Niitaabell Világa: Papp Dóra: Bolyongó

Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról.

Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek…

Rengeteg könyv fordul meg a kezeim között - már csak a munkámból adódóan is. Szinte naponta érkeznek újabb és újabb megjelenések, melyek csak arra várnak, hogy valakinek a figyelmét megragadják, s hazavigyék magukkal. Mégis... az idei évben még nem találkoztam ennyire csodálatos borítóval, mint amilyen a Bolyongó lett. Percekig le sem tudtam venni róla a szemem. Bámultam a színek összhangját, a finom vonatkozásokat, az aprólékos munkával kidolgozott részleteket. A képen nem csak tollakat és egy nyakláncot látunk, hanem fel-fel sejlik egy igen bonyolult tetoválás, farkas, piros hetes, méh és egy férfi arc is. Ez mind egy-egy mérföldkő a regényben. Csodálatosan össze lett szedve, milyen is Szepes Norbert, a Bolyongó főszereplője.

Mondhatni tűkön ülve vártam a megjelenést. Papp Dóra munkássága nem volt egészen idegen a számomra, hiszen a sokak által szeretett Tükörlelkek számomra is egy szép élményként maradt meg. Igaz, hogy a duológiának csak az első részét olvastam eddig, de a Bolyongóval szinte egyszerre beszereztem a régebbi sorozat folytatását, egyben befejező kötetét is. Elég volt egyetlen könyv ahhoz, hogy megérezzem a közös összhangot, ami könyv és olvasó között teremtődhet.

A Bolyongó már a fülszöveg alapján is megmutatja, hogy Dóra egy új stílusban próbálja ki magát: jelen esetben egy fiatal férfit helyez a középpontba, aki több szempontból is kilóg a tömegből, s az ő életét követhetjük nyomom pár hónapos időintervallumban. Több dolog is megjelenik a számára fontos dolgok listájáról, amit az alapvető ember nem tud hova rakni, mint például a méz vagy a félkarú isten. Senki számára nem világmegrengető dolgok, mégis Norbertnek erős jelentőséggel bírnak.

Voltak elvárásaim, de még milyenek! Észrevettem már magamon, hogyha egy borító megragad, akkor azzal párhuzamosan nő az igényességre törekvő hajlamom is. Minél tovább várok valamire, annál jobban mennek fentebb az igényeim. Úgy vélem, ha valaminek a borítójára ekkora hangsúlyt fektettek, ennyi munkát áldoztak bele, akkor a tartalomnak is tartania kell azt a színvonalat, amit a külcsín meghatároz. A Bolyongónak így nem volt egyszerű dolga, hiszen rögvest a legmagasabb besorolású elvárásokkal találta szemben magát. De vajon képes volt megugrani a lécet?

A könyvet felütve, már az első oldalakon egy igen érdekes főszereplő köszön ránk. Szepes Norbertet nem lehet beilleszteni az eddig megismert karakterek sorába. A fejemben létezik egy Ven-diagramm, amibe az elolvasott könyvekben megjelenő szereplőket elhelyezve pontosan tudom, mit várhatok tőlük a későbbiekben. Épp ezért nem utálom a negatív hősöket sem, hiszen ők pontosan azt teszik, amire megszülettek. Van, mikor kicsit több időnek kell eltelnie, hogy behatározzam, melyik részhalmazba valóak, de eddig mindig megtaláltam mindenki helyét. Most nem sikerült. Norbi kifogott rajtam. Egyszerűen képtelen voltam kiismerni. Nem tudtam, mi zajlik a fejében, hogyan működnek nála a dolgok. S ez nagyon meglepett. Azt hittem, hogy az oldalak előrehaladtával majd egyre jobban közeledik egy csoporthoz, de nem. Mindig tudott valamit mondani, csinálni, amire nem számítottam. A róla kialakult kép a fejemben még most sem teljes. Pont olyan, mint a borító: vannak éles részletek, amik megadják az alapot, de a benne lappangó, homályosabb dolgok a fontosabbak. Norbert igazi egyéniség, de nem a klasszik értelembe véve. Ő alapvetően nem törekszik arra, hogy mindenkitől különbözzön, hanem az őt ért ingerek tették azzá, aki.

Sokáig gondolkodtam rajta, vajon Papp Dóra, hogyan tudta összehozni Norbi karakterét úgy, hogy egyetlen egy pillanatban sem esett ki a szerepéből. A Tükörlelkek által megismert írásstílusa merőben más személyiségi jegyeket mutatott. Két év telt el a legutóbbi könyvmegjelenése óta. Úgy hiszem, ezen idő alatt rengeteg minden változhatott meg az életében, érdeklődési körében, legalábbis a könyvei ezt sugallják. Érzek én itt valami mélyebb, erősebb fokozatú dolgot is. Mindenesetre az írói pályafutására pozitív hatásként van jelen, hiszen ez a történet már erősen okító jelleggel is bír, nem csak a szórakoztatás az elsődleges kulcsa.

A történet fő irányvonala a másság kérdése. Az ember sokféleképp különbözhet a társaitól. Lehet ez veleszületett, vagy később felvett dolog, mindenesetre elég egy apróság, máris magunkon hordozhatunk egy negatív bélyeget. Norbert a régi iskolájában közkedvelt célpont volt, mely erős kihatással volt a személyiségére. A mostani iskolájában sem fogadják el elsőre a jelenlétét. Alapvetően idősebb a többieknél, s a külső megjelenése is eltér mindenkiétől: a testét tetoválások borítják. A tetoválás egy örök vita kérdés marad. Ildomos vagy nem? Minden helyzetben elfogadható, vagy vannak kivételek? Fontos, hogy a környezet hogyan reagál rá, vagy elég a személyes meggyőződés? Mindenkinek van róla véleménye, de abban egyet érthetünk, hogy nem lehet általánosítani. A kérdés eldöntésében mindig fontos tényező, hogy hol helyezkedik el, mekkora területre terjed ki és hogy mit ábrázol. Norbertnek rengeteg tetoválása van, s mindegyik fontos jelentőséggel bír a számára. Természetesen az őt körülvevő emberek ezt nem tudják, ők azt látják, mit ábrázol, s általában az elsődleges magyarázatnál megragadnak, s máris megszületett a negatív megítélés. Bevallom, én a két egymásnak feszülő vélemény között maradtam. Egyet kell értenem az osztállyal, a tanárokkal, hogy alapvető hátránnyal indul az, akin olyan jelképek jelennek meg, amik a régebbi időkben a rossz, csoportokhoz kötöttek, de ugyanakkor megértem Norbertet is, aki a saját hite szerint cselekszik. Nem az ő hibája, hogy egy régen tisztelt jelképet rossz dolgokra használtak, s a mai társadalom már csak a szörnyűséges emberekhez köti. De nem állhat le (s nem is akar), mindenkinek elmagyarázni, számára az mit jelent. A könyvön kívül gondolkodva eszembe jutott, hogy milyen nehéz dolga lenne egy interjún, hiszen ha meglátják, s téves következtetést vonnak le ők is, elvből el lesz utasítva. Tehát Norbert alapvetően hátulról indul, mindenféle élethelyzetben. Ám ő ezt elfogadja, hiszen számára ez több, mint egy jelkép. Véleményem szerint mindkét oldal megérthető, s mindkettőnek az érvei elfogadhatóak, ha a tetteik már kevésbé is.

Ám Norbert nem csak a tetoválások miatt különbözik az osztálytársaitól. Hamar kiderül, hogy ő nem az általánosságban vett vallásokat követi, hanem egy hazánkban egyáltalán nem elterjedtet: ez pedig a norvég istenekbe vetett hit. Tyr, a félkarú isten lángja ég a szívében, s az ő elvei szerint él. A Bolyongó egyik fő különlegessége a skandináv mitológia megjelenése. Személy szerint, én még sosem találkoztam sehol velük, főleg nem magyar irodalomban. Rengeteg információval szolgált erről a kulturális körről, illetve a norvégok életviteléről. Dóra alaposan utánajárt a dolgoknak, látszik, hogy nem a wikipédiát megnyitva írta meg a regényét. Nem tudom, hogyan születhetett meg benne ez az ötlet, de mindenesetre köszönettel tartozom neki, hogy egy teljesen új világot tárt a szemem elé.

A könyv egy kis részletben kitér egy másfajta diszkriminációra is, mely sajnos mindennapos a mai társadalomban. Felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt, de örök érvényű ebben, hogy a kamaszok sokkal nagyobb lelki sebet képesek ejteni a másikon, mint a felnőttek. Ez pedig a súlykérdés. A társadalom szeme előtt lebegő képen a tökéletes emberen szinte nem található zsír, s emiatt a túlsúllyal rendelkezők sokszor indulnak hátrányos helyzetből. A gyerekeknek nagyon jó támadófelületet biztosít sajnos, ami az áldozatban tartós mentális sérüléseket tud előidézni. Nem egyszer látom még most is, ahogy valakit az osztálytársai a súlya miatt csúfolnak. Ez egy olyan probléma, ami mindig jelen lesz, nem fog kikopni, ugyanakkor lehet ellene tenni, ha időben észlelve van.

S itt át is tértünk a regény egy következő fontos pontjára: ez pedig a tanárokhoz való hozzáállás, s hogy ők mit látnak. Hat éve immár, hogy elballagtam a sulimból, de úgy érzem, ennyi idő semmi sem változott. Nekem nagyon jó, szerető, összetartó osztályom volt. Tiszteltük a tanárokat, néhány csínytevésen kívül nem sok dolgot lehetett a számlánkra írni. Mégis, mindig voltak olyan dolgok, amiket a tanárok háta mögött csináltunk. Akármennyire is szerettünk valakit, sosem engedtük be a belső körünkben. Ez egy iskolás szabály: hiába jófej a tanár, van, ami csak a diákokra tartozik. Ez adja meg a közösségi szellem alapjait is. A Bolyongót erősen átitatja ez a mentalitás. Annyira jól esett a lelkemnek egy kicsit visszatérni a kopott padokba, ahol én is része lehettem egy igazán erős csapatnak.

Úgy hiszem, kellőképp kielemeztem a könyvben megjelenő problémaköröket, így áttérnék egy kicsit a történetvezetésre is. A könyv elején már feltűnik egy roppant unszimpatikus szereplő, nevezetesen Pásztor Dani. Bevallom nektek, én végig tartottam tőle. Mindig összeszorult a gyomrom, hogyha ő is színre lépett. Nem tudtam felfogni, mi vezérli. Sokáig erre nem is derül fény. A szerző elég homályosan fogalmazza meg, mi is a konkrét szerepe a történetben, s miként került egyáltalán bele, milyen közös múltja van Szepivel. Lassan derül ki, mi áll a háttérben, ám ez még elviselhető mértékben zavaró: épp csak a kíváncsiságot fokozza, s az olyan türelmetlen embereket, mint én, arra ösztönzi, hogy le ne merje rakni a könyvet, míg a végére nem ér.

A történet egy szálon halad, végig Norbert szemszögén keresztül látjuk a dolgokat. Örülök, hogy nem lett más is ennyire kiemelve, hiszen ennek a könyvnek csak egy főszereplője van. Míra is csak, mint egy erős mellékszereplő van jelen, hisz ő ugyanolyan átlagos, mint bármelyikünk. Norbert jelleme fokozatosan bontakozik ki a szemünk előtt. A könyv olvasása közben erősen tudtam azonosulni Míra gondolataival: én is épp ugyanúgy ismertem meg ezt a hülye vikinget, mint ő. Mindig meg tudott lepni, mindig volt valami még a tarsolyában, ami eszembe sem jutott volna.

Az érintet témákat beépítve egy igazán szép, kerek történetet kapunk. Rengeteg információ elhangzik benne, egy teljes világot épített a szerző Norbert személye köré. Olvasás közben azon kaptam magam, hogy olyan érzésem van, mintha egy vaskosabb, körülbelül nyolcszáz oldalas kötetet tartanék a kezeim között. Annyi gondolkodnivalót kaptam tőle, hogy még most sem hiszem el, hogy ez mind belefért bő 400 oldalba úgy, hogy nem érződik sem összecsapottnak, sem kifejtetlennek. Az írónő nem siettette az eseményeket, minden a maga idejében történt.

A könyv befejezése pont olyan meglepő volt, mint Norbert egész személyisége: nem számítottam rá. Nem vártam a világot a sarkából kiforgató csavart, hiszen az nem illett volna az egész hangulathoz, de azért erre sem számítottam. Papp Dóra könyve teljesen hű maradt a címéhez.

Egyetlen egy dolog volt, ami rettentően zavart, egyszerűen képtelen voltam hozzászokni. S ez Míra neve volt. Az én fejemben ez egy rövid i betűvel írt név. Próbáltam utánanézni, melyik a helyes, de a kutatásaim alapján igazából mindkettő. Régebben csak hosszúval engedélyezték, tehát az volt az eredeti verzió, de most már röviddel is be van jegyeztetve. Mindenesetre képtelen voltam röviden ejteni a nevét olvasás közben, így minden esetben eltorzult, mint mikor az ember húzza a száját a citrom savanykás íze miatt. Illett a megformált karakterhez, mégsem bírtam teljes mértékben megszokni.

Papp Dóra nemrégiben megjelent kötete, a Bolyongó egy igazán komplex regény. Rengeteg fontos témát érint, ami a mai társadalomban problémaként van jelen, s megfelelő vitafelületet biztosít. Mint látjátok, belőlem rengeteg érzést váltott ki, melyek szinte túlcsordultak rajtam olvasás közben. Szepesi Norbi jelleme folyamatos gondolkodásra ingerli az olvasót, egy percig sem hagyja pihenni, melynek hatására a könyv sokkal nagyobb terjedelműnek tűnik, mint ami. Ugyanakkor még ezek után is úgy érzem, hogy túlságosan keveset kaptam: szeretném még tovább és tovább olvasni. Ki szeretném ismerni ezt a hülye vikinget, tudni szeretném, hogyan alakul a későbbiekben a sorsa. Nem volt elég belőle.

A Bolyongó mélyen megragadott. Hiába tettem már le jó pár napja, még mindig velem van, s még mindig a benne elhangzottakon gondolkodom álló nap. Ismeritek azt az érzést, mikor nem tudtok belekezdeni egy új történetbe, mert az előző nem hagy nyugodni? A Bolyongó pontosan ezt váltja ki az olvasóból.

A legjobban talán egy számomra kedves meséből vett idézettel tudnám összefoglalni:

„Fenomenális kozmikus erő, egy icipici kis helyen.”

S végül Mikko szavaival búcsúznék, mert ennek a srácnak nagyon igaza van:

"El kell tévedni. Mit mondok mindig? El. Kell. Tévedni. Magadban. Aztán majd lehet visszamenni."

"Ki írja a szabályokat, a körülöttem mozgó társadalom vagy a belső törvény, amit a zsigereimben érzek?"

"Hosszan néztem utána. Nem a buszmegálló felé ment – hosszú, kanyargós úton fog hazasétálni, hogy közben kiszellőztesse a fejét, ahogy én is tenném. Követhetném, hazakísérhetném egy árnyékként. De nem akarok árnyék lenni az életében, mellette akartam lenni, önmagamként, úgy, ahogy vagyok, aki vagyok – hát ilyen, amikor feloldódhatnék valakiben."

"Kitartás, becsület, győzelem. Szellemi és fizikai erő. Engem nem fog magával rántani a depresszió vagy az elvakult gyűlölet, nem hagyom. Fel kell vértezni az elmédet és a lelkedet egy olyan világban, ami azt akarja, hogy ököllel üss vissza."

"Ezerszer inkább nevess magadon, mint hogy bedepizz, nem?"

"Van az a pillanat, amikor tényleg lehetetlenség visszafogni a győzedelmes mosolyt. Amikor egy lány téged választ a barátnői helyett, az pontosan olyan pillanat."

"– Szállj le onnan a magas fellegekből, harcos testvérem, szállj le, de rohadt gyorsan."

"Nincs rosszabb egy sértődékeny nőnél, akiben még dolgozik az alkohol."