Kegyetlen titkok és szenvedélyes szerelem a 19. századi Rómában
1858-ban Rómában egy német hercegnő, Katharina, mocskos titkokról próbálja lerántani a leplet, de számtalan akadályba ütközik.
Marco Fiore, a megkeseredett, hitehagyott, ópiumfüggő egyházi nyomozó kapja a
lehetőséget, hogy felgöngyölítse a Sant'Ambrogio zárdában folyó kegyetlen, parázna
játékokat. A bűnösök mind magas rangú egyházi személyek, akik saját és egymás érdekeit akár gyilkosságok árán is képesek megvédeni. A szálak a kolostor rendfőnöke, Maria Luisa nővér kezében futnak össze, akit senki nem mer megvádolni.
Marco igyekszik rájönni a titok nyitjára, de tudja, egyedül kevés ehhez a feladathoz. Egy véletlen folytán találkozik a gyönyörű, de szorult helyzetben lévő Blancával, és ráveszi, hogy segítsen neki a nyomozásban. A lány jelentkezik a zárdába, hogy bizonyítékot szerezzen Maria Luisa nővér pokoli tevékenységére.
A történetet valós események ihlették.
R. Kelényi Angelika neve elsősorban történelmi regény rajongóinak cseng ismerősen. A Szulejmán és a magyar udvarhölgy és az Ártatlan című sorozata is nagy sikert aratott a kategória kedvelői körében. Legújabb könyve is egy múlt századbeli helyszínre repíti vissza az olvasót. A Mennyei bűnök 1858-as évek Rómájába hívja kalandra azt, aki bátorkodik kézbe venni ezen művet.
Mivel az írónő neve számomra garancia az igényes megfogalmazásra, a mély tartalomra és a logikusan felépített fordulatokra, így minimális tudással is kézbe mertem venni legújabb történetét. A várakozási időszakban próbáltam elkerülni az információszerzést, hogy minél nagyobb meglepetést tudjon okozni. Egyedül a fő témakör nem maradt rejtve előlem. Fontosnak tartottam, hogy ennyi alapinformációra azért mégis csak szert tegyek, hiszen így kellően fel tudtam készíteni magam az olvasás folyamatára: képes voltam felvenni a történethez szükséges lelkiállapotot. Erre szükség is volt. Angelika egy valós eseményre építette a történetét. Olyan apácákat jelenít meg a regényében, akik nem csak Isten szeme előtt cselekednek bűnt, hanem az egész emberség előtt megvetendő a tettük.
Ez nem könnyű téma, egyáltalán nem az. De ha valaki meg tudja jól írni, az Angelika.
Az előző könyvekből már tanulva, tudtam, hogy csak akkor szabad elkezdenem a történetet, ha időm is engedi, hogy hosszan olvassak. Az írónő könyveit nem lehet csak félvállról venni. Ha elkezdünk egyet, képtelen leszünk lerakni az utolsó mondatig. Így inkább hagytam, hadd álljon kicsit a polcomon, hogy a teljes élményt átélhessem. A bemutató után, körülbelül három héttel jött el ez a pillanat. Reggel kényelmesen elhelyezkedtem, ölbe vettem. Estére be is fejeztem. S meg kell, mondjam, jól tettem: így volt teljes az élmény, illetve nem hiszem, hogy képes lettem volna hosszabb időre elszakadni tőle.
Angelika könyveinél kiemelkedően jónak tartom a kezdéseket. Az írónő nem bocsátkozik felesleges magyarázatokba, mégsem engedi, hogy az olvasót elborítsa a kétségbeesés fátyla amiatt, hogy nem érti még az alapszituációt. A történetet karakterenként indítja el, az aktuális helyzetét megvilágítva, majd lépésenként oszlik el a körötte leledző sötétség. Talán furcsának hangozhat, de biztonságban érzi magát az olvasó ettől.
A történet két nézőpontra bontható. Egyik oldalról láthatjuk a női, másik oldalról pedig a férfi főszereplő életét, ám egyik esetben sem a karakterek szemszögéből tárulnak elénk az események. Mint külső szemlélődő vagyunk jelen, akik a testbeszédből olvasva láthatják a belső érzéseket, emberben lezajló folyamatokat. Talán ez az egyik legnehezebben megvalósítható írásstílus. Mivel nem a szereplők szólalnak meg, így nem lehet papírra vetni minden gondolatukat, ám nem lehet teljesen külső szemlélőként is megmaradni, mert úgy lehet, nem érezné az olvasó a tettek súlyát és a döntések okát.
A karakterek különösen jól felépítettek. Az írónő múltat adott nekik, egy teljes életet. Minden tettük mögött ott vannak, legyen az bármily szörnyű. Lélegeznek. A történet valós alapokon épül, de a szereplők már az írónő fejében formálódtak, mégis úgy érezheti az olvasó, hogy valós emberek történetét látja. Olyan érzés, mintha mindannyian végigjárták volna ezt az utat, nem csak egy kreatív elképzelésen alapulnának.
