Niitaabell Világa: Karen Fortunati: The Weight of Zero

Fülszöveg:
Bipoláris zavar – olyan, mint egy halálos ítélet.

A tizenhét éves Catherine Pulaski tudja, hogy Semmi eljön érte. Semmi, a Catherine bipoláris zavarából születő pusztító depresszió egyszer már majdnem győzedelmeskedett felette: ekkor akart először öngyilkos lenni.

A bipoláris zavar egy életre szól. Soha nem múlik el. Talán pillanatnyilag hat a gyógyszer, de Semmi vissza fog térni. Csak idő kérdése.

Így hát Catherine egy régi balettcipős dobozban gyógyszereket gyűjtöget, és arra készül, hogy kioltja az életét, még mielőtt Semmi újra élőhalottá változtatja. De még mielőtt megtenné, rövid bakancslistába kezd.

A bakancslista, a család támogatása, az új barátok és egy újfajta kezelés együttesen elkezdi lebontani Catherine elszigeteltségének falait. A probléma csak az, hogy a terv már olyan régen megszületett a fejében, hogy a jövő talán már nem is létezik a számára.

Ez a történet a veszteségről, a bánatról és a reményről szól, valamint arról, hogy a szeretet különféle formái – az anyai szeretet és a romantikus, plátói szerelem – milyen hatással vannak egy fiatal nő küzdelmére a mentális betegségével és a kezelés stigmájával.

Karen Fortunati kezdő író. Első könyve, mely a "The Weight of Zero" címet kapta, 2016 októberében jelent meg. Két év kellett, hogy hazánkba is eljusson. Ez egy kevésbé ismert író esetében hihetetlen gyorsnak számít. De vajon miért csapott le a kiadó a jogaira?

A magyarul Semmi súlya címet viselő regény fő mozgatórugója egy mentális betegség, pontosabban az, hogy miként lehet bipolárisként élni. A különböző kóros állapotok nagy hatással vannak az irodalomra. Rengeteg regény születik, mely valamilyen gyógyíthatatlan betegségről szól. Ezek a könyvek a legtöbb esetben egy romantikus köntösbe bújtatnak egy szörnyű történetet, s ezen túlzások által próbálnak rámutatni arra, hogy a remény és a pozitív hozzáállás mennyire fontos, a végkimeneteltől függetlenül. Lehetnek ezek a könyvek bármennyire túlírtak, számomra akkor is mélyre hatnak. Egyszerűen nem tudok érzelmek nélkül elmenni egyetlen ilyen könyv mellett sem, ám egy dolog van, amire nagy hangsúlyt fektetek: ha az író egy betegséget választott alaptémájának, akkor legyen hiteles!

Ezek után kíváncsian vártam, Karen Fortunati mit hozott ki a témából.

Bevallom nektek, a magyar cím engem nagyon zavart. Annyira szükségét éreztem egy határozott névelőnek! A semmi súlya sokkal jobban hangzik, komolyabb megvalósításba helyezi a dolgokat. Mert hát a semmi az semmi. A könyvet felcsapva, hamar kiderült a számomra, hogy rossz úton jártam. A Semmi itt igenis valami. Nagybetűvel írt árnyék, mely ott lebeg a főszereplő, Catherine háta mögött, várva, mikor kebelezheti be. Tehát mégiscsak indokolt a címválasztás. Cath hamar elmagyarázza, hogy a Semmi valójában a depresszió mindent elfojtó sötétsége. Nevesítette a saját démonát, melytől még súlyosabb teherként ereszkedik az olvasó vállára is, főleg, ha a regény kiindulási pontját is figyelembe vesszük. Mert hát mit is tudunk meg rögvest az első oldalakon? A főszereplő egy fiatal, még középiskolába járó lány, akinél bipoláris tüneteket állapítottak meg. Egyszer már átélte a betegségéből fakadó legmélyebb depressziót, ami majdnem a halálához is vezetett. Rögös, nehéz úton jár, ezért úgy döntött, felvértezi magát a következő alkalomra: gyógyszereket gyűjt, hogyha eljön érte újra a Semmi, akkor a mindent elszürkítő, érzéseket kifakító életére pontot tehessen, a saját döntéséből. Ez a tudat ad számára biztonságot.

S itt már meg is állnék. Elsőnek egy tinédzser kétségbeesett segélykiáltásának tűnhet ez a gyűjtögetés és beteges ragaszkodás, ám számomra mégis a felnőttkor küszöbén való toporgást testesítette meg.

