ez egy nagy igazság, s úgy érzem, ez magára a regényre is vonatkozik. Az egész könyv különbözőképp mutatja meg magát. Van jó és rossz oldala is, viszont mindegyiket látnunk kell ahhoz, hogy teljes képet kapjunk róla. Ha csak a karakterek vagy a cselekmény alapján mondunk róla véleményt, akkor nem lesz a véleményünk teljes körű, jól megítélt.
Aláírom, az események nagyon lassan pörögnek. Az elején nincsenek nagy volumenű dolgok. Nincsenek benne hős, mindenre elszánt lovagok, vesztükbe rohanó kalandorok, varázspárbajt vívó mágusok. Ez a könyv nem a tettekről szól elsősorban, hanem az elméről. A szerző a logikai alapokra épített, s szemfüles csavarokat épített be a történetbe. Számomra kifejezetten kikapcsoló élmény volt. Olvastatta magát – hamar be is fejeztem. Tetszett, hogy az ész nagyobb szerepet kap, mint az erő.
Igazán különleges könyv. Nem az átlagos értelembe vett izgalom vár az olvasóra. Nem kapjuk meg a megszokott dolgokat, helyette valami újat mutat: mire képes az ész, ha jól használják. Hogyan lehet erős akarattal még a legrangosabb, legkeményebb emberekre is hatni, s miként lehetséges, hogy egy átlagos kisfiú megváltoztassa a saját sorsfonalát úgy, hogy nem veszti el a gyermeki énjét. Lassabb folyású, odafigyelést igénylő regény, mely téves elvárások nélkül nagyon szerethető. Engem meggyőzött. Felvezetésnek is kiváló, hiszen az igazi izgalmak majd csak ezután következnek. Úgy érzem, a folytatásban sokkal több lesz a cselekvés, mint a tanulási folyamat, s sokkal több kaland vár az ifjú Owenre és cserfes barátnőjére.
Ha szereted a logikai olvasmányokat, s a komolyabban felépített világokat, akkor jó szívvel ajánlom olvasásra ezt a merőben újszerű fantasyt.
"Olvasás közben úgy érezte, mintha álomvilágba kerülne, ahová nem hallatszik be sem suttogás, sem kiáltozás."
"Az elválás és a kétségbeesés is elviselhető, ha legalább egy halvány reménysugár van, ami éltesse az embert."
"Íme, hát leírtam. Mert a cél, amelyet nem vetünk papírra, kósza óhaj marad csupán."
"– (…) Sokszor mások megítélése alapján cselekszünk. Nagyon erősnek kell lenni ahhoz, hogy az ember képes legyen ellenállni ennyi rosszakaratnak és ennyi ellenségeskedésnek."
"– Sokan azért nem érik el a céljukat, mert nem is kelnek útra soha. Örökké csak azon jár az eszük, hogy miért is nem sikerülhet, így hát meg sem próbálják."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése