Palotás Petra: Vénasszonyok nyara | ELŐOLVASÁS

Létezik ​halhatatlan szerelem?

Az ötvenes évek elején német gimnazista lányok Balatonfüreden töltenek egy nyarat. A borász Péterffy család jóképű, festőpalánta fia könnyen magába bolondítja Esthert, a messziről jött diáklányt, és ő maga sem tud ellenállni az északi lány ártatlan szépségének. 

A bontakozó szerelmet azonban csírájában elfojtják részben a lány szülei, részben pedig a történelmi változások, melyek következtében egy esztendő múlva már hiába keresi Esther a füredi villájukból kitelepített magyar családot. 

Mennyi esély van rá, hogy az egykori fiatalok útjai több mint hatvan év elteltével újra keresztezzék egymást? 

A lehetetlen mégis megtörténik Rügen szigetén, egy idősek otthonában, ahol a nyolcvanhat éves művész előrehaladott demenciájának köszönhetően egy furcsa szerelmi háromszög részesei lesznek. 

Vajon milyen titkokat rejt a múlt, és milyen ismeretlen veszélyeket a jövő? 

Palotás Petra legújabb regényében, melyet a valós élet és egy igaz történet indított útjára, a múlt szálait bogozva szövi a jelen fonalát. Az elbeszélés szerelmet vall Balatonfürednek, bemutatja egy elegáns idősek otthona mindennapjait, mesél az északkeleti szigetvilág tájairól, miközben olyan részben még mindig tabu témákat feszeget, mint az időskori szexualitás, a szülő-gyermek kapcsolat, az önfeláldozás vagy a csillapíthatatlan honvágy.

Palotás Petra neve valószínűleg az olvasóim nagy részének ismeretlenül is ismerősen cseng. Tudják, hogy hallották már valahol ezt az alliteráló nevet, de mégsem teljesen tudják térben és időben elhelyezni. Palotás Petra legfőképp a tv képernyőjéről lehet ismert. Több csatornának is dolgozott, közük az RTL Klubnak is, illetve 2005-ben elindította saját tanfolyamát is, mely a Te is jó nő vagy! címet viseli. Itt átlagos hölgyeket alakítanak át, a maximumot kihozva belőlük, hogy lássák, mindenki csodálatos. Petra nem csak a médiában volt jelen. Könyves karrierje régebbre nyúlik vissza. Első kötete, mely a Bangkok titkai címet viseli, 2011-ben látta meg először nyomtatásban. Az évek során ezt még négy másik követte, majd egy rövid ideig csend lett. Kisebb kihagyás után újra az írói pályára lépett, s így született meg legújabb alkotása, a Vénasszonyok nyara, mely már az Álomgyár kiadó gondozásában fog megjelenni idén novemberben.

A kiadó, szokásához híven, most is felkért néhány válogatott bloggert, hogy a megjelenés előtt alkossanak véleményt a könyvről. Mondanom sem kell, nagy megtiszteltetésként éltem meg, hogy egy ilyen regény előolvasói között találhatom magam. Szépirodalmi témakörbe sorolták, így a kíváncsiságom napról napra nőtt.

Több bonyodalom után végül eljutott hozzám is a kötet, melybe lelkesen vetettem bele magam, s maximális odafigyeléssel szemléltem a történetet, hogy a lehető legrészletesebben tárhassam a titkait az olvasóim elé.

Már az első oldalakon érezhető, hogy olyan szerzővel van dolgunk, aki magas szintű nyelvi jártassággal rendelkezik. Gyönyörű kifejezések, szinte festői képek elevenítik meg a történetet a szemünk előtt. Gazdag leírások jellemzik, ám a szerző nem viszi túlzásba. Pont annyi szóban írja le a megjelenítendő tájat, mely szükséges a teljes kép kialakulásához, egy karakterrel sem fecsérel rá többet. A szókincs túlmutat az általános használati kifejezéseken, nagyfokú műveltségre utal. Palotás Petra az évek során sok tapasztalatot szerezhetett, melyet nem volt rest hasznosítani újonnan megjelenő könyvében. Ez az első mű, amit olvasok tőle, így nincs viszonyítási alapom, hogy az előzőekben is ily érzékletesen fejezte-e ki magát, vagy a két utolsó regénye közötti szünetben fejlődött ennyit. Mindenesetre boldogság gomolygott a lelkemben, a színes kifejezésvilág hatására. Bizakodással teltem el, hogy egy igen kivételes regényt fogok a kezemben.

A történetet az egyik főszereplő lánya vezeti. Az ő leírásában ismerhetjük meg édesapja, s annak fiatalkori szerelme történetét, illetve a számukra fontos emberek sorsát. Kezdetben úgy éreztem, ez a történet azért született, hogy egy, az életükben jelentős személynek emléket állítson, legyen ez valós, vagy kitalált. Mivel a mesélőt vérségi kötelék a karakterek közül az apjához köti csak, így rá gondoltam elsőként. Pontosan ezért lepett meg ennyire, hogy sokkal többet kapunk az egynyári szerelmes lányból és annak öregkori barátnőjéből. De haladjunk szépen, sorban.

Az elmesélésből megismerhetjük Esthert, aki most költözik be az egyik öregek számára fenntartott otthonba. Férje elvesztése után, saját akaratából döntött így. Esther jó egészségnek örvend, ám a nagy házat nincs értelme fenn tartani. Rengeteg dolgot átélt élete során, így nem negatív érzésekkel vonul el pihenni. Egyik legmeghatározóbb élménye egy magyarországi "nyaralás" volt. Cserediákként érkezett Balatonfüredre, ahol az ifjú Péterffy Zoltán és családja lett a szállásadója. A két fiatal között szerelem lobban ezen három hét alatt, s csodás élményekkel gazdagodnak mindketten. Hiába szeretnék a későbbiekben is tartani a kapcsolatot, az élet közbeszól, s egymástól messze sodródnak. Mindketten felépítik a saját életüket, a másiktól függetlenül, ám örök emlékként megmaradnak nekik a Balaton partján átélt pillanatok.

Esther kora ellenére egy igen élettel teli karakter, aki még most is képes egy kilométert leúszni. Határozott elképzelései vannak, melyeken nehezen változtat. Általában a szíve irányítja, mely nem mindig célravezető. Az otthonban megismerkedik Martha-val, aki a szomszéd szobában kap helyet. Mivel közös fürdőszobán osztoznak, így elkerülhetetlen a kommunikáció. Lassan a két hölgy felenged egymás irányában, s egy őszinte barátság szövődik kettejük között.

A szerző itt egy fontos momentumra hívja fel olvasói figyelmét: nem számít a kor, barátságok bármikor köttethetnek. Magam is sokszor hallom az embereket panaszkodni, hogy öregek már ahhoz, hogy új ismeretségeket alakítsanak ki, még akkor is, ha még éppen a harmincas éveikbe léptek. Természetesen, a mai, elzárkózó, virtuális valóságban leledző világban nehezebb új kapcsolatokat létrehozni, mint régebben, főleg, ha az ember már nem gyerek, mégsem tartom ennyire kritikusnak a helyzetet. Elegendő egyetlen közös pont, hogy szárba szökjön egy bimbózó baráti kapcsolat. Petra szép példát hoz rá, hogy bármikor sodorhat az élet mellénk olyan embereket, akiket közel engedhetünk magunkhoz. Csak lássuk meg a pillanatokat, s engedjük lentebb a magunk által felhúzott falakat.

Az otthon új lakóit mindig üdvözlik a régiek. Bemutatáson esnek át, hogy minél előbb a csapat tagjai lehessenek. Esther után nem sokkal érkezik meg Zoltán, a kora ellenére még mindig a sármos festő benyomását kelti. Első pillantásra felelevenednek az emlékek és a rég eltemetett érzések a hölgy lelkében, s újra érzi a magyar tenger fölött szálló szél simogatását az arcán, s a látja a lenyugvó Nap utolsó megcsillanását a hullámzó habok tetején. Két rég elveszett lélek talál újra egymásra. De nem csak az idő áll köztük. Több olyan dolog is van, mely miatt már sosem folytathatják onnan a dolgot, ahol abbahagyták, bármennyire is szeretnék.

A Vénasszonyok nyara hármójukról szól, Esther, Zoltán és Martha történetét jeleníti meg. A könyv rövidsége ellenére, mindhármuk élete főbb pontjait érintjük, mintegy visszaemlékezésként láthatjuk, hogyan formálták a nehézségek a személyiségüket, s miként váltak azzá, akiket ott, Rügen szigetén megismerhetünk. Ahogy sorsuk szála egyre szorosabban összefonódik úgy változik a könyv hangulata. Ezután térünk át a cselekmény valós idejű történésére. A jelenben is sok lényeges dolog történik, néhány fordulattal tarkítva az eseményeket. Néhol meglepő, másszor szinte a hihetetlenség határát súrolják, de többnyire a közös hang megtalálásának szívhez szóló dallamai csendülnek.

Ezen részek alkalmával az írónő hangsúlyt fektet arra, hogy az életet az utolsó percig ki kell használni. Nem számít, hány évesek vagyunk, mennyire remegnek meg lábaink egy séta közben, akkor is teljes értékű emberként, méltóságteljesen élvezhetjük a sors nyújtotta örömöket. Az ember annyi, amennyinek érzi magát. Ha a jóra koncentrálunk, másként élünk, sokkal több élményre tehetünk szert. Ne korlátozzon minket mások megítélése, a puszta öröm érzéséért létezzünk, s minden levegővétellel vállaljuk fel azt, akik vagyunk. A kortól függetlenül köttethetnek kapcsolatok; barátságok és szerelmek szövődhetnek, melyek mások, mint az eddig megéltek. Megszépíti őket a már eddig szerzett tapasztalat, s a maga valóságában maximálisan ki is teljesedhet.

Noha szépérzékemet erősen támogatta Palotás Petra legújabb kötete, mégis vannak olyan attitűdök, melyek erősen lerontották az élményemet. Voltak olyanok, melyek fölött könnyedén tovasiklanék, ha önmagukban fordulnának csak elő, betudnám annak, hogy megremegett a toll a szerző kezében, de több, nagyobb dolog van, mely miatt nem tudok magamban kellőképp pozitív képet kialakítani a történetről.

Szinte biztos vagyok benne, hogy bárki is fogja kézbe venni ezt a kötetet, lenyűgözve fogja megtapasztalni a szavak játékát, az igényesség e fokát. S pontosan ezért nem vagyok képes felfogni a könyv legelején olvasható mentegetőzést:

"Sosem voltam a szavak embere... (...)

Mert vannak történetek, amelyeket csak a szavak mesélhetnek el...No nem az én szavaim, ahogy nem titkoltam, én nem mesélőnek születtem, de hallgatni, azt nagyon tudok, jegyzetelve figyelni és megfigyelni."

A lány, aki a gondolatokat papírra veti nem rendelkezik nagy kifejezőkészséggel. Sokan vannak ezzel így, nem mindenki köt mély barátságot a szavak birodalmával. Az elején még úgy gondoltam, hogy ennek ellenére a indokoltak a díszes szókapcsolatok, hiszen az idősebb korosztály gyakorta használ szép képeket az érzékletes megjelenítéshez, melyeket a lány szorgosan lejegyezhetett, ám a későbbiekben megerősítést nyert, miszerint az egész leírás az ő gondolataiban született meg, tehát igaz, hogy mások történeteire alapozva alkotott, de nem az ő kifejezésvilágukkal dolgozott, ezt a későbbiekben több erre utaló jel és fogalmazásbeli módszer is alátámasztja. Apró, ám lényeges ellentmondás, mely az egész könyvre rányomja a bélyegét.

Ennél sokkal lényegesebbnek minősült, hogy úgy éreztem olvasás közben, mintha egy porcelánbaba üres tekintete meredne rám. Hiába a gyönyörű megvalósítás, ha belül üres. Nem éreztem a sorok mögött húzódó célt, milyen okból született meg a Vénasszonyok nyara. Kezdetben, mint már említettem, egyfajta emlékállításnak tekintettem, mely megható gesztus a szeretett személy irányába, ám a könyv utolsó lapján rá kellett jönnöm, hogy semmi ilyesmiről nincs szó. Zoltán lánya tollat ragadott, hogy lejegyezze azt, amit megtudott az idősebb korosztálytól a családját illetően, annak ellenére, hogy nem képes magát kellőképp kifejezni. Ez az irat, melyet elkészített viszont nem kerül sehova, nincs funkciója. Elsüllyed az íróasztal legalsó fiókjában.

Emellett a történet kivitelezése is hagy maga után kívánni valót. A könyv mindössze 280 oldalnyi, s ebből kiindulva egy pergősebb eseménysort vár az olvasó, vagy legalábbis egy tapasztalatokkal kikövezett előre tekintést. A könyv felénél már kezdtem feladni a reményt, hogy valaha elérünk a jelenbe. A nagy része visszaemlékezés, régmúlt cselekmények érintése felületesen. Ezzel még nem is lenne gond, hiszen a múlt is lehet a könyv fő ideje, ám semelyik esemény sincs részletesen kifejtve, tehát vajmi kevés hangsúlyt kapnak, inkább a megismerést és a helyzetfelépítés célját szolgálják, így méltán értetlenkedhet az olvasó, mikor is kezdődik az igazi mesélés. Nyomaték nélkül, távolban szaladó emlékek árnyai maradtak, melyek lehet, hogy fontosak voltak a múltban, ám az elmesélés idejére már megkoptak.

A könyv az utolsó negyedben kezd hajrázni, igyekszik megmutatni, hogy vannak rejtett kincsei, ám ez megint csak nem a legcélravezetőbb. Az eddigi semmittevést hirtelen felváltja egy érdekesebb eseményszál, melyre pár oldal erejéig építettek egy krimikben előforduló modult, s ez adja a végső csavart is. Mivel ehhez csak részben kötődik a két főszereplő, így vajmi kevés lényegi értékkel bír, főleg, mivel mire igazán beindulna, le is cseng. A fő bonyodalom megoldása is pont annyira egyszerű, mint a faék. A régi idők sorozataiban, szappanoperáiban fordult elő leggyakrabban ez az elem, mely szinte már kultikus jellemzővé nőtte ki magát, nélküle nem létezhetett középkategóriás műsor. Ám még ha egy jól felépített krimi jellemzővel lenne dolgunk, akkor sem érzem úgy, hogy ebbe a történetbe helyet kellett volna kapnia. Egy utolsó, "váratlan" fordulat, csak, hogy tartalmazzon valami meglepőt is, mely pontosan annyira hagyja hidegen az olvasót, mint a régi idők szelleme, s ezzel szinte aláásva az eddigi szépirodalomba hajló stílust.

Vénasszonyok nyara. Az év egyik legszebb időszaka. A forró napoknak már csak emléke marad, s az utolsó napsugarak táncolnak bőrünkön, miközben a talpunk alatt ropognak a színes, lehullott levelek. Egy csepp melegség költözik szívünkben, mellyel kihúzhatjuk az előttünk álló hideg, szürke időszakot. Már érzi az ember a bőrén a változást, tudja, hogy hamarosan érkeznek az esőfelhők és a vele együtt a heves szél, mely elfújja a kövek között rejtőző, nyárról megmaradt utolsó csepp forróságot is, de inkább a jelennek élve, kiélvezi a rendelkezésére álló időszak minden boldog percét. 

Palotás Petra a pillanatokban rejlő boldogságra hívja fel a figyelmet. Könyvével pontosan ezt az érzést szeretné életre kelteni. A Vénasszonyok nyara egy utolsó csepp napsugarat csempész az olvasó lelkébe. Igényes fogalmazásmódja édes nektárként hat az éhező elmének. 

Bájos. Bájos, de legnagyobb bánatomra nem jól felépített. A rosszul felállított arányok, az egymásnak ellentmondó tényezők, a túlságosan ragaszkodó attitűdök mind messzebb sodorják a mélyebb tartalmat, mely így vajmi kevésbé tud érvényre jutni.
Én úgy tartom, hogy nem elég, hogy egy könyvnek legyen mondanivalója, szükséges az is, hogy megfeleljen az alapvető könyvírási „szabályoknak” is. Lehet egy ház szép, ha gyenge a szerkezete, s az első eső elmossa. Nem vártam tőle kirobbanó fordulatokat, váratlan dialektusokat, de ha már nyelvi szempontból ennyi energia lett belefektetve, akkor egy logikus felépítés igazán nem lett volna nagy kérés. 

Sokat gondolkodtam rajta, melyik az a pont, ahol átértékeltem magamban a történetet. Napokkal később döbbentem rá, hogy a legnagyobb bajom a Vénasszonyok nyarával, hogy a lapok mögött nem érzem a szerzői jelenlétet. Nem érzem, hogy ő is benne lenne a történetbe, hogy szívét adta volna azért, hogy papírra vetődjön Esther és Zoltán élete. Hiányzik belőle az az élet, melyet csak az írói szeretet tud belelehelni. Így pedig csak egy példa maradt arra, miszerint a külső nem minden. 

"Számtalan tökéletes pillanat van körülöttünk, csak nem vesszük észre őket."

"Miért van az, hogy annyit kesergünk a múlton és annyit aggódunk a jövőn, számtalan szorongó percet és álmatlan éjszakát áldozunk fel, megfeledkezve a jelen és a most fontosságáról?"

"Miért van úgy, hogy csak akkor kezdünk igazán értékelni valamit, amikor váratlanul belénk csap a felismerés, hogy mennyire nem magától értetődő ennek a valaminek a birtoklása, hogy bármikor, bármelyik pillanatban elveszíthetjük…?"

"– A feltétel nélküli szeretetnél nem várhatunk el hálát, az igazi érzelmek nem a viszonzáson keresztül léteznek."

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Megjelenés ideje: 2018 november 7.

Terjedelem: 280 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:

LIBRI

BOOKLINE
LÍRA