Katherine Shaw egész életét a balettnek szentelte. Mindig is arról álmodott, hogy hivatásos balerina lesz, ám tizenkilenc évesen úgy dönt, hogy még szüksége van pár évre, mielőtt meg tudna birkózni egy társulattal. Így legjobb barátjával, Alexanderrel együtt egyetemre megy. Persze az új élet, távol a szülőktől nem könnyű. Kat kétségbeesetten vágyik arra, hogy végre lány barátja is legyen. Belinda, a szobatársnője ezt kihasználva, először a legjobb barátnője, majd a legnagyobb riválisa lesz. Katherine-nek azonban nemcsak Belindával kell megküzdenie, hanem arról is döntenie kell, hogy végre megvalósítja nagy álmát, és a Királyi Balettben táncol, vagy átadja magát a szerelemnek.
A zsenge magyar íróknak igencsak nehéz dolguk van. Nem elég papírra vetniük a fejükből kipattanó ötleteket, de ahhoz találni kell egy, a kézirat számára is megfelelő kiadót, amelynek az beleillik a stílusába. Mivel a forgalmazók között többen is vannak, akik csak megadott feltételek mellett, adott időpontban fogadnak be írásokat, így még inkább nehezített pályán kell járniuk-kelniük. S miután megtalálták a véleményük szerint megfelelő kiadót, akkor is még meg kell győzniük arról őket, hogy megéri pénzt és energiát fektetniük a kéziratba. Ez egy nagyon nehéz folyamat, mind a két fél részéről.
Az Ad Librum kiadó a tavalyi év folyamán kiadott egy pályázatot, hogy esélyt adjanak a fiatal íróknak. Kéziratok hada érkezett meg a meghirdetett időintervallumba, s ezek közül párba magam is nyerhettem egy röpke betekintést, majd véleményemmel segítséget nyújthattam a forgalmazó részére, melyek azok, amikre érdemesebb lenne nagyobb figyelmet szentelni.
Volt egy, ami kiemelkedett a többi közül. Kun Mia műve személyes kedvencemmé nőtte ki magát és örömtáncot jártam, mikor megtudtam, hogy a kiadó is hasonlóan nagy kincset lát benne, mint én. Ezek után nem is volt kérdéses, hogy el fogom olvasni. Kicsit több időnek kellett ehhez eltelnie, mint ahogy azt először gondoltam, ám végül, egy szép tavaszi délután sikerült időt szakítanom rá.
Nagy reményekkel kezdtem bele. Az általam látott részlet igencsak kecsegtető volt. A szerző igényes fogalmazása egy szempillantás alatt meggyőzött, illetve a téma sem hagyott hidegen. Nagy hiány van a tánccal foglalkozó könyvekből, különösen, ha balettről van szó. Nagyon minimális a boltok polcán fellelhető irodalom mennyisége, pedig igencsak lenne rá igény – nem csak a legkisebbek korosztályában. Kun Mia regénye megtestesíteni látszott mindazt, ami egy sportos ifjúsági regényhez kell: egy elhivatott főszereplő, aki folytonos fejlődésen megy keresztül, miközben megtalálja azt, amit valószínűleg nem is tudott, hogy keresett volna, s közben kiteljesedik a benne lakozó kreativitás, amely a zenével összeforrva megmutatja, ki is ő valójában.
Talán az idő múlásával egyre jobban nőttek az irányába az elvárásaim. Megeshet, hogy alapvetően téves elképzeléseim voltak róla a szinopszis és a rövid részlet után. De bármi is legyen a háttérben, be kell vallanom, hogy nem éppen erre számítottam.