Blanca karaktere roppant meghatározó. Egyszerre testesül meg benne az önmagát is feláldozó anya, a nehéz terheket cipelő asszony, az élet általi nehézségeket túlélő nő és az ártatlan lány. A körülmények nevelték, ezáltal a céljai is folyamatosan változtak. Az albérletre való összeget úgy mondva a testével keresi. Első hallomásra ez kicsit sem becsülendő, ám az írónő a könyv legelején tisztázza, hogy nem egy szajhával állunk szemben, hanem egy művészi vénával rendelkező, tiszta nővel. Festőtanoncoknak áll portrét, hogy a fejlődésüket elősegítse. Angelika érzékletesen elválasztja ezen szakmát a tévképzetektől: a modellkedés valódi arcát tárja az olvasó elé, melyet nem mocskolhat be semmilyen bűnös tévképzet. Ugyanakkor nem győzködi az olvasót. Kifejezésre juttatja Blanca gondolatait, meghallgattatja az összes oldalt, majd engedi, hogy mi magunk döntsük el, mit gondolunk róla. Blanca sorsa sosem volt egyszerű. Nem csak az életben maradásra valót kell előteremtenie, hanem húgairól is gondoskodnia kell. Ebben a korban, mikor a nőkkel való bánásmód még alapjaiban véve más volt, mint mostanában, sokkal nagyobb kihívást jelentett egy nő számára létfenntartás. A megérdemelt tiszteletet sokszor nem kapták meg, visszaéltek hátrányos helyzetükkel.
Egy történelmi regény kapcsán a hitelesség elengedhetetlen feltétel. Ha valaki egy régmúlt kort szeretne megidézni, szükséges, hogy felvegye az időszakra jellemző attitűdöket, mint a nyelvi kifejezés, az akkori eszközhasználat, munkalehetőségek, társadalmi hierarchia. Ám ezen tulajdonságok együttese sem garantálja, hogy a regény korhű lesz. Ehhez még szükséges, hogy a lapokon futó események is illeszkedjenek a környezethez. A legtöbb író ezt figyelmen kívül hagyva, történelmi tündérmeséket hoz létre, melyben a szegény lány mindig elnyeri a gazdag herceg kezét. Természetesen kellenek ezek a könnyed, szórakoztató történetek is, magam is kikapcsolódásként kézbe szoktam venni hasonlót, ám ha igazi tartalomra vágyok, akkor ez vajmi kevésnek bizonyul. R. Kelényi Angelika nem finomkodik. Attól független, hogy egy-egy tett megbotránkoztató, szörnyűséges, még sokszor reális, tehát meg fog jelenni a történetében. Ezeknél a jeleneteknél mély fájdalom hasított a lelkembe, teljes valójukban átéreztem őket. Az írónő sehol nem végzett félmunkát: nem csak a kedves eseményeket jellemezte gazdagon, hanem a szörnyűeket is. Biztos vagyok benne, hogy ezen sorok papírra vetése számára is fájdalommal járt, de ez egyfajta szükséges rossz, ami által lehet igazán kiemelkedőt alkotni.
A sorozat első részében a hangsúly Blanca és Fiore sorsán van, amelyek egy meglepő fordulat hatására fonódnak össze. A regény fő mozgatórugója egy zárda, melyben Katharina, német hercegnő is bevonult, majd az ott látott szörnyűségek hatására megszökött. A zárdavezető, Maria Luisa meglepő módszert választott, arra, hogy képes legyen kommunikálni Szűz Máriával. Mint kiderült, valójában voltak olyanok, akik ezt a nézetet követték, sok fiatal lelket tönkretéve. A Mennyei bűnökben megismerjük a szereplőket és a történet alapfelállását. Láthatjuk, Fiore-nek kik után kell nyomozni, milyen veszedelmes tervet eszel ki ahhoz, hogy célt érjen, s hogy ehhez minden eszközt bevet, amit az Úr az útjára sodor.
Fiore első pillantásra nem éppen a legszimpatikusabb. Az elsők között tudjuk meg, hogy egy ópium –és alkoholfüggő, bukott papról beszélünk, aki az Inkvizíció egyik "célkatonája" volt. Mégis, ha hosszasan rajta felejtjük a tekintetünket, akkor látható, hogy a mély fájdalom bénította meg az elméjét és amiatt roncsolja a testét is. Ám a következmények alatt még mindig ott lapul az az éles látással bíró úriember, aki számára az igazság felszínre hozása a legfontosabb. Nem az a tipikus könyves álomférfi, mégis el kell ismernem, van benne spiritusz, ami vonz. Elérte, hogy érdeklődést mutassak az irányába, bajtársi bizalommal forduljak felé.
Végtelenül élveztem a könyv olvasását. Érzelmekkel átitatva elevenedett meg a történet a szemem előtt. Az írónő a legapróbb részletre is odafigyelve építette fel a világot és a karaktereket egyaránt. Minden a helyén van, gazdagon jellemezve, mégsem tartalmaz felesleges tollvonásokat. Az elején kissé zavart, mikor Blanca ismételgette a gondolatait, például, hogy miért űzi ezt a sokak számára elfogadhatatlan szakmát, de ennek ellenére nem tudnám rossz szóval illetni, hiszen legtöbbször a kialakult helyzet kívánta meg az újbóli magyarázatot, illetve ezen ismétlésekkel a női főszereplő önmaga előtt is próbálta igazolni az életét.
A könyv egy igazán magas ponton fejeződik be, mondhatni pont ott, ahol igazán elindulna a történet. A Riva nővérek sorozat első része egy úgy mondott alapozó kötet, mely egy nagyobb volumenű terv kiindulási pontjaként szolgál. Megalapozza az érzelmeket, kialakítja a kellő hangulatot. Mégis, maradt bennem egy apró bizonytalanság.
Elismerem e könyv nagyszerűségét. Minden kő a helyén van, szépen felépített. Érződik, hogy sokkal többet rejt, mint amit eddig elárult, még csak a felszínt kapargatjuk, de… itt van ez az apró „de”. A középiskolában, irodalom órán jól a fejünkbe verték, milyen felépítése van egy regénynek: expozíció, bonyodalom, kibontakozás, tetőpont és megoldás. Természetesen egy sorozat esetén ezen séma minimális felülbírásra kerül, ám az alapok minden esetben megmaradnak. Az írónő előző sorozatai kapcsán sosem szenvedett egyik sem hiányt, ám a Mennyei bűnök esetén olyan érzésem van, mintha a tetőpontba való átlépés pillanatában zártuk volna le a regényt. Egyfelől érzem, miért így történt, hiszen a folytatás ezáltal válhat igazán hangsúlyossá, de egy belső hang mellette azt suttogja, hogy lehetett volna ezt másként is. Ezen módszer esetében, mikor erős függővéget hagyva lesz vége az első résznek, úgy érzem, szükség van közvetlen a tetőpont előtt még egy utolsó, nagyobb fordulatra, hogy ne érezzük úgy: a történet az utolsó pillanatig kiszámítható maradt. Enélkül hiányérzet alakulhat ki az olvasóban, hiszen pont, mikor igazán belevethette volna magát a történetben, akkor szakítják ki belőle.
Ha a kezemben lenne a folytatás, bizonyosan máshogy éreznék ezzel kapcsolatban, hiszen pihenés nélkül folytathattam volna Blanca történetét, de így, hogy még hónapokat kell várni, fájdalmas. Teljesen felcsigázott, majd, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, akkor hagyott el.
R. Kelényi Angelika nagy tapasztalattal a háta mögött alkotta meg legújabb könyvét, a Mennyei bűnöket. Könyvalkotási szempontból nézve egy igazi remekműt tart az olvasó a kezében. Megtalál benne mindent, még azt is, amiben nem is reménykedett. Tökéletesen megalkotott szereplők jellemzik, akik a lehető legemberibbek maradnak a legnagyobb nehézségek közepette is. Tetteik határozzák meg őket, s az élet által az útjukba sodort akadályokon a lehető legkisebb sérüléssel próbálnak túljutni. Saját értékrenddel rendelkeznek, mely könnyen átértékelődhet újabb ismeretek elsajátítása esetén. A karakterek elviszik a hátukon a történetet. Olvasás közben nem érzünk semmiféle erőltetettséget, nemesi könnyedséggel zajlanak az események, magukkal sodorva az olvasót, minden letaglózó pillanaton át.
A Mennyei bűnök tökéletes kezdése egy gazdag sorozatnak, mely sok élményt tartogat még a számunkra. Mégis, kimaradt belőle egy aprócska pont, amivel a folytatásra várva marad bennünk egyfajta hiányérzet. Nehezen ragadom meg ezt az érzést. Olvasás közben teljesen kitöltötte az elmémet, minden más gondolatot kiszorítva onnan. Miután pedig letettem a könyvet és kitisztult a kép, egy részem elszomorodott. Lehet, hogy ezen érzés a falánkságomból fakad, mert egy részem azonnal akarja a folytatást és nem fogad el semmilyen kifogást. Nem tudom.
Mindenesetre egy újabb élménnyel gazdagodtam. A Mennyei bűnök sokkal többet adott, mint az írónő eddigi munkássága egybevéve. Elvarázsolt a kialakított világ, minden szörnyűsége ellenére is.
Elsősorban a történelmi szórakoztató irodalom rajongóinak ajánlanám. A Mennyei bűnökben a romantikát elfedte a kor által megidézett attitűdök és a felderítendő bűntény részletei, ám úgy érzem, a későbbiekben kellőképp megerősödhet, de nem fog a történet központi részévé válni. Egyenértékű lehet, de uralkodó nem.
"– Sajnos az idők változnak, s velük az emberek is…"
"– Mindig van más megoldás – nyögte Blanca, és a tenyerébe temette az arcát.
– Van… -morogta elgondolkodó hangon a férfi. – De nem mindig választjuk a jó megoldást. Sokszor rajtunk kívül álló okok miatt."
"Hát mi igaz és tisztességes ezen a világon, ha már az egyházi személyekben, ha már Krisztus menyasszonyaiban is csalódnom kell?"
"– Én már semmiben sem hiszek, asszonyom. Az isteni jelenlétben különösen nem. Sokkal inkább abban vagyok biztos, hogy az ördög az emberben lakozik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése