Niitaabell Világa: Tricia Levenseller: Daughter of the Pirate King

Fülszöveg:
Bőven lesz még idő, hogy jó alaposan elagyabugyáljam, miután megszereztem, amiért jöttem.

A tizenhét éves Alosa kapitány titkos küldetésre indul, hogy megszerezze a legendás kincshez vezető ősi térképet. Szándékosan elfogatja magát az ellenséggel, ugyanis át akarja kutatni a hajójukat. Alosa könnyedén kifogna a könyörtelen kalózlegénységen, ha nem állna az útjába a fiú, aki elfogta – a meglepően agyafúrtnak bizonyuló és aljas mód jóképű elsőtiszt, Riden. Persze nincs mitől tartani, ugyanis Alosának van néhány trükk a tarsolyában, és egyetlen magányos kalózhajó nem állhat a kalózkirály lányának útjába.

Tricia Levenseller első regénye, A kalózkirály lánya, bővelkedik akcióban, kalandban, romantikában, sőt, még némi varázslat is keveredik a nyílt tengeren játszódó, magával ragadó történetbe.

Ráadásul a történet folytatódik A szirénkirálynő lányában!

Az új megjelenések a gyengéim. Sokszor olyan könyvekhez is kedvet kapok, amiket ha egyéb módon látnék meg, egy pillantásra sem méltatnék. A kalózkirály lánya is ezen könyvek közé tartozik. Sem a borító sem a cím nem ragadta meg a figyelmemet, ugyanakkor láttam, milyen sokan várják. Ez a hév ragadott engem is magával, ezért megrendeltem. Egy pillanat műve volt. Egy hónapom volt még várakozni rá, mivel a mellette levő könyv megjelenési ideje későbbre volt rakható. Ez idő alatt sokszor elgondolkodtam, hogy vajon jó döntést hoztam-e. Végül vállat vonva raktam félre a kérdést, mondván, hogy majd kiderül, amint elolvastam. Bizakodóan álltam hozzá, de nem voltak minimális elvárásaim.

Általában ezek a könyvek lepnek meg a legjobban. Mivel nem állítok felé elképzeléseket, igényeket, hanem szabad folyást engedek a történetnek, így más érzelmekkel olvasom. Sokkal erőteljesebben átérzem mind a pozitív, mind a negatív tapasztalatokat, hiszen nincs viszonyítási alap megállapítva.

A kalózkirály lánya jó értelembe lepett meg. Úgy éreztem, hogy kinyúlt értem a tenger, s magával ragadott a hajóra, hogy én is átéljem a kalózlét teljes valóságát. No lássuk csak, mit is tudtak ezek a bűnös lelkek…

Kezdjük ott, hogy A kalózkirály lánya egy vérbeli Young Adult regény, tehát a főszereplői gárdája elsősorban a felnőttkor küszöbén állókból tevődik össze. Legalábbis a fontosabbak, akik többek, mint a statiszták. A YA kategóriára jellemző a fantasztikus elemek gazdag használata, ebben különbözik az ifjúsági irodalomtól is. A fantasy műfaj mára már rengeteg alkategóriával bír, csoportosításuk is szerteágazó. A fantasztikus regényekben sem mindig jelenik meg a varázslat, lehet, hogy csak maga a kialakított világban rejlik a mágia. A kalózkirály lánya esetében hamar tisztázódik, hogy meseszerű lények miatt sorolható be ebbe a kategóriába. Már a könyv elején hivatkoznak a szirénekre, mely lények nélkül nem létezik kalózos történet. Bevallom, én sem tudnám kihagyni egy ilyen sztoriból, úgy mondva velejárója, tehát egyáltalán nem nevezhető klisének. Ezt fontosnak tartottam megjegyezni, akármennyi szerep is jut nekik.

Tricia Levenseller nem gondolkodik sokat, azonnal belevág a történetbe. Egy gondolat elég, hogy a hajón találjuk magunkat, ahol éppen a hercegnő elfogatása történik. Nagyon hamar kiderül, hogy Alosa mennyire talpraesett. Roppant szimpatikus lett, már első pillanattól fogva. Tipikusan az a vagány főhősnő, akire az olvasók remegve várnak. Tudja, mikor, mit kell tennie, hogyan érheti el a célját, s képes áldozatot hozni a nagyobb jó érdekében. Mellette kellően képzett, mind intellektuális tudásban, mind kardforgatásban jeleskedik. S hiába tépázta meg kívül-belül az élet, a lelke még őrzi a fiatalság, bolondság lángját, ugyanakkor ha kell, hidegvérrel bárkit kardélre hány. A borítón női Jack Sparrow-ként emlegetik. (Jelezném, lemaradt a kapitány!) Nos, úgy érzem, erre a kijelentésre rá kell cáfolnom. Csak a foglalkozásuk közös, illetve a humorfaktoruk. Semmi más. Alosa sokkal több, mint Sparrow, pedig nagyon imádom a Karib tenger kalózai filmeket, szóval tőlem ez a kijelentés nagy szónak számít.

A könyv másik főszereplője Riden, aki első tisztként szolgál azon a hajón, ahol Alosát fogva tartják. Érdekes jellemmel látta el a szerző. Sosem láttam még arra példát, hogy a helyzet által megkívánt jellembe csepegtetnek egy kis gyávaságot is. Riden enyhe napraforgó természettel rendelkezik: saját értékrendjét sokszor feledve engedelmeskedik a kapitányának, hogy a következő pillanatban pedig az érzéseire hallgatva átpártoljon a másik oldalra. Ám a tetteit nagyban befolyásolja a félelem, tehát legtöbbször a könnyebb utat választja. Férfi főszereplő, aki gyávább, mint a megszokott? Lehet belőle még szimpatikus hős? Igen. Tricia Levenseller bebizonyította, hogy lehetséges, s talán pontosan azzal, hogy nem ábrázolta tökéletesnek, hanem vétkező halandónak, sokkal szimpatikusabbá vált. Másokkal ellentétben én nem gondolom úgy, hogy a végére elpuhult volna. Nem vakítják el az érzelmei, nem lesz nyálas, csöpögős főhős. Pontosan megmarad a saját személyiségénél, legyen az bármennyire is zavaros.

A könyv rövid, emiatt nem engedheti meg magának a részletes leírásokat, ám ez nem gátol meg senkit abban, hogy teljes valójában lássa a helyszíneket és az eseményeket. Nem volt szükség több jellemzésre, a fejemben teljes mértékben létrejött minden epizód, a lehető legapróbb részletességgel. A kalóztéma közkedvelt, főként filmek terén, így a legkisebb képzelőerő is bőven elengedő ahhoz, hogy a teljes díszletet felállítsuk. A borító amúgy is serkenti a meseszerű megvalósítást, a rajzolt háttér tökéletesen visszaadja a könyv alaphangulatát.

De ha nincsenek benne leíró részek, akkor mégis mivel lett kitöltve ez a szűk háromszáz oldal?

Cselekménnyel, fordulatokkal és nagyszerű humorral. De komolyan. Alosában rengeteg érték rejtőzik, amit a szerző nem volt rest kihasználni a végletekig. Csalafinta helyzetekbe keveri, de ez a lány hidegvérét megőrizve, mosolyogva lép át a kihívásokon. Nem csak A, esetleg B terve van, hanem legalább még öt. Minden szituációhoz társít lehetséges kimeneteleket, s bebiztosítja, hogy ő kerüljön ki győztesen a csatából. És ha semmi sem alakul úgy, ahogy tervezte? Hát, akkor beveti a titkos fegyvert, az olvasó meg a padlóról szedi fel az állát.

Az egész történet a fondorlatokra épül. Egy átverésre alapozva kerül fel Alosa a hajó fedélzetére, hogy megtaláljon egy igencsak fontos térképdarabot az apjának. A keresési folyamat hiába monoton, mégsem unalmas egy pillanatra sem, hiszen mindig valamilyen új helyzet üti fel a helyét. Csalás és ámítás, minden, ami egy élvezetes kalózregényhez kell. Talán a legjobban azzal győzött meg, hogy a helyzetek fokozatosan bontakoznak ki és válnak egyre bonyolultabbá. Mindig csak egy lépéssel teszünk többet, fokozatosan, töretlenül haladva előre. A végére pedig egy igazán élvezetes helyzet alakul ki, amiből hirtelen még az olvasó sem tudja, hogyan keveredhetne ki, nem hogy még a karakterek.

Egyetlen dolgot sajnálok csak: nincs még itt a folytatás. A történet lezárása első pillantásra hagy maga után kívánnivalót. Olyan, mint ha a filmeknél, az utolsó negyed előtti reklám végtelenítve lenne. Azt hittem elsőnek, lemaradt egy jelenet, vártam azt, ami be volt ígérve, de féltem is mellette, hiszen vészesen fogytak a lapok. Nem is kaptam meg őket, pedig beharangozók voltak. Nem érzem úgy, hogy jó helyen lett elvágva. Ám ha egy lépéssel messzebbről szemlélem, végül is a fülszöveg által ígért történet tényleg lezárásra került. Teljesült a cél, a kitűzött pontokat is érintettük, megvoltak a nagy meglepetések is. Tehát megvan benne minden, aminek meg kell lennie, de a szálak elvarrása már nem tartozik az írónő erősségei közé. Egyszer csak fogja és vége. Nincs lecsengés, nincs lezárás. Csak huss és pöcc, pedig a csíny még nincs letudva.

Sokkal több volt benne, mint amire számítottam. Sokat vacilláltam rajta, megrendeljem-e vagy ne, vajon tetszeni fog-e vagy nem, de végül győzött rajtam a közösségi szellem: én is azok közé szerettem volna tartozni, akik nyughatatlanul várják a nyomdából frissen kikerült könyveiket.

A kalózok világára sosem fordítottam figyelmet, távol állt tőlem. Minden ismeretem kimerült a Karib tenger kalózai filmekben – bár ezeket meglehetősen szeretem, főként az első részeket. Azt hittem, nehezen fogom felvenni így a könyv hangulatát, de elég volt pár oldal, s olyan otthonosan mozogtam a fedélzeten, mintha mindig is tengeri patkány lettem volna.

Alosa számomra nagyon szimpatikus szereplő, belevaló, olyan igazi főhősnek való karakter. Pontosan ilyennek képzelem el az young adult kategóriába tartozó szereplőket! Legyen bennük kellő kurázsi, legyenek talpraesettek, humorosak és fondorlatosak. Az már csak hab a tortán, hogy a kalandjait simulékony stílusban kaptuk meg! Maga a könyv könnyen olvasható, bevonja az olvasót a történetbe és nem ereszti. Mostanában elég kevés időm jutott, így nem tudtam kellőképp a szenvedélyemnek hódolni. Emiatt több napig tartott e rövid történet feldolgozása is. Ha lett volna lehetőségem, biztosan egy ültőhelyemben elolvasom az egészet.

Bánom, hogy a lezárás –talán érdeklődés hiányában? – elmaradt. Lehetett volna egy ütős véget kerekíteni, aminek hatására a falat kaparom a folytatásért. Most inkább bosszúságot érzek, ha rá gondolok, mert elvették a történet végén érzett megnyugvási lehetőségemet. Véleményem szerint akár egybe is ki lehetett volna adni, semmi sem indokolja a külön kötetek jelenlétét. Legalábbis a könyv felépítése biztosan nem támasztja alá.

Akár kedvenc is lehetett volna, ám efölött nem tudok szemet hunyni. Itt látszik, hogy hiába van egy jól megírt történetünk, gazdag karakterekkel és változatos cselekménnyel, ha nem felel meg az alapvető könyvírási szabályoknak. Pedig majdnem sikerült.

Mindenesetre bátran merem ajánlani. Vállalkozó szellemű olvasók, kalandot kereső egyének, kincsre vágyó fiatalok, ez a könyv nektek szól!

"Mindenkivel történnek rossz dolgok. Az a legfőbb feladatunk, hogy felülkerekedjünk az ilyesmin. Ha pedig nem megy, hát hozzuk ki a legjobbat az adott helyzetből."

"– A fájdalom egyszer elmúlik – feleli. – A halál viszont végleges."

"A csinos külső határozottan javítja az ember közérzetét."

"Az űzött és az üldöző játszmája gyakran élvezetes. Már persze az üldöző számára."

"– Hogy ismertél ki ennyire? Hogy lehetsz ennyire… olyan, mint te?

– Azért vagyok ilyen, mert ezt választottam. Az vagyok, aki csak lenni akarok. Vannak, akik azt mondják, az embernek meg kell találnia önmagát. Szerintem nem. Én azt gondolom, olyanná formáljuk saját magunkat, amilyenek lenni akarunk. Némi erőfeszítéssel bármit meg tudunk változtatni saját magunkon."