Az először csodásnak vélt gondolatokról kiderültek, hogy ritkábban fordulnak elő, mint, ahogy sejtettem, s a köztes szövegezés pedig sok olyan dolgot magába foglal, ami egy könyv lapján nem állja meg a helyét. Kezdjük ott, hogy a regényben az egyik legfontosabb a biztos logikai jelenlét, melynek nem csak a fő cselekményszálban kell megjelennie, hanem a minden egyes szóban, hiszen ez adja a hitelesség alapját. Mondok is példát rá, mire gondolok:
„Elégedett vigyorral fésülte át egyszer, majd kétszer az egész haját, majd felállva a hajgöndörítő vas után nyúlt. Bedugta az áramba, és közben nevetve nézte a fiú mérges fejekből álló válaszát.”
Az áramba nem dugunk be semmit. Tárgyat lehetséges áram alá helyezni, vagy elektromos készülék csatlakozóját a konnektorba dugni. Apróság, ami fölött még sok tekintet átsuhanhat.
„– Miért is iszunk kólát? – fordult Alex felé kíváncsian a lány, amikor már hosszú farmerban, tornacipőben és az egyetem nevével ellátott pulcsiban ült a lelátón. A kólát is meg a fölsőjét is a fiú szerezte be.(…)
– Halkabban! – pisszegte le idegesen a fiút, és beleivott az ízesített sörébe.”
Ez már egy kicsit erősebb példa. Itt már van egy nagyobb botlás, hiszen a lány kezében a kóla egyszer csak sörré változott. Ha nem ő a modern Jézus, akkor ezt nem tudom, hogyan lehetséges kivitelezni, de biztos vagyok benne, hogy egyetemisták milliói fizetnének, hogy ők is elsajátítsák ezt a tudást.
S végül még egy, utolsó példa:
„Szerencsére a ruha fölső része ujjatlan volt, mély kivágással, ami rálátást engedett hosszú nyakára.”
Na, ez már viszont tipikusan olyan, ami fölött képtelenség átsuhanni. A mély ruhakivágás a dekoltázs kiemelését szolgálja, nem a nyakét. Illetve sosem hallottam még olyan férfiról, aki a másik nem egy egyedére azért figyelt volna fel, mert abban a ruhában jól állt a nyaka.
Ezek csak a könyvben fellelhető legerősebb példák, amelyek igaz, hogy minősítik, de nem ez alapján fogjuk eldönteni, hogy élveztük-e a történetet vagy sem. Kun Miának rengeteg szép gondolata van, amit szépen, a lapokra illesztve osztott meg velünk. A címmel tökéletes játékot folytatott, csodásan szőtte bele a cselekménybe a jelentését. Tehát a fogalmazás az erőssége, csak a logikai kapcsolatok nincsenek még teljesen a helyén. Remélem, a következő regényében erre már több figyelmet fog fordítani.
Akkor ott van a regény főszereplője is, Kat. Egy igazi csodagyerek, aki előbb tanult meg táncolni és csak aztán járni. A szülei szinte teljesíthetetlen követelményekkel állították szembe, így a saját közösségében mindig is a legjobb volt. Ehhez teljes mértékben hozzászokott, sőt egyértelműnek tekinti, hogy csak ő lehet az, aki beragyogja a színpadot. Noha az egyik legnagyobb társulat is felfigyelt rá, ő inkább a figyelmét az oktatási rendszer felé fordítja. Tévedés ne essék, nem azért, mert túlteng benne a tudásszomj, szimplán csak tudja, hogy mindenféle erőbefektetés nélkül, ott továbbra is sziporkázhat, míg a társulatban bizonyítania kellene. Így hát a könnyebb utat választva egyetemre megy, ahogy különböző kalandokba keveredik.
Kat egy rettentően idegesítő lány. Ha megengedném magamnak a blogon való káromkodást, akkor képes lennék találó szavakkal illetni, ám ennek hiányában nincs olyan jelző a szótáramban, ami kellőképp kifejezné a személyiségét. Roppant ellenszenves és beképzelt már az első perctől kezdve. Ritkán szurkolok azért, hogy a főhős elbukjon, és sárba tiporják, de jelen esetben én Belinának, a szobatársának tettem össze az ujjaimat. Kat túlságosan tökéletesként gondolt magára. Ezzel nem lett volna alapvetően bajom, hiszen vannak ilyen emberek, akik mindenki fölött állóként látják magukat. De ez a személyiség nem jön össze azzal a mimózalelkű, naiv, buta teremtéssel, akit mindenki, aki ismer csupa kedvességgel jellemez. Kat bunkó és le kell törni a szarvát, hogy lássa, nem mindig úgy van, ahogy ő azt szeretné. Hogy más is létezik rajta kívül. Lehet, hogy vannak jó megmozdulásai, de ettől még nem lesz egy földre szállt angyal, mint amit próbál a többi szereplő elhitetni az olvasóval. Ez az ellentét pedig sokáig frusztrált. Ugyanakkor a történet végén úgy tettem le a könyvet, hogy Katnek pontosan ilyennek kellett lennie ahhoz, hogy a szerző rajta keresztül egy nagy leckét taníthasson meg az olvasó számára. A főszereplő nagy jellemfejlődésen megy keresztül úgy, hogy közben nem hazudtolja meg önmagát. Egyszerre gyáva és bátor. A végső döntését egyszerre helyeslem és elutasítom. Nem érzem úgy, hogy ez lett volna a helyes lépés, hiszen így újfent csak sodródik az árral, mégis legalább végre mert egyet előre lépni, nem várta, hogy más megoldja a problémáit.
A regény fő témája mellett a barátság is nagy hangsúlyt kap. Mindig fontosnak tartottam megmutatni, hogy az emberek egymáshoz fűződő érzelmei mennyire sokszínűek lehetnek - jó és rossz értelemben egyaránt. A pillangó útjában a féltékenységre épített, hamis, bántó kép mutatkozik meg. Akármennyire is megvetjük ezt a típust, még leírva is, akkor is beszélni kell róla, hiszen mindenkit vesznek körül hazug emberek, akik nem annak örülnek, ha a másik fél boldog, hanem sokkal inkább annak, ha elbukik. Sőt, sokszor ő maguk azok, akik a másikat elgáncsolják. A gyermeki lélek pedig, míg levetkőzi naivitását, sok tekintetben sérülhet. Kat és Belina barátsága nem a legtökéletesebben lett megalkotva. Olyan ellentmondásokra épül, ami a való életben egyáltalán nem működhetne, ezáltal hiteltelennek hat a történet alapja. Kat nem bízik meg a szobatársában, sokszor megveti, lenézi, többször is kimondja, hogy ő maga mennyivel jobb nála, de mellette meg úgy gondol rá, hogy ő a legjobb barátnője - ezzel is fogadta rögvest, köszönés helyett, az első találkozáskor. Érzem, mit szeretett volna papírra vinni ezzel az író, ám a megvalósítás véleményem szerint sikertelen lett. Annyira gyorsan váltakoznak az érzelmek, mintha Kat két személyből állna: az egyik szereti Belinát, a másik pedig tudja, hogy az ősellensége rejlik benne.
Ha félretesszük a fentebb felsorolt dolgokat és ráfókuszálunk a történetre, akkor egy igazi kamaszregényt kapunk - az összes, egyetemen felmerülhető problémával a középpontban. Szó esik az egyetem sajátos rendszeréről, a követelmények meglepő mennyiségéről, a tanulással töltött órák nehézségéről - s természetesen a kiélési korszak is kezdetét veszi, tehát megjelenik a könyv lapjain az alkohol és a különböző házi bulik. Végül pedig a társadalmi szokások is előtérbe kerülnek, barátságok köttetnek, szerelmek születnek, melyek sokszor több kárt okoznak, mint szép emléket. Ezek a jelenetek - noha a „vadabb” részét jómagam nem éltem át - ismerősen csengtek és nosztalgikust élményt keltettek bennem. Olyan érzés volt, mintha magam is visszatértem volna az egyetemre.
Kemény küzdelmet vívtam, melyből végül győztesen kerültem ki. Az előzetes ismereteim alapján biztos voltam benne, hogy én ezt a regényt imádni fogom, így direkt olyan időszakra tartogattam, amikor nagy szükségem van arra, hogy az aktuális könyvem kikapcsoljon, szórakoztasson és energiát adjon át. Nem mondanám, hogy végig szenvedtem a történeten - főleg azért sem, mert a végére igencsak megkedveltem a mondanivalója miatt - de be kell vallanom: nem volt életem olvasmánya.
A pillangó útján nagyon érződik, hogy kezdő szerzővel van dolgunk, akinek annyi tapasztalata van írás terén, mint amennyi tudás szorult belém a siklóernyőzésről. Sokat kellett volna még ezt a kéziratot csiszolgatni, mind nyelvtani, logikai összefüggés és történetvezetés terén. Sokszor kapkodó, szélvihar módjára változnak a szereplők dolgokhoz való hozzáállása, amely nem kedvez a lényeg átadásának. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy egy könyvben sem találkoztam még ekkora jellemfejlődéssel, ami Kat esetében történt, főleg nem úgy, hogy mellette teljesen hű marad önmagához. Lehet, hogy nem a legjobb úton jár, sokszor megbotlik, sőt, túlságosan fél ahhoz, hogy egyedül haladjon előre, de mégis, még ha csak a sors kegyetlen játéka lökdösi, akkor sem adja fel és próbál a célra fókuszálni. Emellett a történetben található szerelmi szál is újfajta élménnyel gazdagított: nem a szokványos, rózsaszín csoda, mint ami szokott lenni a legtöbb esetben. Igaz, hogy a végén egyáltalán nem erre számítottam, de mégis azt kell, hogy mondjam, jól alakította a szerző az ehhez kapcsolódó események sorozatát, mivel ez a koncepció sokkal életszerűbbnek hat, mintha a jól bevált sémát követte volna.
A pillangó útja vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Nem lettünk olyan jó barátok, mint ahogy azt gondoltam. Kun Miának még sok tapasztalatot kell szereznie az írás terén ahhoz, hogy igazán maradandót alkosson, de legalább jó úton jár. Még akkor is, ha jelenleg még sokat csetlik-botlik. De ezzel jár a fejlődés. Ez elkerülhetetlen. Szívből remélem, hogy a későbbiekben fog még megjelenni könyve, amelyben már jobban oda fog figyelni a kisebb-nagyobb hibákra egyaránt.
"– Talán itt az idő, hogy kilépj a komfortzónádból, és mutass egy kis szenvedélyt."
"– A mai világban, ahol mindenki egyforma, te más vagy, és nagy bátorság kell ahhoz, hogy kitűnj a többiek közül. Pont ez tesz téged vonzóvá. A többi lány ezt nem érti meg, és el akarják érni, hogy ne legyél ennyire különleges és más, de legfőképpen ne legyél vonzó mások szemében. Mindaddig, míg nem jössz rá, mennyit is érsz igazából, ők sikerrel fognak járni. Az emberek gonoszak, Kat. Néha csak azért bántanak, hogy nekik jobb legyen. Nem kell nekik semmilyen ok vagy kifogás, egyszerűen csak azért teszik, hogy jobbnak érezzék magukat nálad, és belül jobb legyen nekik."
"– Néha ahhoz, hogy előrébb tudj lépni, először pár lépést vissza kell lépned."
"Az embereket nem tudod megvédeni a saját hibáiktól, sem a saját döntéseiktől. Egyszerűen csak hagynod kell, hogy megtegyék, hogy összetörjenek, és rájöjjenek, mit műveltek. Mert ameddig ők nem értik meg, hol hibáztak, újra és újra el fogják követni ugyanazokat a hibákat, míg végül egy életre megjegyzik a leckét."
"Hogyan lennél képes bármit is megtalálni, főleg önmagadat, ha az élet egyszerű? A nehéz idők formálnak minket."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése