Így fogytam 20 kg-t öt hónap alatt

Egy kivételes bejegyzést szeretnék most megosztani veletek. A cím alapján joggal kérdezhetitek, hogy mit keres ez a téma egy könyves blogon. Nos, jogos a felvetés, hiszen a lehető legkisebb mértékben sincs hozzá köze. Mégis az olvasóim kérése alapján döntöttem úgy, hogy le kell írnom az én történetemet is. 

Ritkán osztottam meg magamról fotót bármelyik blogos felületemen is, hisz nem rajtam, hanem az olvasmányaimon van a hangsúly. Ám volt pár igencsak szemfüles olvasóm, akik észrevették, hogy bizony, sokat változtam az elmúlt időszakban. Nem is egy levelet kaptam, amiben kérték tőlem, hogy fejtsem ki, milyen módszerrel sikerült ezt az eredményt elérni. Elsőnek vonakodtam tőle, hiszen ez a személyes utam egy nehézségekkel teli időszaka volt. 

A döntést végül a moly.hu felhasználói miatt hoztam meg. Bátorkodtam a saját, személyes adatlapommal kitenni az oldalra egy karcot, melyben két dedikáláson készült képet vágtam egymás alá. (Ezt a képet láthatjátok a bejegyzés alján.) A könyves barátaim is velem örültek a sikeremnek, sőt, voltak, akik ott is buzdítottak arra, hogy írjam meg a történetemet. Tehát most itt vagyok, hogy beszámoljak nektek arról , miként adtam le fél év alatt 20 kg-t.

Mielőtt belevágnék, szeretném, ha mindenki tisztában lenne vele, hogy ez az én módszerem volt, mely több részen is helytelen. Utólag már látom. S pontosan ezért nem ajánlanám senkinek, hogy lépésről lépésre kövesse a példámat. Szeretném, ha a bejegyzésből a lényeget, a pozitívumot szűrnétek le, mert azzal, hogy így kitárulkozom előttetek, célom van: szeretném, ha erőt merítenétek a történetemből, s az én hibáimat elkerülve vennétek kezetekbe a saját sorsotokat!

Történetem még a főiskola utolsó évei alatt kezdődött el, amikor elkezdtem szépen hízni. Az elején lassan eresztettem pocakot, majd egyre rohamosabban kezdtem el hízni. A végén ott álltam, hogy három hónap alatt harminc kiló szaladt fel rám. Borzalmas mennyiség. Voltam vele orvosnál is, de nem tudták megmondani mitől lehet. Véleményem szerint a fogamzásgátló borította fel a teljes belső egyensúlyomat, mert akkor, ott, abbahagytam a szedését, és minimálisra csökkent a hízás, illetve egyéb problémáktól is megszabadultam. Rossz gyógyszert kaptam. 

Ezt a súlytöbbletet az elmúlt években igyekeztem csökkenteni. Többféle diétába is belekezdtem, de akárhogy kínoztam magam, sosem sikerült tartós eredményt elérnem. Sőt, a legtöbb esetben csak rontottam a helyzeten. 

2016 utolsó hónapjaitól nem érdekelt a súlygyarapodásom, mivel nagyon sok változással kellett szembenéznem. A szakdolgozat, az államvizsga, majd egy költözés, s végül az új, teljesen ismeretlen város feltérképezése minden időmet és gondolatomat lekötötte. Elkezdtem dolgozni, kapcsolatokat építeni, helyismereteket szerezni, s ezen újdonságok kitartottak az ősz végéig. Aztán beköszöntött a tél, ahol hiába terhelt meg mentálisan is a munka, mivel mindennap rengeteg emberrel érintkeztem, kezdett visszatérni az a rossz érzés, amit eddig sikeresen elnyomtam: szégyellni kezdtem magam a testem miatt. Hiába volt az életemben rendben, hiszen voltak barátaim, támogató párom, munkahelyem, otthonom, mégis rettegtem, ha meg kellett jelennem. Utáltam a lakást elhagyni, márpedig ez nagy problémát jelent, ha az ember kereskedelemben dolgozik. A ruhatáramban majdnem csak fekete, nagyméretű göncök lógtak, olyanok, amik véletlen sem testhezállók, inkább nevezném szükségszerű trógerségnek. Véletlen sem akartam, hogy akár egy pillanat erejéig kirajzolódjanak a hurkáim. 

Így teltek a napjaim. Undorodtam magamtól, féltem kimenni az utcára. Attól tartottam, hogyha elsétálok valaki mellett, akkor kapok egy fintort vagy egy rossz megjegyzést a testemre. Ma már látom, hogy ez mennyire nem volt valós, hiszen az emberek nem foglalkoznak a mellettük elszaladóval a legtöbb esetben. Mindent egybevetve, magamnak generáltam a felesleg stresszt, amit egyre nehezebben viseltem.

Ahogy jött a jó idő, s egyre jobban vékonyodtak a ruhák, kezdtem megint bepánikolni. Féltem a nyártól, s ami rám vár. Ekkor, a legmélyebb pontomon találtam meg az utolsó kis szikrámat. Változtatni akartam a helyzetemen. 

Május nyolcadikán kibukkant a fejem a vízből, s végre vettem egy nagy levegőt: elhatároztam, hogy teszek végre valamit magamért is.

A legelső dolgom volt beszerezni egy mérleget. Úgy gondoltam, először is szembesítenem kell magamat a saját dolgaimmal. Eldöntöttem, hogy ezentúl mérni fogom magam, méghozzá mindig ugyanúgy: reggel, ébredés után, mielőtt bármit is magamhoz vennék, ezáltal reális képet fogok kapni a változásról. Ha össze-vissza mérem magam, egyszer reggel, máskor pedig este, téves következtetéseket vonhattam volna le. Ezt a mai napig is tartom. Csak reggel mérem meg magam, ha épp olyan kedvem van. 

Nem akartam drasztikus változtatásokat véghez vinni, mivel tudtam, hogy az nem fog működni. A fokozatosságra tettem a hangsúlyt. Először is tudatosan elkezdtem többet inni. A legtöbb nap éppen csak fél liter lecsúszott, ami bődületesen kevés mennyiség. Ezt kezdtem emelni. Minden munkával töltött nap elején vettem egy másfél literes vizet, amit aztán nap végéig el kellett hogy fogyasszak. Mindig vizet, kizártam az eddig hőn szeretettel fogyasztott cukros üdítőket is. Az elején nehéz volt, úgy kellett erőltetnem, hogy lecsússzon legalább a fele mennyiség. Ám idővel, egy-két héttel később könnyebb lett, sőt, igényelte a szervezetem is. Azóta ezt a mennyiséget felvittem napi 2,5-3 literre. 

A vízfogyasztással párhuzamosan először elkezdtem csökkenteni a napi ételmennyiséget. Bődületesen sokat vittem be és általában gyorskajákat. Ezt fogtam és lecseréltem az egészséges életmódnak megfelelően csirkemellre, zöldségre és rizsre. Elsősorban ezt a hármat fogyasztottam. Reggelire két tojást ettem egy paradicsommal. 

A második héttől kezdve heti egyszer elkezdtem úszni is járni az egyik kollégámmal. Mivel az uszoda 5 km-re fekszik a lakásunktól, így még 10 km kerékpározással is megtoldottuk az amúgy sem kevés hossz számot. Fokozatosan emeltük a leúszni kívánt mennyiséget, s vége felé már addig folytattuk, míg be nem görcsölt a lábam.

Ez a három együtt, a fokozatosan növekvő vízmennyiség és a csökkenő, minőségibb ételbevitel és a kevés mozgás meghozta az eredményt: kezdett a testem alakulni. Bő másfél hónap alatt fogytam 8,7 kilót. S itt kezdtem el meghozni a rossz döntéseket.

Láttam az eredményt. Az elején még azért álltam majdnem minden reggel mérlegre, hogy lássam, tényleg van értelme az egésznek, erőt merítsek a fogyatkozó dekák látványából. Ez rövid idő alatt kényszeres viselkedésbe csapott át. Minden reggel felírtam, hogy mennyi az aktuális súlyom. Ha kevesebb volt, mint előző nap, akkor boldog voltam, ha több... nos, akkor kiborultam. Volt, hogy délután vendégeket hívtunk, és készítettem egy jó kis diétás, minden mentes mártogatóst. Először zöldséggel szemezgettem belőle, mondván, hogy egy öt órai étkezés még nem árt meg, de hirtelen azon kaptam magam, hogy degeszre ettem magam tortilla chipsszel és a szósszal. Borzasztóan rosszul lettem, nyomasztott a lelkiismeretem. Miután elmentek, bekapcsoltam egy kis üvöltős rockot és nekiálltam keményem TRX-ezni. Nem szépítem: büntettem magam a felelőtlenségemért. A mohóságomért. Addig nyomtam, míg mindenem el nem kezdett remegni. Másnap a mérleg ugyanannyit mutatott, mint előző nap, így megnyugodtam valamelyest, de tudtam, jobban oda kell magamra figyelnem. 

A csökkenő ételmennyiségben is nagy hibát vétettem. Nem álltam meg egy normális mennyiségnél, hanem levittem egészen 100 g hús és 100 g köretig. Ez alatt éhes maradtam, s mivel a munkában teljesíteni kellett, így nem mertem tovább kockáztatni. Ezért taktikát váltottam. A mennyiség helyett a gyakoriságot csökkentettem. Ahelyett, hogy napi 4-5 alkalommal fogyasztottam volna valamit, napi 2 étkezésre: reggelire és ebédre korlátoztam le magam. 

