Niitaabell Világa: Paul Auster: Brooklyni balgaságok

Mit tehet egy hatvanéves, rákbetegségéből lábadozó, nyugdíjas életbiztosítás-ügynök, akit elhagyott a felesége és az életkedve is? Visszaköltözik gyerekkora megfakult emlékű színhelyére, Brooklynba, és míg a halálra vár, papírra veti az összes balgaságot, amivel csak valaha is találkozott. Ehhez Brooklyn tökéletes helyszín a maga színes közegével, s ahogy Nathan Glass sajátos emlékiratain dolgozik, újabb és újabb emberek bukkannak fel az életében: tudósnak indult, ám taxissá lett unokaöccse, az ő kilencéves unokahúga, aki valamely rejtélyes okból nem hajlandó megszólalni, egy sötét múltú antikvárius, az örök balek, és nők mint segítők, áldozatok és megváltók. Esendő emberek egy korántsem makulátlan világban. Paul Auster legújabb regényének elbeszélője könnyedén értekezik nagy kérdésekről, életről-halálról. Az egymás után felbukkanó szálak szépen összefonódnak, s a hihetetlenségében is hihető cselekményt (amely oly jellemző Austerre) irodalmi eszmefuttatások színezik, elmélkedések a taxizás filozófiájáról, anekdoták Kafkáról és Wittgensteinről. A Brooklyni balgaságok izgalmas és fordulatos regény, amelyben Auster más hangot üt meg, mint korábbi regényeiben, s ezzel talán nemcsak rajongóinak okoz meglepetést, hanem új híveket is szerez.

Tudjátok, van az a pont, mikor egyszerűen nem találtok olyan könyvet, melyet maximálisan élveznétek. Az eddigi bevált műfajok varázsa megkopik, s valami másra vágytok. Készek vagytok kilépni a nagyvilágba, hogy új dolgokat tapasztaljatok meg. Én is így éreztem magam. Többre vágytam, mint pár romantikus szál, vagy felgöngyölhető gyilkossági eset. Többre, mint néhány szeretlek és gyűlöllek. Tartalomra, mely nem könnyeket akar kicsikarni belőlem, hanem hozzáad a személyiségemhez. Így kötöttem ki a szépirodalomnál. Néha-néha belekóstolok, s eddig mindig pozitív tapasztalattal zártam az élményeimet, ám még mindig nem mozgok ezen kategóriában otthonosan, így továbbra is ódzkodva veszek világirodalmat a kezembe. Még a régi főnököm volt nagy Auster rajongó. Sokat mesélt a Leviatánról, folyamatosan vadászott rá. Nemrégiben a 21. század kiadó újra elkezdte kiadni Auster munkásságát, s így egy új külsővel - mely megjegyezném, egyszerűen csodálatos -, újra elérhetőek ezek a szépirodalmi alkotások a magyar olvasóközönség számára is. Hosszas tanakodás után úgy döntöttem, hogy belevágok és elolvasok egy könyvet az írótól. A választásom a Brooklyni balgaságokra esett. A tartalom eléggé megragadott. Nem tudtam, hogy mit várhatok tőle, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy ily mértékben levesz a lábamról.

A történetünk nagyon viccesen indult. Egy ideje már kerestem egy könyvet, melynek sem a címe, sem az írója, de még a borítója sem maradt meg, csak annyi, hogy a fülszövegben arról van szó, hogy a főszereplő kiköltözik Bostonba, mert azt mondták, ott jó meghalni. Ennyi maradt meg. Rengeteg könyvet átforgattunk a kollégáimmal, de senki nem bukkant rá a keresett kötetre. El is könyveltem magamban, hogy biztosan csak álmodtam, ilyen nem is létezik, mégis... nem hagyott még egy hét után sem nyugodni. Akkor jutott időm arra, hogy felüssem a Brooklyni balgaságokat és hatalmas öröm ért: ez volt a keresett könyv! Mint kiderült, nem a fülszövegben volt az a kis részlet, amire emlékeztem, hanem a könyv első mondatai ragadtak meg. Ezek után fokozott kíváncsisággal és örömmel a szívemben álltam neki olvasni, hiszen teljesítettük a kihívást, megtaláltuk a lehetetlent.

A Brooklyni balgaságok talán egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy a könyv főszereplője, ha úgy vesszük, éppen két alkotáson dolgozik. Az egyik ugyanazt a nevet viseli, mint a kötet, s ez a kézirat még erősen rendezetlen formában, különböző dobozokba szétszortírozva pihen. Nathan feljegyzi a különböző nevetséges, néhol szomorú helyzeteket, melyek vele és a környezetében élőkkel megtörténtek. Ezekből a történet során mi is kapunk egy párat, mely folyamatosan biztosítja a jókedvet az olvasó számára. Személyes kedvencem a legelején található:

"Egyik vasárnap délelőtt betértem az abszurd TüziFánk névre keresztelt, zsúfolt kis csemegeüzletbe. Fahéjas-mazsolás fánkot akartam kérni, de megbotlott a nyelvem, és azt mondtam, fahéjas-hozsannás. A fiatal srác a pult mögött kapásból kontrázott:

– Sajnálom, de az elfogyott. Almás-miatyánkos nem jó? – És olyan egyből, olyan természetesen, majd' behúgyoztam."

