Fülszöveg:
Négy év telt el azóta, hogy a Nall-gépezet visszaverte a Mély Királyait a Kárhozatba, de a szörnyek így is tüzes esőt ontanak az égből, és más sötét erők is szervezkednek a köztársaság ellen. Új hatalom van születőben: a Fénylányként ismert, ragyogásba burkolózó szellem látomásokként jelenik meg városszerte, az őt istenítő szekta pedig egyre nagyobb erő és befolyás birtokába jut. Az eluralkodó káosz megállíthatatlan.
Galharrow és az Éjszárnyak vajmi keveset tehetnek a szekta – vagy a Névtelenek különös parancsai – ügyében, de mikor ismeretlen tettesek feltörik Szarkaláb széfjét, és nyoma vész egy rettentő hatalmú tárgynak, akkor mindent meg kell tenniük, hogy visszaszerezzék. Csakhogy ehhez válaszokra lesz szükségük, márpedig ezekért kénytelenek fejest ugrani a lidércnyomásba: a Kárhozat kellős közepébe.
Ed McDonald lehengerlő stílusban, váratlan húzásokkal bővíti ki és mélyíti el az Éjszárny veszélyekkel és pusztulással teli világát. A Hollóvér méltó folytatása 2017 egyik legjobb grimdark fantasyjének.
Ed McDonald tavaly kiadott Éjszárny című műve sokakat mélyen megragadott. Újdonságként bukkant fel a magyar könyvpiacon. Különlegességét már a borító is hirdeti: a szép grafikai kialakítás mellett észrevehetjük, hogy különleges, matt papírból lett elkészítve, mely szintén emeli a nívóját. Már képről is nagyon megnyerő, ám amikor az olvasó először veszi kézbe, nagyot dobban a szíve. A szép külcsín alatt pedig egy izgalmas, sötét, akciókkal teli utazás rejlik. Úgymondva kívül-belül tökéletes.
Ezek után nem csoda, hogy epekedve vágyakoztam a folytatásért. Ritkán van, hogy egy sorozat ilyen mértékben megragadja a fantáziámat, az esetek nagy többségében nincs meg bennem a feszült várakozás a következő rész irányába. De ez… megtestesített mindent, amit egy vérbeli, dark fantasytól elvárnék.
A kiadó a sorozatok szempontjából sokkal kedvezőbb képet fest, mint a további forgalmazók. Mindössze félévet kellett csak várnunk, hogy a kezünkbe foghassuk a második részt. Ha hozzátesszük még azt is, hogy a fordító is remek munkát végzett, még kiemelkedőbbnek minősíthető a teljesítményük. Páran igazán tanulhatnának tőlük!
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem az Agave kiadónak a recenziós példányt, mellyel a születésnapomon leptek meg. Köszönöm a rózsaszín köszöntést is! Feldobta a napom teljesen!
Noha nagyon megszerettem az Éjszárnyt, és csak fél év telt el az olvasása óta, mégis azt kell, hogy mondjam, féltem tőle, hogy nem fogom tudni felvenni azonnal a fonalat. Újraolvasásra viszont nem volt időm – bármennyire is szerettem volna – így csak abban reménykedhettem, hogy minden apró, lényeges összefüggést fel tudok majd idézni, s ezáltal maximálisan ki tudom élvezni a történetet. Hamar kiderült, hogy félelmem alaptalan, mivel a szerző tisztában van vele, mennyire szövevényes az általa felépített világ, ezért a könyv elejét megtoldotta egy rövid összefoglaló bejegyzéssel, amelyben tömören, tényszerűen leírta azon részleteket, amikre feltétlen szükséges emlékezni ahhoz, hogy a Hollóvér maximálisan élvezhető legyen.
Négy év telt el az első kaland óta. Négy év Ezabeth nélkül. Négy éve bukkan fel városszerte egy-egy pillanatra a Fénylány is. És négy év, mióta Rhyhalt életében is változás állt be. Továbbra is az Éjszárny vezére, ám rengeteg minden más lett, kezdve azzal, hogy lett egy központi helyük, úgy mondva egy iroda, ahol összeülhetnek kisebb-nagyobb eligazítások erejéig. A beosztottjai, vagyis a Csókák mind különleges emberek, akiknek egy részét már ismerhetjük az előző részből, de tűnnek fel új szereplők is, például az árva kis Amaira, aki rögvest a szívemhez is nőtt. Kellett ebbe a regénybe egy gyerek is, hogy láthassuk, milyen körülmények között kell felnőniük, illetve ez milyen kihatással van a személyiségük fejlődésére. Ezáltal lehetséges, hogy jobban megérthetjük a felnőttek szívósságát, gondolkodásmódját is.
De visszatérve a regény hőséhez: Rhyhalt visszatért és nem hazudtolja meg önmagát. Ugyanaz a mocskos szájú behemót, akit az előző részben megismertünk. Az első találkozásunk vele máris jellemzi az egész író stílust és a kiépített világot, hiszen egy teljesen rá jellemző kalandba keveredik, ami majdnem hogy az életébe is kerül. Már itt, pár oldal után is derülhet az olvasó egy keveset, ha értékeli a humor több, különböző mélységét is. Bevallom, én kifejezetten jól szórakoztam ezen a sokszor már feketébe hajló megközelítésen, ami a regényt jellemzi. Egy csöppnyi vicc képes feldobni az egész történetet és folytonosan ösztönöz az előrehaladásban. No, nem mintha erre külön szükség volna, hisz a regény rettentően olvastatja magát. Az események nehezen kiszámíthatóak, mégis tökéletesen következnek egymásból. Nem mondanám lassú folyásúnak, sokkal inkább jól megalapozott tényekkel dolgozik a szerző, ami miatt néha úgy tűnhet, visszább vettünk a feszes tempóból - pedig szó sincs erről. Sokszor kaptam azon magam, hogy annyira belemerültem a történetbe, hogy képtelenség lett volna kizökkenteni. Elvesztem térben és időben egyaránt és hopsz, máris elszaladt legalább száz oldal.
A Hollóvér egyáltalán nem szenved középső könyv szindrómában. Az első rész tökéletes alapnak bizonyult, amelyre a szerző nagy tehetséggel építkezve alkotta meg az újabb kalandot. A két regény között négy év telt el, melyre igencsak szükség volt. Nem folytathatta onnan a történetet, ahol elejtette előzőleg, mivel ekkor épp egy újjáépülés volt készülőben: a nagy támadás után újra fel kellett építeni a várost – és bizony a társadalmat is. Négy év pontosan elég volt arra, hogy felálljon az új rendszer, amely csak finoman tér el az előzőtől, ezáltal jöhet egy újabb kaland – vagy épp katasztrófa – amit hőseinknek fel kell dolgozniuk. Az előző kötet végén maradtak nyitott kérdések, ilyen például a Fénylány személye is. Vajon tényleg Ezabeth emléke az vagy csak egy kósza, megmaradt energiaszelet, amely a hálózatban bolyong? Számomra ez volt a legérdekesebb kérdések egyike. Úgy néz ki, a szerzőnek is hasonló véleménye volt ezzel kapcsolatban, mivel a Hollóvér alapjaként a Fénylány és a köré szőtt világ szolgál. Az egész bonyodalomnak ez az alapja, s az utolsó oldalig fontos marad. Ed McDonald ezáltal volt képes a történetét egy újabb szintre emelni. Már nem csupán egy grimdark fantasyról beszélhetünk. A vallás megjelenésével már sokkal többről van itt szó: a regény foglalkozik a hitbuzgóság, a lelki erő és a szekta erejének kérdéskörével is, kezdve az egyszerű reménytől, a nagy tévképzeten és hazugságok hálóján át a végső megvilágosodásig. Egy újabb példát hoz arra, hogy a hit milyen erőket képes megmozgatni, s miként lehet jó és rossz célra egyaránt felhasználni.
Ez a regény több holmi egyszerű kitalációnál. Mint már említettem, a szerző nagy gondot fektetett a történet alapjába. Az Éjszárnyban bemutatta a helyszínt, a főbb karaktereket és a jelenlegi tényállást, ezáltal teljes, kerek egész képet adva mindenről, így az olvasó gond nélkül elképzelheti a saját fantáziája alkotta Kárhozatot vagy épp sötét hősét. Ám a teljességhez szükség volt egyfajta csömörségre is: néha úgy éreztem, nem tudom, hányadán állok a történettel, s noha az utolsó sorig élveztem, voltak pillanatok, mikor meg kellett állnom gondolkodni, éppen ki is az, aki most a színre lépett, vagy miként is valósulhat meg a szerző által leírt szituáció. Ezek az alkalmak mindössze az olvasási folyamatot lassították le, az élményből nem vettek el. Szerencsére a Hollóvér esetében már erről sem beszélhetünk. Mindenki tökéletesen a helyén van egy általunk már jól ismert valószerűtlen valóságban. Látjuk a kosz és a bűzös kipárolgások minden egyes szintjét, így seperc alatt fejest ugorhatunk a világba minden gond nélkül.
Ed McDonald nem kíméli a szereplőit. Sokszor állítja őket emberpróbáló feladatok elé. A végére már nem is számoltam, hányszor múlt mindössze egy hajszálon bizonyos szereplők sorsa. Noha alapvetően szívén viseli minden karakterét - bepillantást nyerhetünk a múltjukba vagy épp a jövőjükbe - mégsem ragaszkodik túlzott módon hozzájuk. Bizony, ahogy egy igazi, vérbeli, dark fantasy-nál illik: alkalomadtán hullanak is a szereplők. Vannak, amelyek nem hatják meg az olvasót, egy vállrándítással elintézi. Akadnak olyanok, akiknek halála szinte örömet okoz. S természetesen a jók közül is elhaláloznak páran, amik elszomorítják a könyv fölött gubbasztó molyt. Mégis, így teljes az egész. Mert a veszteség is hozzátesz ahhoz, hogy átérezzük az elért eredmények teljes valóját.
Ed McDonald egy zseni. Ezt nem tudom elégszer elismételni. Egy író-zseni és kész. Nem fogadok el más véleményt. Piszok nagy tehetség kell ahhoz, hogy egy ilyen történetet valaki lapra vigyen, és a Kárhozat összes rémére mondom, benne megvan ez a különleges erő.
Mocsok, izzadság, vér és fekete humor csöpög a könyv lapjairól. No meg akció. Rengeteg kaland és érzések egész kompániája. A legjobb folytatás, amit valaha olvastam! Tökéletesen épít az első részre, s azon túllépve képes új dolgokat mutatni. Meglepő fordulatokkal áll elő, amelyre az olvasó sosem gondolna. Kiszámíthatatlan.
S nem csak a férfi olvasónak kedvez. A szerző kellő hangsúlyt - de egy szóval se többet - fektetett a sötétséget ellensúlyozó gyengédebb érzelmekre is. Rhyhalt minden kétséget kizárólag egy olyan férfi, akinek nem csak izmai és piszok nagy szerencséje van, hanem szíve is. Igen, megviseli Ezabeth elvesztése. Próbálja titkolni, kisebb-nagyobb sikerrel, de egy idő után maga előtt sem tagadhatja érzéseit. Talán nem mindig kezeli a helyén a dolgokat, de pont ettől válik megfoghatóbbá.
Hullámvasút a javából. Végigjárjuk a pokol kénköves bugyrait, miközben hol derülünk, hol vidulunk, máskor pedig letörünk, mint a bili füle. A végén pedig olyan sziporkázó tűzijáték várja az olvasót, ami minden pénzt megér. Mindeközben pedig élvezhetjük a nyelvünk különlegességét, ugyanis a fordítás is hihetetlenül igényes.
Ed McDonald már az első könyvével bevéste a nevét a kedvenceim közé. A folytatással csak még inkább megerősítette, hogy bizony, ott a helye.
"Furcsa, mi mindenre képes az ember még akkor is, ha összeomlik körülötte a világ."
"Gyereknek komoly tévedés ígéretet tenni. A felnőttek, akik tucatnyi megszegését átélték már, felfogják, hogy változnak a körülmények, és egy ígéret a legjobb esetben is csupán a pillanatnyi szándék megerősítése. Egy gyerek vistont a pokol hét bugyrán át is emlékszik az adott szóra, és vaslánccal ragaszkodik hozzá."
"Bármilyen fájdalmat elvisel az ember, ha a szeretteiről van szó."
"Remény. Feltámadt. Felbömbölt."
"Az ember szüntelenül keresi a múltjába vezető szálakat, és úgy követi őket, mintha a labirintusból kivezető út titka az emlékeiben gyökerezne. A már megélt események talán egyszerűbbnek, ennélfogva megbecsülendőnek látszanak, mert az eltelt idővel kimosódott belőlük az élet minden zűrzavara."
"– Háborog a tömeg – közölte Tnota. – Kék kód.
– Te vagy az egyetlen, aki efféle osztályozást használ – jegyeztem meg. – Fogalmam sincs, mit jelenthet a „kék kód”.
– Azt, hogy háborog a tömeg – felelte Tnota. Felvillantotta a legidegesítőbb mosolyát."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése