Lyra kíváncsi, merész és imádja a kalandokat, és bármikor kész megtréfálni otthona, a Jordan-kollégium tudósait. Ám élete igazi nagy kalandja csak akkor kezdődik, amikor valami különösről hall, valamiről, amiről a tudósok is csak suttogva mernek beszélni, és amihez valahogy köze van az északi fénynek és egy semmihez sem hasonlító iránytűnek…
Az arany iránytű mára igazi kultusz filmmé nőtte ki magát. 2007-ben vetítették először hazánkban. Egyedi elképzelésével sokak kedvencévé vált, s így a már régóta megírt könyv is újult erőre kapott. Eredetileg Északi fény címmel jelent meg a sorozat első része, de a film miatt nagyon sokakban Az arany iránytűként rögzült, így a kiadó úgy döntött, az új kiadásnál ezt a nevet is megjelenteti rajta.
A 2017-ben, a Ciceró kiadó által megjelentetett sorozat több szempontból is eltér az eddigiektől. Az első résznek a címe immáron már csak Az arany iránytű maradt, illetve új köntöst is kapott mind a három rész, de a legfontosabb: az egész sorozat újrafordításra került, így a nyelvezetet modernizálva lett a könnyebb olvashatóság érdekében. Mindez fontos, hiszen egy olyan sorozatról beszélünk, melynek varázsának útjába nem állhatnak nyelvi nehézségek.
Legutoljára 14 éves korom körül olvashattam, s akkor nagy rajongást váltott ki belőlem. Az első rész azóta is a polcomon csücsült, s várt, hogy a többi is beszerzésre kerüljön. Sosem jött el az alkalmas pillanat, sosem bukkantam rá jó állapotú példányokra, így Lyra további sorsa éveken át rejtve maradt előlem.
Az új megjelenés kapcsán magam is újult erővel élesztettem fel a bennem rejlő gyermeket. Ha már az előtte levő kiadást nem sikerült beszerezni, akkor az újat, mely keretén belül megjelent a La Belle Sauvage is, a sorozat előzménykötete, mindenféleképp meg szerettem volna kaparintani. Jelenleg az említett könyv és az első rész, Az arany iránytű csücsül a polcomon, s végre akadt pár nyugodt órám is, hogy nekikezdjek. Mindenféleképp újra szerettem volna olvasni Lyra történetét, mielőtt folytatom, hogy minden emléket felelevenítsek, s kellőképp el tudjak vonatkoztatni a filmtől is. Utólag is úgy gondolom, hogy jól tettem. Sok rész az újdonság varázsával hatott, a sok olvasott könyv hatására kiestek az apró, ám lényeges mozzanatok.
Lyraval a Jordan kollégium falain belül ismerkedünk meg. Itt cseperedik immáron nyolcadik éve, tudósok között tengetve a mindennapjait. Egy vadóc, makacs kislány, aki előbb mászik ki a tetőre játszani, minthogy babázzon a szobájába. Természetesen első találkozásunkkor is rosszban sántikál, mely kivételesen hasznosnak bizonyul, s így megmenti nagybátyját, Lord Asrielt egy mérgezéstől. Ekkor még nem is sejtheti, milyen lavinát indított ezzel el, mely az ő életére is teljes kihatással lesz. Minden megváltoztat, alapjában dönti le az eddigi biztos falakat.
A könyvben többször is utalnak erre, hogy megjósolták, hogy Lyra lesz a katalizátor, s szerencsétlen kislány nem ússza meg, ha a dolgok nem változnak, ő is benne lesz a dolgok közepébe, s egy szörnyű árulás lesz annak az ára, hogy felismerje a helyes utat. Ez a visszatérő emlékeztető motívum végig hajtott a könyvön. Hiába olvastam már, ködös emlékeim voltak afelől, mi is történt a legvégén, így újult erővel vetettem bele magam a rejtély megoldásába.
Az arany iránytű egy elképzelt világban játszódik, amelyben talán a legkülönlegesebb a daimónok jelenléte. Ezek a kis állatok úgy mondva a lelkek kivetülései, egyfajta Tücsök Tihamér szerepét játsszák. Hihetetlen jó ötletnek tartom, hiszen ezáltal megjelennek a karakterekben olyan dilemmák is, melyre alapvetően kevés figyelem lett volna fordítva, a megvalósítás mikéntjéből adódóan. Emellett egyedi tartalomnak minősül, hisz nem találkozhattunk velük máshol, még csak hasonló lényekkel sem. A működési elvük is a gondos karaktermegformálást jelzi. Fiatalkorban tudják csak változtatni a formájukat, és felnőttként ragadnak meg egy állat képénél. Ez tökéletes példa arra, hogy gyermekként még száz és ezer elképzelésünk van arról, mik szeretnénk lenni, s több ajtó is nyitva áll előttünk. Ám a korral haladva, amint meghozunk egy, a sorsunkra mérten fontos döntést, és kialakul a személyiségünk, megállapodunk. Még felnőttként is azt kívánom, bár léteznének daimónok, hisz sokkal könnyebb lenne akkor helyes döntéseket hozni. Vagy legalábbis még egyszer átgondolnánk a szituációkat.
Messze kalandozunk a Jordan kollégiumtól; a nagyvárosi élettől egészen a gyptusok hajóin át a zord téli tájra ugrunk. Többféle kultúra és társadalmi réteg is megjelenik a könyv lapjain. A legszegényebb, legegyszerűbb emberektől egészen a meg nem értett zsenikig terjed a szereplők hatósugara. Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos tényezője a regénynek, hiszen a célközönsége az ifjúság. Az ifjúsági regényeknek láthatatlan módon kell tágítani az olvasó látásszögét. Nem szabad, hogy ráerőltesse, ám muszáj ismeretekkel szolgálnia a számára, hogy az olvasás ne csak kikapcsolódás, hanem tanító jelleggel is bírjon. Ebben az időszakban szivacsként szívnak mindent magukba, így inkább olyan dolgokat jegyezzenek meg, ami építi a jellemüket.
S ha már itt tartunk, muszáj megjegyeznem, hogy mennyire máshogy látja egy gyermek az eseményeket, mint egy felnőtt. Tíz évvel ezelőtt, mikor először olvastam, magával ragadott ez az érdekes, izgalmas világ. Szerettem benne a jegesmedvéket, a felnőttek eszén túljáró gyermeket és minden daimónt. Most, újraolvasva viszont elszörnyedtem, hogy milyen részletességekbe menően vannak benne ábrázolva olyan dolgok is, melyek nem a kisebb korosztály számára valóak. A skalpolás folyamatosan előtérbe kerül, néhol lehullott fejek gurulnak, vagy éppen darabokra tépett állatok cafatjai színesítik a látképet. Megdöbbentem, mert ezekre egyáltalán nem emlékeztem, sőt, akkoriban nem is érintett meg. Mégis, ha most kéne döntenem, nem biztos, hogy odaadnám a fiatalabb énemnek.
Kalandos utazás, csavaros történetvezetés. Egy gyermek számára ezek főleg nagy élménnyel bírnak, akkor is ha átéli, de még akkor is, ha csak olvashat róla. A szerző kifejezetten kreatív, a páncélos jegesmedvék is egyszerűen meseszerű lények. Bennük azt kedveltem a legjobban, hogy se nem emberi se nem állati szinten nem ragadtak meg. Egyedi világképük van, saját szabályrendszerrel, melyre a birodalmukat felépítették. Kedvet kaptam arra, hogy magam is felkerekedjek, s tanulmányozzam őket.
A könyv lapjain előtérbe kerül minimális politika is, ám ez egyáltalán nem elrettentő. Mindössze a könyvbeli cselekmények részeként jelenik meg, a különböző szervezetek erőviszonyait összehasonlítva, a vallás az egyéb irányzatú tudományos táborok ellentéteként.
Philip Pullman Az Úr sötét anyagai sorozat megalkotója egy igazán kreatív elme. Az általa felépített világ évtizedek gyermekeit és felnőtteit varázsolja el egyaránt. Az Északi fény, mely újabban már Az arany iránytű néven vált ismertté sokak kedvencévé vált az elmúlt időszak alatt. Több kiadást megélt sorozatról van szó, mely szerencsére nem süllyed el a névtelenség mocsarába.
Noha a legújabb kiadás merevsége és a történet tömöttsége miatt lassan haladtam vele, továbbra is helye van a szívemben a történetnek. Szerettem a karaktereket, főként a kis Lyra-t, ahogy lassanként ráébred, hogy a világ sokkal tágasabb annál, mint amit eddig ismert. A lapok pergése közben többször kedvem támadt kalandozni. Legszívesebben téli kabátomat felkapva vágtam volna bele én is ebbe a fantasztikus, kalandokkal övezett kutatásba.
Felnőtt fejjel sokkal többet adott, mint gyerekkoromban, ám az elültetett mag azóta is bennem volt, s lassan érlelődött. Ezt a könyvet nem adnám a 11-12 éves korú gyerekek kezébe, hiszen sok elrettentő rész is szerepel benne. Gondoljunk csak a medvék harcára, melyet a szerző részletesen ismertet! Sokkal inkább való a 14-15 éves korosztálynak, akik már rendelkeznek némi ismeretséggel a világot illetően.
Nem kétség: Az arany iránytű örökre a belopta magát a szívembe!
"Odakint minden él, és mindennek magas rendű célja van! A világegyetem csupa-csupa szándék. Mindennek, ami történik, rendeltetése van."
"(…) a természetünket nem változtathatjuk meg, legfeljebb a cselekedeteinket."
"– Kegyed a sorsot emlegeti, mintha csak előre el volna rendelve. Énnekem pedig ez éppolyan kevéssé tetszik, mint az a háború, amibe tudtom nélkül besoroztak. Hát hová lett az én szabad akaratom? (…)
– Mindannyian a sors szolgái vagyunk. De cselekednünk úgy kell, mintha nem így volna – mondta a boszorkány –, különben mindannyian kétségbeesnénk."
"Aki gyakorlott hazudozó, még nem biztos, hogy erőteljes a képzelete. Sok jó hazudozónak egyáltalán nincs képzelőereje, ettől lesz minden hazugságuk annyira meggyőző."
"– Ez az öregek kötelessége – bólintott a könyvtáros. – Hogy aggódjanak a fiatalokért. És a fiatalok kötelessége, hogy fittyet hányjanak az öregek aggályaira."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése