Niitaabell Világa: Garrard Conley: Eltörölt fiú

Fülszöveg:

Az autókereskedőből lett baptista lelkész fia, Garrard Conley tizenkilenc éves korában kénytelen volt egy, az egész életét megváltoztató döntést hozni a szülei előtt. Vagy beleegyezik, hogy részt vesz egy egyház által támogatott terápiás programban, amely „kigyógyítja” a homoszexualitásból, vagy pedig elveszíti mindenét, a családját, a barátait és az Istent, akihez eddig minden nap imádkozott.

A Love in Action intézményesített programja és a Biblia segítségével heteroszexuálisként, a bűnös késztetésektől megtisztulva és istenhitében erősebben kellett volna felemelkednie. Garrard azonban a borzalmas és brutális módszerek ellenére végül azt az erőt találta meg, amely a valódi énje felfedezéséhez, valamint a megbocsátáshoz és kitöréshez vezette.

Az eltemetett múlt és az árnyékban töltött évek súlyával szembesülve Garrard nyomon követi a család, a hit és a közösség összetett viszonyait. Az Eltörölt fiú gyönyörű, őszinte és megható emlékirat a szeretetről, a megértésről. A mindent legyőző szeretet testamentuma.

A könyvből az Oscar-díjas Nicole Kidman és Russell Crowe, valamint az Oscar-díjra jelölt Lucas Hedges főszereplésével Joel Edgerton készített filmet.

Minden könyvmoly életében eljön az a pont, mikor többre vágyik az eddigi könyves élményeinél. Bekövezhet lélektani változás miatt vagy épp a felnőtté érés mérföldköveként, vagy bármi más úton-módon. Jómagam a tavalyi évben tártam szélesre a kapukat az újszerű élmények előtt. A már jól ismert és szeretett témák mellett, komfortzónámból kilépve próbálgattam, meddig mehetek el. A tudás utáni vágy vitt előre. Ezen időszak alatt sok új élménnyel gazdagodtam. Sok olyan történetet ismertem meg, mely hatással volt a személyiségem fejlődésére is.

Az LMBTQ kategóriába tartozó könyvek is elsősorban az elmúlt évben kerültek közelebb hozzám. Több kötet is megfordult a kezeim között, mely fő témája a homoszexualitás, noha ezek közül mindössze egy volt a tudatos választás. Ám még ennek ellenére sem csalódtam. Mindig is elfogadó voltam, nem teszek különbséget ember és ember között a nemi identitása miatt. S ahogy a könyvek lapjain megelevenedő történetek által látom, a társadalom nagy része nem osztja a véleményemet. Éppen ezért bírnak nagy jelentőséggel ezek a regények.

Az Európa kiadó friss megjelenései között is találhatunk a homoszexualitás témakörével foglalkozó kötetet. Garrard Conley műve, az Eltörölt fiú pedig nem csak az olvasók fantáziáját ragadta meg: megfilmesítésre is került. Alapvetően nem érdekelt volna sem a film, sem a könyv, ám azáltal, hogy egy ilyen tekintélyes kiadó karolta fel, mégis közel került hozzám: megbízom a véleményükben; ha ők elég jónak gondolják ahhoz, hogy elhozzák a magyar olvasóközösségnek is, akkor biztosan van benne valami különleges, valami rendkívüli, amiért érdemes nagyobb figyelmet szentelni neki. Így, mikor a kiadó felkért előolvasásra, egy percig sem haboztam, örömmel fogadtam el a felkérést.

Szeretném még egyszer megköszönni az Európa kiadónak a lehetőséget. Igazán megtisztelő!

Mielőtt felütöttem volna az Eltörölt fiú című könyvet, újra elolvastam a fülszöveget és megrendülve vettem észre, hogy az alapján a történet igencsak hasonlatos Emily M. Danfort Cameron Post rossz nevelése regényére, mely a napokban jelent meg egy másik kiadónál. A különbség mindössze annyi, hogy míg annak a főszereplője egy lány, Garrard Conley történetének középpontjában egy fiú áll. Ám ezen kívül nagyon sok ponton azonos. Mivel azt a könyvet éppen csak most fejeztem be, még nagyon friss az élmény, ezért kétszer is meggondoltam, jó ötlet-e most sorra venni az Eltörölt fiút is. Az LMBTQ irodalom mostanság igencsak felkapott lett, tömegével jelennek meg az ezen kategóriába sorolható alkotások, így tartottam tőle, hogy a szerzők kimerítették már a témát, s noha kevés találkozási pontom van vele, mégis, még számomra is túlságosan egyhangú lesz. Félelmeim ködén át tekintettem le a kezemben tartott könyvre, majd vettem egy mély lélegzetet és elmosolyodtam. Lecsendesedett a lelkem, mivel volt egy igazán erős mentőkötelem: méghozzá a kiadó. Az Európa kiadó mindig is odafigyelt arra, hogy az általuk terjesztett könyvek színvonalasak legyenek. S ez a bizonyosság elég is volt ahhoz, hogy teljes nyugalomban kezdjem el az olvasást.

Ha ez nem lett volna elég, akkor is az első oldal után elmúlt volna mindennemű rossz érzésem, ugyanis a történet kezdete előtt találhatunk egy rövid, ám annál megdöbbentőbb szerzői ajánlót, melyben kiderül, hogy az Eltörölt fiút a valóság ihlette, a főszereplő maga az író: saját történetét vetette papírra. Megváltoztatta a neveket, alapvető felismerhetőségi pontokat, melyek sérthetnék a személyazonosságot, de ezen kívül mindent a legjobb tudásának megfelelően adott vissza. Tehát Garrard nem csak kitalált egy történetet, amelytől nyereséget várt vagy hírnevet, nem csak be szeretett volna lépni az írók világába, hanem lelkét lecsupaszítva meséli el nekünk azt, mit jelent melegnek és exmelegnek lenni egyaránt, illetve, hogy a terápia folyamán milyen érzések vonultak át rajta, szót ejtve arról is, milyen démonokkal kellett megküzdenie, míg végül eljutott odáig, hogy másoknak is bemutassa, milyen az átnevelőtáborok világa.

A személyes történetekkel mindig óvatosabban bánok. Olvasás közben és a gondolataim visszaadásakor is végig az jár a fejemben, hogy milyen jogon formálhatok véleményt egy másik ember életéről. Hogyan is róhatnék fel neki bárminemű hibát? Nem elég neki a saját gondja, még én is tetézzem? Felülbírálhatom egyáltalán a döntéseit? Végül mindig ugyanoda jutok: ha volt elég bátorsága ahhoz, hogy idegenek előtt is feltárja az életét tanítói célzattal, akkor én is megtehetem, hogy ezt kézbe veszem, átértékelem magamban és visszaadom azokat az érzéseket, amiket kiváltott belőlem. Az Eltörölt fiú esetében is ezt a módszert alkalmaztam. Ebben a könyvben sokszor mennek ellen a szereplők a személyes nézeteimnek, világlátásomnak, de még ezt is szerettem benne, mivel ezáltal képes volt bővíteni a látókörömet is.

Nem okozok senkinek meglepetést azzal, ha elárulom, hogy a fő problémakör a hitvilág és a homoszexualitás egymás ellen feszülése. A világon ma is léteznek úgynevezett átnevelőtáborok, amelyeket a különböző vallási felekezetek vezetnek azzal a céllal, hogy jó útra tereljék a rossz vágyaktók szenvedő bűnös lelkeket. Még hazánkban is vannak szószólói a témának.

A könyv főszereplője, Garrard egy baptista közösség tagja. Vallásos közösségben nőtt fel, édesapja maga is lelkészként tevékenykedik nap mint nap. Mivel mindig is az életének fontos része volt Isten, így egy percig sem kételkedik a létezésében és az egyháza tanításaiban. Pontosan ezért jelent számára traumatikus élményt, mikor rádöbben, hogy nem az ellenkező nem váltja ki belőle azt a csodálatos, lelket bizsergető érzést, mely a vallása egyik alapkövének megy ellen. Viszonylag hosszú utat tesz meg, míg napvilágra kerül eme titka, s mely hatására a LIA-ban találja magát, mely szintén egy elsősorban homoszexuálisoknak létrehozott közösség, amelynek célja kiírtani a lélekből ezt a bűnös hajlamot. Az Eltörölt fiú erről a hosszú utazásról szól, melyet Garrard tesz meg.

A történet egyszerűen indul: megismerjük a jelen helyzetet, majd miközben terápiás események sorozatán veszünk részt, lassan a múlt árnyai is kibontakoznak előttünk, így láthatjuk, hogyan került egyáltalán erre a helyre. Noha a történet végig a homoszexualitás témája köré épül, mégis vannak olyan attitűdök, melyek elnyomják, ám ennek ellenére olyan marad, mint egy forrás: állandó intenzitással rendelkező, apadhatatlan víztömeg, mely folyamatosan jelen van a háttérben, mindennek a kiindulópontja, táplálója. A könyv nagy részében a vallás kapja az erőteljesebb szerepet. Több bibliai idézet, utalás is megtalálható a lapokon, melyek az adott szituációkat igazolják. Számomra majdnem már agresszívnak hatott a jelenléte. Sokszor kaptam magam azon, hogy muszáj egy kicsit letennem a könyvet - akár tíz oldalanként is - mert nem kapok levegőt. Én is bűnösnek éreztem magam, noha semmi keresnivalóm nem lett volna soha a LIA közösségében. Vannak emberek, akik gyengébb, mások pedig erős hittel rendelkeznek, ám minden esetben fontosnak tartom a mértékletességet. Az ilyen közösségek, mint amiben egy a fiú is felnőtt, megfojtják az embert, elvesznek tőle mindent, amitől egyéniség és csak az üres, saját képükre formált porhüvely marad, mindezt Isten nevében cselekedve. A könyv sosem becsmérel, nem nyomatékosítja a túlzó magaviseletet, ám mégis, a szelíd oldalak olyan tömény tartalommal bírnak, amelyeket sokszor olvasni is nehéz. Ugyanakkor a legnagyobb lelki terhelést az olvasó számára a fiúban lejátszódó folyamatok jelentik. Látni, hogyan próbálkozik megfelelni a környezetének, hogyan próbál önmaga jelleme ellen cselekedni, hogy méltó legyen édesapja nevéhez… a szívem sajdult bele. A beszélő cím fokozatosan elevenedik meg. Elsőnek alig észrevehető a változás. Apróságok csupán, legtöbb jelentőséggel sem bír, majd egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy minden más lett, visszafordíthatatlannak tűnik. Felnézünk a lapokról, s érezzük, hogy már késő. S mégis, egy kósza, piszkos kis reményfolt még táncol a lelkünkben, mely reménykedik abban, hogy másként fog alakulni a történet.

Az Eltörölt fiú nem a nagy fordulatokról szól. Erőteljes jelenetek jellemzik, ám nem a meglepetés erejét használja, hanem az érzékekre hat. Sokkal inkább lélektani regény, mint szórakoztató irodalom. Egyáltalán nem a könnyen emészthető és hamar felejthető olvasmányok közé tartozik. Magam is több, mint egy hétig érlelgettem, mire a végére jutottam. Rengeteg gondolatot ébresztett bennem, melyek akár vitatémaként is megállnák a helyüket.

A szerző érzékletesen, de sohasem erőteljesen vagy éppen agresszívan fejezi ki magát. Ez a memoár a szelídségre és az önmegvalósításra épül. Láthatjuk, ahogy egy kisfiúból férfi válik, miközben nem marad rejtve előttünk a benne tomboló hurrikán mindent elsöprő forgataga sem. Garrard története megtanít arra, hogy minden helyzetben mérlegelnünk kell. Meg kell találnunk a belső összhangunkat és a saját hangunkat is hallva meghallgatni mások tanácsait. Tömör, mérhetetlenül nagy gondolatfelhő jelenik meg a lapokon. Ott áll előttünk egy fiú, egyhelyben, szinte mozdulatlanul, épp csak az ujjai remegnek meg néha. A külvilág számára nincs benne semmi különös, szinte unalmasnak mondható. De ha belenézünk a szemébe, akkor úgy érezzük, mintha kihúznák a talpunk alól a földet.

Garrard Conley memoárja erőteljes, mély érzéseket megjelenítő olvasmány. Egy teljesen újfajta nézőpontból mutatja be a homoszexualitást. Egyszerre tanít, elrettent, felemel és földhöz vág. Megrázó. Gondolat ébresztő. Felejthetetlen élmény. Ennek ellenére csak és kizárólag azoknak ajánlanám, akik kellőképp érettek már egy olyan fiú történetéhez, akit megpróbáltak eltörölni.

"Megvan annak is a szépsége, hogy az ember tudja: a vég bármikor, figyelmeztetés nélkül eljöhet. Csak éli a kis mindennapi életét, azt hiszi, minden rendben, amikor hirtelen bumm!"

"Ha valamire azt mondjuk, hogy szép, attól szép is lesz."

"Mostanra megtanultam, hogy a szépség halmozódik. Ha az emberek eleve szépnek látnak valamit, ez a tárgy mindig kap elegendő dicséretet, figyelmet."

"A szívem az nem valami olyan, ami külön van a többi részemtől – szívott bele újra a pipába. – Ez mind én vagyok. Látod? (…) Minek adna nekem Isten ennyi érzést, ha nem akarja, hogy érezzem őket? Miért lenne ilyen szemét Isten?"

"Ha az ember egy titkot őrizget, hazudik azzal, hogy nem mond el valamit, máris jóval könnyebben meglátja maga körül a többi sok-sok hazugságot. A profi hazudozó nemcsak a saját hazugságait ismeri profi szinten, hanem a másokét is."

"De talán ez a belépődíj a Mennyei Királyságba: vess ki magadból minden fura sajátosságot, karakteres véleményt, meggyőződést (ne imádj Őhelyette hamis isteneket), légy könnyen alakítható anyag, edény Isten lelkének."