Niitaabell Világa: J. L. Armentrout: Origin

Daemon bármit megtenne, hogy visszakapja Katyt.

Sikeresen behatoltak Mount Weatherbe, ám az akciónak katasztrofális vége lett. Katy elszakadt tőlük. Elvették. Daemon számára most minden arról szól, hogyan lehetne megtalálni.

Söpörje el, aki az útjába áll? Nem kérdés.

Perzselje fel az egész világot, hogy megmentse Katyt? Boldogan.

Tárja fel az emberiség előtt, hogy idegenek élnek közöttük? Örömmel.

Katy számára csak a túlélés marad.

Ellenségektől körülvéve az egyetlen, amit tehet, ha alkalmazkodik a helyzetéhez. Még a Daedalusban sem mindenki őrült… de a csoport céljai rémisztőek, és amit elárulnak, felzaklatja Katyt. Kik az igazi rosszak? A Daedalus? Az emberiség? Vagy a luxenek?

Ők ketten együtt bármivel szembenéznek.

A legveszedelmesebb ellenség azonban mindig is jelen volt. Amikor kiderül az igazság, és a hazugságok fala összeomlik, melyik oldalra kerül majd Daemon és Katy?

Együtt maradnak egyáltalán?

Az előző rész erős függővége azonnal folytatást követelt. Szinte fejvesztve rohantam a könyvtárba, hogy azonnal kezembe vehessem az Origint. Alig bírtam ki, míg hazaértem. A lakásba lépve, cipőmet útközben rúgtam le magamról, majd a kanapéra szökkenve már nyitottam is ki, hogy folytassam. Bevallom, kicsit túlreagáltam, ám heves reakcióm mögött egy egyszerű indok áll: évek óta nem szerettem a sorozatokat. Képtelen voltam rávenni magam, hogy két rész között ne teljen el legalább fél év kihagyás, de gyakori volt az egy éves hanyagolás is. Szóval igen, úgy voltam vele, hogy teljes teret engedek a rajongásomnak, hátha tartósnak bizonyulna, s mostantól ismét mernék a sorozatokkal is szemezni. Jelentem, a projektem sikeresen lezárult. Az Origint pont akkora lelkesedéssel kezdtem el olvasni, mint ahogy befejeztem.

Az Opál végén kegyetlen volt az írónő. Az eddig megszokott, lassú, klisés folyást hirtelen a visszájára fordította. Megragadta a világot a négy sarkánál fogva, majd erőteljesen megrázta. Gondoltam, hogy nem fog mindenki sikeresen megmenekülni az akció során, ám álmomban sem képzeltem, hogy pont Katy fog ott ragadni. Sokkal valószínűbbnek tartottam, hogy Daemon fogja feláldozni magát, miközben a barátnőjét fedezi, s ő marad rossz kezekben. Így meglepetésként ért ez a fordulat.

A történet olvasása közben egy olyan érzés alakult ki bennem, amire nem hittem volna, hogy sor fog kerülni: egyre jobban szerettem meg Katyt, sőt, egyre jobban fel is néztem rá. Úgy néz ki, végre felnőtt annyira, hogy átlássa a helyzet teljes komolyságát, s éretten gondolkodva tudja a megfelelő döntéseket hozni, még akkor is, ha ez nehéz. Az igazságérzete is fejlődött, s minden áron kitart a saját véleménye mellett. Még olvasva is belesajdult a szívem, hogyan kellett boldogulnia. Igen, megszerettem Katyt, végre látom az igazi énjét, melyet végre nem rejt el a butasága.

Az Origin az első rész, ahol Daemon fejébe is bepillantást nyerhetünk. Ez kifejezetten szükséges volt, hiszen nem mindig vannak együtt, s mindkét szálon zajlanak bőszen az események. Először tartottam tőle, hogy túlságosan nyálas elképzelései lesznek, s így végleg levetkőzi a sármját, de szerencsére pozitívan csalódtam: semmi ilyenről nem volt szó. Kicsit szentimentális volt, ám ez az adott helyzetben teljesen megérthetőnek bizonyult, magam sem gondolkodtam volna másként. Daemon újra bebizonyította, hogy több rejtőzik benne, mint a jóképűség és a beképzeltség génjei. Az a mérhetetlen szerelem, mely benne gyökerezik, minden falat ledönt. Csodával vegyes áhítattal olvastam, mit meg nem tesz azért, hogy újra együtt lehessenek. Nem értettem egyet minden döntésével, ám megértettem a jelentőségüket, így szemet hunytam minden hiba felett, sőt, ezeket külön meg is jegyeztem magamban: itt látszik, hogy még ő sem tökéletes, ó de még mennyire, hogy nem! Esendő lény, aki ugyanúgy tud jó és rossz döntéseket is hozni, mint az emberi faj bármely tagja. Volt egy jelenet, mikor a szemén keresztül látva a dolgokat, magam is megkönnyeztem az adott helyzetet. Nem egy nagy jelentőségű pillanat volt, mindössze pár oldal erejéig tartott, mégis mélyen megérintett, hogy J. L. Armentrout mennyire nagy mélységekben tudja kifejezni magát az érzések terén.