Nathan másik kéziratát a jelen alkotja. Az unokaöccse, Tom történetét meséli el, miként változott meg az élete pár hónap alatt, tőle független dolgoktól. Erre úgy a könyv felénél tér át az író, ott jelenti ki elsőnek, hogy ennek a könyvnek a központi szereplője igazából Tom.

Nagyon érdekes ez a könyv a könyvben momentum. Nem találkozni gyakran vele, sőt, ahol volt, ott is inkább szétszakította a történetet, mintsem összefűzze. Paul Auster mesterien bánik a szavakkal, így szinte a kettő párhuzamosan, egymást kiegészítve létezik.

A Brooklyni balgaságok nem kifejezetten női regény. Erősen érződik rajta, hogy bizony ezt egy férfi írta, s bár nem nemre specifikus, mégis bizonyos megnyilvánulások miatt érezhető a tesztoszteron jelenléte. Az eddigi olvasmányaimban megszokott érzések helyett itt sokkal erőteljesebben dominálnak a szükségletek. Emellett a főhős gondolkodásmódja is teljesen más, mint amit eddig tapasztaltam. Pozitív élményként éltem meg ezt a másféle stílust, s úgy érzem, több férfi tollból származó regényt szeretnék olvasni, mert akárhonnan is nézzük, örök érvényű igazság, hogy a két nem teljesen máshogy látja az őt körülvevő világot.

S térjünk is rá a könyv lapjaira. A Brooklyni balgaságok egy sok szereplőt felvonultató regény, ám fontos karakterekből már lényegesen kevesebb van. A központi személyek Nathan, Tom és Harry, majd később ezt a gárdát bővíti ki a szerző még pár nővel. A könyvben előforduló karakterek mindegyike külön egyéniség. Más álmokkal, más háttérrel rendelkeznek, mégis mindenki egy irányba tart: próbálják meglátni az életükben a szépet, s a lehető legjobb döntést hozni, még akkor is, hogyha ez nem a helyes úton vezet. Mindenkinek megismerjük a történetét, legalább pár szóban, így nem csak egy fényképet kapunk a szereplőkről, hanem, mint ismerősöket köszönthetjük őket. Ám emellett a szerző nem traktál minket lényegtelen információkkal. Mindenből pontosan annyit kapunk, amennyi szükségeltetik ahhoz, hogy a szereplők megelevenedjenek előttünk.

A történetben fontos szerepet kapnak a könyvek is. Nathan és Tom rengeteget olvas és szeretik egymással megosztani az élményeiket. Harry pedig egy antikvárt vezet, így a könyvek szeretete nála is fellelhető. Több, különböző gondolatmenetet is kapunk, mellyel alapvetően egymástól messze álló szerzők között is felfedezhetünk némi azonosságot. Imádtam ezeket a részeket, csak úgy szívtam magamba az információkat. Kedvencemmé lépett elő, mikor Poe -ról végeztek eszmefuttatást.

A Brooklyni balgaságok alapjaiban véve egy könnyed, bájos történet, mégis folyamatos gondolkodásra készteti az olvasót. Több olyan témát is feldob a szerző, melyeket akaratlanul is tovább visz az olvasó, még akkor is, ha épp szünetet kell tartania olvasás közben. Többször vettem észre, hogy a munkahelyemen eszembe jutnak apró említések, foszlányok a könyvből, s ezeket szabadon eresztve szárnyaltak a gondolataim. Legtöbbször az emberi létre mért dolgok különböző hatásain filozofáltam. Vajon a véletlenek milyen százalékban befolyásolják a minden napjainkat? A múltból felbukkanó emberek mekkora hatással lehetnek a jelenünkre? Egyetlen váratlan döntés milyen következményekkel jár? S a tőlünk független változók, mint például váratlan betegség, baleset? Egy csavaros eszű kislány tettei?

Az életünket rengeteg apró tényező befolyásolja, s a megszokott ritmusunkat bármikor felboríthatja egy nem várt esemény. Így van ez Tommal és Nathannel is, mikor felbukkan Lucy, az elveszettnek vélt testvér lánya. Sokszor láttam már arra példát, hogy egy gyermek mennyi életkedvet hoz a beszürkült személyiségekbe, de könyv lapjain ilyen érzékletesen, mégis lágyan visszaadva még sosem tapasztaltam. Egyetlen kislány képes volt a körülötte levők sorsát teljesen más vágányra terelni, jobbá tenni. Lucy személyisége emellett kifejezetten érdekfeszítő. Neveltetése miatt igazán kirí a tömegből, ám megfigyelhető, hogyha nem kötik túlzó elvárások, akkor épp olyan gyermek, mint bármelyik másik.

Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet. Mint éhezőnek egy falat kenyér, oly jól esett lelkemnek ez a könnyed stílusban megírt, ám mégis mély tartalommal rendelkező regény. Szükségem volt már arra, hogy ne csak üres locsogásról és elképzelt, az átlagtól elrugaszkodott történetet olvassak. Ezek is kikapcsolják az embert, de mindenki életében eljön az a pont, mikor a tanulási vággyal egybe kötve szeretne pihenni. Új nézőpontokat szeretne megismerni, eddig még sosem feszegetett témákon gondolkodni, melyek hosszútávon lekötik a figyelmét. Nálam ez most jött el. Paul Auster Brooklyni balgaságok című könyvének egyetlen hibája, hogy túlságosan rövid. Olvastam volna még száz és ezer oldalon tovább. Megragadott a stílusa, az érzékletes kifejezésmódja, s az abszurd, mégis teljesen elképzelhető események sorozata.

Paul Auster felhívja a figyelmet az emberi múlandóságra és ezzel párhuzamosan a családi és baráti kötelékek fontosságára. Nathan rákbetegségből lábadozó, elszürkült idősebb férfi, akinek nincsenek már nagy céljai az életben. A könyv első mondata is már ezt erősíti bennünk:

„Egy csendes helyet kerestem a halálra.”

Ám találkozik rég nem látott unokaöccsével, aki szintén színtelen életét éli. Érdekes, hogy Nathan mennyire a szívén viseli Tom sorsát és próbál fényt csempészni a mindennapjaiba. Mint egy jó apa, úgy próbálja helyes útra terelni. S hiába lehet a két karakter között erős párhuzamot vonni, hiszen mindketten lemondtak a nagy álmaikról, mégis képesek arra, hogy egymás támogatásával újrakezdjék a fantáziálást, majd a kalandozást. Paul Auster megmutatja, hogy az ember igazán csak akkor lehet boldog, ha közel enged másokat magához, s a kötelékekre építve még messzebb kerül, mint ahogy eredetileg tervezte. Erős életerő árad a könyv lapjairól.

Sokat gondolkodtam azon, vajon miért lehetett rám ekkora hatással ez a könyv. Hiszen olvastam már hasonló üzenettel bíró regényeket, nem egyet, s nem is kettőt. Végül rájöttem. A Brooklyni balgaságok leginkább abban különbözik az eddig megszokott közlési módtól, hogy nem erőlteti ránk a témát. Mindenki azt olvassa ki belőle, amire igazán szüksége van. Én az emberiségben kezdtem elveszteni a hitemet, ezért a jóságot véltem felfedezni benne. Egy másik olvasó lehet, hogy teljesen eltérő üzenetet emel ki a könyvből. Több témát is megemlít, gondolkodásra kínál, de egyiket sem akarja lenyomni a torkunkon. Átlagos emberekkel dolgozik és bárkivel előforduló eseményekkel. Nincsenek hatalmas hullámvölgyek, s világmegrendítő események, melyek hatására pálfordulások történnek, ehelyett lágyan mutatja meg, milyen végkimenetelei lehetnek az egyes cselekedeteknek. Egy egyszerű utazásra invitál, ahol a megtett út sokkal fontosabb, mint maga a cél.

Csodálatos olvasmány volt, mely kiragadott az eddig megszokott környezetemből, hogy egy új élménnyel gazdagítson. A lehető legjobbkor talált meg. Olvasás közben elszállt belőlem minden stressz, csak a színtiszta nyugalom maradt. Sokat tanultam Nathantől, aki, mint tapasztalt felnőtt mesélt nekem az élet nagy kérdéseiről. A könyv karakterei, egytől-egyig a szívemhez nőttek. Kedveltem a furfangos, adrenalint hajszoló Harryt, a begubózott, majd újjászületett Tomot, a cserfes Lucyt. Még a kávéház vezetője is szimpatikus volt, hiába csak egy jelenet erejéig volt velünk.

A Brooklyni balgaságok tökéletes olvasmány az év bármelyik napjára, ha egy kicsit magunk mögött szeretnénk hagyni a mindennapok nyomasztó gondjait. Megállja a helyét szabadság alatt, nyaraláson, vagy épp télen, a kandalló előtt, a pattogó tűz fényénél. Fiatal felnőtteknek és idősebbeknek egyaránt ajánlott olvasmány, mely tökéletesen kikapcsolja a fáradt agyat, hogy egy kis pihenés keretén belül új gondolatokat teremtsen, melyek több napi gondolkodnivalót kínálnak.

"Nem számít, milyen jelentéktelen az életed. Ami veled történik, épp olyan fontos, mint ami mással."

"Hogy tévedhet valaki ekkorát az egyik embert illetően, és hogy értheti meg ilyen tökéletesen a másikat?"

"Amíg az embernek van bátorsága elutasítani a társadalom parancsait, addig a saját elvei szerint élheti az életét."

"Nem engedheted át magad másnak, még akkor sem, ha hiszel a másikban, ha szerinted tudja, mi a jó neked."

"Az ember (…) hajlamos azt hinni, már mindent hallott, nincs már, ami megdöbbentse. Önelégülten hiszi, hogy ismeri a világot, aztán időnként jön valami, ami kirántja a felsőbbrendű önelégültség gubójából."