Előbb-utóbb mindenki szeretné a sorsát a saját kezébe venni, szeretné, ha nem mások, vagy külső behatások határoznák meg az életét.

Cath sem lóg ki a sorból. Ha már mennie kell, akkor ő szeretné eldönteni, hogyan tegye ezt meg. Természetesen van benne, egy a korából fakadó túlreagálás is, de ettől független én logikusnak láttam a lépéseit, még ha nem is fogadtam el.

Catherine úgy gondolja, vannak még dolgok, amiket meg kell élnie, mielőtt a Semmi eljön érte. Ezért kezd el listát írni azokról az eseményekről, melyet meg szeretne élni. Egyfajta bakancslista jön létre, bár elég kevés tétel van rajta. Ez a későbbiekben átalakul egy emlék listává: az emlékezetes pillanatokat írja fel.

Catherine élete sosem volt egyszerű. Az életében egymást követték a borzalmas események. Végignézte nagymamája halálát, majd kialakult nála a bipoláris zavar, ami miatt a barátai is elpártoltak tőle, sőt, ellene fordultak. Az iskolában folyamatos atrocitás éri, melyre a depressziója is rátett egy lapáttal. Ez négy embernek is nagy teher lenne, mégis, Cath erős - még ha nem is tudja magáról - és viszonylag jól kialakította a saját életét. A könyv egyáltalán nem szomorú hangnemű. Tényként kezeli a Semmi újabb felbukkanását, s látszólag teljesen elfogadta a bipoláris valóságát. Próbál a normális időszakából minél többet kihozni.

A történeten a szerző könnyed humorral vezet végig. Ezt máshogy nem is lehetne, hiszen a sokszor torokszorító témát fel kell oldani. Ifjúsági regényről beszélünk, tehát nem szabad túlzottan leterhelni az érzékeket, illetve akkor az általa közvetített üzenet is más hangsúlyt kapna - mely szintén nem volt az író céljai között. A történet fő humorforrása Michael és családja. Nonni, a nagymama különösen közel került a szívemhez. Olyan csípőből jövő természetességgel tapint rá a lényegre, hogy legszívesebben összecsókoltam volna a két arcát.

De beszéljünk egy kicsit arról is, amitől a legjobban tartottam: a megvalósítás. Az ifjúsági irodalom kategóriába tartozó könyvek esetében különösen fontos, hogy a tartalom hiteles legyen. Mivel a könyveknek tanító jellege is van, ezért oda kell figyelni, milyen mondanivalót közvetítünk az egyik legbefogadóbb korosztály felé. Ez esetben azért is kell kiemelt prioritással viseltetni a téma iránt, mert a célközönség a regény által közvetített üzenetekből szerzett tapasztalatait fel tudja használni a való életben is. Az írónő tökéletesen utánajárt annak a regénye alapjának, s valóságosnak alkotta meg a főszereplőjét. Cath gondolkodása teljesen visszaadja egy biporális fiatal stabil állapotában leledző gondolatait. Tény, hogy sokkal érdekesebb lett volna, milyen gondolatok keringenek a fejében egy-egy periódus alatt, mikor mániákus lesz, ám a történet nem követelte meg ezt a szintet.

Ugyanakkor Catherine nem csak a betegségével küzd, hanem önmagával is. A pszichológusa és egy segítőcsoport nagyban támogatja, rengeteg új inger éri, s nagy változásokat okoz a lelkületében, sőt, új élmények megtapasztalására is ösztönzi, ám a sok pozitív hatás ellenpólusaként még mindig ott vannak a saját gondolatai. Cath bizalmatlanná vált a világgal szemben, s a bizalmat nagyon nehéz újra felépíteni. Úgy érzi, hogy a betegsége határozza meg őt, s így minden egyes érzésénél elbizonytalanodik, hogy ez vajon saját reakció, vagy egy következő mániákus időszak előjele. Nem tudja a kettőt különválasztani, nem láthatja, melyik érzés valódi és melyik generált. A betegsége akkora felhőként lebeg minden gondolata felett, hogy a Semmi ehhez képest már tényleg csak a végső pont. S ez is egy fontos tényező, hiszen minden kamasz küzd az érzéseivel, keresi, mi a valós, s mi okoz örömet a számára. Ez az időszak a tapasztalatszerzésről szól, függetlenül attól, hogy milyen az egészségi állapotuk. Ugyanakkor tudni kell szétválasztani, rendszerezni a dolgokat, különben pont az lesz belül, a lélekben, mint a borítón: egymást keresztező, idomtalan hurkok.

Nagy hatással volt rám a regény. Nem csak jól ábrázolta ezen mentális betegséget és a velejárókat, hanem egyéb fontos témaköröket is bevont a történetbe, mely sokszor akaratlanul is a következménye volt Cath nem megfelelően működő agyának. Az iskolai bántalmazás, a fiatalok egymáshoz való viszonya bizony jelentős probléma a mindennapokban is. Sokan bántják társaikat, nevetség tárgyává teszik őket, s képtelen felfogni, hogy ez milyen sérüléseket okoz az áldozatban. Azzal, hogy Cath egy olyan betegséggel él együtt, amire nincs gyógyír, ő is célponttá vált, méghozzá a volt legjobb barátai által, akik akkor fordultak el tőle, mikor a legnagyobb szükség lett volna a támogatásukra. Sok könyvben kijelentik, hogy a gyerekek kegyetlenek tudnak lenni egymással. Sajnos ez több esetben is bizonyításra lel. Nem elég, hogy Cath-nek meg kell küzdenie a betegségével és az ebből fakadó belső viharokkal, de még el kell tűrnie az osztálytársai csipkelődéseit és sokszor bántó poénjait is.

S még sorolhatnám. Megjelenik benne a rasszizmus, a nők elnyomása, és egyéb mélységek, ám ellenpontként ott vannak a csodálatos első tapasztalatok, mint csók, kapcsolat és szerelem. Barátságok bomlanak fel és köttetnek meg. Rengeteg lényeges dolog, s a legfontosabb: bár egyik témában sem merülünk el maximálisan, mégis megkapjuk belőlük a kellő információt.

Nem csak a bipolárisok világát ismerhetjük meg, hanem betekintést kaphatunk többféle problémába is, melyek közül van, amely már népbetegségnek is számít, s ezáltal a tartalmát nem korlátozza le egy témakörre, hanem az összes, valamivel küzdő emberrel való helyes bánásmódra nevel.

A Semmi súlya erőteljesen kilóg a mostani ifjúsági irodalmi regények közül. Nem csak a témája teszi egyedivé, hanem a szerzői hozzáállás. A lehető legjobban utánament az általa elképzelt világnak, s ezáltal nincsenek mozgó, bizonytalan kövek, melyek akadályként vannak jelen az úton. Sok témát magába foglal, végleteket, egyedi elgondolásokat, mégis ezek együtt alkotnak kerek egészt. Egy párat próbáltam kifejteni, mégis mi jelenik meg, de botorság lenne részekre cincálni. Minden mindennel szorosan összefügg.

Catherine történetéből mindenki tanulhat. A legfontosabb mondanivalója, hogy bárminemű problémával küzdünk, ne az határozzon meg minket, hanem tanuljuk meg kezelni, és hozzuk ki belőle a maximumot. El kell fogadnunk az élet adta dolgokat, legyen az pozitív vagy negatív. Emellett emberségességre nevel és mellette megnevettet.

Igen, vannak benne ismétlések, de számomra ez egyáltalán nem hiba, csupán a mondanivaló megerősítésére szolgál. Minden egyes kimondott szónál úgy éreztem, ennél jobban már nem lehet hangsúlyozni, mik játszódnak le Cath-ben, de aztán jött egy újabb szint, mikor szükség volt rá, hogy érezzük a helyzetek súlyosságát - legalábbis azt, amit a számára jelent.

Fontos olvasnivalónak tartom, melynek a lehető legtöbb tinédzserhez el kell jutnia, hogy ők is okuljanak Catherine történetéből. Mély tartalma mellett kellően kikapcsol és tanít. A szívemhez nőtt, számomra kedvenccé vált.

"– (…) Emberek vagyunk. Szenvedünk. Senki, ismétlem, senki nem ússza meg fájdalom nélkül."

"Nem mindenki krónikus, de tudom, hogy senki sem immunis a fájdalomra."

"– Tehát ez a kérdés mindannyiunkhoz szól: hogyan vészeljük át a nehéz időket? Szándékosan az"átvészelni" kifejezést használom. Mivel az élhetünk állandó mozgásban van, és az életben minden elmúlik egyszer. A legjobb pillanatoknak is vége szakad, bármennyire szeretnénk is, ha nem így volna. Ugyanakkor a rossz idők sem tartanak örökké, még ha néha úgy érettük is"

"Az ujjaink olyan kényelmesen fonódnak össze; úgy üdvözlik egymást, ahogy csak a kezek képesek rá, erre már kezdek rájönni. Elmondanak dolgokat, amiket mi nem tudunk."

"Ki gondolta volna, hogy ennyiféle bűntudat létezik?"