A történetben immár nagy változásokat tapasztalhatunk. Míg az első két kötet egy olcsó koppintásnak tűnt, a harmadik már kezdett valami új, valami más felé nyitni. Nos, ez a negyedik kötetben teljesen kiteljesedik, s gyökeres fordulatokra számíthatunk. Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha az írónő most talált volna rá igazán a hangjára, s most jött rá, mégis merre tartanak a karakterei. Most már ő irányít, nem fordítva. Ennek nagyon örülök, már vártam ezt a felismerést.

Szóval ott tartunk, hogy Katy a védelmisek kezére kerül. A Daedalus egy szörnyeteg. Vagy nem? Szent meggyőződésük, hogy ők csak és kizárólag nemzetbiztonsági szempontból cselekednek, és teljes lelkükkel hiszik, hogy minden tettük helyes. Mondhatnám, hogy erről próbálják meggyőzni Katyt, hogy maguk mellé állítsák, de ez nem ez felelne meg a valóságnak. Ők szimplán kész tények elé állítják, mesélnek neki, korlátok nélkül a körülötte zajló folyamatokról és az indokokról, s úgy gondolják ez bőven elég ahhoz, hogy Katy is ugyanúgy lássa a dolgokat. Mert máshogy nem lehet. Egyszerre elrettentő és briliáns, ahogy Nancy és a többiek gondolkodnak. Messzemenően különböző gondolkodást valósított meg az írónő, mint amivel valaha is találkoztam, pedig higgyétek el, láttam már pár furcsa dolgot.

S miről is szól az Origin? Egyértelmű, hogy a cím nagy szerepet játszik, úgy, ahogy az eddigiekben is. Bevallom, igencsak megkönnyebbültem, hogy nem egy újabb szupermágikus kavics lesz a középpontban, kezdett már elegem lenni belőlük. Meg már amúgy is, kellett az újítás. Az Origin is egy fontos dologra utal, mely tárgyi valójában is létezik. Nem árulom el, pontosan mit takar, de azt muszáj megjegyeznem, hogy valamilyen szinten számítottam rá, ugyanakkor mégis meglepett. Annyira magával ragadott a történet, hogy minden sort ámulattal vegyes elismeréssel szemléltem.

Tehát Katy a Daedalus markában senyved, miközben Deamon majd megőrül tehetetlenségében. Mindketten erősek, de egymás gyengeségeinek számítanak, így könnyen megvan a zsarolási alap. Az Origin során elsősorban külön próbálnak érvényesülni. A történet ebből a problémából indul ki, majd egy sokkal nagyobb, rajtuk túlmutató helyzetet teremt. A szemünk előtt fokozatosan bontakozik ki a cselekményszál. Ha visszatekintünk a legvégéről az elejére, olyan érzésünk van, mintha évek teltek volna el, annyira átrendeződnek az erőviszonyok és a felállások, pedig valójában a történet körülbelül szűk öt hónap alatt játszódik. Rengeteg esemény és élmény, mely talán még több oldalt fel tudott volna ölelni. Rövidnek éreztem a könyvet, többet akartam kapni belőle. De hát ennyivel kell beérni.

Természetesen a függővég elmaradhatatlan, bár nincs olyan erős, mint az előző rész végén. Nem a kétségbeesett pánik hajt majd a folytatásért, hanem sokkal inkább a kíváncsiság, s az új dolgok iránti vágy.

Az Origin véglegesen eldöntötte, hogy én, ezt a sorozatot szeretem, sőt imádom. Voltak vele nehéz pillanataim, mégis azt kell, mondjam, hogy részről részre jobbá válik.

Nem bántam meg, hogy esélyt adtam neki – pontosabban engedtem a közösség nyomásának, s kénytelen-kelletlen kézbe vettem. Igazi meglepetés volt, a robbanós fajtából. A luxenek világa magával ragadott. Azóta, ha a szemem sarkában csillanást vélek felfedezni, rögvest odakapom a fejem, hátha láthatom, amint egy fénylény ért a Földre.

A történetet Armentrout egyedi humora fűszerezi meg. A folyamatos csipkelődés üdítőleg hat az elmére, a mély érzések pedig balzsammal vonják be a lelket.

Szeretem a felépített világot, szeretem a szereplőket és szeretem az írónő stílusát is. Minden rossz gondolatomat elengedtem vele kapcsolatban, így most már csak a színtiszta élvezet maradt. Az Origin a hab a tortán, s már csak abban reménykedem, hogy az Opposition lesz a tetején a díszítés.

Az Origin tökéletes kikapcsolódást nyújtott. Teljesen elvesztem az általa felkínált világba, s a szereplőkkel együtt érezve küzdöttem én is a Daedalus ellen. S nem volt elég, így biztosan hamar kézbe fogom venni a folytatást is.

"– Kezeket fel, és eszedbe ne jusson, hogy csillámpónivá változz nekem, szépfiú!"

"– A világot is felégetném, hogy megmentsem őt!"

"Amíg mélyen benne vagy valamiben, sosem mondod ki, sosem teszed meg, amit kellene. Mindig csak utóbb, amikor már túl késő, akkor jössz rá, hogy mit kellett volna mondanod vagy tenned."

"(…) Az ajkának valóban megvolt a hatalma, hogy megváltoztassa valaki életét, de ezt persze nem vallottam volna be. Az egója így is az eget verdeste."

"Ez a mi pillanatunk volt, a mi sütink, amiből nem adtunk senkinek."