Sarah Pinborough: Ha addig élek is

Sarah ​Pinborough újabb, nagy sikerű thrillerében megint azt csinálja, amihez a legjobban ért: tökéletesen félrevezeti az olvasót…

Tucatthrillerek unásig ismerős nyitójelenete: egy nő kilép egy kapcsolatból, mert fizikailag fenyegetve érzi magát és gyermekét az apa súlyosbodó alkoholizmusa miatt. A férfi elborult aggyal tajtékzik, és kezét ökölbe szorítva bosszút fogad. 

A következő jelenetben évekkel később látjuk viszont a nőt és gyerekét, és mivel tapasztalt thrillerolvasók és -nézők vagyunk, tudni véljük, mi fog történni: a középosztálybeli emberek szép, szolid élete romba dől, amikor utoléri őket a múlt. És nyilván meg is hal valaki. Pinborough regénye pontosan úgy indul, mint a többi, hasonló történet, de nem úgy folytatódik… Nagyon nem. 

A szereplők titkokat cipelnek, amelyek persze idővel összefonódnak. A múlt valóban romba dönti a szép, szolid életeket, de egészen másképp, mint ahogy azt vártuk. A borzalom fokozatosan tárul elénk, és mire ráébredünk, hogy Pinborough ismét csőbe húzott bennünket, már késő kihátrálni: ebből csak előre menekülhetünk…

Sarah Pinborough korábbi két könyvével a legnagyobb krimi írók és hazai bloggerek elismerését is megkapta.

Sarah Pinborough regényei közül immáron a harmadik jelent meg magyar nyelven a 21. Század kiadó jóvoltából. Az első, mely Ne higgy a szemének! címet kapta, alapvetően jó fogadtatásban részesült. A regény kis szinten megosztónak bizonyult, nem mindenki mutatkozott nyitottnak a végső csavart illetően, de elmondható, hogy nagy százalékban kiváltotta az olvasókból a kívánt hatást.

Ezzel szemben a 13 perc egy sokkal érdekesebb megvalósításnak bizonyult. Magyar nyelven eddig nagyon kevés könyv jelent meg, mely jellemezhető egyszerre az ifjúsági és a pszichothriller címkével is. Számomra kifejezetten pozitív élményekkel zárult ez az újfajta találkozás, magával ragadott a felépített világ, s nem győztem ámulni, milyen társadalomkritika jelenik meg a fiatalabb generációra nézve.

Sarah Pinborough képes újszerű regényeket alkotni, s nem fél apró újításokat is felhasználni, hogy ötletei még egyedibb megvalósításban tündököljenek. Pontosan ezért voltam kíváncsi legújabb regényére is.

Véleményem szerint a Ha addig élek is esetében a legvonzóbb a fülszöveg. Az idei év eddig legfrappánsabb kedvcsinálójának tartom. Első olvasásra meggyőzött, s a megjelenésre várva többször is azon kaptam magam, hogy újra ugyanazokat a sorokat rovom. Nagyon szimpatikus a megfogalmazás, mely előrevetíti a történetet, ám mégsem árulja el a fő meglepetéseket. Elegendő információval szolgál a történet megismeréséhez, így a könyvszerető ember könnyen el tudja dönteni, számára megfelelő regényt tart-e a kezében. Emellett pontosan annyira meglepő fordulatokat tartalmaz, mint ahogy előzetesen ígéri.

Minden könyv esetében fontos a megfelelő prológus. Egy jó kezdet onnan ismerszik meg, hogy kellően felcsigázza az olvasót, így a kezdeti pontokon túllendülve is élvezetes olvasmányélményt nyújt. A Ha addig élek is esetében ez tökéletesen megvalósul. A történet egy nagyon érdekes epizóddal nyit: egy levelet olvashatunk, melyet egy olyan asszony írt, aki éppen elhagyta a férjét, s magával vitte közös gyermeküket is, hogy új életet kezdjen. Persze, hogy ezt nem fogadják jó szívvel. Ezután elkezdjük megismerni a szereplőket és a helyszíneket. A legszembetűnőbb, hogy a történet nem csak több szemszögből lett megírva, de még az időbeli síkja sem mindig azonos. Három kategóriát különböztet meg a szerző: előtte, utána és jelen. Ez rengeteg variációt jelent, melyet nem mindig könnyű nyomon követni. Bevallom, sokszor elvesztem időben és térben, illetve a karakterek között. Túl sokféle nézőpontból láthatjuk a történetet, melyet nehezen szoktam meg. Mostanában viszonylag kevés ilyen történet került a kezeim közé, így a visszarázódási folyamat tovább tartott, mint gondoltam.

A kezdeti problémámon túllépve igencsak érdekesnek, sőt, egyenesen indokoltnak találtam ezt a sokféle betekintést, ugyanis a szerző ezeken keresztül tudta a csavarokat a lehető legbravúrosabban megoldani. Rengetegszer hittem azt, hogy nyomon vagyok, tudom ki és miért áll a dolgok mögött. A téziseim a legtöbbször bizonyítást nyertek, mely enyhe csalódottsággal töltöttek el. Tényleg csak ennyi lenne? Ennyire egyszerű az egész? Ám ahogy tovább haladtam, rá kellett ébrednem, hogy mindig csak a felszínt kapargattam, s lent, a mélyben sokkal nagyobb szörnyetegek rejtőznek, mint amik valaha is megfordultak a fejemben. Tehát ezen regény esetében gyakran éreztem úgy, hogy túlságosan egyszerű, s ezáltal sokkal nagyobb hatást váltottak ki belőlem a hirtelen jött fordulatok. Mondhatom, egyáltalán nem volt unalmas.

Efajta történetvezetéssel még nem találkoztam. Kevés szerző tudott ehhez közeli élményt nyújtani. Az általam olvasott krimik és thrillerek a legtöbb esetben kiszámíthatóak voltak, s a maradék kis százalék, mely képes volt meglepni sem ért közel sem Sarah Pinborough legújabb alkotásához. Mondhatni azok csak egy hullámot vertek, s az utómozgásokon himbálódtam, míg a Ha addig élek is erőteljes lökésekkel ostromolt. Voltak szélcsendes időszakok, ám ezek is magukban hordozták a következő vihar lehetőségét.

Tényleg átvert. A lehető leggyanútlanabb pillanataimban csapott le. Ha valaki nekem azt mondja, előre tudta a teljes csavart, akkor megeszem a kalapom, mert ez egyszerűen nem lehetséges!

A főszereplőnk Lisa, aki egyedül neveli lányát, s mindennapjait a félelem és az ebből fakadó visszahúzódó, félszeg életmód teszi ki. Lisa tipikusan olyan karakter, akinek tudjuk, hogy vaj van a füle mögött. Még ha nem lennének elejtett utalások, akkor is tisztában vagyunk vele, hogy itt valami súlyosnak kellett történnie a múltban. Néha kicsit zagyván, sokat ismételve dörmögi orra alatt a monológjait. Ebből fakadóan számomra a nyelvezet néhol idegennek hatott. Furcsa volt, szinte azonos stílust hallani egy negyven év körüli nő és egy tizenhat éves tinédzser szájából hallani, mégis indokoltnak tűnt a megvalósítás. Lisa élete sosem volt egyszerű, s egyre jobban borzad el az olvasó, ahogy lapról lapra fény derül a különböző titkokra.

Titkok. Az írónő a titkok mögé rejtőzik. Folyamatosan utal rájuk, a sarkát kapargatja, de sosem rántja le idő előtt a leplet. Az olvasót a lehető legmagasabb kíváncsisági szintre kényszeríti, ezáltal képtelen lesz elszakadni a történettől, mert mindig lesz az agya hátsó zugában egy hang, mely arra kényszeríti, hogy gondolkodjon az eseményeken. A titkokat az ember a természetétől fogva tudni akarja, pedig sok esetben jobban járna, ha nem tudna róluk. Súlyos terheket rónak a vállakra, melyeken nem könnyít az idő. Így van ez a karaktereink esetében is, hiszen nem csak Lisa az, aki rejtegeti a múltja darabkáit, vagy a jelen egyes pillanatait. Mindenkinek megvan a saját élete, még Avának is, aki a maga tizenhat évével éppen a szárnyát bontogatja. Ebben a korban természetes, ha a gyerek a szülőnek már nem nyílik meg, s saját burkába zárkózva próbál felnőttként viselkedni, noha még nincs tisztában vele, hogyan is kellene. Ava tökéletes példa a mai tinédzserekre. Az írónő nagyon jól megérti őket, s az ő nyelvükön képes szólni. Ez már a 13 perc című kötetéből is kiderült, s a Ha addig élek is kötetében újra csak bizonyítást nyer.

Mindegyik karakter közel került hozzám, a maga titokzatos módján. Ahogy egyre több arcukat láthattam meg, úgy váltottak ki belőlem mélyebb együttérzést. Mindenki a maga módján egyéniségnek mondható, mégis a számomra legközelebbi szereplő egy, szinte mellékes ember, Simon Manning lett. A háttérből figyeli az eseményeket, s a kellő pontokon nyújt támogatást, vagy épp táplálja a bizonytalanságot. Az őt körüllengő sárm a történet végére csak úgy áradt a könyvből, s bevallom: a bűvkörébe vont.

Sarah Pinborough történetei azonos alapokon nyugszanak. A feszültség, mely folyamatosan fokozódik, központi szerepben van. A történetet az olvasó kíváncsiságára építve hozza létre. Olvasás közben több kérdés fogalmazódik meg bennünk, mint amennyi megválaszolásra kerül, s ebben rejlik az ő ereje. Egy viszonylag egyszerű helyzetből indulunk ki, mely folyamatosan bonyolódik. A szálak a kezdetektől szorosan összefüggnek, s a történet végére szétválaszthatatlanná válnak. Emellett ott csap le az olvasóra, ahol a legvédtelenebb.

A Ha addig élek is a fő irányvonal mellett egy igazán lényeges témát is körbejár, melyet egy gyönyörű gondolatba sűrít:

"– Valakitől egyszer azt hallottam – jegyzem meg –, hogy az emberi test sejtjei hétévente teljesen kicserélődnek. Szóval, lényegében teljesen más emberek vagyunk, mint hét évvel ezelőtt voltunk, és az az ember is más volt, mint hét évvel korábban. Engem ez gondolkodóba ejt, vajon miért találja mindig mindenki annyira lebilincselőnek mások múltját, hiszen egyikünk sem az az ember már."

Minden ember életében vannak olyan dolgok, melyekre nem büszke, egy kicsit sem. Ha tehetné, visszamenne az időben, hogy másként alakítsa a dolgokat. Vannak kisebb és nagyobb bűnök is. Van, amin más mosolyog, de akad, akiket a bűnei miatt az egész társadalom megvet. Történhetnek szörnyű dolgok, melyek következményeket vonnak maguk után, s ilyenkor felmerül egy lényeges kérdés: az elkövető megérdemli az új esélyt? Lehetséges-e, hogy ténylegesen megbánta a tettét? Újra teljes értékű tagja lehet egy közösségnek? Meg lehet-e bízni a szavában? Nem általánosítanék. Vannak emberek, akik sosem tanulnak a hibáikból, újra és újra elkövetik őket. Mások ténylegesen átértékelik tőle az egész eddigi életüket. Mindenkinek jár egy második esély. Még egy esély. Mert mindenki tévedhet. Sarah Pinborough erre mutat rá érzékletesen.

Nem tudtam kitalálni, pontosan ki és miként áll a dolgok mögött, pedig minden apró nyomot, elejtést figyelemmel kísértem. A szerző az orromnál fogva vezetett végig, ám miután kiderül, ki mozgatta a szálakat erősen elgondolkodtam: valóban reális volt a csavar? Vagy csak azért nem gondolhattam egy pillanatig sem rá, mert még elméletben sem tudom elképzelni a helyzetet? Végezetül arra jutottam, hogy bár kicsit necces, ám nem lehetetlen. Mondjuk, ha a régi történetek pár évvel idősebbként játszódtak volna, akkor már kétségem sem maradt volna semmi felől. 

A szerző előző regényén felbuzdulva, nagy izgalommal vártam a Ha addig élek is című kötetet. A fülszöveg csak fokozta a várakozás perceit, készenlétben voltam a megjelenés kapcsán. 

A borító nagyon kifejezőre sikerült. Amikor először tekintettem meg, csak egy figyelemkeltő érdekességet láttam, de a történet elolvasása után minden egyes tű értelmet nyert. 

Amikor thrillert olvasok, izgalom és nyomottság keveredik bennem. Sarah Pinborough regénye kapcsán sajnálatot és fájdalmat is éreztem. A szereplők érzései bennem is életre keltek, s válaszreakciót követeltek. Szorítottam, hogy minden jóra forduljon, még abban az esetben is, mikor már tudtam, hogy semmi nem lehet olyan, mint régen, oldalakkal ezelőtt. Szívemhez nőttek a karakterek, melyre eddig még thriller esetén nem volt példa. Lehet, hogy néha bosszantottak a kifejezésmódjukkal vagy épp a gondolatmenetükkel, de ezeket elnéztem nekik, végtére ők is csak emberek. 

Teljes kikapcsolódást nyújtott a rohanó hétköznapokban. Magába szippantott ez a szürke világ, mely fejezetről fejezetre váltott egyre sötétebb árnyalatra. Fájdalmas múlt, hatalmas titkok, cselszövések hálózata kövezi azon utat, melyen a szereplők haladnak, de kitartanak, ahogy én is. Ha addig élek is.

"Az emberek változnak, ahogy idősödnek. Ez az unalmas része a felnőtté válásnak."

"Áldassék a Google, kivéve, ha egészségi problémákról van szó."

"Nem ilyennek képzeltem a szerelmet, amikor kicsi voltam. Azt hittem, egymásba szeretnek emberek, és minden tökéletes. A saját családom példájából tudnom kellett volna, hogy nem így áll a helyzet, de senki nem mondta nekem, mennyire önző a szerelem. Mennyire elemészti az embert. Mennyi játszmába bele kell mennie az embernek, hogy megkapja, amit akar."

"Elkövethet az ember valami rettenetes, megbocsáthatatlan dolgot, és mégis megbocsátunk neki, ha szeretjük. A szív már csak ilyen különös jószág."

"Az élet alkuk sorozata, ezt megtanultam. Többségüket megszegjük."

"Vajon gyerekkorunkban csak a felnőttkori önmagunk előnyomatai vagyunk?"

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés ideje: 2018 október 2.

Terjedelem: 432 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:

LIBRI

BOOKLINE
LÍRA