Niitaabell Világa: Dot Hutchison: Pillangók kertje

A szépség még soha nem volt ilyen rettentő.

Egy elszigetelten álló, hatalmas ház mellett gyönyörű kert terül el.

A kert nemcsak buja virágokat és árnyas fákat rejt… A „Pillangók” becses gyűjteményét is: elrabolt fiatal nőket, akiket fogvatartójuk pillangószárnyas tetoválással bélyegez meg. A gyűjtemény ura a brutális, őrült Kertész, akinek mániája, hogy elkapja és megőrizze magának a szépséges pillangólányokat.

Miután a kertet végül fölfedezik, az FBI ki akarja kérdezni az egyik túlélőt. Victor Hanoverian és Brandon Eddison ügynökök kapják a feladatot, hogy göngyölítsék fel karrierjük egyik leggyomorforgatóbb ügyét. Ám a kihallgatott lány, akit csak a Maya néven ismernek meg, önmagában is kész rejtélynek bizonyul.

Ahogy kibontakozik a lány fordulatos és csavaros története, lassan fény derül a Pillangók kertjére is, Maya pedig mesél régi sérelmekről, új megmentőkről, valamint egy szörnyűséges férfiról, aki semmitől sem riadt vissza, hogy rabságban tarthassa a szépséget. De minél többet árul el a lány, az ügynökök annál inkább gyanakodnak, hogy vajon mit titkol még…

Azonnali sikert aratott thriller, mely a Goodreads Choice Awards 2016 szavazáson a 2. helyet érte el, a megfilmesítési jogokat pedig A visszatérő Oscar-díjas producerei vették meg.

Ismerd meg a pillangólányok múltba nyúló titkait!

A Könyvmolyképző kiadó a repertoárját 2016. év végén kezdte el kibővíteni a női pszichothriller kategóriával is. A kiadó munkásságát eddig is a sokszínűség jellemezte, hiszen az egészen apróktól kezdve a felnőttekig mindenki találhat kedvükre valót náluk. Az új kategória a Kristály pöttyös összefoglaló nevet kapta, melyben másfél év alatt már tíz kötet is megjelent, közöttük Dot Hutchison Pillangók kertje című kötete is.

Ez a könyv egy ideje már foglalkoztatott. Több olyan ismerősöm is ódákat zengett róla, akiknek teljes mértékben adok a szavára, hiszen a stílusunk meglehetősen hasonló, sőt, még egy kedves visszajáró vásárlóm is bíztatott rá, hogy hamar kerítsek sort rá. A kollégám több hónapja rágta érte a fülemet. Még csak mentségem sincs, miért tologattam eddig, hiszen a polcomon is ott van már karácsony óta.

Talán a borító az oka. Hiába fogott meg a fülszöveg, s hiába volt itt a sok pozitív tapasztalat és visszajelzés, mégsem tudtam magam rávenni, hogy felüssem. Valahogy ez a borító nem mozgatott meg. Erőteljes, de túlságosan rideg a színösszetétele. Aláírom, hogy egy pszichothrillerre nem rakhatunk rózsákat, de ha túlságosan élettelen a borító, azzal el is veheti a potenciális olvasó kedvét. Velem is ez történt. Megjegyezném, miután elolvastam a könyvet, még kevésbé értettem meg, miért ezt választották. A főszereplő lánynak egy színpompás, narancssárga-rozsdabarnás pillangó a jelképe. Ennek kellett volna a borítóra kerülnie, nem egy egyszerű fehérnek, mely meg sem jelenik a könyv lapjain. Tudom, hogy ez nem a kiadó hibája, hisz megvették az eredeti tervet, s ez most nem is ellenük szólt, de muszáj volt leírnom, hogy lássátok, milyen érzésekkel kezdtem neki a könyvnek.

Mikor végre elhatároztam, hogy most igenis erre van szükségem, akkor is nehezen vettem rá magam. Az utóbbi olvasmányaimmal jól mellényúltam, így úgy döntöttem, hanyagolom egy kicsit a romantikát és az ifjúsági irodalmat, helyette inkább más vizekre evezek. A jól bevált pszichothriller kategória mellett kötöttem ki. Bárminemű válság, negatív érzés kezdené felütni bennem a fejét, elegendő megfognom valami elborultabb könyvet, elvonulni pár órára, s máris helyreáll a világ rendje. A pszichothrillerek képesek elérni, hogy fejjel előre elmerüljek ezekben a borzalmas, ám mégis biztos alapokon nyugvó történetekbe, amikkel a külvilágot teljesen kizárhatom. Belegondolok, hány beteg lélek rohangál nap, mint nap a városban, ahol élek, s elborzadok, milyen szörnyűségekre képesek az emberek. Ez a tudat pedig leránt a földre, eloszlatja a rózsaszín felhőket, s engedi, hogy visszataláljak a realitás talajához.

Amint felütöttem a Pillangók kertjét, máris éreztem a bokám körül azt az erős rántást, s arccal előre csapódtam bele a betonba. Az első pár oldal már képes felcsigázni az olvasó képzeletét. Hiába nem értünk még úgymond semmit: még csak most bontakozik ki előttünk a helyszín, most kezdjük megismerni a szereplőket, s még semmit sem tudunk a tragédiáról, ami miatt most a tárgyalóteremben vagyunk, mégis maximális fokozatra kapcsolt agyunk máris pörögni kezd. Egyszerűen csak beszippantott és azon kaptam magam, hogy a könyv egyharmadán már túl is vagyok. Bamba fejjel pislogtam, hogy mégis mi történt, hisz csak öt percre ültem le olvasni. Nos, ilyen hatással van az olvasóra a Pillangók kertje. Most már bánom, hogy eddig halogattam.

Nagyon érdekes, mert a történet fő szála semmi másról nem szól, csak, hogy ülünk a kihallgatóteremben és várjuk, hogy az egyik áldozat (aki talán bűnrészes? ) szépen elmesélje a dolgokat. Mivel semmire nem ad egyenes választ, így kicsit hosszadalmasra is nyúlik a sztorija. Tehát tényleg, csak ülünk és hallgatjuk. A jelenbeli szál semmi extra meglepetést nem tartalmaz. Néha az elbeszélést megszakítja egy-egy kérdés, szükségállapot, de ennyi. Akkor mégis mitől olyan jó ez a könyv? kérdezhetnétek joggal. Hát attól, ami elhagyja Maya száját.

A könyv nem fejezetekre van bontva, hanem részekre. Van három fő cikkely, melyen belül találhatóak a bontott elbeszélések. Nagyon sokáig tartott megszokni, miként változik a nézőpont. A történet alapvetően E/3 személyben íródott, ám amikor Maya elmeséli, miket élt át, akkor az ő szemén keresztül láthatjuk a dolgokat. Nincs ez dőlt betűvel jelölve, csak egy szimpla elválasztással, így az elején még nehezen rázódtam bele a karakter bőrébe, ám miután sikerült, lerántott magával a mélybe.

Maya mélyen megrendített. Egy igazán nehéz sorsú fiatal lány, akivel sosem volt kegyes az élet. Szinte mindenből csak a rossz jutott neki, ám mégsem érzi úgy az olvasó, hogy túlzás lenne a kép, amit a szerző lefestett. Igenis vannak ilyen emberek, akik nem tudnak kitörni a rossz létből, tőlük független dolgok miatt, mégis erősek, s így képesek ideig-óráig talpon maradni. Biztos vagyok benne, hogy Maya karakteréről többen is vélekednek úgy, hogy indokolatlanul szenvtelen és titkolózó. Én ezt máshogy látom. Szerintem ő azért lett ennyire tényszerű, s mesélő jellegű, mert a kertben történt borzalmakat másként nem lehetett túlélni, csak rideg közönnyel. Ha átérezte volna akár egy percig is, teljes valójában, akkor biztos nem jutottak volna ki. Nincs olyan ember, akit ne roppantott volna össze a súlya az ottani dolgoknak.

Először furcsa volt, hogy ennyire kikerüli a kérdéseket, hogy mindent el tudjon mesélni a maga időrendje szerint, ám a végére megértettem. Csak így kaphatott a nyomozócsoport és a rendőrség is teljes képet az ott történt dolgokról. A szereplők sem feketék és fehérek, nem lehet rájuk húzni, hogy jó vagy rossz karakterek. Mindenkinek más volt a történetben az indítéka, így ha nem szeretnénk elhamarkodottan ítélkezni, igenis szükség van a hosszas felvezetésre. Emellett úgy érzem, Mayának szüksége is volt arra, hogy ki tudja beszélni magából az ott történteket, hogy új életet tudjon majd a későbbiekben kezdeni.

Ahogy olvastam a könyvet, s egyre jobban kibontakozott előttem, mik is történtek itt, úgy lett a fejem egyre jobban telített. Az író sosem írja le a brutalitás legmélyebb bugyráig a történteket, csak felszínesen, a legrosszabb részeket púderezve adja elő a meséjét, ám még így is volt egy pont, mikor le kellett raknom a könyvet, mert bármennyire is szerettem volna tovább olvasni, nem bírtam. Túlcsordultam. Muszáj volt kimennem egy kicsit a szabadba, sétálni, futni, szaladni, hogy kiadjam magamból a felgyülemlett feszültséget. Muszáj volt letisztáznom a gondolataimat, mert többet nem tudtam volna elviselni. A Pillangók kertje volt az első könyv, ami eddig ezt a hatást kiváltotta nálam. Olvastam durva könyveket, lélekig hatoló olvasmányokat, de eddig még egy sem tudta elérni a telített állapotot. Ebből is látszik, mennyire különleges ez a könyv.

Nagyon megrendített a pillangólányok sorsa. Még olvasni is nehéz volt róla. El sem tudom képzelni, milyen lenne, ha a lapok megelevenednének, s a valóságban is megtörtént eseten alapulna a könyv. Ám hiába a nehéz sors, a pillangó-élet, a legjobban mégis a Kertész személyisége rendített meg. Pontosabban az, amit kiváltott belőlem. Akármennyire is próbáltam, nem tudtam szívből gyűlölni. Ő egy beteg ember, aki megbocsáthatatlan bűnöket követett el, mégis előbb ébresztett bennem sajnálatot, mint haragot. S ez megijesztett. Ha az ő szemén keresztül nézzük a dolgokat, akkor igen máshogy néz ki a helyzet. Mindig kedvesen bánt velük, a hajukat fésülte, sőt, megadott nekik szinte mindent. Még arról is gondoskodott, hogy örökre megőrizzék szépségüket, s hogy sose felejtsék el őket. Hihetetlen mód beteg gondolkodásra vall az, amiket művelt, de a saját elborult elméjén belül hitt abban, hogy minden, amit tesz, az jó és helyes. S ez az ellentét nagyon megviselt. A fiaira sokkal jobban haragudtam, hisz ők teljes mértékben átlátták a helyzetet. Az egyik szadista volt, a legrosszabb fajtából, a másik pedig egy gyáva alak. Ők kevesebb együttérzést váltottak ki belőlem.

Akármilyen furcsa is ezt mondani, de nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet. Olyan mértékben képes volt a lelkembe hatolni, mint eddig még soha semmi. Ám sajnos ennek a könyvnek is megvan a maga hibája. Az egész történetet gyönyörűen építi fel az író. Folyamatosan fokozza az események hatását, míg végül túlcsordulunk, s megkezdődhet a lezárási folyamat. S ez az, ami el lett egy icipicit kapkodva. Ahhoz képest, eddig milyen lassan bontakoztak ki az események, a végét pár oldal alatt lezavarja az író, pedig itt is derülnek ki olyan dolgok, amik a még nyitva maradt kérdéseket megválaszolják. Egy kicsivel több időt kellett volna neki szentelni, egy pár bekezdéssel többet. Fontos információk hangzanak el, amik fölött túlságosan gyorsan tovasiklanak a szereplők, pedig ezek adják meg a végső megoldást. Ezt nagyon sajnáltam, ám az olvasási élményemből vajmi keveset vett el. Inkább az utána tartó több napos gondolkodási folyamatban játszott nagyobb szerepet.

Illetve még egyetlen dolgot nem értek: ez a könyv nem egyedülálló, hanem egy sorozat első része. Akárhogy is nézem, megkaptuk a boldog befejezést. Elképzelni sem tudom, hogyan lehet ezt majd tovább folytatni. Mindenesetre türelmesen várom, s reménykedem, hogy a kiadótól a későbbiekben várható lesz a maradék két rész is.

Olvasás közben úgy éreztem magam, mint egy üvegbe zárt, napra kitett pillangó. Láttam magam körül a szépséget, éreztem a perzselő meleget, s a fogyatkozó oxigénmennyiséget, majd elérkezett az a pont, ahonnan már nincs visszaút: magával rántott és nem tudtam többé lélegzethez jutni. Egyetlen könyv sem volt még, ami ennyire elszorította volna a torkom, s ennyire eltömítette volna az agyamat. Ezt a könyvet képtelenség egy ültőhelyben elolvasni, noha a feszes történetvezetés megkövetelné, hogy a fenekünkön maradjunk, s haladjunk a kíméletlen igazság felé. Nehéz tőle elszakadni, de nehéz folytatni is. Egyszerre utálom és szeretem. Magamat is egyszerre utálom és szeretem. Csalódtam magamban, hogy egy ilyen történet ennyire megragadott, s mellette büszke is vagyok magamra, hogy végig együtt érezve olvastam, odafigyelve minden részletre, hogy biztosan emlékezzek én is a tovatűnt pillangókra, ameddig csak olvasó molynak vallom magam.

A pillangók kertje egy nagyon erős pszichothriller, mely selyembe csomagolja a mély sebeket, s ezüst tálcán kínálja fel előttünk a brutalitást. Ez a folytonos ellentét egyensúlyban marad az utolsó oldalakig. Vigyázat: a könyv elolvasása után többé nem az leszel, aki eddig voltál. Beeszi magát a bőröd alá, s nem hagy még napokig nyugodni. Mégis, ajánlanám mindenkinek, aki szereti a kategóriát. Egy maradandó olvasmány, egy örök emlék. Ez a Pillangók kertje.

"Mégis miként lehet egy szülőnek akkora hatalma a gyereke fölött, hogy az apai büszkeséget elnyerni fontosabbnak tűnik, mint helyesen cselekedni?"

"Nem tanulhatunk meg bátornak lenni. Egyszerűen csak meg kell tennünk azt, ami helyes, még akkor is, ha félünk tőle."

"– Vannak megtört emberek, akik megtörtek is maradnak. Mások összeszedegetik a szilánkokat, de hiába igyekeznek helyrerakni őket, kilátszanak az éles szélek."

"Azok, akik elég elszántan akarnak hinni valamiben, általában képesek meggyőzni magukat."

"– A jó és a rossz között nem mindig könnyű választani."