Niitaabell Világa: Beth Revis: Milliónyi csillag

Három hónap telt el azóta, hogy Amyt lekapcsolták. Az általa korábban ismert élet véget ért. Bármerre néz, az Isten áldása űrhajó falait látja.

De talán van még remény, Koros átvette a hajó irányítását, és végre a saját, józan eszére hagyatkozhat: nincs több Phidusz, nincs több hazugság.

Ám Koros megdöbbentő hírt hall a hajóról, és Amyvel versenyfutásba kezdenek, hogy feltárják, milyen igazság rejtőzik az Isten áldásán fenntartott élet mögött. Együtt kell megoldaniuk egy több száz éve titokban tartott rejtélyt. A sikerük – vagy a bukásuk –határozza meg az Isten áldása fedélzetén utazó 2.298 utas sorsát. Az utazás minden egyes lépéssel egyre veszedelmesebbé, a hajó működése egyre kaotikusabbá, a köztük bontakozó szerelem elleni küzdelem egyre lehetetlenebbé válik.

Beth Revis az űr távoli zugaiba katapultálta az olvasóit a New York Times bestseller könyvével, a Túl a végtelenennel. A Milliónyi Csillagban Revis akcióval, izgatott várakozással, románccal és mély filozófiai kérdésekkel mélyíti tovább a rejtélyt. És ez alkalommal mindez egyetlen elképesztő következtetéshez vezet: el kell hagyniuk a hajót.

Eddig hazugságok hajtották, most káosz uralja az Isten áldását.

Évekkel ezelőtt vettem meg Beth Revis első magyarul megjelent regényét, mely a Túl a végtelenen címet viseli. Ez volt az első scifinek nevezhető olvasmányom. Igaz, hogy idegenkedtem az egész űrhajós témától, mégis valahogyan megragadott, így fél pillanat műve volt, míg megrendeltem. A későbbiekben sem bántam meg, mivel nagyon pozitív hatással volt rám. Szerettem Amy és Koros történetét, s izgalmasnak találtam az egész sztorit. Akkoriban nagyon vártam a folytatást, ám a lelkesedésem idővel csökkeni kezdett, majd el is felejtkeztem róla. Szinte. Nemrégiben dobta fel a Könyvmolyképző kiadó, hogy elkészült a folytatás fordítása, így a megjelenés után kicsivel máris kézbe vettem. Elsőnek elgondolkodtam, érdemes-e ennyi idő után folytatni a sztorit, újra kellene-e olvasni az első részt, vagy hogyan cselekedjek. Gyorsan döntöttem: nincs időm ismétlésre, ezért belevágtam a második részbe. Úgy érzem jól tettem, hogy végül felkerült a várólistámra is.

Beth Revis nem szórakozik, rögvest belevág a közepébe. Nem tekinget vissza az előző könyvre. Néhány apró utalás, elejtett információt ad csupán, hogy azért mégis képbe kerülj, de nem kezd el emlékezni, mi történt "két nappal ezelőtt" a hajón, hisz igaz, hogy én éveket hagytam ki, a sztori mindössze pár nap elteltével folytatódik. Ez számomra egy hatalmas pozitívum volt, mert nagyon nem szeretem, mikor egy könyv első harmada csak arról szól, mi történt az előbbiekben. Ha tudni akarom, akkor elolvasom azt is, nincs szükség ilyen hosszú visszaemlékezésre. Ennyi és kész.

Szóval rögvest belecsöppenünk a hajó ügyeibe, bele a közepébe: Koros lett az új Ősfő, s éppen próbál intézkedni a hajtómű kapcsán. Azt hihetnénk, hogy ez egy borzalmasan unalmas rész, ám meglepő módon az írónő képes volt úgy tálalni, hogy majdnem hogy nyitott szájjal olvastam. Meglepetést meglepetésre halmoz, már az elején őrült dolgokat fogalmaz meg. Az előző rész végén azt hittük, hogy csak lassan haladunk, de egy javítási folyamat keretében máris behozhatjuk a lemaradást. Nos, az írónő úgy gondolta, hogy ez édes kevés, ezért már rögvest az első oldalakon bombát robbant a hajó lakói feje fölött.

Ezzel párhuzamosan láthatjuk, Amy hogyan éli meg ezeket a nehéz napokat. Neki eddig sem volt könnyű élete a hajón, szinte mindenki idegenkedik tőle, eltérő kinézete miatt. Magányos, roppant magányos, s egyéb dolgok is nyomják a lelkét. Nagyon nehéz lehet egyedüli Nap-Föld lakóként egy kolóniában létezni, ahol nem látnak szívesen. Ám ő sem ér rá az önsajnálatra, hiszen Orion egy meglepő kalandot hagyott rá, egyfajta kincsvadászatot. S megkezdődik a futam. Amy az idő és mindenki ellen.

Ez a két szál az elején rövid fejezeteken keresztül ismerszik meg, váltott módon előttünk. Nem győztem hova kapni a fejem, annyi izgalmas dolog történt egyszerre, ám ennek hatására egy kis vészvillogó is megszólalt a fejemben: nagyon erős a kezdés, élvezetes, rögvest maximálisan fokozott figyelembe kapcsolja az olvasót, leköti, s huss, száz oldal úgy elrepül, hogy észre sem vesszük, de... mi lesz a későbbiekben? Hatalmas mércét állított magának fel Beth Revis. Mi lesz, ha nem tudja megugrani? Nagyon nehéz ezt a végéig tartani. Milyen csavarokat tud kitalálni még, ami ugyanilyen fantasztikus, mint az elején feldobott tézisek, de mégis, nem tűnik majd túlzásnak úgy, hogy közben fölülszárnyalja? Nagyon, nagyon nehéz dolog!

Tartottam tőle, hogy a regény mélyrepülésbe kezd, s egy fekete lyukban fog eltűnni a hajó, teljes legénységével együtt, ám szerencsére pozitívan csalódtam. Beth Revis igaz, hogy nagyon magas elvárásokat támasztott magával szemben, ám mégis képes volt teljesíteni. A Milliónyi csillag messze túlmutat az első részen. Míg ott a karakterek és a fennálló helyzet bemutatásán volt a hangsúly, tisztázva a körülményeket, addig itt a miért-re kapunk választ, illetve több társadalmi probléma is felüti a fejét. Egy sokkal komolyabb, erősebb témájú könyv, melyben a politika is szerepet kap.

Számomra az egyik legfontosabb pont a szabad akarat témájának boncolgatása volt. Mi történik akkor, hogyha az eddigi tudatlan boldogságból a valóságba rántjuk az embereket és megadjuk nekik a döntés jogát? Vajon akkor is lehetséges ugyanazon módszerrel fent tartani egy jól működő rendszert? Egyértelmű, hogy nem, s ezt Koros is megtapasztalja a saját bőrén. Milyen az, mikor egy durván kétezer főből álló csoport fellép az eddigi rendszer ellen, mert az öntudatra ébredésük túlságosan erős volt? S ha mindez a négy fal között történik, zárt térben? Remélem a ti fejetekben is beindultak a fogaskerekek, s ti is látjátok a témában rejtőző potenciált. A szerző ezt mind kihasználja. Csodálatosan körbejárja a témát, s nem rest cselekvés szemszögéből sem: folyamatosan érkeznek az újabb és újabb meglepő fordulatok. Olyan érzés, mintha egy tűzhányó mellett élnénk. Tudjuk, hogy ki fog törni, látjuk a jeleket, már csak az a kérdés, mikor.

Ebben a regényben elkerülhetetlen a személyiségfejlődés, hiszen a körülmények megkövetelik a szereplőktől, hogy felnőjenek. Korosnak át kell venni Ősfő helyét a hajón, s ezáltal nem ér rá holmi apróságokra. Fontos feladatköröket kell ellátnia, melyek sokszor kifognak rajta. Most látja igazán, mennyire nehéz egy egész társadalmat irányítani külső behatás nélkül. Itt már nincs helye gyerekes viselkedésnek, hiszen az élet igazi problémákat állít elé. Számomra fontos volt, hogy Koros hiába született vezető, mégis bele kell tanulnia abba, hogyan tudja teljesíteni a végzetét. Nem tud egyik pillanatról a másikra mindent megoldani, sőt: sokszor elbukik, de újra és újra feláll, hogy emelt fővel haladjon tovább.

Amynek is rettentő nehéz dolga van. Még mindig nem látják szívesen, s a szülei még mindig le vannak fagyasztva a hajó gyomrába. El sem tudom képzelni, milyen lehet olyan helyen élni, ahol egyetlen ember kivételével mindenki a vesztemet akarja. Amy karakterén keresztül az író újfent megmutatja, milyen érzés hátrányosan megkülönböztetettnek lenni.

Orion viszont egy rejtélyt hagyott hátra, amivel ez a lány igazán fontosnak érezheti magát. Rögvest a titok nyomába ered, s próbál fényt deríteni az igazságra, mely végén egy erős döntést kell meghoznia. Szerettem ezt a határozott Amyt, aki kiállt a céljai mellett. Számomra logikus volt a gondolatmenete is, miért nem enged Koros közeledésének.

„A szerelem választási lehetőség nélkül nem is szerelem.”

Ez pontosan így van. Kötődhetsz valakihez, törvényszerű is, hogyha csak egymásra számíthattok, de ennyi. Alakulhat ki közöttetek vonzalom, de az lehet, hogy nem a helyes alapra épül, hiszen csak egyetlen ember az, aki a megfelelő lenne a számodra, de őt sem te, hanem a helyzet választotta. Ezt Amy mind szépen belátta, így nem csoda, hogy nem úgy állt Koroshoz, ahogy a fiú szerette volna. Én ezért nagyon becsülöm, hiszen elsőnek képes volt magában tisztázni a dolgokat, hogy a megfelelő alapokat megteremtse. Ám van Amynek egy sötét oldala is, mely az őrületbe kergetett, s sajnos ez pont a regény vége felé tör felszínre. Annyira fafejű, hogy arra nincsenek szavak. Majd az őrületbe kergetett, ezzel az örökös „olvasszuk ki a szüleimet” dologgal. Nem hiszem el, hogy egy ilyen helyzetben képtelen felfogni, mi forog kockán. Egyáltalán nem gondol bele, hogy miként reagálna erre a kolónia. Biztos nem mosolyogva fogadnának még két idegent… S a bolygóval kapcsolatosan is nagyon csökönyös. Értem, hogy ő nem ahhoz szokott, hogy egy ovális gömbben, az űrben tengesse a mindennapjait, folyamatosan bezárva. Én sem lennék rá képes, ugyanakkor, mivel a helyzeten nem lehet változtatni, így igenis el kell fogadni. Amy nagyon idegesítő volt, különösen a végén, mennyire nem veszi figyelembe a körülötte levő összes ember érzéseit, szükségleteit, csak azért, hogy ő megkapja a plüssmackót, amire annyira vágyott. Bocsánat, elég erős kontrasztot állítottam ide, de tényleg nagyon felmérgelt ezzel a hozzáállásával. Lehetett volna szebben, érzékletesebben, s mondjuk indokokkal, bizonyítékokkal alátámasztva is megjátszani az utolsó kártyalapokat ahelyett, hogy úgy viselkedjen, mint egy toporzékoló, hisztis gyerek. Azt hinné az ember, hogy amennyi minden történt vele az elmúlt időszakban, az nyomott hagy a személyiségén, s megfontoltabbá válik tőle. De lehet, hogy sokat várok egy 16 éves lánytól, akit egyik pillanatról a másikra kiszakítottak az életéből. Ugyanakkor pont emiatt értem meg azért, mélyen, valahol a sértettségem alatt a viselkedését. Akárhonnan is nézem, ő még csak egy gyerek, aki nincs tisztában azzal, hogy a döntései milyen kihatással vannak mások életére is.

Mindent egybevéve úgy érzem, a Milliónyi csillag kivételesen jól megírt könyv. Nem szenved középsőkönyv szindrómában, sőt, messze fölülszárnyalja a sorozat első részét is. Számomra egy igen élvezetes olvasmány volt, melyet alig bírtam letenni. A történet folyamatos pörgése nem ad esélyt arra, hogy unatkozzunk, s emellett a két fiatallal együtt próbáljuk mi is megoldani a fennálló helyzeteket. Szerettem, hogy nincs túlidealizálva, igenis történnek rossz dolgok, melyek elkerülhetőek lettek volna több odafigyeléssel vagy épp egy erősebb kézzel, ám akkor a szereplőink mit sem tanultak volna a helyzetből.

A Milliónyi csillag bemutatja Koros felnőtté válását, Amy jellemfejlődését, egy kolónia megmentésére tett kísérletet, s egy rendszer megreformálását. Rámutat, mire képes a szabad akarat, s az emberi összefogás. Megmutatja, hogy elég egyetlen szikra ahhoz, hogy minden lángra kapjon körülöttünk, ugyanakkor rávilágít arra is, hogy az embereknek igenis szükségük van hierarchiára, mert enélkül elveszettnek érzik magukat.

Kalandos ifjúsági regény tele meglepő fordulatokkal, melyet az író egy feszes tempóban tár az olvasó elé. Türelmetlenül várom a harmadik részt is, hiszen a történet még csak most kezdődik igazán.