Ha egy könyvet jóra értékel a blogger, akkor eladta a lelkét?

Az utóbbi két évben jelentősen megnőtt a könyves bloggerek száma. Én pont a tömeges nyitás előtt egy hónappal hoztam létre a sajátomat, elsősorban saját célra. Régebb óta alkotok értékeléseket. Először csak Word fájlokként voltak jelen a gépemen, önmagamnak készített mini jegyzetek formájában, hogy később elolvasva, teljes mértékben vissza tudjam hozni azt az érzést, amit kiváltott belőlem. Ezután a moly.hu felületén osztottam meg a gondolataimat a nagy közönséggel, ahol immáron egy sokkal rendszerezettebb, áttekinthetőbb rendszerben láthattam a szavaimat viszont, ám ezt is hamar kinőttem. Kevésnek hatott a felület, maradtak még bennem gondolatok, így hosszas tanakodás után elindítottam a saját oldalamat, mely azóta is aktívan fut.

2016 őszén sok olvasó fejében született meg hasonló gondolat, így szinte minden napra jutott egy új blog. S ez sajnos elindított egy olyan lavinát, amit még most sem sikerült igazán megállítani.

Ez a bejegyzés már régebb óta ért bennem. Sajnos ez a tömeges megjelenés igazán negatívan hatott az internetes, könyves kiteljesedésre. Az újak között sajnos akadtak olyanok, akik tudatosan felvállalva, vagy épp kijelentés nélkül, de hirdették, miszerint ők csak a recenziós példányok miatt hozták létre a blogjukat.

Jó ideig nem foglalkoztam ezzel a témával, úgy voltam vele, hogy az idő majd úgyis a barátunk lesz. Ezek el fognak tűnni, mikor rájönnek, sok energiát követel meg. Egy részük idővel feledésbe is merült, ám a baj, melyet az átlagos bloggerekre hozott, nem szűnt meg. S pontosan ezért kívánkoznak ki belőlem most ezek a szavak.

Sajnos sok helyről hallom, hogy a neten, könyvek után böngésző molyok, ha meglátják, hogy egy értékelés nem egy nagy, neves bloggertől van, aki már nyolc éve van a szakmában, akkor rá sem kattintanak, hiába érdekli őket, mondván, hogy úgyis eladták a lelküket a kiadók felé. Szomorú, de még ez sem igazán rázott meg, mondván, hogy aki betéved hozzám, az úgy is látni fogja, hogy számomra a blogolás nem pusztán a könyvekről szól, sokkal inkább önmagam fejlesztéséről és a közönség segítéséről. 

Mint ex-könyvesbolti eladó, nagyon átérzem a szülők problémáját, mikor nem tudják, mit adhatnának a gyermekeik kezébe, illetve az átlag olvasók számára is próbálok segítséget nyújtani. Őszinte szavaimmal próbálom megragadni az általam olvasott könyvek lényegét, hogy a véleményem alapján mindenki el tudja dönteni, az adott könyv számára megfelelő lenne-e. Sok pozitív visszajelzést kapok, melyeknek mindig örül a lelkem.

Ám mostanában maguk, a könyves témával foglalkozó bloggerek általánosítanak, ami mellett már nem tudok elmenni szó nélkül. (Tisztelet a kivételnek!) Egyszerűen nem tudom megérteni, miért kell mindenkit egy kalap alá venni, aki kevesebb ideje blogol, mint az igazán nagyok. A mostani, általános nézet az lett, hogy akik az utóbbi három évben hozták létre a maguk felületét, azok csak és kizárólag az anyagi vonzatát nézik a dolognak. S mivel érvelnek? A következő téziseket állapították meg:

