A nyolcéves kislány, Daisy Mason eltűnik egy egyszerű családi vacsoráról. A csendes kertvárosban senki nem látott semmit – legalábbis ezt mondja mindenki.
Adam Fawley detektív ugyanakkor tudja, hogy tíz ilyen esetből kilencben csak olyan ember lehet a tettes, akit az áldozat ismert. Vagyis valaki hazudik.
Az óra ketyeg, könnyen kifuthatnak az időből…
Az Egy közeli ismerős egy új detektívsorozat első darabja, mely lázban tartja a brit krimiolvasókat és megjelenése óta előkelő helyen szerepel Anglia minden sikerlistáján.
Ha kicsit bizonytalan vagyok olvasás terén, mindig egy borzongatós könyvhöz nyúlok. Mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem érzem magamban a kellő erőt egy romantikus könyvhöz, vagy épp nem tudok teljes mértékben odafigyelni az aktuális könyvre. A gondolataim elkalandoznak, így az olvasott regény is veszít a minőségéből - önhibáján kívül. Ekkor kell valami, ami kirángat a szürke hétköznapokból, s újfajta élménnyel gazdagít. Mostanában egyre nagyobb figyelmet szentelek a 21. század kiadó által megjelentetett könyveknek. Kivétel nélkül, mind minőségi alkotás, kategóriától függetlenül. Több olyan kötet is megfordult már a kezeim között, amit végtelenül élveztem, noha magamtól sosem vettem volna kézbe. Nem tudok elég hálás lenni az ismerőseimnek és a kiadó kapcsolattartójának, hogy folyamatosan bővítik az érdeklődési körömet, s hogy akkor is tudják, mi való nekem, még ha én magam nem is vagyok vele tisztában.
Az egyik legfrissebb megjelenésük Cara Hunter debütáló alkotása, mely az Egy közeli ismerős nevet viseli. A fülszöveg első pillantásra megfogott, így ahogy a boltok polcaira került, én is beszereztem egy példányt olvasásra. Most sem csalódtam, így úgy érzem, most már hivatalos: a 21. század kiadó a kedvenceim közé lépett elő.
Ha választani lehet thriller és krimi között, akkor én az előbbi mellett teszem le a voksomat. Pontosan ezért volt számomra is meglepő, hogy ennyire rabul ejtett ez a könyv. A fő szál, egy eltűnt kislány előkerítése, tehát masszív nyomozás. Vajon ez is lehet annyira meglepő és fordulatos, mint a kicsit erősebb változata, a thriller? A könyv elolvasása után teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy igen.
Daisy Mason már az első oldalakon eltűnik. A könyv elején található egy erős prológus, ami megadja az alaphangulatot, így már az első pillanattól kezdve maximális odafigyeléssel haladunk sorról sorra. Éppen, csak egy apró részletet kapunk a kislányról, a félelemmel teli gyermekről. Mint kiderült, ez egy részlet a könyv további részéről, így még nagyobb hatással volt rám. Aztán következhet az első fejezet...
Megjelennek a rendőrök, hogy elkezdjék a nyomozást egy eltűnt kislány esetében. Tehát már túl vagyunk a gondon, az észlelésen és a bejelentésen is, s jöhet a nyomozás vezetője, hogy megkezdje a munkát. Adam Fawley lett megbízva, hogy járjon utána a dolgoknak. Hamar kiderül róla, hogy nagyon közel áll hozzá az ügy, mivel az ő kisfiával is történt valami a múltban, melyre homályos utalásokat tesz. A történet előrehaladtával kitisztul a kép, s megtudhatjuk, mi történt a kissráccal. Az író tökéletesen használta ki az ebben a tragédiában rejlő lehetőségeket, hiszen a Daisy Manson ügy tetőfokán árulja el, így a kettőt párhuzamba lehet állítani, s még nagyobb hatást képes kiváltani az olvasóból.
Igaz, hogy kevés krimit olvasok, ám annál több sorozatot néztem még a főiskola alatt, s a legtöbbel ugyanaz volt a gondom. Hiányzott a rendőrségnél, felderítő csoportnál a hierarchikus rendszer. Mint minden vállalatnál, itt is meg kell lennie a rangsorolásnak, mely által mindenki tudja, mi a dolga, s hogy kinek felel a munkája során. A legtöbb sorozat és könyv egyszerűen elintézi úgy, hogy egy felettese van a főszereplőnek, de ezen kívül minden lényegi dolgot ő csinál. Cara Hunter eddig az első, aki nem használta ezt a rossz alapokon nyugvó felépítést. Adam Fawley az, aki az egész nyomozást vezeti. Ő dönti el, mikor, ki, hol van jelen, s milyen munkálatokat végez el. Ő beszél a sajtóval, s próbálja a rendelkezésre álló információkat összerendezni, ám ezen kívül nem lesz ő a nagy hős. A munka terepi részét a beosztottjai végzik el, s az általuk szerzett dolgokra épít Adam. Végre! Számomra nagyon fontos volt, hogy végre kézbe vehettem egy olyan könyvet, ami valós alapokon épül. Nem csak egy ember zsenialitását dicséri, hanem egy egész társaságét, akik csapatként együttműködve haladnak nyomról nyomra. Ezáltal a történet is közelebb került hozzám, hiszen nem egy ember frenetikus észjárására épül minden, a karakterek sokkal valóságosabbá válnak - s ezáltal az eset is.
Daisy szülei értesítették a rendőrséget, hogy kislányuk a kerti parti alatt eltűnt. Az első megjelenésüktől kezdve az olvasó ferde szemmel szemléli őket. Nagyon érdekesen viselkednek, főleg a nő. Számomra furcsa, hogy képes arra gondolni, hogy koszos lenne a szőnyeg, ha cipővel rálépnének - ezért meg is kéri a rendőröket, hogy vegyék le - miközben a kislánya hollétéről nincs tudomása. Az eset súlyossága megkövetelné, hogy ne foglalkozzon ilyen apróságokkal. Sharon máris rossz színben tűnik fel előttünk, mely a későbbiekben csak fokozódik. Rossz belegondolni is, hogy léteznek ilyen emberek, akik számára teljesen mást jelent az érték. Sokkal inkább adnak a külsőségekre, mint a családi összhangra. Egy szóval sem mondanám, hogy Sharon rossz szülő lett volna, hiszen annyi információ nem áll rendelkezésre, hogy egy ilyen horderejű dolgot kijelenthessünk, ám mégis azt kell mondanom, hogy nem erőltette meg magát túlságosan. Ennek okai folyamatosan bukkannak fel a könyv lapjain. Egyre jobban megbotránkoztam az olvasottakon. De nem csak a feleség, hanem a férj hozzáállásán is.
Cara Hunter nagyon elegánsan építette fel a könyvét. Minden információra kitérő nyomozásba kezdett Daisy után. Nem hagy egyetlen kiskaput sem, minden lehetőséget feltérképez. Részletes leírásokat kapunk az eset állapotáról, s hogy milyen következtetésekre jutottak a begyűjtött bizonyítékok kapcsán. Számomra nagyon imponáló volt, hogy, mikor már volt egy forró nyomuk, akkor sem rohantak fejjel a falnak, hanem ugyanúgy megnézték a további lehetséges variánsokat. Az egész történet jó felépítéssel dolgozik, s minden lap egy kicsit közelebb visz a megoldáshoz - még akkor is, ha két lépést kell hátrálnunk.
A történet érdekessége, hogy a múltba is nyerhetünk kis bepillantásokat, amiken keresztül az olvasó előtt sokkal tisztább lesz a kép, mint amit a rendőrség bármikor is láthat. Olyan szituációkra vethetünk egy pillantást, mely az események alakulásához fontos táptalajt szolgált. Még érdekesebb, hogy ahelyett, hogy időben előrefele haladva, az elrabláshoz közeledve kapnánk meg ezeket az adatokat, a szerző csavart egyet rajta, s egyre messzebb tekint. Azt hihetnénk, hogy így a végére ezek a részek kevésbé lesznek izgalmasabbak, hiszen a végkifejletből haladunk a kezdőpont felé, ám a kapott információk katalizátorként működnek a történet szemszögéből.
Modern társadalom vagyunk, modern írókkal, így várható, hogy a média szerepe is változik az ilyen jellegű könyvekben. Az újságoknál sokkal nagyobb hangsúlyt kap a különböző közösségi oldalakon megjelenő összefogások, információk. Az Egy közeli ismerős esetében a twitter az, amit előszeretettel használnak az olvasók. Sokszor láthattunk már arra példát, hogy a különböző felületeken, anonimitást megőrizve milyen végkifejletek születnek egyes esetekben. Az emberek úgy ítélkeznek, hogy nincsenek a részletek birtokában, sőt, sokszor csak azért szólnak hozzá, hogy fokozzák a feszültséget. Szomorú, de sajnos ez a mostani társadalomban is így működik, egyáltalán nem elképzelt dologra épített a szerző. Ám mégis, ami különlegessé teszi ezt a szálat az, hogy tettekhez is vezet. Elcsépelt, szinte klisészerű elem az ismeretlenek kommentjeit beépíteni a történetbe, hogy a különböző nézőpontokat képbe hozzák. Mindig sok az utálkozó is, s a szájhős, ám még eddig egy könyvben sem fordult elő, hogy a média hatalma olyan erőket szabadított volna fel, ami tényleges cselekvésre ösztönzött volna egy kis csoportot. S igenis erről is beszélni kell. Az internet egy nagyon veszélyes terep, ahol könnyen fajulhatnak el az indulatok, s rossz gondolatokat szülnek.
Daisy Mason élete nem volt könnyű, noha még egészen fiatal a maga nyolc évével. Ahogy haladunk előre a történetben úgy derülnek ki egyre furcsább dolgok a szülőkről, barátokról, iskolatársakról, s mindenkiről, akivel érintkezett. A szerző rávilágít, hogy minden ajtó mögött rejtőznek titkok, akármilyen tökéletesnek is mutatják a külső képet. Letehetetlennek bizonyult. Az események folyton pörögtek, s a háttérben lappangó indokok egyre közelebb kerültek a felszínhez. Egyszerűen tudni szerettem volna, mi zajlott a háttérben. Megvolt a saját téziseim, s szerettem volna bizonyítékot, vagy ellenérvet találni rájuk. Túlságosan nagy volt bennem a kíváncsiság, ezért minden lehetséges pillanatban olvastam. S aztán elérkezett a vége, mikor minden kiderül, és… hiába voltam elégedett, maradt bennem egy apró szilánk. Valami hibádzott. Volt egy kis részlet, ami nem illett a képbe. Nem tartottam egyszerűnek a megoldást, nagyon frappáns volt, de mégis… kellett itt még lennie valaminek. Ezt az egyik nyomozó is megemlíti Adamnek, aki a megfelelő módon reagált rá, így én is megnyugodtam. A történetből még hátra volt pár oldal, azt már nyugodtan, ráérősen olvastam. Talán pont ezért döbbentett meg az, amit ott találtam. Felülmúlta minden elképzelésemet, s az összes megmaradt kérdésemet megválaszolta. Letettem a könyvet, s csak bámultam ki az ablakon, miközben a fejemben kattogtak a fogaskerekek. Próbáltam helyretenni a dolgokat, s bevallom, kerestem az esetleges hibákat, amiket ezzel a megoldással nem lehetett volna kivitelezni, de rá kellett döbbennem, hogy ez a bűntett egy őrült zseniálisan kifundált terve. Teljességgel megdöbbentő és egyenesen az ördögtől való.
Nagyon élveztem a könyv olvasását. Végig maximális fokozatra volt kapcsolva az agyam, s minden részletet alaposan kielemezve haladtam tovább. Azt hittem, nem érhetnek meglepetések, ravaszabb leszek, mint bárki más a történetben, ám ez a könyv kitolt velem. Az orromnál fogva vezetett, s én szépen belesétáltam a csapdájába. Az Egy közeli ismerős tipikusan az a fajta krimi, amit az ember szívesen újraolvas akkor is, hogyha már nem fedi homály a bűntett elkövetőjének személyét.
Jó szívvel merem ajánlani bárkinek, aki szereti a nyomozós sztorikat. Bőven megtalálja benne az alapvető elemeket, mint házkutatás, kihallgatások, sajtóközlemények, s a további bővítési lehetőségeket, például a viselkedéselemzést. A nyomok mindig egymásra épülnek, nincsenek elbaltázott csavarok, s tele van meglepetéssel. Az én igényeimnek maximálisan megfelelt, sőt, még túl is teljesített. Kitűnő olvasmány, akár nyaraláson, akár a szoba egy hűs pontján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése