Minden történetnek több oldala van, ahogy minden embernek több arca
Olivia Clark évek óta behajtóként éli mindennapjait. Tartozások behajtása az élete, ami olykor magánnyomozással jár. Szereti a munkáját, de idővel kezd belefásulni, míg egy napon a barátnője a segítségét nem kéri. Valaki titokzatos módon visszaél a férje személyazonosságával. Olivia elszánt kutatásai egy rejtélyes férfihoz vezetnek, aki nagylelkűen felajánlja a segítségét.
Thomas, Carl vagy Niko? A valódi nevét senki nem ismeri, egy vérbeli kaméleon. Nem más ő, mint egy hivatásos csaló, aki a „munkája” során különböző személyiségeket vesz fel, mindig más-más figura bőrébe bújva. Igazi átváltozóművész, de az örökös szerepjátéknak köszönhetően már ő maga sem biztos abban, hogy ki is ő valójában.
A szálak egymásba futnak, a titkokról lehull a lepel, Olivia és Niko pedig zűrös csalási ügyek kellős közepén találják magukat.
De hogy ki melyik oldalon áll, abban már egyikőjük sem lehet biztos.
Az Arcátlan csábító a Csábító-sorozat első része. Olivia és Niko története az Érzéki csábító és a Végzetes csábító című kötetben folytatódik.
Úgy érzem, szükségtelen bemutatnom a magyar olvasó közönség számára Anne L. Greent, hiszen a romantikus irodalom kedvelői közül sokan szeretik a munkásságát. Az írói pályája több évre nyúlik vissza, s lassan már nem lesz elég két kéz, hogy megszámoljuk a kiadott regényeit.
Az eddigiek viszonylag egy sémára épültek. Sötét múlttal rendelkező szereplőink között hirtelen lángol fel a szerelem, ami ellen először tiltakoznak, mert a szerzett sebek miatt képtelenek megbízni az érzésekben és egymásban, majd a szálak közelebb hozzák őket egymáshoz, míg végül bevallják, hogy nem tudnak a másik nélkül létezni. Mindez erotikával túlfűtve jelenik meg, s gyakorta felüti a fejét valami nagyobb, ami túlmutat rajtuk, például a maffia. Ám a közös alap ellenére mindegyik kötete a maga nevében egyedülálló. A regények fő mondanivalója különböző, s mindig lényeges tanulságot fogalmaz meg. Egy szó, mint száz: kikapcsolódásra tökéletes.
Az Arcátlan csábító egy új sorozat első része, mely eltér az eddig megszokott sémától. Az írónő egy kicsit más megvalósításba helyezte új könyvében a mondanivalóját, s egy teljesen más világba vezet be, mindezt úgy, hogy önmagát nem hazudtolja meg, sőt! Talán ez eddig a legőszintébb regénye. Ezek után kíváncsian vártam, mit tartogat a számomra.
Bevallok nektek valamit: ámbár nagyon szeretem az írónő munkásságát, de az Elvarratlan szálak után úgy éreztem, külön kell válnia az útjainknak. Anne-t emberként is tisztelem, felnézek rá. Imádom, ahogy őszintén fordul a közönsége felé, lelkét tárja ki az olvasói részére. Bármi történjék is, töretlenül halad előre az általa kijelölt úton, s tele van ötletekkel, amiket papírra vet. Tehetséges írónő, aki gyönyörű mondanivalókat ad át az olvasói rétegnek. Körülbelül két éve, mikor megismerkedtem az egyik regényével, teljesen levett a lábamról, így az összes megjelent kötetén átrágtam magam. Különböző élményekkel gazdagodtam ez idő során, de a dolgok változnak. Noha könyvei közel kerültek hozzám, mindig volt egy-két apróság, ami miatt nem tudtam maximálisan kiélvezni az oldalakat. Ezeket egyáltalán nem titulálnám hibának, mert saját magam ízléséből fakadólag nem tudtam elfogadni őket. Tehát nem a megvalósítással volt problémám, hanem kívül estek az érdeklődési illetve befogadási körömön. Úgy voltam vele, hogy egy nagyobb lélegzetvételnyi szünetre van szükségem. Hiába fog csábítani újabb könyve, nem fogom elolvasni egyelőre. Ahogy ez a gondolat megszületett bennem, két, jó barátnőm elé tártam. Ők akkor már olvasták az új regényt is, azon szerencsések között lehettek, akik a megjelenés előtt már a kezük között foghatták. Barby és Bree is erősen győzködött, hogy ne most adjam fel, legalább még ezt az egy regényt olvassam el, mert ez más lesz, mint az előzőek. Sokat gondolkodtam azon, amit mondtak, de végül beadtam a derekam. Eddig is élveztem a műveit, még ha nem is hozzám szóltak, még egy belefér. A bemutatóra úgy is szerettem volna feljutni, hogy jelenlétemmel is támogassam az írónőt, s ha már ott jártam, beszereztem a saját példányomat is.
Egy szép délelőtt felütöttem a könyvet és elkezdtem olvasni. Este pedig erővel szakítottam el magam a könyvtől. Másnak hajnalban, öt órakor újra kézbe vettem, hogy a maradék nyolcvan oldalnak is a végére érjek. Mire párom felébredt, már elkezdtek körvonalazódni a fejemben a gondolatok, amiket szeretnék az értékelésemben megjeleníteni. Ha úgy nézzük, szűk egy napig tartottam a kezemben a könyvet. Egyetlen napig, mert mivel időm is engedte, elveszhettem a történetben, ami vitt magával Olivia és Niko felé.
Ez a könyv kifejezetten közel áll az írónő szívéhez. Olivia-t a saját, személyes tapasztalataival ruházta fel a munkája terén, hiszen régebben a szerző is behajtóként tevékenykedett. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem ezt roppant nehéz volt elhinnem. Anne egy nagyon jólelkű nő, csak úgy árad belőle a kedvesség. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, ahogy kezeli a durvább eseteket. Pedig képes rá, mert bár törékenynek tűnik, valójában roppant erős. Pont, mint Livi. A regény talán egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy bemutatja az olvasó számára egy sokak számára gyűlölt szakmát, a behajtók világát. Ha az ember rájuk gondol, szinte csak negatív dolog jut az eszébe. Valamilyen szinten rászolgált a hírnevére ez a szakma, ám minden éremnek két oldala van. Anne L. Green tökéletesen bemutatja, mivel jár ez a munka, s hogy a különböző esetekben, különböző intézkedési fokok vannak, s ezáltal a behajtók nem csúnya nagy emberek, akik elszedik az ember vagyonát, ördögi kacajokkal tarkítva, hanem csak a munkájukat végző emberek, olyanok, mint mindenki más. De ez a szakma nem egyszerű, s erre rá kellett ébrednie Livinek is. Rengeteg lemondással és áldozattal jár, mellette sokszor veszélyes is. Mindenesetre a könyv hatására magamba néztem - noha nem találkoztam még behajtóval, magam sem tekintettem rájuk jó szemmel – és változtattam az eddigi megítéléseimen pozitív irányba.
A könyv férfi karaktere számomra sokkal izgalmasabb volt, mint a női. Olivia sem mindennapi, szerettem vele járni-kelni, végezni a teendőket, de mégsem tudtam azonosulni vele. Nagyon makacs személyiség, aki csak ötödik-hatodik alkalom után tanul a hibáiból. Például, amikor újra és újra egyedül ment terepre, mikor ezért akár ki is rúghatnák… azért táncolt az idegeimen. Ezzel szemben Niko sokkal inkább következetes volt. Mondjuk, ez abból is fakadhat, hogy egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy hibázzon, hisz egyetlen vétek is már a bukásához vezethet. Természetesen nem csak a „munkája” fogott meg. Legfőképp azt szerettem meg Nikoban, hogy az elveit megtartva képes megváltoztatni a nézeteit. Nyitott az új dolgokra, más látószögekre.
Két világ találkozik, jó és rossz feszül egymásnak. Vagy mégsem? Talán ezért került hozzám ennyire közel ez a regény: a logikai felépítése kiváló! A szerző nem bizonygatni szeretné, hogy tévesen vannak megítélve a behajtók. Nem védelmezi őket. A könyv elején bemutatja mindkét szakmát. Megtudjuk, mit kell csinálni behajtóként, hogyan működnek a dolgok, milyen következményekkel kell számolni, majd ugyanezen előnyöket megszemléljük az ellenpólusnál is. Ezután a két munkát egymással szembe állítja, rámutatva a köztük levő ellentétekre, hogy aztán lapok pörgése közben folyamatosan közelebb hozza őket egymáshoz. Szépen lassan a szerző ráébreszti az olvasót, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint első pillantásra tűnik. Nem fekete és fehér, hanem mindkettő szürke. Mindkét foglalkozásnak megvan a maga előnye és hátránya, egyik sem szent.
Sok mindenben különbözik ez a regény az eddigiektől. Minimálisan másfajta külső megjelenést is kapott, de érezhető rajta az eddigiek attitűdjei is, pont úgy, mint a tartalomnál is. Bevallom, nekem ez a fajta Anne L. Green stílus sokkal jobban tetszik, mint az eddigiek. Ott is érezhető a szerzői jelenlét a történet mögött, ám most úgy éreztem, mintha a szerző maga olvasta volna fel a számomra a történetet.
Ez az! Pontosan erre vártam!
Tudtam, hogy több lapul még a szerzőben! Azzal, hogy a hangsúlyt az eddigiektől eltérő dolgokra helyezte, egy új világot nyitott meg, mind maga, mind az olvasói számára. Sokkal jobb felépítésűnek érzem; logikusabb, erőteljesebb, az érzések túlontúl kimutatása helyett az agy dolgozik jobban.
Természetesen romantika műfajában maradtunk, aminek nagyon örülök. A túlságosan drasztikus váltás nagyon kis százalékban kifizetődő. Fejlődni kell, belekóstolni új dolgokba, ismeretlen vidékeket róni, de nem szükséges az alapokat is elfelejtve mindent a feje tetejére állítani. Olivia és Niko lett számomra az új kedvenc páros. Egyik fél sem kapustól ront a házba. Nincsen első pillantásra, mindent elsöprő szerelem és a múlt árnyai is halványabbak. Logikus, Niko miért nem keveredett eddig komolyabb kapcsolatba és Olivia is a rossz tapasztalatai alapján lett óvatos. Vannak sebeik, múltban szerzett rossz élmények, amikből tanultak, de nem bélyegzi meg őket. Nincs szükségük megmentésre, nincsenek darabokban, nem kell senkinek újra összerakni őket. S ez az, amire szükség volt! Az ő szerelmük nagyon szépen indul el. Lehet, hogy egy másik életben, ha találkoznak, nem alkotnának ennyire jó párost, de úgy érzem, hogy a helyzet, a kettejük közös dolgai, a gondolkodásuk hasonlósága és még a különbségei is mind elősegítették, hogy egy biztos kapcsolat alapjait fektessék le.
Az Arcátlan csábító sokkal kevesebb erotikus vonást tartalmaz, az eddigiekhez képest. Számomra ez is pozitív tulajdonság, hiszen nem vagyok túlzott rajongója a témának. Sokkal többre értékelek egy jól felépített kapcsolatot, a megfelelő érzelmi háttér megjelenítésével, mint egy szexuálisan túlfűtött regényt. Számomra sokkal fontosabb, miként alakul ki a kapcsolódás, mint a kémiai reakciók érvénybe lépése. Az Arcátlan csábító szinte nem tartalmaz erotikus részeket, legalábbis nem az eddig vett értelembe. Sokkal inkább az általam szeretett érzelmekre fekteti a hangsúlyt, illetve a cselekményre.
Az Arcátlan csábító a kedvenc Anne L. Green regényemmé lépett elő. Sokkal többet kaptam tőle, mint amire számítottam. Úgy érzem, ez az a kötet, amelyben az írónő ki tud teljesedni. Eddig sem vetettem meg a könyveit, szerettem a stílusát, a történetvezetést, de mindig úgy éreztem, hogy tartalmaz minimális túlzást, ami könyvről könyvre egyre jobban nyomasztott. Mindig csak egy kicsit vont le az olvasási élményből, nem szegte kedvem, elvégre az összes megjelent könyvét olvastam már, de mégis ott volt, mint egy apró tüske. Ezt itt most nem tapasztaltam, és ez örömmel tölt el.
Imádtam, hogy a fontossági sorrend átalakult: az erotika helyett sokkal nagyobb teret kapott a fokozatos lelki összesimulás. A történetben valóságos dolgok jutottak szerephez. A végzett munkára erősen kitért, ezáltal erősítve az olvasóban a realitás talaján való járást. Nem voltak benne írói túlzások, helyzetek szépítései vagy éppen nyomatékosításai, ám ugyanúgy megkaptunk minden pozitívumot, amit egy Anne L. Green regénytől elvárhatunk: az érzelmi kiteljesedést, a barátokat, a szerelmet, helyzetek megoldó képletét és a meglepő csavarokat. Ez a regény sokkal több, mint az eddigiek.
Természetesen a humor sem marad ki, sőt, az alkalmak sokkal viccesebb helyzeteket szülnek, mint eddig. Először egy vonatutazáson kezdtem el olvasni. Az egyik jelenetnél konkrétan majd’ megfulladtam, ahogy próbáltam visszatartani a nevetést. Hang nélkül, széles vigyorral az arcomon kapkodtam a levegőt, hogy lehetőleg ne zavarjam meg utastársaim nyugalmát. Nos, ez majdnem sikerült, végtére is csak egy, nagyjából velem egykorú férfi vizslatott sanda szemmel, majd ült át más helyre, ahol nem vagyok benne a látószögébe.
Jó szívvel merem ajánlani ezt a könyvet azok számára, akik már megpróbálkoztak a szerző egy másik regényével, de keserédes élményekkel tették le. Higgyétek el, amit onnan hiányoltatok, itt megkapjátok!
Anne L. Green egy új útra lépett, de nem felejtette el, hogy honnan indult. Tarts vele te is egy meglepő utazásra, s készülj, mert arcátlan csábításra!
"Két dolog van, amiben mára egészen biztos vagyok. Az első, hogy behajtónak születni kell! A másik, hogy amíg két ember él a földön, az egyik mindig tartozni fog a másiknak."
"Az élet néha rákényszerít, hogy olyanok legyünk, amilyennek nem akarunk lenni."
"Ez egy olyan világ volt, ahol megkeményedhettem, le kellett vetkőznöm a naivságom, és elő kellett csalnom magamból a túlélési ösztönöm."
"Megbénított a súlyos hallgatás, és a tudat, hogy talán sosem látom őt többé."
Drágám! Annyira örülök, hogy téged is rabul ejtett Niko és Olivia története! <3
VálaszTörlés♥♥♥
Törlés