Tillie Cole: Ezer csók

Egy csók egy pillanat. 

De ezer csók élethosszig kitart.

Van egy fiú. 

És van egy lány. 

A szerelem egy pillanat alatt szövődik köztük, de egy évtized, míg kibontakozik. 

Ezt a szerelmet nem képes felbontani sem a távolság, sem az idő. 

Ez a szerelem örökké tart. Legalábbis ők így hiszik. 

Amikor a tizenhét éves Rune Kristiansen visszatér szülőhazájából, Norvégiából az álmos georgiai kisvárosba, Blossom Grove-ba, ahol még gyerekkorában összebarátkozott Poppy Litchfielddel, a fiút egyetlen gondolat gyötri: a lány, aki lelki társa, aki megígérte, hogy hűségesen megvárja, amíg ő visszatér, vajon miért szakított vele mégis szó nélkül? 

Rune szíve két éve összetört, amikor Poppy megnémult. Mire Rune megtudja, mi az igazság, rájön, hogy a legnagyobb szívfájdalom csak ezután éri majd…

Kishazánkban már nagyon várt könyvről van szó. Rengeteget hallottunk róla, különböző fórumokon keresztül. Én már nagyon régóta tűkön ültem, hogy végre lefordítsák, s a magyar olvasóközönség is átélhesse a csókokat. S végre eljött a pillanat. Tillie Cole nagysikerű könyve a Twister Media kiadónál fog nemsokára megjelenni. Türelmetlenül vártam már, hogy kezembe foghassam, s így még nagyobb köszönettel tartozom a kiadónak, hogy felkértek előolvasónak. Megtisztelő feladat, mellyel mélyen meghatottak, s már csak hab a tortán, hogy egy oly régóta várt kötetről beszélünk. Amint tudtam, neki is kezdtem. Mindent félredobtam. S akkor megkaptam az első csókomat...

Mielőtt elmerülnék a történetbe, szeretném a figyelmetekbe ajánlani a külcsínt. A kiadó megtartotta az eredeti borítótervet, ami engem roppant boldoggá tett, ugyanis teljesen belehabarodtam, még ha nem is értettem teljesen, miért pont egy rajzolt üvegcsébe levő szívet rejt. Most már értem, s még szélesebb mosolygásra késztet, hogyha megpillantom. Boldogsággal telik meg tőle a szívem. A háttértudás nélkül is megragadja az olvasó figyelmét. Harmonikus színösszetétele egy kedves, szívet melengető történetet sejtet. Az egészből csak úgy árad a ragyogás, s a pozitív energia. A könyv borítója az egyik karakter, Poppy lelkének művészi megjelenítése.

Mosolyogva vágtam bele ebbe a történetbe. Könnyedséget sugárzott felém, s egy tökéletes délutáni kikapcsolódást, mely napfényt fog csempészni a szívembe. Nem számítottam arra, amit kaptam tőle, egy kicsit sem.

S most kedves olvasóm, még a legelején, szeretném neked megjegyezni, hogy az általam írt értékelés szigorú értelembe nem fog spoilereket tartalmazni, de... muszáj leszek kitérni a könyv fő témájára, mely a fülszövegben nem jelenik meg. Muszáj kiírnom magamból azt a rengeteg érzést, mely feszíti a bensőmet, így kérlek, ha nem szeretnél semmilyen plusz információt megtudni erről a csodálatos könyvről, akkor most hagyd abba az olvasást. Tényleg, nem árulok el sokat, mondhatni csak a felszínt kapargatom, de a döntés a te kezedben van.

Köszönöm.

Mert nem lehet csak úgy beszélni erről a kötetről. Nem tehetem meg, hogy klisés mondatokkal dobálózzak, s annyit mondjak, hogy tetszett. Nem. Ki kell fejtenem, miért olyan gyönyörű ez a történet. El kell nektek mondanom, hogy miért érdemes megismerkednetek Poppyval. Mert tényleg ismernetek kell. De ne rohanjunk előre, kanyarodjunk vissza a legelejére...