Mellette elkezdtem futni. Van a közelben egy szabadidőpark, ahol futópálya és saját testsúlyos edzéshez megfelelő építmények találhatóak. Ide jártam ki. Az elején csak magányosan róttam a köröket, ameddig bírtam, majd csatlakoztam párom munkatársához, aki oda járt jó időben edzeni. Vele egy eltöltött óra után egy hetes izomlázam volt, de abból a fajtából, mikor egyedül még felkelni sem tudsz az ágyból. Borzalmasan fájt, de akkor is erőltettem. 

Így három hónap alatt 13,5 kilótól szabadultam meg.

Kétféle érzés tekergőzött bennem: egyfelől büszke voltam magamra, hogy már ennyit elértem, hisz ez azt jelentette, hogy félúton vagyok. (26 leadott kilót tűztem ki célul. ) Másfelől nem láttam a változást magamon a legtöbb esetben. Erős testképzavar lépett fel nálam, plusz sokszor elgyengültem. Hiába erősödtek az izmaim, feszesedett a lábam, nem bírtam annyit, mint az elején. Ezt mondjuk elég jól titkoltam mindenki előtt. 

Ekkor sikerült szembesítenem magam azzal, hogy nem jól csinálom. Amúgy is megálltam a fogyásban is, hiába küzdöttem. Párom kollégája segített visszatalálni a helyes útra. Elkezdtem plusz étkezéseket betoldani, s leerőltettem a falatokat a torkomon, még akkor is, ha nem kívántam. Kezdett újra helyreállni az egyensúlyom.

A nyár utolsó hónapjában történt egy munkahelyváltás: a könyvesboltot lassan elengedve végre szakmámban kezdtem dolgozni. Régóta szerettem volna már váltani, több okból is. Büszke voltam magamra, hogy végre olyan munkakörbe kerülhettem, ahol ki tudom használni a bennem rejtőző maximális kreativitást. Ám nem csak a lelkemre hatott pozitívan. A közvetlen kollégáim mind egészséges életmódot folytatnak, így nem volt nehéz továbbra is helyesen étkezni. Emellett munka előtt, reggelente járnak edzeni a közeli konditerembe. Szeptemberben csatlakoztam hozzájuk, így körülbelül a hónap közepére elértem a 66 kg-os súlyt, tehát már 20 kilót adtam le. 

Az ő segítségükkel teljesen helyreállítottam az eddigi elrontott pontokat. Továbbra is nagyobb mennyiségű vizet fogyasztok nap, mint nap, mellette ötször/hatszor étkezem. A mennyiséget is belőttük, s ha egy nap is alámennék, azonnal megjegyzik, így biztos nem fogok újfent a saját megvonásos hibámba esni. Legtöbbször heti négyszer járunk edzeni, reggel hatra, minden alkalommal más izomcsoportot célozva meg. 

Hat kilóval többet tűztem ki, de mára már nem vált fontossá az elérése. Az izom nehezebb, mint a zsír. Látom magamon, hogy fejlődök, látom, ahogy egyre jobban eltűnnek a zsírpárnáim. Az, hogy hónapok óta ezen a súlyon vagyok, már nem szegi kedvem. Elértem a célom. Lefogytam annyira, hogy ne érezzem magam kényelmetlenül emberek között és merjek akár szoknyát is felvenni. Már nem okoz bűntudatot, ha eszek egy szelet csokit, vagy ebédre pizzát rendelünk. Kellenek a csalónapok is, hogy a szervezet ne szokjon hozzá a megvont étrendhez. Figyelek arra, nehogy kialakulhasson bárminemű érzékenység.

S miként étkezem? Mit jelent az egészséges táplálkozás a számomra? Ha szeretnétek, ezt is kifejtem majd egy másik cikkben. Küldjetek visszajelzést, itt vagy bármely más felületen!

Öt hónap alatt sok tapasztalatot szereztem. Hibákat követtem el. A legmélyebb gödröket is megjártam. Voltam testképzavaros, csalódott, elkeseredett. De túlléptem ezeken. A többiek támogatása nélkül lehet nem sikerült volna. De mielőtt elfogadtam volna az ő segítségüket, magamnak kellett felismernem a problémát. Mert anélkül papolhattak volna bármennyit, nem történt volna változás.

Ez az én történetem. Ha bárminemű kérdés felmerült volna bennetek, írjatok nyugodtan! Rengeteg mondanivalóm lenne még. Ez csak egy nagyon szűk összefoglalás volt a részemről az elmúlt időszak kapcsán. Lenne még mit mesélnem, akár sportról, étkezésről, mentális dolgokról. Mindenről. 

Köszönöm, hogy elolvastátok!