Erin Watt: Cifra palota

Halálos ​ellenségekből váratlan szövetségesek?

Két fiatal mindent megtenne azért, hogy megvédjék, ami számukra a legfontosabb.

Ella Harper eddig minden kihívással megküzdött, amit az élet az útjába sodort. Kemény és kitartó lány: mindennél fontosabb számára, hogy megvédje a szeretteit. Rég elvesztett apja felbukkanása és a barátja életének hajszálon függő összeomlása talán mégis túl nagy terhet jelent a számára.

Reed Royalnak gyorsan felforr az agyvize, és még gyorsabban jár el a keze. De most visszaüt rá, hogy eddig minden problémát erőszakkal oldott meg. Ha meg akarja menteni saját magát és a lányt, akit szeret, felül kell emelkednie gyötrő múltján és megtépázott hírnevén.

Senki sem hisz abban, hogy Ella túlélheti a Royalokat. Mindenki biztosra veszi, hogy Reed mindenkit tönkretesz.

Talán igazuk van.

Minden és mindenki összeesküdött, hogy szétválassza Ellát és Reedet. Meg kell találniuk a kiutat a törvény szorításából, muszáj megmenteniük a családjukat, és kideríteni az összes titkot a Cifra Palotában.

Elle Kennedy a kedvenc íróim rövid listáján is szerepel. Az Off-Campus sorozata teljesen magával ragadott. A humor, a könnyedség, a romantika mind-mind közelebb hozta a szívemhez. Mikor magyar nyelvre is lefordításra került újabb sorozatának első kötete, a Papír hercegnő, melyet egy írótársával együtt alkotott meg, nagy lelkesedés vett rajtam erőt. Hihetetlenül gyorsan elolvastam és rajongásig imádtam. Teljesen más a hangulata, sokkal elszabadultabb, mint például a The Deal. Szinte remegve vártam a folytatást, melynél egy kicsit megrezgett a léc, de még mindig szerettem. 

Egy évet kellett várnunk, hogy megkaphassuk a sorozat befejező részét. Ez idő alatt többször is újraolvastam az előző részeket, hogy lélekben is felkészüljek a folytatásra. Nagy dobásra számítottam, grandiózus befejezésre. Elsőnek akkor kezdtem benne kételkedni, mikor megláttam a magyar címet: Cifra palota. Első hangzásra nem tudtam hova tenni. Mint mindenkinek, nekem is eszembe jutott a régi gyerekdal, amit ordítva énekeltünk az óvodában. Másodszor pedig úgy gondoltam, tökéletesen illik a történethez, hiszen nagyot kell dobbantania a két szerzőpárosnak, jól meg kell cifráznia a könyvet ahhoz, hogy minden olvasó boldogan dőljön majd hátra, ha elolvasta. 

S végül elérkezett a nap, mikor a markomba foghatom és megtudhatom, hogyan végződött Ella és Reed sztorija.

Lelkesen vetettem bele magam a történetbe, mely ugyanott folytatódott, ahol a második rész abbamaradt. Megmondom őszintén, nekem túlságosan kiszámítható volt, hogy újra felbukkan Ella apja. Persze, halottából támad fel, nem volt rá utaló jel, de ez mégiscsak egy szappanopera ízű könyv, ahol valaki mindig megjelenik úgy, hogy az fizikai képtelenség. Nem, nem vágtam magam hanyatt tőle, de azért kíváncsi voltam rá.

Brooke és Reed története azonban sokkal jobban felcsigázott. Ennek a pénzéhes nőnek a halála felkavarta az állóvizet. Tudjuk, hogy nem Reed tette, de ezt a bizonyosságot nem tudjuk átadni a szereplőknek. A könyv elején nem zavart sem a krimi szál, sem az Ellában fel-feltámadó kisördög, aki kételkedik Reed ártatlanságában. Mindkettő szükséges, egyértelmű, hogy jelen kell lennie. Nyomozni kell, ki a gyilkos, illetve meg kell vizsgálni, hogy milyen erős alapzatra épült a szereplők közötti bizalom. Ám az irány, amit a történet vett, már egyáltalán nem volt meggyőző.

Mondhatni, sehova sem haladunk. Mindenki hisztizik a saját problémája miatt, egyhelyben toporogva követelik az olvasó figyelmét. Reed teljesen elgyengül. Semmi nem maradt meg az első könyvben megismert nehézfiúból. Ez egy részről várható volt, hiszen Ella hatására megváltozik a dolgokhoz való hozzáállása, illetve elég nagy súlyt helyez a vállára a gyilkossági vád, de ettől független a jelleme nem csak az anyja iránt érzett bűntudatából és az ebből fakadó dühkitöréseiből áll. No meg persze a csöpögős szerelemből. 

Ella eddig egy jó kis főhősnő volt, akinek a második részben már meg-megmutatkozott a szőke oldala is, de a Cifra palotában… majdnem hogy megutáltam. Azt hinné az ember, hogy az eddigi élete miatt szerzett annyi tapasztalatot, éleslátást, amivel egy Astor jellegű suliban is el tud boldogulni, de én állítom, hogy ezen három hónap alatt, amit a Royal családban töltött, teljesen elkényelmesedett és elbutult. Engem ki lehet a világból kergetni azzal, hogyha valaki pont az ellentejét mondja és cselekszi annak, amit gondol. Amikor a második részben felvette a falatnyi ruhát és abban állt neki parádézni azért, hogy megmutassa, vele nem lehet szórakozni és ő nem „utcaszéli virágáruslány” azt hittem, az agyamat eldobom. Most nem voltak ennyire erős lépései, de még most működik megfelelően a limbikus rendszere. Az információ félúton elakad, megfordul. S akkor még ott van a sok hisztije az apja miatt. Persze, én sem örülnék, ha a semmiből felbukkanó apám, aki a létezésemről sem tudott, nem elég, hogy feltámad, de még ki is tépne a már megszokott körülményekből, majd folyamatosan szabályokat állítana fel… de ettől független elviselném, mert logikus. Mindenkinek szüksége van szabályokra, főleg a gyerekeknek és a kamaszoknak. Ha akarják, ha nem. Én sem szerettem, mikor édesapám kikötötte, hova, kivel mehetek, de most már látom, hogy neki volt igaza. Jól tette, az én javamat szolgálta.

S a történet? Hát, az sem tudott igazán lekötni. Tényleg nagyon szerettem az első részt és még a másodikkal is jó barátságot kötöttem, épp ezért a harmadiktól is elvártam volna, hogy legalább a minimális szintet hozza, de ez kritikán aluli volt. Nem éreztem úgy, hogy a krimi szál illene ebbe a történetbe. Sőt, igazából még erről sem beszélhetünk, mert az, hogy egy kislány, mikor épp nem a nagy szerelme himbilimbijére ácsingózik, akkor próbálkozik megkeresni a valódi tettest úgy, hogy igazából csak ül egy darab, üres papír fölött… az nem nyomozás. Persze, voltak próbálkozásai, hamvába holt ötletei, de nem volt mögöttük átfontolás. Úgy éreztem, mintha Scooby és a csapata mesén nőtt volna fel és szeretett volna egy kis időre Diána bőrébe bújni. De valljuk be, erre sem volt alkalmas. Semmi hatásuk nem volt az eseményekre, csak szépen fulladoztak a part mentén, s próbáltak minél többet kihozni a hátralevő időből. 

S hát ugye egy szerelmes regényről beszélünk, ahol Ella, az iskola kikiáltott „fő-virágárusa”, közben pedig épp, hogy az ő bimbóját nem szakította le még senki. Természetes, hogy a zárókötetben ennek is sorra kell kerülnie. Ezzel nem is volt gondom, számítottam rá, de a megvalósítás… Na, az már nem volt semmi! Ahogy hanyatt vágta magát Reed előtt, úgy vágta el magát nálam is Ella. A szexéhes szűz-démon-ördög szerepkör nekem nem volt szimpatikus. Persze, nagy tapasztalatai vannak, ahogy ki is fejezte: csináltak ők már mindent a nemi aktuson kívül, de ettől még nem is tudom: kiábrándultam a karakteréből. Már nem tudom sajnálni, szánni, ha épp rászállnak. Nem és nem.

De még nem adtam fel a reményt: töretlenül haladtam előre, mert mindenki egy hatalmas, meglepő fordulatot emlegetett a történet legvégén. Vártam, hogy végigszáguldjon rajtam villámként a felismerés a gyilkos kilétét illetően, de hát a kívánságok nem mindig válhatnak valóra… Sokan azt mondják, hogy nem kiszámítható, ki ölte meg Brooke-ot, én mégis azt mondom, hogy teljesen egyértelmű. Annyira kis szereplőgárdával dolgozik a regény, hogy kizárásos alapon is akár meg lehet mondani. Ám ezen a harmadik részre már nem lehetett változtatni, ezért nem ez okozta a csalódásomat, hiszen még lehet egy jó kis indok, miért cselekedett így. Nos, nem volt kielégítő, csöppet sem. Ide bele lehetett volna vonni az utolsó abuélát is, s akkora csavart rittyenteni, hogy leessek a székről. Ehelyett… áhh, leírni sem érdemes. 

Nem kerültünk jó viszonyba. A moly.hu felületén egy nagyon rövid, tömör véleményt hagytam rögvest az elolvasás után, ami minden érzésemet magába foglalja. A következőképp cseng:

„Ezt a hisztit.”

Azon is elgondolkodtam, hogy írjak-e róla értékelést, vagy bármi benyomás alapú dolgot, hiszen ezzel a három szóval mindent kifejeztem már. Ám mivel a blogom oldalán nem jelenítek meg ilyen velős véleményt, így erőt vettem magamon. Nem is ment olyan nehezen, mint gondoltam.

A könyv hű marat a címéhez, tényleg cifra volt, ám nem a jó értelemben. Hiányolom az eddigi hajat eldobós jeleneteket, őrült jelenteket. Az első rész kedvtelésből, szinte viccből született. Talán pont ezért nem tudja megközelíteni sem a folytatás, mivel ott már komolyabb elhatározások voltak a háttérben. Sajnálom, sokkal többet vártam. Pontosabban mást. Azt hittem, ez egy olyan sorozat lesz, amit rajongásig fogok ajnározni. Ehelyett inkább eltemetem a sarokba, s próbálom csak az első rész benyomásait meghagyni. 

"Miért érzi mindenki úgy, hogy ígéretet kell nekem tennie? Nem tudják, hogy azokat úgyis folyton megszegik?"

"Néha olyan igazságtalan az élet!"

"Meg kell engednem magamnak, hogy elhiggyem: most az egyszer tényleg rendben lesz minden az elcseszett életemben."

"Egyetlen vad és reménytelen érzelemkupaccá forrunk össze, ahogy próbálunk békére lelni a testünkkel."

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés ideje: 2018. november 23.

Terjedelem: 408 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:

LIBRI

BOOKLINE

LÍRA

KÖNYVMOLYKÉPZŐ MÁRKABOLT