Becca Fitzpatrick: Black ice - Tükörjég

Britt Pheiffer felkészült, hogy hátizsákkal hódítsa meg a Teton-hegységet – arra azonban nem készült fel, hogy a gondolataiban még mindig kísértő exbarátja is csatlakozzon hozzá. Mielőtt Britt tisztázhatná magában, mit érez Calvin iránt, egy váratlan hóvihar miatt menedéket kényszerül kérni egy hegyi kunyhóban. A jóképű, segítőkész lakók azonban szökésben vannak. Túszul ejtik és arra kényszerítik Brittet, hogy vezesse le őket a hegyről. Britt tudja, életben kell maradnia, hogy Calvin megtalálja. A helyzetet tovább bonyolítja, amikor Britt rábukkan egy korábban itt elkövetett gyilkosságsorozat vérfagyasztó bizonyítékára – ami őt magát is célponttá változtatja.
Azonban semmi sem az, aminek látszik, és mindenki titkolózik – még Mason, az egyik emberrabló is. A kedvessége zavarba ejti Brittet. Mason vajon ellenség? Vagy szövetséges?


A Tükörjég kifejezetten régóta vonzott már magához. A cím és a borító együtt ragadott meg. A csípős hideg, a kék szín különböző mélységei egy izgalmas történettel kecsegtettek. Sok mindent lehet rám mondani, de azt, hogy hidegtűrő lennék, kétségtelen, hogy nem. 24 fok alatt már hűvös van, 10 fok körül pedig már a fogam is vacog, akármennyire is vagyok felöltözve. Engem a napfény, a meleg, a forróság éltet. Pont ezért gondoltam úgy, hogy egy ennyire fagyos történet még erősebb hatással lehet rám. Mindig tiszteltem azokat, akik el tudják viselni a hidegebb időjárást is, mindenféle viszontagságával együtt.

Ugyanakkor volt némi fenntartásom. Miután megkaptam egy nagyon kedves barátomtól a könyvet, ráébredtem, hogy ezen írótól én már olvastam. A csitt-csitt sorozat első két részén magam is átevickéltem, de nem sok pozitív emlékem maradt róla. Unatkoztam fölötte, számomra Folt nem volt sem hős, sem példakép, de legfőképp nem álompasi. Egy vézna tinit láttam csak benne, semmi többet. Ezért is hagytam fel a sorozattal. Nem nekem írták.

Tartottam tőle, hogy a sors ismétli majd önmagát és hasonlóan a Csitt-csitthez, a Tükörjég sem fog számomra megfelelőt tartogatni. Ezért is vártam vele eddig. Régebb óta ült a polcomon, vártam az alkalmas pillanatra. Úgy éreztem, most engedékenyebb napjaimat élem, így most jött el az ideje.

A könyvnek a besorolása merőben összezavart. Vörös pöttyös kategóriába jelent meg, ám thrillernek mondható, több lány meggyilkolása elevenedik meg a sorok között. Hogyan lehet valami ifjúsági irodalom kategóriás, ami ilyen eseményeket is tartalmaz? Mellette romantikusnak is titulált. Ezzel már végképp nem tudtam magamban hova tenni, így úgy döntöttem, hogy utánanézés helyett inkább belevetem magam a történetbe, hogy kiderítsem, mely jelzők igazak rá.

Az első fejezetben a young adult kategória attitűdjeit vélhetjük felfedezni. A főszereplőnk egy szenvedő fiatal lány, akit immáron nyolc hónapja elhagyott a párja, s még mindig nem tudott továbblépni. Éppen barátnőjével és annak párjával készül a hegyekbe egy nagyot kirándulni. Hamar kiderül, hogy ennek az ötletnek az alapja az, hogy a szerelme a legjobb barátnőjének a nővére, s reménykedik abban, ha a srác meglátja őt, a hegyek között túrázni, akkor újra belészeret, hiszen egy közös hobbijuk lenne. Tudatosan készült erre a hétre: kisebb túrákon vett részt, súlyzókkal edzett, hogy meglegyen a kellő erőnléte. 

Britt nem tartozik a szimpatikus főhősnők közé. Az elején azt hittem, hogy egy fiatal lány, de hamar kiderült, hogy már éppen a felnőttkor küszöbén hintázik, egyetemre készül. Világ életében csak egy fiú volt jelen az életében, meg sem fordult soha benne a gondolat csírája sem, hogy mások is léteznek Calvinen kívül, még úgy sem, hogy majdnem egy éve még csak nem is találkozott vele. Plátói szerelemként maradt meg. 

Ugyanakkor Britt egy igazi kis kincs a barátnőjéhez, Korbie-hoz képest. Nagyon utáltam, borzalmas mód idegesített minden megmozdulása. Nem elég, hogy életképtelen, de még rossz barát, húg, szerető. Még túsznak is utolsó! De komolyan! Egy marék molylepkének több esze van mint neki. Tipikusan az elkényeztetett kis hercegkisasszony, akit a zombik elé vetnénk – jelen esetben az első lavina elé… 

Szóval ketten mennek fel a hegyre. Nem futva, nem medve, hanem saját autójukat próbálják felkormányozni a vihar előtt, de természetesen ez nem sikerül, így elakadnak. A vihar oly mértékűvé növi ki magát, hogy muszáj ott hagyniuk az autót, hogy menedéket találjanak. Így találkoznak a regény másik két hősével, a két menekülő férfival, akikkel Britt sorsa szorosan összefonódik. S megkezdődik a várt thriller fordulat is.

Már kaptunk egy előzetes képet arról, hogy itt valami rossz történik. Három lány tűnt el az utóbbi időben, mindegyiket halottnak nyilvánították. A közmédiában próbálták balesetnek titulálni az eseteket, nem nagy sikerrel. Nem tudják, ki és hogyan követte el a gyilkosságokat, ugyanis nem mindegyik holttest került elő. Voltak kósza hírek, miszerint a hegyen található elhagyatott házakban történt valami szörnyűséges, de semmi több. Mikor a négy szereplő találkozik, a regény fordulatot vesz. Az eddigi tinihisztit felváltja egy akciódúsabb eseményszál. Innentől kezdve a hegyről próbálunk lejutni, lehetőleg élve.

Ha ritkán vennék könyvet a kezembe, vagy szűk irányvonalon mozgolódnék, akkor még azt is mondhatnám, hogy ez egy jó könyv volt. Tapasztalat nélkül bizonyosan nagyon tetszene. Megkapjuk a rózsaszín felhőt és a torokszorító valóságot is. Két véglet között hintázik, fel és le. Ám így, már lényeges olvasmánymennyiséggel a hátam mögött, azt kell mondanom, hogy a megvalósítással voltak gondok. A szerző jó kis alaptörténetet talált ki, bár maga sem tudta igazán, hogy mit akar írni. Egyfelől van egy szenvedős, romantikus történetünk egy unszimpatikus főhőssel, másfelől van egy csavaros thrillerünk. A két műfaj nem igazán passzol egymáshoz, azon a szinten, ahogy a szerző ábrázolta. A romantika túlságosan csöpögős, gyerekes. A thrillernél viszont több helyen is nagyokat hibázik. Például: egy ártatlan, jótét lélek, aki visszafogott életmódot folytatott, igenis kiakad, ha szembe találja magát egy gyilkossággal, főleg, ha végig is nézi. Bár lehet, hogy empatikusan fejletlen a főszereplőnk, így képtelen együtt érezni más lélegző lényekkel.

Ennél sokkal rosszabbnak bizonyult a helyszínválasztás. Fent vagyunk egy hegyen, a valaha látott legnagyobb viharban. Mindenütt hó és jég, repkednek a mínuszok. Pillanatok alatt végezhet velünk. Nincs igazi menedék, csak egy szélvédett hely a jeges földön. Mit teszünk ilyenkor? Természetesen a pislákoló tűz mellett ledugjuk egymás torkán a nyelvünket, miközben folyamatosan szabadulunk meg az éltető meleget adó ruhaneműktől. Ez igen! Érett, felnőtt viselkedésre vall! Egyszerűen nevetséges…

Mint a fenti példából is látszik, a szereplők nem jól lettek felépítve. Még ösztönlénynek sem nevezhetőek, mert az emberbe alapvetően kódolva van, hogyha hideg van, nem vetkőzik, mert ha halálra fagy, akkor véget ér a játék. Elvileg a regény lapjain fellelhető emberek mind 19 és 25 év közöttiek. Azt hihetnénk, hogy ebben a korban már nagyobb problémával kell szembenézni, mint, hogy az első pasim szakított velem egy éve, de nem. Azt hihetnénk, hogy ebben a korban már tudatosult a legcsököttebb agyú gyerekben is, hogy idegenekkel nem állunk szóba, vagy ha a helyzet úgy hozza, nem mozdulunk rá, főleg, ha valószínűsíthetően veszélyes. Talán még az is eszünkbe jut, hogy egy hegyen a túlélés kulcsa a megfelelő felszerelés mellett az, hogy ne vetkőzzünk le a hidegben, még a sapkánkhoz is úgy ragaszkodjunk, mintha az lenne a létezésünk értelme, de úgy néz ki, hogy a mi szereplőink ereiben nem csak vér, hanem jégálló is folyik. Hiába volt hangsúlyozva több ponton is, hogy hideg van, de furcsamód ez mindig akkor történt, mikor nyakig fel tudtak öltözni. Vagy fűtötte őket a fejükben létező szerelem?

Minden szerzőnek jogában áll, hogy a saját szájízén kívül is alkosson, tehát az eddig bevált ifjúsági kategóriát kénye-kedve szerint lecserélhesse, mondjuk thrillerre, de nem mindegy, milyen módon teszi ezt meg. Nem elég, hogy eldönti, na, most mást fog írni. Nem elég, hogyha van egy ötlete. Közel sem elég a lelkesedése. Szükség van háttéranyagra, tanulmányozásra, hogy lássa, miként kell az új dolgot megvalósítani. Mivel más, mint amivel eddig dolgozott. 

Becca Fitzpatrick fogta magát, leült a gép elé és elkezdett írni. Nem előzte meg a munkáját semmilyen előzetes keresés. Egy tipikus hibába esett. Jó lenne pár szerzőnek a fejébe verni: attól, hogy írt egy vagy több könyvet, még közel sem tud mindent. Minden műnél az utánajárás az első, ezután jöhet az alkotás. Ésszel kell írni, enélkül nem megy. S tudni kell dönteni is. Döntsük el, mit akarunk. 

Véleményem szerint az átfontoltság teljes hiánya jellemzi a Tükörjeget. Voltak benne jó ötletek, de ez nem elég egy jó regényhez. A karakterek sem voltak hitelesek. Úgy az egész helyzet pálcikalábakon inog. 

Mindemellett olvasmányos, és ha túl tudjuk tenni magunkat az abszolút idiotizmuson, akkor kifejezetten élvezetessé is válhat. Alapvetően nem hagyott maga után rossz szájízt. Nem mondom, hogy életem olvasmánya vagy épp csalódása volt. Szimplán csak egynek elment, s azon mozdulattal nyúlhattam a következő olvasmányomhoz, mivel utólagos átgondolást sem igényel a Tükörjég. 

"Sose tudhatod, mivel kell szembenézned, szóval légy résen."

"– (…)Tudod, mindenkinek szüksége van néha egy hóviharra… egy élet–halál tapasztalatra."

"Éltünk – a halál torkában is, úgy, ahogy még talán soha."

"Meg tudom csinálni. Muszáj megcsinálnom."

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés éve: 2016 január 15..

Terjedelem: 384 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:

LIBRI

BOOKLINE

KÖNYVMOLYKÉPZŐ MÁRKABOLT