Niitaabell Világa: Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Egy rejtélyes sziget
Egy elhagyott árvaház
Egy különös fényképekből álló gyűjtemény

Ez vár felfedezésre a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című felejthetetlen regényben, amely a fantázia és a fotográfia elegyéből kever izgalmas olvasmányt. Történetünk kezdetén rettenetes családi tragédia indítja útnak a tizenhat esztendős Jacobot egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy Vándorsólyom kisasszony gondozottjai nem csak különlegesek voltak, de talán veszélyesek is. Lehet, hogy nem véletlenül száműzték őket egy kietlen szigetre. És valamiképpen – lett légyen ez bármilyen valószínűtlen – talán még mindig élnek.
Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat.

A szeptember a régóta kerülgetett könyvek időszaka. Meg sem tudom mondani, pontosan mióta szemezek Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeivel, de egy éve már biztosan van. Ez is tipikusan azon könyvek közé tartozik, melyek a túlzott hype-al löktek el maguktól. Egyszeűen taszít, ha egy könyvért sokan rajonganak, s elvárják, hogy én is szeressem azt, amit ők. Nem szeretek a közönség akaratának meghajolni, így általában messziről elkerülöm ezeket a köteteket.

Szerencsére Ransom Riggs körül már csendesett ez a fajta rajongás, kevésbé felkapott, mint fél éve volt, így úgy döntöttem, én is próbát teszek vele. El kell ismernem, egy igazán tartalmas olvasmány, érdekes felépítéssel és szemlélettel. Jó érzéssel tölt el, hogy nem csak a belőle készült, azonos című film alapján vált ismertté.

Miután elolvastam a könyvből pár oldalt, az első dolgom volt rálesni, hogy az eredeti mű mikor íródott. Meglepetésemre 2011-ben. Szinte teljes bizonyossággal indítottam el a keresőt, hogy egy jóval korábbi dátumot fogok itt látni, mert noha a témáját tekintve igen modern a történet, mégis az igényességét, fogalmazásmódját nézve egy régebbi könyvre számítottam. Azt hittem olyan lesz, mint Thomas Cullinan Csábítás című kötete, mely a megfilmesítés miatt lett újra felkapott, noha már egy igen régóta porosodó olvasmányról beszélhetünk az esetében. Szóval Ransom Riggs egyáltalán nem tartozik a veterán írók közé, bár a stílusa alapján lélekben lehet, hogy köztük jár. Hogyan is ír ő? Minden mondatán érződik az igényes fogalmazásra való törekvés úgy, hogy egyáltalán nem válik erőltetetté. A történetnek könnyű folyást engedélyez, miközben óvatosan szemléli a környezetét és apró visszajelzések alapján befolyásolja a hangulatot.

Talán azért is hihettem, hogy Ransom Riggs régi korok írója, mert a történet fő cselekményrésze a második világháború idejére tehető. Ám emellett nem szabadott volna megfeledkeznem róla, hogy a kiindulási dátum az a mindennapjaink közül az egyik. Legjobb példa erre az okostelefon jelenléte. Mentségemre szóljon, hogy a jelen időben, a szigeten történő események is simán megfelelnének egy régebbi kötet ismérveinek, hiszen a technológiától oly mértékben független területről beszélünk, amiről azt hinnénk, már nem is létezhet.

A történet főszereplője Jacob, egy fiatal fiú, aki a nagypapája történetein nőtt fel. Eleinte minden szavát elhitte, de ahogy cseperedett, egyre kevesebb hitelt adott a meséknek, ám ez nem állt kettejük közé. A családban még mindig ők ketten azok, akik a legjobban megértik egymást. Pontosan ezért viseli szívén ennyire, mikor elveszíti a papáját. Így kerül el a messzi-messzi szigetre, ahol a nagyapa is felcseperedett. A történet eleje, nagyon nagy vonalakban ennyi. Nem is érdemes rá több szót fecsérelni, mert igaz, hogy kellett a részletes elemzés ahhoz, hogy lássuk, honnan indulunk, de sokkal fontosabb, hogy hová tartunk.

Vándorsólyom kisasszony és a különleges gyerekek egy teljesen másik világba repíti el Jacobot és az olvasót is. Rengeteg minden megtörténhet ezen a helyen, különleges varázslattal létezik. Kedvtelve olvastam róluk, ki, milyen képességgel rendelkezik, s itt éreztem először igazán, hogy ez a könyv az ifjúsági irodalom kategóriába tartozik elsősorban. Nem a felnőttek számára lett megírva. Rengeteg gyerek él ebben a nagy házban, mégis alig-alig lettek megemlítve. Éppen csak azokat sorolja fel a szerző, akik a későbbiekben is szerepet fognak játszani. Nagyon hiányoltam például az ikreket, illetve a képekről visszaköszönő további érdekes alakokat. Egy felnőtt könyv esetében talán többet kaptunk volna belőlük, nagyobb betekintést nyerhettünk volna a mindennapjaikba. Úgy éreztem, hogy az író nem szeretné túlterhelni „felesleges” információval az olvasót.

A történet lassan bontakozik ki a szemünk előtt. A szerző biztos alapokat adott a sorozatának, melyre úgy érzem szükség is volt, mert ezzel tud teljes hitelt adni a későbbiekben a könyveinek. Mint említettem, viszonylag hosszú a felvezetés, a kiindulópontok ismertetése, de ezek nélkül nem tudna teljes biztonsággal megállni a lábán a továbbiakban. Ám nem érdemes megijedni, ezen részek sem unalmasak, bőven tartalmaznak információt, érdekességeket és fordulatokat.

A könyv legérdekesebb momentuma, a folytonosan előbukkanó régi képek, melyek szoros viszonyban vannak a történettel. Kedvtelve nézegettem őket, igazán megfűszerezték az eseményeket. Jó volt arcokat párosítani a szereplőkhöz, bár néhány antik fotót erőltetettnek éreztem. Miután befejeztem a regényt, az utószónál láttam, hogy ezek tényleg, valóban létező képek, melyekre a regény épült. Így teljesen megérthetővé vált a néha felbukkanó érzésem, illetve még nagyobb elismeréssel adózok a szerzőnek: egy történet felépítése akkor sem egyszerű, ha szabadon mozoghatunk a sorok között, de ha különböző dokumentációk, támpontok alapján szeretnénk újat alkotni, az kiemelten nehéz feladat. Ransom Riggs szinte tökéletesen valósította ezt meg. Így már teljesen érthető a számomra is, miért lett ekkora sikerkönyv.

Jó érzéssel töltött el az ebben a különleges világban való időzés. Szerettem a poros utcákat róni, a napsütéses kertben napozni vagy épp a szörnyek ellen menekülni. Jó volt látni, hogy ezek a fiatalok mire nem képesek, ha egy számukra fontos személy veszélybe kerül. S mivel az igazi korukat tekintve idősebbek, sok tapasztalattal rendelkeznek, így a végső megoldás sem vált erőltetett, sőt! A befejezéstől kifejezetten tartottam. A történet szép vezetése, a kifinomult megjelenítés és a lassabb történetvezetés miatt nem vártam fordulatokkal teli véget, hiszen ha túlságosan elütne az előtte levő oldalaktól, akkor lehet bármennyire briliáns megoldás is, akkor sem lesz igazán jó. Olyan kellett, amely belesimul az eddigi események forgatagába, de mégis, azon egy kicsit túlmutat. Nos, ez sikerült. Cseppnyivel több izgalommal fűszerezték meg a lapokat, nagyobb figyelmet követeltek, de nem okoztak erősebb szívdobogást, s mellette az olvasóban generál annyi kíváncsiságot, mely elegendő ahhoz, hogy a folytatást a kezébe vegye, ám ne támasszon hozzá téves elvárásokat.

A filmet előbb láttam, mint ahogy olvastam volna a könyvet. Bevallom, ez sem segített abban, hogy hamarabb levegyem a polcról. Most, hogy mindkettő túl vagyok, kijelenthetem, hogy az adaptáció egyszerűen borzalmas lett. Hozzászoktam már, hogy néhány dolgot megváltoztatnak, melyek hatással vannak a történetre is, de ilyen drasztikus átírással még nem találkoztam. A film és a könyv köszönőviszonyban sincs egymással! A történet lényegét, mondanivalóját is átírták, nem csak a helyszíneket, eseményeket. Nem is értem, hogy merték ugyanazzal a címmel illetni a filmet, mint a könyvet! Remélem, aki hasonlóan vélekedett a filmről, mint én, ugyanúgy megpróbálkozik vele könyv formában is, mert kellemesen fog csalódni. Aki pedig olvasta már, de még nem látta… ha rám hallgat nem is fogja megtekinteni.

Vándorsólyom kisasszony és az ő különleges gyermekei észrevétlenül belopták magukat a szívembe. Jacob már kevésbé, ám ő sem lett unszimpatikus szereplő. Néha gondban voltam, nem éreztem úgy, hogy koruknak megfelelően viselkednek, ám ezt bőven elnéztem nekik, ha az eddigi életükre gondoltam. Sokat váratott magára ez a különleges sorozat, sok hónap kellett, hogy megérjen bennem az elhatározás, miszerint szükségem van rá, de nem bántam meg. Kellemes kikapcsolódást nyújtott a dolgozós hétköznapokon. Fejest ugrottam én is egy hurokba, ahonnan feltöltődve kerültem vissza a saját dimenziómba, hogy folytathassam a megkezdett feladataim sorát.

A mi könyvtárunkban a szépirodalmi polcon található meg. Elsőnek nem értettem, hiszen mindenhol az ifjúsági szekcióban találkoztam eddig vele, de félig-meddig igazat adtam a könyvtárosainknak. A kifinomult stílus, a lágy történetvezetés tényleg szépirodalmi alkotások közé emeli fel, ám a szereplők és a tartalom kezénél fogva húzza vissza a fiatalabbak számára fenntartott részhez.

Több embertől hallottam, hogy azért nem olvassa el, mert tart tőle, hogy túlságosan félelmetes lesz. Nos, azt kell, mondjam, egyáltalán nem az. Vannak benne kicsit erősebb részek, ám ezt a tizenhat éves korosztály is szemrebbenés nélkül beveszi, így a felnőtteknek végképp nem kell tartaniuk tőle. A képek sem megrázóak, inkább érdekesek. Csak bíztatni tudom a műfaj szerelmeseit, hogy kezdjenek neki, ha egy szép, kidolgozott, mégis könnyed történetre vágynak.