Sinrin-Joku másként, avagy internet nélkül az élet

A Sinrin-Joku mostanában egy igen felkapott kifejezés. Magyarul az erdőfürdőzés kifejezés áll hozzá a legközelebb. Alapvetően nincs semmi bonyolultság mögötte: ez az elv azt mondja ki, hogy sokkal boldogabb és nyugodtabb lehetsz, ha szánsz időt arra, hogy egy erdőben sétálj, mindentől távol. Úgy tartják, hogy a fák nyugtató hatással vannak az emberre. Ezt el is ismerem. Az utóbbi két hónapban minden szabad percünket valahol egy erdőben, dombon vagy épp hegyen töltöttük, s a rengeteg élmény mellett pozitív energiával is feltöltődtünk.

Nemrégiben volt két hét, mikor nem volt itthon internet, mert épp szolgáltatót váltottunk, s csak így tudták kikötni a régit, illetve behozni az újat. Bevallom, mikor megtudtam, elég feszült lettem miatta. Akkor főleg szükségem lett volna a digitális világra, hiszen pont a nyelvvizsgát megelőző hetekről beszéltünk. Jó lett volna, ha bármikor utána tudtam volna nézni a dolgaimnak. 

Erről a két hétről szeretnék nektek most egy kicsit mesélni, milyen érzés volt internet nélkül lenni a mai rohanó világban. 

Először tényleg kiakadtam. Az ember annyira megszokta már, hogy mindig rendelkezésére áll, hogy egy hosszabb kihagyásnál hirtelen nem is tudja, mihez nyúljon. Nem csak a tanulmányaimat akadályozta ez az állapot, hanem a kapcsolattartási lehetőségeimet is korlátozta. A legtöbb barátommal, ismerősömmel csak és kizárólag interneten keresztül beszélgetek, hiszen ez a legkézenfekvőbb. Emiatt a telefon előfizetésem is az egyik legalacsonyabb, hiszen azt sem használom ki maximálisan. S persze nagyon aggasztott a blog sorsa is. Két hét kihagyást nagy érvágásként fogtam fel, hiszen tizennégy nap új tartalom nélkül, míg a fejemben csak úgy tobzódnak az ötletek... nem a legjobb. A blogokban a legjobb a folyamatosság, hogy mindig van új tartalom. Ha hetente egyszer megyek rá egyre, akkor is akad bőven olvasnivalóm. Nem szerettem volna cserben hagyni az olvasóimat. Gyorsan vettünk telefonra egy kisebb netet, hogy addig is legyen felhasználható keret, s azon keresztül írogattam, minimális mennyiséget ki a két hét folyamán.

Nem is szeretnék több szót vesztegelni az alternatív megoldásokra, inkább a felismeréseimet szeretném veletek megosztani. Alapvetően nem tartom magam gépfüggőnek, bőven el tudok lenni naphosszakat nélküle, ugyanakkor szeretem azt a fajta biztonságot, hogy bármikor odanyúlhatok, hogyha kell. A mai világban már teljesen általános, hogy van bekötve az otthonokba internet, s ahhoz a lakók hozzáférhetnek. Úgy érzem, hogyha nem lett volna a blogom, akkor egyáltalán nem rázott volna meg a tudat, hogy két hétig el leszek vágva tőle. Az ismerőseim úgy is megértik (meg amúgy is gyakran felejtek el válaszolni, reagálni), így bőven kibírhatónak tűnt. Általában csak reggel ülök gép elé, hogy átnézzem az üzeneteimet, értesítéseimet, s reagáljak rájuk, illetve ha a blog felületére is írok. Munkanapokon este már be sem szoktam kapcsolni, ha hazaérek, így mondhatjuk, hogy napi egy órát töltök önszántamból gép előtt. Ezt azért így fogalmaztam meg, mert a munkám során elengedhetetlen, hogy ne a monitort bámuljam, hisz a pénztárgépet kezelni kell, illetve ha valamelyik könyvet nem ismerem, amit vásárlók keresnek, akkor utána tudok nézni, van-e készleten, illetve melyik lenne az.