• Minden fiatalabb blogger a recenziókra épít. 
  Nem tudom, mikor vált a recenzió szitokszóvá, de tény, hogy elvesztette a valódi értelmét. Sokak fejében téves kép alakult az említett bloggerek kapcsán, akik tényleg csak az ingyen könyv lehetőségét látták a saját oldaluk létrehozásában. Mindig lesznek olyanok, akik pár kötetért képesek eladni a szavahihetőségüket, s csak és kizárólag pozitív ódákat zengenek a kapott példányokról. Ez sosem fog kikopni. Veterán bloggerek között is van, aki ekként cselekszik, mégsem kövezi meg őket senki. 
  Ám az egyensúlynak ideje lenne helyreállnia. Az olvasónak igenis kötelessége esélyt adni a bloggereknek, hogy lássa, őszintén csengenek-e a szavai, ahelyett, hogy egy téves kép miatt leírja úgy, hogy nem is ismeri. 
  Viszont ha nem szeretné erre vesztegetni az idejét, akkor ne általánosítson. Attól még, hogy egy bisztróban nem ízlett egy szendvics, nem fogom a megyében levő összes éttermet és élelmiszeripari egységet leírni örökre. 
  
  
• Ha valaki együtt működik egy kiadóval, akkor már nem szavahihető.
  Sokan kifogásolják, hogyha valaki pár kiadónak kiemelt figyelmet szentel, s tőlük többet olvas, mit a többitől. Rögvest úgy ítélik, hogy csak ingyen reklámot generál az adott egységnek, de gondoljunk már bele: nagyon kevés vegyes felépítésű kiadó van. Az általuk kiadott könyvek könnyen kategorizálhatóak. Például: ha YA irodalmat szeretnék olvasni, akkor első gondolatom mindig a Könyvmolyképző, Vörös pöttyös szekciója lesz, míg ha tanító jellegű ifjúsági irodalmat keresek, akkor a Ciceró és Gabo kiadó felé fordítom tekintetemet. Mindenkinek megvannak a fő irányvonalai, melyek megkönnyítik az olvasmányok kiválasztását.
  Mivel ismerem a saját ízlésvilágomat, s nem szeretnék a komfortzónámból kilépni, így a már jól bevált forgalmazóknak fogok elsősorban figyelmet szentelni. Ez ennyire egyszerű.
  
  
• Ha egy recenzióról jó értékelés születik, akkor az biztos nem valós.
  Ez még mindig a fent említett két témakörhöz tartozik. Blogger és kiadók közötti kapcsolat az első online felületek megjelenése óta létezik. Van, mikor a forgalmazó ajánl az olvasó figyelmébe könyvet, míg máskor pont fordítva kezdődik meg a kommunikáció. Teljesen mindegy, hogy egy könyv mely úton kerül a blogger kezébe, a lényeg, hogy valamely válogatáson keresztül haladva döntött azon példány mellett. Akik már lényegesen sokat olvastak életükben, tisztában vannak a saját igényeikkel, így azt az ajánlatot fogják elfogadni, amelynél kisebb az esély, hogy csalódás lenne a vége. Végtére senki nem szeretne olyan könyvet olvasni, mely csak szenvedést okoz a részére, illetve a visszautasított ajánlatokat senki nem teszi közszemlére, hiszen az csak a kiadóra, íróra és a bloggerre tartozik. 
  
  
• Ha egy blogon túlnyomó többségben pozitív értékelések születnek, akkor az biztos nem valós.
  Ez volt az a gondolat, mely legjobban felháborított! Tizenkét éve része az életemnek a papírokon megjelenő történetek világai. Évente száz és százötven közötti könyvön rágom át magam, különböző kategóriákban. Ez alaphangon is már ezerkétszáz elolvasott kötetet jelent, s ennek mindössze töredéke jelent meg online felületen, hiszen az olvasás sokkal előbb vált a részemmé, mint a blogolás. 
  Ennyi történet után csak kialakult már a saját stílusom, s apróbb benyomások alapján képes vagyok eldönteni, hogy egy történet tetszeni fog-e vagy sem. Elegendő látnom néhány adatot, mint író, cím, fülszöveg, borító, kiadó, hogy döntésre jussak. 
  Nem azt mondom, hogy nem lehet félrenyúlni, főleg, ha az ember éppen új kategóriákkal próbálkozik. Mindig vannak pozitív és negatív élmények, ám ha tudom, melyek azok az attitűdök, amiket messze el kell kerülnöm ahhoz, hogy ne érhessen csalódás, akkor sokkal kisebb lesz az esély, hogy olyan könyvet fogok ki, ami nem fog tetszeni.
  
