Eleanor West otthona csellengő gyerekek számára.
Házalók, látogatók, vizsgálók kíméljenek!
A gyerekek hajlamosak eltünedezni, ha adja magát a lehetőség. Átlépnek a szekrény hátulján, becsusszannak egy tükörbe, beesnek a nyúl üregébe, vagy egy vén kútba, hogy aztán egy merőben más helyen bukkanjanak elő.
De a mágikus vidékek már semmi hasznát nem látják azoknak a gyerekeknek, akikből kifacsarták a csodát.
Nancy is utazott egyszer, aztán visszaküldték. Viszont mindaz, amit átélt a túloldalon… az ilyesmi megváltoztatja az embert. A West kisasszony gondjaira bízott gyerekek nagyon is meg tudják érteni. Ugyanis mindnyájan keresik a visszautat saját fantasztikus világukba.
Nancy érkezése azonban komoly változást hoz az Otthonba. Valamiféle sötétség ólálkodik a sarkok mögött, és amikor elszabadul a pokol, Nancy és újdonsült iskolatársai lesznek azok, akiknek a rejtély végére kell járnia.
Kerül, amibe kerül.
A meseszerű borító első pillanatra elvarázsolt. Gyengém a természeti képek, főleg, ha fel vannak turbózva egy kis plusszal: jelen esetben egy ajtóval. Igényes munka, szép kialakítás, melyhez szépen illeszkedik a szöveg is. A kép és a cím közötti összhangra is adtak.
A könyv címét először nem tudtam hova tenni. Hangzatos, mintha egy reménykeltő jó tanács lenne a mindennapokhoz - mint azok a motivációs üzenetek. Átvitt értelemben nagyon szép jelentéssel is bírhat: elegendő egy csepp remény ahhoz, hogy egy új világ nyíljon meg a számunkra.
De ez első dolog, ami megragadott, nem a borító és nem is a cím volt, hanem a sorozat neve: Csellengők. Hivatalosan is ezt választottam meg a 2018-as év szavának. Annyira szép hangzása van! Kár, hogy ritkán jön elő a beszélgetések közepette.
Páromnak is meséltem az új kedvenc szavamról, s vissza is kérdezett, hogy talán eltűnt gyerekekről szól-e. Nagyon rácsodálkoztam, vajon honnan tudja. Elmagyarázta, hogy volt régen valami műsor, ami erről szólt, s annak is ez volt a neve, onnan ugrott be neki. Alapvetően nem tudtam, hogy ez gyűjtőfogalomként funkcionál. Eddig teljesen abban a hitben voltam, hogy a csellengő kifejezés azt jelenti, hogy valaki ide-oda megy, szóval eléggé meglepett, hogy a fordító még erre is ilyen mély figyelmet fordított, hogy a lehető legjobb kifejezést megtalálja a sorozatnak, hiszen az eredeti "Wayward Children" messzebb áll ettől a szép magyar fogalomtól. Ezzel a tudattal már alapvetően bizalommal fordultam a könyvhöz, amire szükségem is volt.
Mikor először vettem kézbe a saját példányomat, nagyon meglepődtem. Valamiért az oldalszámot sosem néztem meg, így szinte hidegzuhanyként ért, hogy csak röpke 160 oldalról beszélünk. Ez nagyon kevés. Sok könyvet olvastam már. Voltak közötte átlagosak, hosszabbak, extra hosszúak vagy épp rövidebbek is, de kivétel nélkül elmondható, hogy nem akadt még a kezeim közé olyan olvasmány, ami hasonló terjedelmen meg tudott volna győzni. Két fő csoportra tudom osztani ezeket a könyveket: jó történet, de kezdetleges vagy túlságosan kevés eseménnyel bíró olvasmányok. Kíváncsi voltam, hogy vajon ez a könyv melyik kategóriába fog tartozni, vagy esetleg pont ez lesz az a kivétel, amire eddig is már vágytam.
Felütöttem a könyvet, s éreztem, hogy az első fejezetben is már megszólít. Egyfajta varázs lengi körül. Ezek a gyerekek számomra olyanoknak tűnnek, mint a tündérek: hinni kell bennük, s csak akkor ismerszik meg igazán a történetük. Az igazgatónő személye rögvest megnyert magának. Már az első leírásból tudjuk, hogy ő a gyerekekért kel fel minden nap, s nekik akarja a legjobbat - még ha erről a szülőknek más fogalmuk van. Eleanor egy roppant barátságos hölgy, akit nem lehet nem kedvelni. Olyan tipikus mindenki nagymamája. Elgondolkoztató, hogy vajon tényleg vannak-e még ilyen jótét lelkek, mint ő, vagy már ez is a fantasztikum határát súrolja.
A történet főszereplője Nancy, aki egy átlagos kislányból vált furává, miután visszatért a kalandjából. A szülei nem hitték el a történetét, s kamaszkori lázadásnak, traumának, bárminek, aminek csak lehetett tulajdonították a pálfordulását. Így kötött ki ebben a bentlakásos iskolában. Nancy tényleg furcsa lány. A legfőbb erénye a mozdulatlanság. Igen, jól olvastátok. Az ő erőssége, hogy képes mozdulatlanul állni, mint egy szobor. Akárhonnan próbálom is ezt a tulajdonságot megközelíteni, sehogy sem akar érdekessé válni. Pontosan úgy állok hozzá, mint magához a karakterhez: érdektelenül. Nancy nem tudott engem igazán meggyőzni arról, hogy kedvelnem kellene. Valamiért mindig úgy gondoltam, hogy egy személyt az tesz főszereplővé, ha képes cselekedni, s előre vinni a történetet. Ha stresszhelyzetben leblokkol, s kavicsosat játszik, az valahogy a számomra kevésnek tűnik. Emellett nem is valami érdekes személyiség. Vannak defektjei, mindig is voltak, de ezek sem azok a fajták, amik felkeltenék a kíváncsiságomat. Viszont a világ, amit megjárt, az már sokkal érdekfeszítőbb. Az Alvilág bugyrai minden halandó lélek számára kifürkészhetetlenek. Ahány ember, annyi teória született már, mi is lehet ott. A szerző mégis képes volt új formát adni neki, s mellette elgondolkodtatni is: vajon tényleg az Alvilág is nézőpont kérdése csupán, hogy erkölcsös-e vagy nem?
A Minden szív kaput nyit esetében egyfajta szakmai ártalom is felbukkant az esetemben. A fülszöveg alapján automatikusan felhelyezném az ifjúsági irodalom polcra, lehetőleg Ransom Riggs mellé. Ahogy elkezdtem a könyvet olvasni, ez a meggyőződésem elsőre erősödött, majd a regény felénél tova is szállt. Édesen indul a történet, aranyos gyerekekkel, majd csak úgy a semmiből feltűnik egy megcsonkított holttest. Szóval vajon ennek a kötetnek hol lehet a helye? Melyik kategóriába tartozik igazán? Hiszen egyszerre ifjúsági, fantasy és krimi is. Az utolsó kategóriát hamar kizárnám, mert igaz, hogy fontos szerepe van a gyilkos kilétének, de ez a szál nem volt valami igazán erős és ütős. Sokkal nagyobb szerepe van a történetben az ajtóknak és a különböző világoknak. Ugyanakkor tinédzserekről beszélünk.
A régi kategóriákkal és a mostani alkotásokkal az a legnagyobb probléma, hogy gyakran alakul ki egyfajta összeférhetetlenség. A kibővült igényű olvasóközönség miatt az íróknak eddig még nem behajózott területeket kell a regényeikhez alapul venni - keverniük kell az eddig csak külön létező műfajokat. Ez nagyon jó, hiszen így új élményekkel gazdagodhatunk, de felmerül egy probléma: vajon egy könyvesboltban hol találjuk meg? Ha engem kérdeztek, én szívesebben raknám a fantasy részlegre, mint az ifjúsági irodalom falra, mert igaz, hogy a mostani kamaszok sokkal befogadóbbak még a véresebb részekkel is (csak gondoljunk a Papírmágusra), de mégis... ha valaki ajándékba vinne egy könyvet, akkor a borító és a fülszöveg gyakran félrevezető lehet, s jogosan lehet mérges, ha utána a gyerkőc a fejéhez vágja, nem erre vágyott.
A könyv nagyon egyedi témával bír. Nem azt boncolgatja, mi történik, ha valaki teljesen új világba kerül át hirtelen, hanem hogyha onnan visszatér, vajon képes-e folytatni az eddigi életét. Mondhatni mi történik a happy end után típusú könyvről beszélünk. Szerintem ez egy nagyon jó ötlet volt, jár a piros pont érte. Érdekes látni, hogy a különböző világok milyen hatással voltak az ott felbukkanó gyermekekre. Az író rengeteg párhuzamos univerzumot megvalósított. Egyik sem hasonlítható a másikhoz, mégis van bennük egy közös összekötő pont: a gyerekek az újonnal megismert világot tekintik a csellengés után az otthonuknak. Imádtam, hogy az alapvető gondolkodásmódjukat is megváltoztatta az átélt kaland, s hogy minden létrehozott karakter teljesen egyedi tulajdonságokkal rendelkezik, mely még a beszédstílusukban is megjelenik.
Még mindig nem tudom teljesen megérteni a rövid, kétszáz oldal alatti regények lényegét. Reménykedtem, hogy a Minden szív kaput nyit majd megmutatja, hogyan lehet jó regényt alkotni kevés oldalszámon, de sajnos ez nem sikerült. Ugyanakkor még mindig ő került ehhez az állapothoz a legközelebb, szóval köszönöm.
Rövid volt, nagyon rövid. Egy nagyszerű történet elevenedik meg az olvasó szeme előtt. Szinte látni lehet a lepergő képkockákat. Filmszerű az egész könyv. Olyan, mintha egy mondatokba foglalt szövegkönyvet tartottam volna a kezeim között. A történet túlságosan egyszerű volt. A probléma túl gyorsan oldódott meg. Mire kettőt pislogtam már rá is jöttek a szereplők is, hogy ki a tettes. Azt pedig mondanom sem kell, hogy én is rettentő hamar kitaláltam, ki áll az egész mögött. Természetesen értek meglepetések, de minimális. Még az epilógus is kiszámíthatónak bizonyult.
A kidolgozatlansága nem csak az eseményeknél jelenik meg. Még az író is belezavarodott az általa felskiccelt világba. A könyv egyik fontos szereplője Kade, aki a tündérek között járt-kelt, míg vissza nem került a saját világába bizonyos indokok miatt. Nos, ha ezt vesszük alapul, akkor a 104. oldalon nagy problémák vannak, ahol Goblinhercegnek nevezték el a királyság tagjai. Nem lehetett Herceg! Apró, de annál csúnyább hiba. Fenntartom az eshetőséget, hogy én értelmeztem rosszul az adott helyzetet, így bárminemű magyarázatot szívesen fogadok.
Többet kaptam tőle, mint amire számítottam. Engem teljesen beszippantott Seanan McGuire világa, az összes furcsaságával együtt. Élvezettel faltam a sorokat, hiszen egy nagyszerű történet elevenedett meg a szemeink előtt, ugyanakkor nem tudok elvonatkoztatni attól az érzéstől, hogy ebből sokkalta többet is ki lehetett volna hozni. Egy elvesztegetett lehetőségnek látom, hiszen több ki nem aknázott remek fordulat is még ott ül benne, amik már sosem törhetnek a magasba.
A végső megítélésem ugyanakkor pozitív a könyvről. Szerettem a könnyű humort, ami átlengi, s azokat az életigazságokat melyeket erősen kimond.
Reményeim szerint a folytatásban többet fogunk kapni, minden szempontból. Mindenesetre kíváncsian várom. Úgy érzem, van benne potenciál, s megérdemli az esélyt a folytatás is.
A Minden szív kaput nyit reménnyel tölti el az olvasót, hogy létezhetnek más csodálatos és borzalmas világok is a miénken kívül, s hogy mindenkinek lehetősége van nagyobbá válni, ha elég bátor és kitartó hozzá.
"– Ez nem egy elmegyógyintézet, ti pedig nem vagytok őrültek. Különben meg mi van, ha mégis? Ez a világ kegyetlen és kíméletlen azokkal szemben, akikről úgy ítéli, hogy a legkisebb mértékben is eltérnek a normától."
"A szülők nem mindig szeretik beismerni, ha a dolgok változnak. Azt akarják, hogy a világ éppen olyan maradjon, mint mielőtt a gyerekük elindult az életüket megváltató kalandra, és ha a világ nem engedelmeskedik, megpróbálják belepréselni a számunkra épített dobozokba."
"Nem szabad azért becsukni az ajtókat, mert nem tetszik, ami a másik oldalon van."
"Bunkó és züllött dolog elzárni valakinek az ételhez vezető útját."
"Egyesek azt hiszik, erős csak a mozgásból születhet. Tévednek. A hegy éppen olyan erős, mint a dagály éppen csak… másképp."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése