Gustav Perle egy svájci kisvárosban nő fel, ahol a II. világháború szörnyűségeiből csak halk visszhang jut el. Egyedüli gyerekként nevelkedik imádott édesanyjával, Emilie-vel, aki meglehetően mogorván bánik vele. Összebarátkozik egy vele egykorú tehetséges és jó eszű zsidó fiúval Anton Zweibellel, az ígéretes zongoristapalántával.
A regény Gustav családjának történetét követi nyomon, feltárja az anya antiszemitizmusának gyökereit, amelynek kihatása lesz fia és legkedvesebb barátjának életére is. Visszatekintés a háborús évekre és egy lelkiismereti ügy kellemetlen következményeire és előre nézés két életútra, két karrierre, egy szállodatulajdonoséra és egy zongoraművészére.
A Gustav-szonáta egy gyerekkori szenvedéllyel, érzelmekkel teli barátságról, annak elvesztéséről, átalakulásáról és visszaszerzéséről szól egy élethossz során. Egy erőteljes és mélyen megindító mű az egyik legnagyobb kortárs regényíró tollából.
Rose Tremain neve hazánkban kevésbé ismert. Színarany névvel jelent meg eddig 2003-ban a Park kiadó által egyetlen egy könyve, ám már ez a kötet sem könnyen beszerezhető, elmosta a könyvek sokszínűsége, ugyanakkor külföldön a neve hallatán több címet is fel tudnak sorolni az olvasni szerető emberek. A 21. század kiadó úgy gondolta, hogy újra a köztudatba kéne hozni a szerző munkásságát, mert érdemes rá, így a KULT könyvek sorozatán belül, egy igen igényes formában jelentette meg a Gustav-szonáta című alkotását. Az említett kategória jelmondata a következőképp hangzik: "a világirodalom könyvsikerei". Igen erős elvárást támaszt ez a pár szó a megjelölt könyvekkel kapcsolatban. Mivel mostanság örömömet lelem a szépirodalom világában is, így bátran mertem belevágni ebbe az új kalandba. Vajon képes volt az előzetes elvárásoknak megfelelni?
Amint lehetőségem nyílt, megvettem magamnak ezt a küllemre igen szemrevaló könyvet. Több jó értékelést is hallottam róla, így biztos kézzel nyomtam a "Megrendelés" gombra. Az első, amit a leendő olvasó észrevesz rajta az, hogy a kifinomultsága miatt minden könyvespolcon megállja a helyét. Legyen szó újszerű, modernebb vagy épp már megsárgult, régi könyv illatú kötetekről, a Gustav-szonáta az eleganciájával tökéletesen illeszkedik mindenhova. Számomra a lakás egyik legfontosabb eleme a könyvespolc. Az elrendezés a saját jellemem tükörképe, így erősen megválogatom, mi kerülhet rá, s hogy pontosan hol legyen a helye. Sokszor órákig képes vagyok törni a fejem, hogy az új szerzemény hova illeszkedik a legjobban, ám Rose Tremain könyve esetében a szívem rögvest egy szemmagasságban levő, ám mégsem központi helyre húzott. Nevezhető ez megérzésnek, hatodik érzéknek, de tudtam, hogy ennek pontosan ott kell lennie. Ha ránézek a polcomra, látnom kell, hogy igen, ez is ott van a többi között, ám nem hívja fel magára a figyelmet, nem rikoltozik azért, hogy vegyem le. Inkább csendesen noszogat, s rám bízza a döntést. Furcsa dolog egy tárgyat ily mértékű értékrenddel felruházni, de ahhoz, hogy megértsétek, miért vált kedvencemmé, úgy érzem, fontos ezt a részét is elmondanom. Mert ez a könyv olyan belül, mint kívül: csendes, majdnem hogy visszahúzódó jellemű, ám mély tartalma olyan bölcsességgel ruházza fel, ami mellett nem tud az ember csak úgy elmenni.
Ahogy megérkezett hozzám a könyv, úgy indultunk is nyaralni. Pont jól jött ki a lépés, hát jött is velem a Balatonhoz, hogy majd ott, könnyed kikapcsolódásként eltöltsem a forróság elől menekülő órákat. Utólag is jó választásnak gondolom. A fordító nagyon dicséretes munkát végzett, a mondatok szépen megformáltak, de nem fellengzősek. A tartalom kellőképp kifinomult, érdekes, így nem kellett erőltetnem magam, hogy kézbe vegyem a könyvet, s témáját tekintve sem mondanám megrázónak. Könnyed, gondolatébresztő olvasmány, ami az első oldal után leveszi az olvasót a lábáról. Pontosan erre volt szükségem.
A történet középpontjában Gustav áll. A könyv elején még fiatal, óvodába járó gyermek, aki édesanyjával él együtt egy kisebb panelben. Bár sosem mondja ki, valószínűleg nincs is tudatában, tudni lehet, hogy szegények. Mindössze egy játéka van, s még konyhaasztal sem található meg a lakásukban, ám mindezt nem bánja. Számára a legfontosabb az édesanyja, s nem győzi kihangsúlyozni, mennyire szereti, még a nehéz pillanataiban is. Az író eszményien ábrázolja a gyermek szülő iránt érzett rajongását, a körülményektől függetlenül. A még osztatlan romlatlanság, melyet csak egy kisember birtokolhat az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Gustav küzd az édesanyja szeretetéért. Tudja, hogy az asszonynak vannak jobb és rosszabb napjai, tudja, mikor érdemes hozzá szólni. Teljes odaadással rajong érte, mely elhomályosít minden mást. Gustav egy rendkívüli fiatal fiúcska. Alapvetően nincs benne semmi különleges. Nem rendelkezik kiemelkedő tehetséggel és nem vágyik a középpontba kerülni. Egyik legnagyobb erénye, hogy képes minden helyzetben megőrizni a hidegvérét, hiszti nélkül, hiszen az édesanyja ezt tanította neki. Svájciak, s egy svájcinak így kell viselkedni. Ezzel át is tértünk a következő fontos témára, amit a regény érintett, s ez a nemzeti öntudat. Minden országnak megvannak a saját attitűdjei, melyek általánosságban elmondható az ott született, s mindig is ott élő emberek nagy részére. Svájc a semlegességéről vált híressé. Fölülemelkedik mindenki máson, s álláspontjának tartja, hogy nem áll be egyik oldali szövetségesek sorába sem a világháború alatt. Természetesen ettől független nem húzza ki magát a teljes felelősségvállalás alól, hiszen ők is fogadtak be menekült zsidókat, amíg a felsőbb hatalmak engedték. A Gustav-szonáta lényegesen szól a háborút igazán megszenvedő népcsoportról, ám nem erőlteti ránk a témát. A könyv első felében egy kisfiú szemén keresztül látjuk a dolgokat, aki nem tudja még, mit jelent a rasszizmus, és saját tapasztalatai sincsenek. Ő csak egy elesett srácot lát, Antont, akinek szüksége van némi segítségre az új helyen, hogy be tudjon illeszkedni. Anton erős ellentéte Gustavnak. Az egyikőjük a csendes óceán, míg a másik inkább háborgó zuhatag. Az új fiú viszonylag hamar megtalálja a helyét a csoportban, hála Gustav erős jellemének. Össze is barátkoznak, s olyan kapcsolat szövődik kettejük között, amire mindenki vágyik a lelke mélyén. Ugyanakkor a szerző erre is gondos figyelmet fordított: a fennálló barátságot nem idealizálja túl. Lévén, hogy gyerekekről beszélünk, ezért várható, hogy vannak erős hullámvölgyeik. Van, mikor közelebb vannak egymáshoz, másszor pedig egy harmadik gyereket részesítenek előnyben. Ez a későbbi életükre is jellemző marad. Gustav, mint biztos bástya van jelen Anton életében, aki pedig mint apró hajó járja a tengerek kékségét, új kalandokat keresve. Az ő kapcsolatuk példaértékű. E két emberen keresztül az író jól bemutatja, hogy milyennek kellene lennie egy barátságnak. Megmutatja, hogy sosem a külsőségek a fontosak, miként látnak minket mások, sőt, még az sem igazán számít, hogy mennyi időt tudunk a másikra szánni, hanem a legfontosabb, hogy a nehéz helyzetekben támogassuk egymást.
Anton szenvedélyesen szereti a zenét, pontosabban a zongora hangját, mely egészen a lelke legmélyéről csendül fel. Ő maga kicsi kora óta játszik, az élete szerves részét képezi. A szülei ebben erősen támogatják, órákra járatják, s hangversenyeken vesz részt. Gustav is szereti a zenét, de sokkal kevésbé hatja át a lényegét. Idővel beletanul, de sosem lesz a rajongása tárgya. Érdekes, hogy ez az ellentét sosem feszült közéjük, szinte még közelebb hozta őket egymáshoz. Tanulhattak, fejlődhettek a másik révén.
Számomra nagyon érdekes volt látni, hogy a különböző társadalmi rétegek hogyan éltek az adott korban. Igaz, hogy mindössze fél évszázad telt el a könyv történetének ideje óta, ám rengeteg minden megváltozott. A regény meghatározó része például egy nyaralás. Akkoriban sokkal kevesebben tehették meg, hogy ilyen dolgokra is pénzt áldozzanak, főleg a háborús körülmények és azok utócsengései között, így külön nagy szónak számított, hogy Gustav Antonékkal együtt elutazik egy rövidebb időre, hogy kikapcsolódjanak. Érdekes volt látni, hogy akkoriban, hogyan telt el egy nyaralás.
A könyv második harmadában még egy kicsit visszaugrunk az időben, elszakadva így a fiúktól, hogy megismerjük Gustav édesanyjának történetét. Először nem egészen értettem, miért lényeges információ, hogy miként vált azzá a ridegebb nővé, de ahogy haladtam előre a történetben, mégis éreztem, hogy fontos megismernünk, mert sokat hozzáadott Gustav személyiségének teljes megértéséhez. Emilie nem azzal a fajta jellemmel bír, amivel én, így nem mindig tudtam átérezni az érzéseit, nem tudtam magaménak tudni a gondolkodásmódját. Megértettem a jellemét, főleg a későbbi viselkedését és a dolgokhoz való hozzáállását, de a fiatal nővel, aki inkább figyel önön problémáira, mint a férjéére, őt nem tudtam igazán kedvelni. Ám nem is az volt az ő történetének a célja, hogy megszeressem, hanem hogy megértsem, mi hiányzott igazán a fia életéből, s ezek milyen következményekkel jártak.
Amikor ezt a könyvet olvasod, halkan hallani vélsz egy dallamot. Az elején még tétova, pár hangból áll, majd ahogy magával ragad a történet, úgy válik egyre intenzívebbé. Vannak pillanatok, mikor újra elcsendesedik, megpihen, hogy aztán újult erővel csendülhessen fel. A végén hasonlatossá fog válni az elejéhez: halk, lágy dallam, ám eltűnnek a próbálkozások, s egy szép hangzásvilágú lezárással végleg elcsendesül. Te pedig csak ülsz, a könyvvel az öledben, s egy alig látható mosollyal az arcodon a nap felé fordítod az arcod.
Számomra pontosan ezt jelentette a Gustav-szonáta.
Csodálatos történet a barátság erejéről, a személyiségek fejlődéséről, az élet váratlan fordulatairól, veszteségről és összetartásról. Hétköznapi karakterek, régmúlt idők, átlagos életek egy szívhez szóló könyv lapjain.
Ha szereted az igényes, eleganciával rendelkező történeteket, akkor a Gustav-szonátát pont annyira fogod élvezni, mint én.
"– Belátod, ugye, hogy olyannak kell lenned, mint Svájcnak. Megértetted? Nem eshetsz szét, bátornak, függetlennek és erősnek kell lenned. És akkor majd jó életed lesz."
"A zene végtelenül fontos az emberi életben. Olyan helyen érint meg minket, ahol semmi más."
"– Amikor az ember fiatal, azt képzeli, még temérdek ideje van, hogy azt tegye, amit eltervezett. Nem veszi észre, hogy az idő múlik. Ez a baj. De az idő attól még múlik."
"Nem érdekel, hogy nyersz-e, vagy sem. Engem csak az izgat, hogy boldogtalanná tesz téged, ha nem nyersz."
"Gustav a bort kortyolgatta, amelynek édes alma- és bodzavirágíze volt, és arra gondolt, hogy mostantól így fogja élni az életét: kiélvezi az apró örömöket, és nem néz túl rajtuk egy teljesebb boldogságot keresve."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése