Engem az érzelmeim vezéreltek, ő fásult volt és közönyös. Én álmodoztam, ő rémálmokban élt. Én gyakran sírtam, neki nem voltak könnyei.
Bár jégből volt a szíve, voltak röpke percek, amikor összekapcsolódott a pillantásunk és megláttuk egymás lelkében a titkokat, és amikor az ajka megízlelte a lelkemet mardosó félelmeket, én pedig magamba szívtam az ő fájdalmát. Néha még azt is elképzeltük, milyen lenne egymást szeretni, de a közénk furakodó, csúf valóság rendre a földre kényszerített minket.
Nem tudta, hogyan kell szeretni, és ugyanezt rólam is el lehetett mondani. Mégis… ha esélyt kapnék arra, hogy újra szerethessek, ismét őt választanám.
Még akkor is, ha tudnám, hogy fájni fog. Még akkor is, ha újra és újra földhöz vágna bennünket a gravitáció.
Lucy és Graham szívbe markoló története megmutatja, milyen az, amikor a szavak már nem elegendők. Ami segíthet, az egy ölelés, amiben a lelkek érintkeznek, és egy tekintet, ami többet mond bármely szónál. Olyankor beszélnek igazán – azon a nyelven, amit a legjobban értenek.
Nincs is annál csodálatosabb érzés, mikor egy régóta várt könyvet először foghatsz a kezedben. Brittainy C. Cherry új kötete esetén is pont így éreztem magam. Mikor a csomagot felbontva először láthattam a saját szememmel az Elements, magyarul Az vagy nekem című sorozat befejező részét, nagyot dobbant a szívem. Hát végre, eljött ez a nagyszerű pillanat is. Noha furcsának találtam, hogy a borítón lévő modell felsőteste fedetlen - hisz az eddigi részek esetén ilyen még nem fordult elő - meg kellett állapítanom, hogy bizony ez várható volt, hiszen a tervezők egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a középpontban lévő alakra, részről részre nagyobb szexuális kisugárzással látták el. Ez leginkább azért érdekes, mert ahogy haladunk előre a történetekben, úgy válnak az érzelmek dominánsabbá a testiségi helyzetek felett. Az erotika mennyisége fokozatosan csökken - amit egyáltalán nem bánok. Úgy mondva így több hely maradt a lelki kapcsolat kibontakozásának. Véleményem szerint az sokkal fontosabb, mint a testiség.
Az aktuális olvasmányom befejezése utáni nap szinte azonnal kézbe vettem. Igaz, hogy épp akkor fejeztem be egy igencsak erős kalandot, de nem bírtam tovább várni: meg szerettem volna ismerni Graham történetét a lehető leghamarabb.
Brittainy C. Cherry munkássága mindig is közel állt hozzám. A Lebegés című műve teljesen elvarázsolt, mély érzelmeket váltott ki belőlem. A szereplőkkel együtt szakadt meg a szívem, majd forrt újra össze. A veszteségük minden fájdalmát és a szerelmük minden gyengédségét átéreztem. Az életem egyik legmeghatározóbb olvasmánya mind a mai napig. A sorozat további kötetei is csak erősítették bennem ezt a pozitív érzést. Még a Csendfolyó is megtalálta a hozzám vezető utat, noha a regény több pontja is bizonytalan volt a számomra. Így nagy reményekkel vettem kézbe a Gravitációt is. Éhezett már a lelkem Brittainy C. Cherry gondolataira.
Pontosan ezért volt döbbentem meg annyira, mikor egy teljesen más személyiség öltött formát előttem. A stílus majdnem hogy teljesen eltér az eddigiektől. A megszokott, mély tartalmú ismétlődések úgy tűnt, hogy elmaradoznak. Csak néha-néha ütötte fel a fejét egy-egy visszatérő elem, amely eddig mindig nagyon meghatározó volt. Először azt hittem, ezt a kötetet más fordította, de egy gyors utánajárást követően rá kellett jönnöm, hogy nem ebből fakad ez az új megvalósítási forma. Az író személyiségében történhetett valami nagyobb volumenű változás. Ezek után mint ismert ismeretlent köszöntöttem, s noha fenntartásokkal, de nyitottan közeledtem a regényhez.
A történet középpontjában egy különleges lány áll. Lucy, akinek, noha sosem volt átlagos élete, s stílusával, modorával kilóg a tömegből, mégsem mondható feltűnő jelenségnek. Érdekesnek találtam a személyiségének eme kettőségét. Olyan volt, mint a réten nyíló virág: pontosan ott van, ahol lennie kell, ezért amikor először hordozzuk a táj fölött végig a tekintetünket, észre sem vesszük. Ám ahogy a részletekre odafigyelve, figyelemmel telt pillantást vetünk a dolgokra, képtelenség nem észre venni mind közül a legtökéletesebbet.
Ezzel, a ragyogó napsugárral szemben, a másik oldalt helyezkedik el Graham, akin bár az idő sok sebet ejtett, melyek nem múltak el követkemények nélkül, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy egy teljesen hiteles karakter maradt. Az írónő nem töri össze túlzottan, egy alternatív létezési lehetőséget biztosított a számára. A könyvmolyok szívét már csak az a tény is megdobogtatja, hogy Graham elismert íróként tevékenykedik - regényeit világszerte olvassák.
Elsősorban kettejükről szól Brittainy C. Cherry új könyve. A Gravitáció merőben más, mint az eddigiek. A négy kötetet a címen kívül a kivitelezés tette egységessé, ezek által vált sorozattá. A már említett visszatérő mondatok, szituációk és mondattani szerkezetek, melyek megteremtették a történet varázslatosságának az alapjait. Mindig egy csodálatos, szinte lehetetlennek mondható szerelmet jelenített meg az író a lapokon. Az utolsó kötetben is nyomokban fellelhetőek ezek az attitűdök, ám kevésbé dominánsak. Mondhatni, a könyv hű a címéhez: sokkal inkább két lábbal a földön jár, minthogy afelett lebegjen.
Lucy és Graham kapcsolata is merőben máshogy alakul, mint ahogy azt megszokhattuk már. A kezdetekben közöttük sokkal inkább beszélhetünk szükségszerű majd spirituális kötődésről. Szerelmük nem légből kapott, nem épül téves elgondolásokra. Nem emelik a másikat piedesztálra. Csak két átlagos ember, akiknek a személyisége ennél jobban nem is különbözhetne, ám pont a másik kisugárzására van szükségük ahhoz, hogy a realitás talaján maradjanak. Ezáltal nem repülnek messzire és nem is süllyednek el a legmélyebb mocsárban. Noha az elején kételkedtem bennük, a karakterek hitelességét nem vitathattam. Az író nagyon jól felépítette őket. A mellékszereplők annál inkább zavartak. Lucy testvérei nem a logikus gondolkodásukról voltak híresek. Sehogy sem találtam meg velük az összhangot, s ezáltal nem tudtam velük együtt érezni egy pillanat erejéig sem, legyen szó örömmel telt vagy szomorúsággal árnyékolt eseményről.
Velük szemben Graham jellemleírása erős kontrasztban áll. Nem az a tipikus könyves férfi, akiért az első pillanattól kezdve rajongani lehet - bevallom, ezek nem is szokták a lényemet megmozgatni. A tömegcikk-effektus számomra nem nyerő. Graham magabiztos és határozott. Tudja jól, hogy rendelkezik bizonyos jellembeli hibákkal - ám ezekért nem kér elnézést. Nem vár a hős hercegnőre, aki majd fényt hozhat a sötét hétköznapjaiba, nem sajnáltatja magát a múltbeli sérelmei miatt. Természetesen a gyerekkori traumák nagy hatással voltak a személyisége fejlődésére, ám megtanulta, hogyan formálhatja magát még így is. Számomra sokat jelentett, hogy sohasem hivatkozott erre, nem panaszkodott feleslegesen és még mikor a lelke darabokra hullott, akkor is képes volt erős maradni. Férfias, ami a legtöbb hímnemű főhősről egyáltalán nem mondható el.
Mint már említettem, ez a könyv nem az erotika köré épül. A testiség helyett a lelki kapcsolat kap nagyobb hangsúlyt. Még csak nem is a szerelem érzése a domináns, hanem a szeretet és az odaadás kap nagyobb hangsúlyt. Az egymásban feloldódás. Életszagú történet. Jó volt végre egy olyan párra találni, akiknek nem az az első gondolatuk, hogy vajon a szexuális vágyaik megfelelnek-e a másik szintjének. Nem vitatom, ez is fontos, de egy kapcsolat sem tartja meg hosszútávon a megfelelő összhangot, melynél a testiség a fő összekötő kapocs.
Nem egészen tudtam, hányadán állok a történettel. Aztán történt valami - magam sem tudom, pontosan mikor és hol - és hirtelen azt vettem észre, hogy már nem a súlytalanság állapotában lebegek, hanem földre kényszerített a Gravitáció. Észrevétlenül úgy a hatalmába kerített, hogy képtelen voltam lerakni a regényt. A szívem megtelt a karakterek iránt érzett szeretettel és egyszerre kívántam megtudni a végét a közös történetüknek, illetve reménykedtem benne, hogy sohasem ér véget a könyv. Mindent szerettem volna.
Egyáltalán nem az a fajta könyv, ami fölött az ember krokodilkönnyeket ejt, ám mégis okoz olyan pillanatokat, mikor bizony el-elmorzsolunk egy-egy könnycseppet. Sokáig gondolkodtam rajta, pontosan mit is váltott ki belőlem, de nem tudtam megragadni az érzést, egészen addig, míg egy ismerősömet nem próbáltam spontán meggyőzni, hogy ezt el kell olvasnia. Meghatott. Olyannyira meghatott, amennyire könyv még nem volt képes. Voltam már olvasás közben boldog, szomorú, sajnálkozó, együttérző, összetört lelkű, de meghatott még nem. S ez bizony felemelő élmény volt. Különleges.
Nem vártam se többet, se kevesebbet. Pontosan megkaptam azt, amire számítottam, mégis messze túlmutatott minden elképzelésemen. Ha tételesen nézem, akkor a számomra fontos dolgokból a megfelelő mennyiség jutott, mégis, a dolgok mögött húzódó érzelmek által egy újfajta könyves élménnyel gyarapodtam.
Lucy és Graham története bekerült a nagybetűs kedvencek közé. Az őket összekötő érzelmek mélysége kétségtelen. Ritka, még a könyvek lapjain is, ez a fajta tisztaság. Csodálatos volt látni, ahogy a gravitáció kettejüket a földhöz szögezi, nem engedi, hogy túl messze repüljenek, de mégsem taglózza le őket. Törékeny egyensúly. Egy mérleg, melynek, noha néha-néha kilengenek mindkét irányba a mércéi, mégis mindig visszatalálnak az alapértékhez.
A szívemnek pont egy ilyen romantikus történetre volt szüksége. Visszaadta a műfajba vetett hitemet. Megmutatta, hogy nem csak ponyvák léteznek, hanem még mindig akad közöttük egy-egy kiemelkedő műalkotás. A legszebb, hogy hiába vannak hibái, hiába jöttem rá már az első jelnél a történet fő meglepetésére, hiába voltak benne kevésbé kedvelt karakterek is, ezek ellenére is azt kell, hogy mondjam, pont így tökéletes, ahogy van.
Szerettem a történetet. Szerettem a fontosabb szereplőket. Szerettem a fordulatokat. De a legjobban azt szerettem, amit belőlem kiváltott.
Ahogy az eddigi köteteket is, melyek Brittainy C. Cherry tollából származnak, úgy bátran merem ajánlani a Gravitációt is. Bárkinek. Mindenkinek. Csak olvassátok és érezzétek ti is a gravitáció súlyát a bőrötökön, miközben a lelketek a szárnyait bontogatja.
"(…) a boldogság definíciója te vagy."
"Mikor szabadulsz meg végre a láncoktól, amelyekkel megbilincselted magad?"
"Az, hogy mindig mosolyogsz, és szabadon cselekszel, még nem jelenti azt, hogy nem kalitkában élsz. Ez csak azt jelenti, hogy túl alacsonyra tetted a mércét, ettől érzed úgy, hogy másoknál magasabban szárnyalsz."
"– Az egyik felem szeretné kihagyni a közbeeső oldalakat, hogy elolvashassa, mi áll az utolsón, de egyrészt nem akarom megfosztani magam az olvasás izgalmától, másrészt imádom a végkifejletig fokozódó feszültséget."
"Tudod, hogy szavak híján mi viszi előre az emberi kapcsolatokat? A mosoly!"
"Írás nélkül veszteséggel lett volna tele az életem.
Írás nélkül nyomoréknak éreztem volna magam."
"Szerelem.
Az érzés, amitől egyesek szárnyaltak, mások összetörtek. Ami lángra gyújtotta a szíveket, hogy aztán kiégjenek. Ami az összes út kezdetét és végét jelentette."
"Levegő felettem, föld alattam, víz, te lebegő, tűz, te lobogó, négy élem, légy velem. A kezedbe teszem a lelkemet. Mindenestül a tiéd vagyok."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése