Niitaabell Világa: Lisa Renee Jones: Ha én lennék te

Fülszöveg:

Amikor Sara McMillan beleolvas egy raktárban talált naplóba, teljesen megdöbbenti, ugyanakkor magával is ragadja a szerzője szexuális élete. Képtelen elszakadni az írástól, és a bejegyzéseket olvasva ő is átéli Rebeccának, a napló írójának sötét erotikával átszőtt életét – majd jön a talányos utolsó bejegyzés

Sara biztos benne, hogy valami borzalmas történt Rebeccával, ezért úgy dönt, utánajár a dolognak, csakhogy közben egyre inkább belebonyolódik a nő életébe. Hamarosan azon kapja magát, hogy ugyanabban a galériában dolgozik és ugyanazokkal az emberekkel barátkozik, mint Rebecca. Vonzódik két veszélyesen jóképű férfihoz – a galéria tulajdonosához és egy híres művészhez –, és rádöbben, hogy pontosan azon az úton halad, ami Rebecca eltűnéséhez vezetett. Mindemellett beindul saját erotikus fantáziája, melyet egy bizonyos magabiztos, jóképű, mindent kézben tartani kívánó férfi tud csupán kielégíteni. Nem sok idő kell, és úgy tűnik, az egyre többet követelő vágyon kívül már semmi sem számít…

Előfordul, hogy egy könyv megszólít, mielőtt megjelenne. Izgatottan várom, mikor kerül a boltok polcaira, majd mikor ez bekövetkezik, s először kézbe vehetem... már nem érzem a vonzást. Van, mikor a túl hosszú várakozási idő miatt megy el tőle a kedvem. Megesik, hogy épp egy ízlésváltás kellős közepén vagyok, vagy csak szimplán becsömörlöttem a műfajból. Lisa Renee Jones Ha én lennék te című művével is így jártam. Mikor megláttam, hogy is fest a könyv valójában, meggondoltam magam. Egy ideig még kacérkodtam a gondolattal, hogy kézbe kellene venni, de könnyen elvonta a figyelmemet a további friss megjelenések hada.
A sors iróniája, hogy a várakozás alatti időpontban jelentkeztem két barátnőmmel karöltve egy kihívásra, ahol mindenkinek fejenként öt könyvet kellett kiválasztani, s azt mindannyiunknak elolvasni. Mondhatni, kiválogattuk a ponyvák javát. Ezt a könyvet pont én dobtam fel a listára, így nem menekülhettem tőle. A kihívás a végéhez közeledik, s nekem még van hátra két olvasmány is ezen kívül. Mondanom sem kell, hogy a végére a tőlem legmesszebb álló kategóriát: az erotikus könyveket hagytam.
Így noha nem éreztem túl nagy késztetést rá, mégis kézbe vettem ezt a könyvet. Az elején a hozzáállásom kellemesen pozitív volt: mivel ez a műfaj nem áll hozzám közel, így viszonylag kevés könyvet olvastam, ami tartalmazza a fő vonásait, tehát bőven van lehetősége valami újat adni. Őszintén? Az újdonság varázsa eltöltött olvasás közben: a ritkán látott hisztérikus irónia volt a látogatóm.

Az első arculcsapást a könyvtárból hazatérve, a könyvet szorongatva kaptam, ugyanis a hátlapon azoknak ajánlják, akik szeretik E. L. Jamestől A szürke ötven árnyalata sorozatot. Húha! Hát mondhatni az egyik legnagyobb magyar antirajongója vagyok. Mivel ez az értékelés nem erről a könyvről szól, így nem mennék bele, mégis miért van ez így. Legyen elég annyi, hogy végig szenvedtem a sorozat nagy részét - a harmadik közepén adtam fel - szóval a saját élményeimre alapozva döntöttem úgy, hogy legszívesebben kiátkoznám az irodalmi művek közül. Mindenesetre próbáltam arra gondolni, hogy már a Barbie baba kalandjaira is ráírják, hogy Stephen King ajánlásával, szóval valószínűleg ez is csak egy marketingfogás lesz. Nem kell megijednem.
Végül az elképzelésem be is jött meg nem is. Nagyvonalakban hasonlít a történet, hiszen a főszereplőnk itt is egy szolid, visszafogott, kevés tapasztalattal rendelkező lány, aki olyan vizekre téved, ahol nem biztos, hogy képes lélegezni, ám mégis különbözött. Itt nem szerettem volna a főszereplőt, Sarat azonnal a sarokba küldeni, hogy gondolkodjon el azon, nincs-e valami mentális betegsége. Egy kicsit értelmesebbnek tűnt, mint Grey Anája, noha úgy érzem, címeres barátnők lehetnének. Emellett más jellegű volt a szexuális fűtöttség is, ami kifejezetten megkönnyebbülést hozott a számomra. Kimondom: ennél rosszabbra is felkészültem lélekben.
Szóval kezdjük a naplóknál, hiszen ez az egész regény mozgatórugója: a főszereplőnk barátnője a tévében is sokat játszott Garázsvásár lelkes résztvevője, s legújabb szerzeménye éppenséggel jó kis hasznot hozhat, ám a drága holmik értéke eltörpül a kézzel rótt sorok tartalma mellett, ugyanis az eredeti tulaj papírra vetett gondolataiba is bepillantást nyerhet egy egész könyvsorozaton át. Több kis könyvecske mesél Rebecca buja kalandjairól. Ezek a részek igazán jól megírtak lettek. Van bennük egy kis parázs, tényleg olyan, mintha egy szexuálisan összezavart lány írta volna őket, aki még nem tudja eldönteni, tényleg szabad-e élvezni, ha fájdalmat okoz, vagy alárendel önmagának a másik fél. Ezek az apró, dőltbetűs jelenetek voltak azok, amik elhitették velem, hogy ez a történet még jól is elsülhet. Vártam a további naplófolytatásokat, kíváncsi voltam Rebecca mit mert még papírra vetni. Érdekes volt látni, hogyan érezte magát a különböző helyzetek alatt és után.
Sara története viszont annál kevésbé mozgatott meg. Egyáltalán nem volt szimpatikus. Majdnem hogy butának mondanám, éppen a határon táncol. Vannak értelmes elképzelései, jó megmozdulásai, de többnyire az őrületbe kergetett. Kezdjük a gyönyörűséges aranyköpéseivel, melyek közül a következő volt a „kedvencem”:

"És ezért engem megbaszhatsz, de az én életemmel nem baszakodhatsz."

