Niitaabell Világa: Justin Cronin: A szabadulás

Rákbeteg felesége halála után dr. Lear, az özvegy tudós elkezdi kutatni a hosszú élet titkát, a betegségek és az öregedés ellenszerét. A hamarosan a hadsereg felügyelete alá kerülő kísérletsorozat eredményeként azonban a 12 kísérleti alany – minden emberi vonását elvesztve – félelmetes, gyilkos lénnyé alakul át. A kutatás utolsó fázisában a tudósnak szüksége van egy hatéves kislányra is, akit szintén beoltanak a kiszámíthatatlan hatású vírussal. Annak ellenére, hogy a Colorado-hegységbeli kísérleti telepet kommandósok őrzik, a kísérleti alanyok, azaz „fertőzöttek” kiszabadulnak. Senki és semmi nem állíthatja meg őket, a fertőzés egyre terjed, s mind több ember válik hozzájuk hasonló vérszomjas szörnyeteggé. Egyedül Amy, a hatéves kislány szervezete reagál másképpen a vírusra. A különös, világító lényekké átalakuló fertőzöttek az Egyesült Államok egész területét ellepik: már csak egy emberi közösség marad valahol Kaliforniában, melynek tagjai jól kiépített erődjük és harcosaik segítségével majd’ száz éven át megakadályozzák a fertőzöttek bejutását. A Kolónia lakói elszigetelten élnek a kaliforniai hegyekben, a régi, vírus előtti világot az idősek beszámolóiból vagy a Hosszú Portyákon látott romokból ismerik. Egy nap fura lány jelenik meg a Kolónia kapujában – Amy. Felbukkanása gyökeres változást hoz a Kolónia életében…

Ha hiszitek, ha nem, de pár évvel ezelőtt még nagy könyvtárba járó voltam. A kecskeméti Katona József Könyvtár az ország egyik legszebb mindenki által használható komplexuma. Első pillantásra elvarázsolt, rögvest be is íratott párom, s onnantól kezdve nem volt megállás. A hétfői lyukas órámon cseréltem ki mindig a nálam levő könyveket. Hatalmas listám volt, amit az ott eltöltött órák alatt írtam össze. Mindig arról válogattam. Egyszer aztán semmit nem találtam róla, amihez igazán kedvem lett volna. A „C” betűnél bolyongva, a polcról kandikált ki Justin Cronin kötete. Kilógott a sorból, hanyagul lett visszatéve, így egy mozdulattal mellette termettem, hogy megigazítsam. Ám ahelyett, hogy visszatoltam volna, inkább levettem. Súlyos kötet, így nem is választottam mást akkor mellé.

Sosem terveztem elolvasni, még csak nem is ismertem. A véletlen vezette el hozzám, mégis, úgy érzem, ennek így kellett történnie. A szabadulás életem egyik legmeghatározóbb olvasmánya volt: ez a kötet lökött először messze a komfortzónámtól, s buzdított az új dolgok felfedezésére, köztük a disztópiák tanulmányozására.

Szerettem volna belőle egy saját példányt is a polcomra, de akkoriban nem lehetett kapni. Évekig mentem utána, hátha valahol felbukkanna egy példány, de nem jártam szerencsével. Azután egy molyos ajándékozás keretein belül, egy, akkor még ismeretlen felhasználótól megkaptam. El sem tudjátok képzelni, mit éreztem, mikor kibontottam a csomagot és ott volt előttem a régóta áhított könyv! De ennél sokkal többet kaptam: egy igazi, erős barátságot, amely azóta is kitart. Köszönöm még egyszer Niki! Mindent!

A könyvet ezen pár év alatt nem vettem tartósan a kezembe. Természetesen volt, hogy beleolvasgattam, de tudatosan, elejétől a végéig nem. Vártam. Vártam arra, hogy a harmadik részről is kapjunk információt, ugyanis nagy ígérgetések és még nagyobb csend övezte. Már kezdtem lemondani róla, hogy valaha is fordításra kerül, mikor bejelentették, hogy előrendelhető. Nem hittem a szememnek. Napokig örömmámorban úsztam a tudattól, hogy hamarosan a kezemben tarthatom! S ezzel párhuzamosan rájöttem, hogy ideje újra levenni a polcról az annyira szeretet kötetet és feleleveníteni a részleteket, amelyek jó pár éve akkora hatást gyakoroltak rám. Olvasás közben meglepődve tapasztaltam, hogy az emlékeim sokkal jobban megfakultak, mint gondoltam, ám így nagyobb volt az élmény is: szinte mintha először olvastam volna.

Mi jellemzi a legtöbb disztópiát? Jövőben játszódik, egy alternatív világban, ahol már valamiféle pusztulás történt. Lehetett ez természeti katasztrófa, betegség, különböző lények megjelenése, bármi, ami az emberiségre negatív hatással van. Lehetséges, hogy a társadalmi rétegek élesebben elkülönülnek, bizonyos tulajdonságok miatt. S ebben a felállásban megkezdődik a nehézségekkel teli utazás, míg el nem érünk valamiféle nagyobb változást. Ez egy nagyon jó alap, a legtöbb esetben működőképes is, de bennem minden ilyen regény esetén felmerül a kérdés: mi volt előtte?

A szabadulás ebben különbözik az eddig megismert regényektől. Nem csak azt ismerjük meg, mi történt azután, hanem a teljes előzménysztorit is megkapjuk. Ezért is lett ennyire terjedelmes. Biztos páran úgy vallják majd, hogy három könyvbe is szét lehetett volna szedni, ám szerintem pont ebben van a varázsa: egy teljesen kiforrt, mindenre kiterjedő történet, az összes fontos részlettel, melyben élesen elkülönül a régi és új világ. Minden kérdésemre választ kapva haladunk egy olyan végzet felé, ami nagy meglepetéseket rejt magában.

Aláírom, nem a legegyszerűbb a történet. Sok karakter jelenik meg, különböző helyszíneken, különböző időpontokban, és sokszor nem is lineárisan nézve az eseményeket, mégis, ha az ember érdeklődve szemléli a kibontakozó jeleneteket, akkor hamar összefűzheti az apró, ám annál fontosabb szálakat. A könyv elején még a mostani évtizedek egyikében helyezkedünk el, ahol a technológia a mai napi dolgoknak megfelelő, tehát a telefon, tévé, internet és egyebek mind természetesnek mondhatóak. Ebből kiindulva a hadi technika is már egy magasabb szinten áll. Jelen esetben egy biofegyvert megalkotásán dolgoznak, melynek ötlete és alaptézisei egy véletlen során felfedezett betegségre épülnek. Az állam rengeteg pénzt fektet a projektbe, mely a lehető legtitkosabb keretek között folyik, így az olvasó sem kap sok információt róla. Legalábbis az elején.

Ezzel párhuzamosan megismerkedünk Wolgasttal, aki az FBI egyik kulcsfigurája. Első pillantásra számomra se régen, se most nem volt szimpatikus. Valahogy távol állt tőlem a jelleme, a munkája és a teljes kisugárzása, mégis, idővel képes volt újra megmutatni a másik arcát, mely sokkal szerethetőbb és emberségesebb. Nagy fájdalmak érték a múltban, melyek örök árnyékként vetülnek az életére. Attól független, hogy az elején nem szimpatizáltam, még nagyon is érdekelt, mit csinál, hogyan teszi. A munkája során nagy empatikus képességre volt szüksége, mely sokszor csak a meggyőzés erejével párosítva ért célt. Sosem gondoltam volna, hogy a célszemélyek befolyásolásához ilyen szintű képességre van szükség. Azt hinnénk, mindegyik kiválasztott ugyanarra vágyik, s ezért bármire képes lenne.

De térjünk át a számomra leginkább szeretett karakterre, Amyre. Ez a kislány egy külön kis csoda. Borzalmas gyerekkora volt, noha úgy érzem, sosem volt igazán tisztában vele, hiszen nem láthatta a másik oldalt, milyen átlagos gyerekként felnőni. Nem, ő nem láthatott, nem élhetett át semmit a szüleivel abból, ami a gyermekkort gondtalanná, boldoggá tenné. Okos kislány, fiatal kora ellenére is átlát bizonyos helyzeteket, megedzette már az élet. A sorok között haladva folyamatos ingerencia ért, miszerint szeretném kiragadni a lapok közül és jó szorosan megölelni, soha el nem engedni. Mert ez a kislány a legszerethetőbb lény, akiről valaha is olvastam! Amy lényeges szereplő, a szerző mégsem emeli ki a fontosabb karakterek közül. A helytől és időtől függően forgatja a regényben felbukkanó embereket, mindig mást helyez előtérbe, ezzel egyenlőséget teremtve a sokaság fölött.

Jogosan felmerülhet a kérdés, hogy a gazdag szereplőgárda miatt mennyire kidolgozottak a karakterek. Azt kell mondanom, nem szenvedünk benne hiányt. Mindenki gondosan felépített, saját stílussal megteremtett. Még a lovaknak is van nevük, szóval a szerző mindenkire egyaránt gondolt. Ezzel is hangsúlyozva a kialakuló helyzetek komolyságát.

A történetet tekintve a regényt három fő részre oszthatjuk: a vírus kialakulásának előzménye, a világ megváltozásának ideje és a túlélés küzdelmei. Egyik rész sem összecsapott, sokkal inkább a töredelmesen kifejtett jelző illik rá. Sokan gondolhatják, hogy néhol túlírt, sok lényegtelen információ is elhangzik, ám én úgy gondolom, minden egyes mondatra szükség van. A szerző alaposan lefektette az elképzeléseit, maximális megvalósítással dolgozott, s csak így lehetett képes felállítani az éles kontrasztot a két időszak között. Mert az egész világ megváltozik. Teljesen kifordul a sarkából.

”Gyorsan történt. Harminckét perc kellett ahhoz, hogy elpusztuljon egy világ, és megszülessen egy másik.”

Ez az a mondat, ami az egész életemet végig kíséri. Mikor először jött velem szembe, mindenféle körítő szöveg nélkül, már akkor is a hatalma alá kerültem. Egy szempillantás alatt lepergett a szemem előtt az a pont, ami az én világom elpusztulását és egy új élet kezdetét jelentette. Édesanyám elvesztése fölötti fájdalmam sosem fog elmúlni és sosem tudtam pontosan megfogalmazni, mi terjeng azóta is bennem. Ez a mondat pontosan a lelkemből szólt, onnan, ahova magam sem érhetek el.

Szóval a könyv második fele arról szól, miként élik túl az emberek a világvégét jelentő katasztrófát. Mert ilyenek vagyunk: az utolsó csepp vérig kitartunk és küzdünk. Rengeteg minden változott meg. Mivel a regény nem pár évet ölel fel, hanem majdnem egy teljes évszázadot, így már láthatjuk a letisztázott helyzetet, mennyire voltak kreatívak a túlélők leszármazottai és milyen új rendszert állítottak fel, mivel a régi világ szabályai itt már nem alkalmazhatóak. Legtöbbször bele sem gondolunk, mivel jár egy ilyen katasztrófa. A számunkra mindennapi eszközökként titulált tárgyakat az unokáink már nem fogják ismerni, s ha találkoznak egyel, sanda szemmel méregetik, vagy épp nem tudják, mire való. Pedig nem kell nagy dolgokra gondolni, csak mivel már nincs rá szükség, illetve lehetőség, így generációról generációra haladva egyre jobban megfakul ez a tudás.

Az új helyzettel új karaktereket is kapunk, egy egész kis csoportot, akik talán nyitottabb elmével rendelkeznek, mint a többiek, így több esélyük marad a túlélésre. Az események feszes iramban követik egymást, folyamatos kalandokba keverve csapatunkat. De minél veszélyesebb helyzetekbe csöppenünk, annál közelebb kerülünk a célhoz.

Mivel egy sorozat első részéről beszélünk, így egyértelmű, hogy még csak egy apró részt kapunk meg a teljes történetből. Még éppen csak kinyílt az ajtó, amelyet a második résszel tárunk majd ki sarkáig. De mégis, már az első kötetben annyi akciót, élményt, benyomást kapunk, amivel teljesen eltelhetünk, így jobb, ha kicsit hagyjuk ülepedni. Mert az utolsó szóig hatása alá von. Az utolsó szóig!

Régen is szerettem, rajongásig imádtam, ám most, még pár évvel a hátam mögött, több tapasztalattal rendelkezve az élet és az olvasás terén is, most érzem igazán úgy, hogy teljes valójában képes vagyok értékelni. Legszívesebben most azonnal kézbe fognám a folytatást, hiába tömör és hosszú regényről beszélünk, de szeretném tudni, hogyan folytatódik a kalandjuk. Szeretném tudni, hogy a végső szavak valóban azt jelentették-e, amire én gondolok. Szeretném még fogni Amy kezét, és biztatni, hogy jól csinálja, ügyes és bátor. Szükségem van ilyen igényes kiadványokra, hogy újra érezzem, miért is szeretek olvasni.

Mindig is meghatározó olvasmány marad a számomra. Biztos vagyok benne, hogy nekem sokkal többet adott, mint a legtöbb olvasónak, csupán a saját életemre kivetített apró kis mozzanat miatt is. De ha ezen túlnézek, akkor is egy minden ízében tökéletesen kidolgozott regényt látok.

A disztópiák királya A szabadulás sorozat! Az anyakirálynő! A mindenség! Az Egy mind fölött! Hogy egyik kedvenc kifejezésemmel éljek: tömör gyönyör! A több, mint 800 oldalával nem minősül éppen utazókönyvnek, mégis képtelenség lenne elindulni nélküle bárhova is. Az olvasót bevonzza és maga is ott van a karakterek mellett. Velük együtt küzd, harcol azért, hogy egy jobb hely legyen a Föld.

A legfőképp azt szeretem Justin Cronin könyvében, hogy a teljes regény logikusan felépített. Látjuk, honnan indultunk, hová tartunk, s az egyes döntések, milyen következményekkel járnak. Nem egy lányregény. Vannak veszteségek, minden oldalon. De pont ettől lesz igazán hiteles a kategóriáját tekintve.

Ha igazi disztópiát akarsz olvasni, akkor ne habozz kézbe venni ezt az akcióval telt történetet. De vigyázz vele: ha éjjel, az álmodban egy koszos konyhában találod magad, veled szemben egy füstöt köpő kövér nővel, akkor is jusson eszedbe a Sehonnan Jött Lány szeme. Mert csak ő lehet a te szabadulásod kulcsa!

"Én mindig azt mondom, nem az számít, hogy néz ki az ember, hanem az, ahogy másokkal viselkedik."

"A bátorság nem nehéz, amikor az alternatíva az, hogy megölnek. A remény a nehéz."

"Mielőtt a Sehonnan Jött Lány lett belőle, aki csak úgy besétált, az első és utolsó és egyetlen, aki ezer évig élt, mindössze egy Amy nevű iowai kislány volt, Amy Harper Bellafonte."

"Egy baba… a puszta létezésével megkövetelte, hogy az ember higgyen a jövőben, amelyben ő kúszik, mászik és él majd. Egy baba az egy darab idő; egy ígéret, amit az ember tett, és a világ tett az embernek. Egy baba a létező legrégebbi egyezség volt a világgal arra, hogy az életet folytatni kell."

"Megértette, hogy a gyász olyan hely, ahová az ember egyedül megy. Olyan, mint egy ajtók nélküli szoba, és az, ami ott történik, meg mindaz a harag és fájdalom, amit az ember érez, arra való, hogy ott is maradjon, senki másnak semmi köze hozzá."

"Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok? Ki vagyok?"