  
• Az előolvasási lehetőségek megvetni valóak, mert sosem az őszinte véleményt tükrözik, csak azt, amit a kiadó és az író hallani szeretne.
  Ez megint egy nagyon kényes téma. Mindenkit kitörő örömmel tölt el, ha kiválasztják a bloggerek tengeréből arra, hogy előolvasson egy könyvet. Van olyan kiadó, aki nem is ad ki ilyen példányokat, más pedig szinte az összes megjelenésekor lehetőséget biztosít pár ember részére. Van, mikor a forgalmazó, másszor az író, néhány esetben pedig a véletlen szerencse dönti el, kik részesülhetnek ebben a kiváltságban. 
  A kiközölt előolvasások pozitív hangvételűek szoktak lenni, hogy meghozzák az emberek kedvét az adott könyvhöz. De mi van a háttérben? Ez azt jelenti, hogy csak jót lehet róla írni? NEM!
  Az előolvasási lehetőség sem előre megírt. Ha úgy érzékeli a blogger, hogy az adott könyv nem az ő szájízének való, bátran visszautasíthatja, jogában áll élni vele. Ezt a kiadó is mindig elfogadja, sőt örül neki. S mi van akkor, hogyha az adott könyv mégsem tetszett? Ha többségében elfogadhatónak találja a blogger, akkor simán kiközölheti az értékelését, felhívva előnyére, hátrányára a figyelmet, hogy az olvasó el tudja dönteni, neki a megnevezett tulajdonságok zavaróak vagy épp imponálóak-e. Ha nagyon mellényúlt, s élete egyik legszörnyűbb élményén van túl, akkor érdemes felkeresni a kiadót, hogy ekkor is, a megjelenés előtt közölje-e az adott értékelést. A válasz szinte minden esetben pozitív: természetesen tegye nyugodtan ki, hisz ezt a kockázatot vállalták. Kis részben esik meg azt, hogy a kiadó megkéri a bloggert, hogy a véleményét csak kicsit később közölje, a megjelenéshez közelebbi időpontba. Tehát ebben az esetben sem tiltotta meg az önálló gondolatok megjelenítését!
  
• Csak az új megjelenésekről írnak, hogy minél több megtekintést bezsebeljenek.
  Ez volt a másik pont, ami elindította bennem ezt a lavinát. Én úgy tartom, hogy a saját blogján mindenki arról ír, amiről szeretne. Ha holnaptól úgy döntök, hogy csillámló unikornisokkal töltöm meg a tartalmat, akkor mindenhol rózsaszín, szemet kápráztató szarvas lovak lennének. Mert én úgy szeretném.
  Természetes reakció, hogy az olvasó közösség tagjai előnybe részesítik az új megjelenéseket, hiszen az újdonság varázsa mindenkire hat. Rengeteg regény van, amit kiemelten várunk, s vannak olyan megjelenési rohamok, mikor a fejünket sem tudjuk, hova kapjuk. Az izgalom, mely egy-egy új kötetkor eltölti az olvasni szerető embert, felbecsülhetetlen, s nem csoda, hogy a frissen kézhez kapott könyvek soron kívül is sorra kerülhetnek. Ami már egy éve vár arra, hogy kézbe vegyük, kibír még pár napot. 
  Nem bírom egyszerűen felfogni, miért gond az, ha az ember arról ír, amiről szeretne. Ki határozza meg, hogy milyen arányban kell olvasni régi és új könyveket? Ennyi erővel akkor a romantika kedvelő bloggereket is meg lehetne feddni, hogy nem vesznek elegendő horrort a kezükbe. 
  Teljesen szükségtelennek tartom ezt a fajta megkülönböztetést, sőt sértő, ha valakit emiatt néznek le. Egy régóta várt kötet megjelenése azt eredményezi, hogy még a csapból is az fog folyni. Miért fáj az bárkinek, ha több blogger is egy időben olvassa el, s alkot róla véleményt? Ha ilyenre adná bárki a fejét, gondoljon arra, hogy ez csak és kizárólag önmagát minősíti!

Én hiszek abban, hogy viszonylag kis réteg maradt, akik ténylegesen megfelelnek az általános megítélésnek, miszerint a recenziók éltetik a bloggert, s emiatt eladja a lelkét is. Hogy inkább önmagát meghazudtolva, de pozitív véleményt alkot az olvasmányáról, csak hogy megosszák több felületen is. 

Mindenkinek saját szíve joga eldönteni, hogy szeretne-e bloggerek értékeléseiből is csemegézni, vagy inkább ismerősök véleményére alapoz, de egyet kérek, mindenkitől, független attól, hogy ő maga is alkotó-e, vagy csak nagyobb ismeretre szeretne szert tenni: mindenkinek adjátok meg az egyenlő esélyt! A legegyszerűbben ezt úgy lehet megtenni, hogy egy, a blognyitás környékén keletkezett bejegyzést kell megtekinteni, majd egyet az újabbak között is. Van fejlődés? Ha nincs, akkor egyértelmű, hogy az adott blogger csak anyagi okokból üzemelteti a felületét. 

Aki a szívét-lelkét beleadja, szeretetből, örömmel alkot, annak látszik a stílusán is. Mindenki tud még hova fejlődni, a tökéletesség illúzió csupán. Ha nem látsz változást, az kérdéseket vet fel. 

Magamat hoznám fel példának. Két éve röpke bejegyzések láttak napvilágot a blogomon, melyek a maguk egyszerűségében adták át azt a kis tartalmat, amit közvetíteni szerettem volna. Tudtam, hogy közel sem jók, még mindig nem sikerült mindent kiadnom magamból mindent, amit szeretnék, de nem adtam fel, folytattam az olvasást és írást, mert örömömet leltem benne. Nem érdekelt, mennyien olvasnak, hisz az volt a lényeg, hogy én magam élveztem, s úgy éreztem, maradandót alkottam. 

Idővel a stílusom elkezdett csiszolódni, fejlődni. Az aktív szókincsem nagyobb lett, hiszen hiába olvastam rengeteget, az passzív tudásba raktározódott el, nem tudtam még kellőképp kifejezni magam. Mindig egy kicsivel több épült be a használt kifejezéstáramba, s ez még most is, napról napra fejlődik. Az írási folyamat idővel sokkal könnyebben ment, s azt vettem észre, egyre jobban meg tudom közelíteni azt a gondolatot, amit szeretnék kifejezésre juttatni. Már nem volt elég pár száz karakter, az írásaim egyre több helyet foglaltak el. S még mindig fejlődök. Amíg írok, addig fejlődni fogok. 

Sokat felmerülő témakör, hogy mit tartalmaz egy jó értékelés, recenzió, kritika, nevezzük bárhogyan. Rengetegen tették már fel ezt a kérdést, többen közvetlen a kiadóknak, de az általuk adott válasz lényegében megegyezik: jelenjen meg a történet rövid leírása, majd alatta egy részletesebb kifejtés különböző szempontok alapján. Lehet szubjektív? Igen, sőt, szükség is van a saját vélemény megalkotására is, ám minden esetben fontos objektívan is körüljárni a dolgokat. Tehát a saját véleményünket is úgy kell megfogalmazni, hogy tisztázzunk bizonyos paramétereket. Ismét egy saját példát hoznék fel erre: mikor még könyvesboltban dolgoztam, egy vásárló az őszinte véleményemet kérte Jennifer Nielsen Neked adom a napot! című könyvéről. Elmondtam neki, hogy számomra nem volt maradandó élmény, sőt, egyáltalán nem került közel hozzám, mert nem vagyok művészlélek. Megjegyeztem a történet fő tulajdonságait úgy, hogy ne áruljak el semmilyen extra meglepetést. Mindössze a tényekre alapoztam, s a végső konklúzióban elmondtam a számára, hogy mivel én sokkal inkább racionális, mint művészi vénával rendelkezem, így nem tudom úgy értékelni, mint az, aki sokkal szebbnek lát egy virágot, mint egy matematikai képletet. A férfi megköszönte, majd megjegyezte, hogy ő teljes ellentétem, így biztosan az utolsó szóig imádni fogja. El is vitte, majd később, mikor összefutottunk a könyvesboltban meg is köszönte, mert úgy lett, ahogy megjósolta. 

Mivel minden ember más és más, ezért szükség van a szubjektív vélemény kifejezésére is. A lényeg, miként tesszük ezt meg. Szükséges felállítani bizonyos irányvonalat, alátámasztani a gondolatmenetünket ahhoz, hogy igazán jót tudjunk alkotni, mely mások számára is segítséget nyújthat. 

Úgy hiszem, könyveknél sosem lehet az ember teljesen objektív, hiszen akkor odalesz a kreativitás. Maguk az írók sem szigorú szabályokat követve alkotnak, hanem saját gondolataikat vetik papírra, majd külső segítség igénybevételét követően tárják a közönség elé az alkotásukat. Mivel nincsenek előre meghatározott, kötelező elemek, így kiteljesedhet az úgynevezett művészi szabadság is. Ám ennek hátránya, hogy nem lehet őket igazán összehasonlítani. Tehát hogyan lehetne objektív véleményt alkotni, mikor maga az alkotás is teljesen szubjektív? Az alapvető feltételeken, mint legyen kezdet és vég, története és karakterei, nem lehet további pontokat felállítani. S ki dönti el, mi minősül jónak és rossznak?!

Ebben a bejegyzésben nagyon sok témakört végigjártam, de úgy éreztem, erre már igazán szükség volt. Bárkiből lehet blogger, ám ezzel kötelezettséget vállal, amit be kell tartania ahhoz, hogy igazán kiteljesedjen. Mikor én is erre az útra léptem, megfogadtam, hogy sosem leszek megvehető: mindig azt fogom leírni, amit őszintén gondolok. Ehhez azóta is tartom magam, s ez nem is fog változni. Szomorúan tekintek azokra, akiknek egy könyv többet ér, mint a saját becsületük, de elfogadom, hogy ilyen is van. Tisztában vagyok vele, hogy az olvasóim ismernek, s tudják, melyik oldalon állok. Akik pedig esélyt sem adnak, mert szó nélkül engem is leírnak, csak mert fiatalabb a blogom, vagy mert kevesebb rajta a negatív értékelés, hiszen ismerem önmagam... Azokkal nem foglalkozom. Én jól érzem magam attól, hogy a véleményemet érvényre juttathatom. Hogy más ad-e rá? Azt döntse el mindenki önmaga. 

S azok a bloggerek, akik lenéznek, s ismerettség nélkül leírnak? Azok igazán szégyellhetik magukat. De ez nem engem, hanem őket jellemzi.

Köszönöm, ha elolvastad. 

Tudom, hogy nem volt rövid, de számomra sokat jelent, hogyha kitartottál a végéig. Az is, ha csak belelestél. Remélem sikerült benned is gondolatokat ébresztenem a témával kapcsolatban. 

Ha ezeket szeretnéd megosztani, bátran írj egy kommentet, vagy privát üzenetet! 

Hisz mindenki véleménye számít!