A saját magamra szánt internetezés a szabadnapjaimon nyúlik ki kicsit tovább. Általában folyamatosan megy a gépem, csak nem figyelek rá. Be van kapcsolva, s zene megy róla, vagy még az sem. Ha hallom, hogy csipog, akkor ránézek. Ennyi.

Mint látjátok, azért nem töltöttem én sosem vészesen sok időt a gép előtt ülve, mégis, mikor lehetőségem sem volt rá, először nem teljesen találtam a helyem. Azzal, hogy megfosztottak az eddigi stabilitástól, kicsit kizökkentettek. Volt valami nyelvtani összefüggés, amit nem értettem? Hát most nem tudtam csak úgy felpattanni és megnézni. Írtak a barátaim, mert valami számukra fontos dolog történt? Nem láthattam. Furcsa volt. Úgy éreztem, hogy kihúzták a talpam alól a talajt. S rádöbbentett, hogy mennyire függünk a technológiától. Minden ember egy kicsit függő, aki napi rendszerességgel gépezik, vagy a telefonját nyomkodja. Oly mértékben beépült már a mindennapjainkban, hogy fel sem tűnik, mennyi időt töltünk el vele. A média is átalakult, hiszen a legtöbb információt is onnan nyerjük. Ebből a világból kiszakadva viszont felnyílik az ember szeme.

A blogon kívül ugyanis egyáltalán nem hiányzott. Egyedül csak őt sajnáltam igazán. Akiknek tényleg nagyon fontos, halaszthatatlan mondanivalójuk volt, azok fel tudtak hívni telefonon, hogy megosszák velem. A kapcsolati pontok ugyanúgy megvoltak. Nem mondanám, hogy lényegesen több időm volt másra, hiszen a mindennapjaimat itthon töltöttem, a négy fal között, készülve a rám váró vizsgára, de a hatását azóta is érzem. 

A biztonsági pontból az internet átalakult egy plusz szórakozási lehetőségé. 

Most már nem taglóz le, ha éppen nincsen. Úgy, mint eddig, fogok egy könyvet, s olvasok, vagy épp színezek, vagy takarítok. Megszűnt a folyamatos háttérbeli odafigyelés, hogy vajon mikor pittyen egyet a gép, mikor gondol valaki éppen rám.

A bekötés után sem változott meg a helyzet. Visszaálltam a napi rutinomra: reggel egy kicsi böngészés, hogy képben legyek a világ dolgaival, esetleg bejegyzés írás, aztán munka, este pedig pihenés. Szabadnapon pedig megyek sportolni, mindig máshova, mást, mindegy mit, csak mozogjak, s kint lehessek a szabad levegőn. Ha befejezek egy olvasmányt, akkor ülök csak le hosszabb ideig elé, míg megírom róla a véleményemet. S ennyi. 

Boldoggá tesz a tudat, hogy már nem a biztonságot nyújtó háttértámogatásként van jelen a mindennapokban, hanem egy plusz lehetőségként.

Ezzel a bejegyzéssel az lenne a célom, hogy ti is gondoljátok át. Üljetek le, vegyétek számba, egy nap hány órát töltötök a képernyő előtt önszántatokból. Figyeljétek meg, mennyi lehetőséget hagytok ki nap mint nap, mert odaköt valami titeket a monitor elé. Nem azt mondom, hogy drasztikus változtatásokat kell meglépni, hanem át kell értékelni a fontossági mértékét. Gondolkodjatok el rajta, hogy vajon kibírnátok-e, ha hirtelen megszűnne egy időre. Hogyan élnétek meg. Nem gond, ha napi több órát is eltöltötök böngészéssel, de ne csak ez legyen fókuszban. Menjetek ki a szabadba, sétáljatok, fussatok, legyetek a barátaitokkal. Hiszen nem az internet mozgat minket, hanem mi mozgatjuk az internetet. 

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a kis fejtegetésemet. 

Kommentben szívesen fogadom a saját tapasztalataitokat, véleményeteket.