Na, ez igen, kislány! Gratulálok! Jól megmondtad! Egyszerűen nem tudom megérteni, miért kell a dolgoknak alpárisággal nyomatékot adni. Legtöbb esetben - tehát én is elismerem, hogy vannak szituációk, amikor pont az ellenkezője az igaz - semmi értelme sincs, mivel pontosan az ellentétes reakciót váltja ki: tehát teljesen röhejessé teszi a lényeget, elbagatellizálja. Meg hát minősít. Könyörtelenül.
Sara természete nem csak itt bukott meg. A függetlenségéért vívott egyoldalú harc még csak a jéghegy csúcsa volt. Ó, igen, a függetlensége! Nem egészen értettem ezt az attitűdjét. Az általam kiemelt idézetből is látható, milyen felfogással rendelkezik. Azon nők táborát próbálja erősíteni, akik a saját talpukon állnak és büszkén, felszegett fejjel mennek mindenkinek neki, aki kedves próbál velük lenni. Támadásnak veszik a legapróbb gesztust, ajándékot is, mert nem tudják, mit jelent az önzetlenség. Sara pont ilyen, de ezzel szemben egy szép ruhával úgy le lehet kenyerezni, ahogy azt csak illik! Konkrétan a magával szemben támasztott, saját elvárásainak sem felel meg élete hatvanöt -hetven százalékában. Azért csak ennyi, mert néha vannak tiszta pillanatai. De hogy ez pont akkor, amikor elfogadó vagy épp olyankor igaz, amikor elfogadó... hát, azt már az olvasó dönti el - melyiket érzi helyesebbnek. S mi rejtőzik benne a felszín alatt? Ordító üresség vetekszik a sötétség fekete felhőjével. Mint a tévében a hangyafoci.
De tudjátok, még valamennyire szórakoztatott is a butasága. Egy ponton túllépve már nem zavart, ha épp saját magának ellent mondott, vagy önmagával társalgott, olyan apróságokon kattogva, amely egy normális embernek az eszébe sem jutna. Nem. Ezek leperegtek rólam és szarkasztikus szemmel nézve, gunyoros mosollyal az arcomon vártam, hogy végre valaki a földre húzza, mennybe lökje, pokolba juttassa - nekem már mindegy volt, csak haladjunk, valamelyik irányba. Viszont egy tulajdonságán nem tudtam túllépni, mely túlságosan gyakran üti fel a fejét, mint a könyvek lapjain, mind a valóságban: mikor utasítjuk a másik felet valamire, ellenvélemény elfogadása nélkül, ám mikor az szó nélkül teszi a dolgát - ne felejtsük, hogy mi magunk akartuk így - akkor bánkódunk, hogy miért nem azt tette, ami minket felbosszantana vagy épp elszomorítana. Nem! Ez az egyik legnagyobb marhasága nőknek, férfiaknak egyaránt! Ezt se a valóságban, sem a könyvek lapjain nem tűröm.
Természetesen kifakadásom tárgya nem csupán ez az egy negatív jellemvonás. A könyvben rengeteg olyan lépés, követkemény volt, mely minden logikát nélkülözött. Kezdjük azzal, hogy a szerző nem akart túl sok karakterrel dolgozni, valószínűleg megterhelőnek találta a négynél több fő jelenlétét, ezért, ha valaki új karaktert hozott a történetbe, akkor egy régit eltávolított, méghozzá ugyanazon módon: mindenkit megszöktetett egy random nyaralásra a párjával. Most komolyan? Ennyire szegényes volt a fantáziája? Csak egy (kéj)utazásra tudta elröpíteni a fölöslegessé vált statisztákat?
De itt még ne adjuk fel! Fogadjuk el a tényt: mindenki dőzsöl a pénzben, az is, akinek nincs és random módon elhúznak a Bahamákra, mint a vadlibák. Természetesen ez nem akadály a munkahelyen sem, bejelenteni sem kell, szabadságot intézni, előre letisztázni, kire maradnak a feladatok, egyebek. Semmi. Ezt bárki, bármikor megteheti. Lépjünk tovább. Ugye van az a minden esemény mögött álló garázs, amit a drága kis Sara-nknak kéne kiürítenie. Most őszintén: kinek jutna eszébe, hogy egy felvásárolt garázst - amit régóta nem fizettek, felé se szagoltak, tulajt nem találták meg vagy épp az lemondott róla - vissza akarjon adni az eredeti gazdájának? S miért is, mikor a másik fél fizetett érte? Pont ezért vette meg: hátha eladható dolgokat rejt. Az pedig, hogy végig azt hajtja, hogy csak és kizárólag mindent Rebecca megtalálása érdekében cselekszik... bőven kihozott a béketűrésemből. Ilyen kétszínűséget... hát még a könyv szaga is keserűnek hatott! Bűzlött! S természetesen erre épül az egész történet. Alapjaiban már megrengett és összedőlt.
De a kedvencem a lezárás volt. Nem mondom, hogy izegtem-mozogtam a kanapén, annyira lekötött volna - párom már majdnem egy bottal böködve keresett rajtam életjeleket - de azért még egy kritikán aluli történetnek is elvárható, hogy normális lezárása legyen, függetlenül attól, hogy függővéges-e. De itt olyan érzésem volt, mintha a szerző a gépje előtt pötyögött volna, majd a végjelenetnél elütötte volna az óra a nyolc órát. Ekkor az anyja bekiabált volna az ajtón: "Takarodó van, kislányom! Tessék lefeküdni, hogy az álommanó mihamarabb meglátogassanak. Tessék, itt egy bögre meleg tej. Ezt megiszod, aztán uzsgyi". Erre az író egy "Igen, mama." választ követően engedelmeskedett a felszólításnak: megitta a tejet - addig még pötyögött egy keveset - majd pontot téve az utolsó mondatra, lecsukta a laptopot és ágybabújt. Vége.

És az Arany Málna díj győztese.... igen, Lisa Renee Jones könyve! Nagy tapssal gratuláljunk a kiemelkedő alakításért! A szarkasztikus megjegyzéseket kérem a műsor végére tartogassák.

Ez aztán egy igen kiemelkedő kötet volt. De komolyan. Ennyi agysejtem rég nem vonult önként a halálba. Köszönöm, hogy megtapasztalhattam, milyen egy, a személyiségemhez egyáltalán nem illő könyv, mert így jobban fogom majd értékelni azokat, amik igazán érdemesek a figyelmemre.
Véleményem szerint Sara nevetséges. Úgy táncol, ahogy a szél fújja. A történet gyenge alapokon áll, a lehetetlen kategóriát súrolja. S erre a roskatag, szúette elképzelésre építettek egy igazi luxusvillát. Csodálkozom, hogy a végén összedőlt?
Nem találtam meg benne azt, amit igazán tudnék értékelni. Talán a belőlem kiváltott szarkazmust szerettem a legjobban. Nem tudtam, hogy képes vagyok ilyen magas mennyiségű irónia termélésére.
Aláírom, erotikus jellemvonásokat nyomokban tartalmazott, de ez bőven kevés ahhoz, hogy levegye a lábáról az én tapasztalatlan személyiségemet is. Még egy ilyen, tőlem távoli kategóriától is többet várok el.