A történet egy kisvárosban veszi kezdetét, ahol épp egy norvég kisfiú adja a szülei tudtára, mennyire nem tetszik neki az új környék, ahova költöztek. Dacos, hirtelen kisember, aki előtt a semmiből ott terem egy kislány, s aki ettől a pillanattól kezdve felbolygatja az egész életét. Mielőtt a könyv jelen idejébe érnénk, minimális betekintést nyerhetünk a szereplőink életébe. A múltjuk több pontján láthatjuk őket, mikor valami sorsdöntő pillanathoz érnek el. Ezek az emlékek boldogak és szomorúak is egyaránt. Rövid pillanatok, melyekből megismerhetjük Poppy és June gondolkodásmódját, világnézetét, s melyek segítségével kialakulhatnak a lelki szemeink előtt a karakterek. Láthatjuk, hogy ez a két gyerkőc miként kerül egymáshoz közel, hogyan szövődik össze életük fonala egy szempillantás alatt. Aranyos, lelket melengető érzéseket vált ki az olvasóból. Boldogsággal tölti el. Elgondolkodtató, hogy vajon tényleg létezhet-e ilyen felhőtlen szerelem, mely még gyerekkorban köttetett, s minden korral járó fázist kibírt. Vajon tényleg lehetséges-e, hogy apró gyermekként ennyire szeressünk valakit, aki nem a szűk családunk tagja? Tillie Cole megfogalmazásában hiszek benne. Ha eddig valaki feldobta volna ezt a témát, határozott nem-mel válaszoltam volna, de Tillie megváltoztatta a véleményemet. Csodálatos, ahogy felépíti ennek a két fiatalnak az életét, s a meghatározó pillanatokat ily módon megragadja, megtartja. Egyfajta tündérmesét varázsolt elénk. Igen, lehetséges, hogy két ember ennyire szeresse egymást, mint Poppy és Rune.

Ám az ő kapcsolatuk sem felhőtlen. A szerelmüket különböző események árnyékolják be, melyek hatására egy időre eltávolodnak egymástól. S itt jön a regény első fő kérdése: vajon folytatódhat-e egy kapcsolat ugyanonnan, ahol abbamaradt? S vajon mennyit számít, hogy a felek az eltelt időben mennyit változtak? Működhet a dolog? A szerző nagyon szépen körbejárja ezt a kérdéskört. Határozott véleménye van a szerelemről. Ő úgy gondolja, hogy azoknak, akiket egymásnak teremtett a sors, együtt kell lenniük, bármilyen akadályt is görget az élet az útjukba. Igaza van. Két egymással összhangban dobogó szív megtalálja a másikhoz vezető ösvényt, bármi történjen is.

June nagyon érdekes karakter. Első pillantásra egy teljesen átlagos srácnak mondható, de ha egy pillanatra belenézünk a lelkébe zajló folyamatokba, akkor máris megváltozik róla a véleményünk. June a felszín alatt egy igazi vulkán. Rengeteg sötétség van benne, mely egy idő után a felszínre fog törni, s pusztítást hagy maga után, mindaddig, míg le nem csendesedik, s nem el nem szunnyad részének ez az oldala. Az ő karakterében az fogott meg leginkább, hogy dacára a sok nehézségnek, amin keresztül megy, mindig hű marad önmagához. Lehet, hogy az élete más fordulatot vett, mint az elvárt, de sosem hazudtolja meg önmagát. Nem próbál a változásokkal szembemenni, hanem a személyiségének új kockáit építi be önmagába, s ezt az egészet tárja a többiek elé. Nem változik vissza a két évvel ezelőtti önmagává, hanem a sebeit vállalva válik jobb emberré. Előrefele néz, s önmagát adja.

Poppy az igazi napfény. Sosem találkoztam még hozzá fogható szereplővel. Eddig is voltak olyanok, akik a lelkemhez nagyon közel álltak, de Poppy az első helyre ugrott. Csodálatos. Az egész kisugárzása maga a boldogság. Minden gondolata gyógyír volt a lelkemnek. Rengeteg életigazságot kimond, de egyik sem közhelyes. Emellett nem koraérett, csak máshogy látja a minket körülvevő világot, mint mi, többiek. Mindig nevet, mindig boldog. Képes a legnagyobb sötétségben is meglátni a pislákoló lángot, s azt felszítva beragyogtatni a teret. S mellette ez a csöpp lány erős. Életvidámsága miatt kilóg a sorból, s az iskolai társadalom szélén áll. Valamilyen mértékben természetesen zavarja, de sosem fordul meg a fejében, hogy csak azért megváltozzon, hogy a többiek jobban elismerjék, felfedezzék. Kicsi korától kezdve a zenélés beépült az életébe. Csellón játszik, ami egyáltalán nem átlagos hangszer. A regény folyamán többször is kifejti mit jelent számára az, mikor játszhat. Mikor pedig tényleg a színpadon állt, s előcsalogatta a hangszerből a dallamokat, szinte én is hallottam, engem is átjárt a zene. 

De ez a könyv nem csak csupa holdsugár és napfény. Nem csak egyszerűen két fiatal sorsáról szól, akiket a mindenség is egymásnak teremtett. Nem. Ez a regény sokkal többet ad annál: a lelkünk legmélyebb bugyrainak fájdalmát hozza felszínre. Szóltak előre, hogy kelleni fog hozzá zsebkendő, de eddig sosem jött be ez a jóslat, így most sem foglalkoztam vele. Rosszul tettem, ugyanis olvasás közben majdnem végig potyogtak a könnyeim. Néha megkönnyebbülésemben, néha pedig fájdalmamban. Ott voltam én is jelen. Benne voltam a könyvben. Amit June érzett, azt éreztem én is. Minden átcikázott rajtam is. Sokszor szippantanak be az olvasmányaim, de ennyire eddig csak a Bright Side volt képes megérinteni. Az Ezer csók örök szivárványa Poppy. Akármennyire is zuhog az eső, akármennyire is borult sötétségbe a jövő, ő akkor is ott van, s megnyugtatja a háborgó lelket. Rengeteg erő rejtőzik az ő karakterében. Ahogy fogynak a lapok, úgy lettem én is egyre kétségbeesett. Egyre több könnyet hullattam el. Képtelen voltam végig tartani magam, csak szakaszosan. Poppy gondolatai mindig segítettek, hogy kicsit megálljt parancsoljak, s összeszedjem magam, de mindig volt egy gyenge pillanat, mikor már nem tudtam tovább visszatartani. Mindeközben Poppytól rengeteg dolgot megtanultam. Rámutatott, hogy a jelenben kell élni, s minden nekünk jutott pillanatot értékelnünk kell. Minden lehetőséget maximálisan ki kell használni. Az álmainknak kell élni. Önmagunknak kell lenni. S ha megtaláltuk a boldogságot, sose eresszük el.

Mindez a rengeteg érzés, élmény és tapasztalat egy nagyon jól megfogalmazott köntösbe érkezett meg hozzánk. Tillie Cole csodálatosan ír. Egyenesen alkotás már, ami az ő tollából kikerül. Nem tudom konkrétan megragadni a stílusának a magját. Nem találom rá a megfelelő szavakat. Az alapvető ötletei már egyediek, amelyek a regény bástyáit alkotják. A gyűjtött csókok, s a visszatérő gondolatok fűszerezik meg az egész történetet. Ez adja meg az alaphangulatát. Az életigazságokat, tanácsokat is egyedi módon tolmácsolja nekünk. Nem erőlteti, mintegy lágyan elhinti, hogy az gyökeret eresztve bennünk megérlelődjön. Minden egyes sorra teljes összpontosítással figyeltem. Semmi nem tudott kizökkenteni az olvasási folyamatból, oly mértékben megragadta a lényemet. Csodálatos élmény volt.

Ezer csók. Ezer érzés. Ezer élmény. Ezt kaptam ettől a könyvtől. 

Egyszerre vagyok boldog és szomorú. Egyszerre sírok és nevetek. Ugyanazon pillanatban érzem, hogy a szám mosolyra húzódik, de a szememből potyognak a könnyek. Tillie Cole képes volt a bennem levő sötétséget csupa ragyogó napfénnyé változtatni. Segített feloldani a lelkemben régóta ülő bántalmakat és gondokat. Rengeteg mindenre megtanított, amiért nem lehetek elég hálás. Egy igazi csodát alkotott, mely a részemmé vált. Jobb lettem általa. 

Az Ezer csók egy szerelem gyönyörű és egyben fájdalmas története. Megtanít arra, hogyan érdemes élni a nap minden percében. Begyógyítja a sebeket, s cseresznyevirág szirommal hinti be az előttünk álló utat. Poppy szavaival búcsúznék most tőletek:

"– Az élet valóban drága kincs – súgta. – Nagyon, nagyon drága kincs. Egyetlen másodpercét se vesztegesd el."

Drága barátom, fogadd meg a tanácsát. Menj, és élj át minden egyes másodpercet. Mert egy életed van. Használd ki, hogy ha majd itt kell hagynod ezt a világot, akkor boldogan és elégedetten távozhass, hogy igen, mindent elértél, amit szerettél volna.

Mindenkinek meg kell ismernie Poppy és June történetét! Válj te is a részévé! Ne hagyd ki ezt a csodálatos élményt.

"Minden napom legjobb része az volt, amikor veled lehettem. Te voltál minden mosolyom oka és eredője."

"Megmutatta, hogy a szerelem egyszerűen azt jelenti, hogy az ember elég állhatatos tudatni a másikkal, a szíve másik felével, hogy feltétel nélkül szereti. A nap minden percében szereti. Hogy a szerelem a gyengédség legtisztább formája."

"Együtt sétálnánk a Broadwayn. Járnánk a várost, barátokkal találkoznánk, egyetemi órákra mennénk, vagy haza, a lakásunkba. – A vállammal kicsit meglöktem a karját. – Ugyanígy ölelnél, és beszélgetnénk. Elmondanád, milyen volt a napod, és én elmondanám, milyen volt a napom. – Mosolyogtam a kép hétköznapiságán. Mert nem nagy gesztusokra és tündérmesékre volt szükségem, hanem hétköznapi életre a fiúval, akit szeretek. Ezzel teljesen megelégednék."

"Miért legyek boldogtalan, amikor boldog is lehetek? Számomra ez egyértelmű választás."

"– Szabad nevetni – mondta pihetollpuha hangon. – Szabad mosolyogni. Szabad boldognak lenni. Különben mi értelme lenne az életnek?"

"– A szívem majd kiugrott a helyéből."