Niitaabell Világa: Laurelin Paige: Első érintés (First and Last 1.)

Emily Wayborn csinos és sikeres szinkronszínész, aki kicsapongó múltját maga mögött hagyva kezd új életet. Vége azoknak az éveknek, amikor luxus eszkortlányként gazdag és perverz férfiak kívánságát leste. Ám amikor kétségbeesett üzenetet kap egykori barátnőjétől, egyre mélyebbre hatol a sötétségbe, amelyből egyszer már kiszabadult

Lenyűgözött, elbűvölt, bárhová követtem volna, de Amber bajba került, és szüksége volt a segítségemre.

Emily elhatározza, hogy felkutatja eltűnt barátnőjét, a nyomok pedig Reeve Sallishez, a jóképű, ám veszedelmes szállodatulajdonoshoz vezetik, aki nőfaló, perverz, és alvilági módszereiről híres.

Lassan, apránként, kétség sem férhet hozzá, hogy Reeve lesz a végzetem.

Hogy megtalálja Ambert, Emily kénytelen felkínálni a testét, így próbálja kifürkészni a férfi titkait és a barátnője nyomára lelni. Ám ahogy egyre jobban belebonyolódik a viszonyba, ellenállhatatlan vonzalmat érez Reeve perverziói iránt, miközben sejti, hogy a vesztébe rohan

Laurelin Paige új sorozata még forróbb, érzékibb és veszedelmesebb, mint a világszerte sikerlistás Fixed- regények.

Lassan két éve, hogy fél országot átszelő költözést hajtottunk végre. A berendezkedés időpontja pont egybeesett azzal a dátummal, mikor a Libri kártyán fellelhető pontok elévülnek, ezért úgy döntöttem, meglátogatom azt a helyet, amely egy héten belül a munkahelyemmé is fog válni és meglepem magamat egy új, lakásavató ajándékkal, így mindent sikerül egy út alatt elintézni. A döntésem a Laurelin Paige Első érintés című könyvére esett. Valahogy a borító megragadta a fantáziámat, s így hirtelen felindulásból ezt vettem le a polcról. Nos, azóta is szépen várt a sorára, ugyanis onnantól kezdve, hogy felraktam a helyére, már nem is volt kedvem hozzá. Gondolkodtam azon is, hogy olvasás nélkül továbbadok rajta, ám egy kihívás közbe szólt: igen, ez még mindig az, amelyet a barátnőimmel együtt vállaltam, de szerencsére ez már az utolsó a listáról. Azért is hagytam a legvégére, hogy legalább egy közepes élménnyel tudjam zárni a maratont. Szerintetek sikerült?

Nagyon reménykedtem benne, hogy az Első érintés azon erotikus könyvek táborát fogja erősíteni, mely az én abszolút magasnak nem mondható, színvonali igényeimnek megfelel. Nem vártam sokat el tőle, csupán annyit kértem, hogy ne nélkülözzön mindenféle logikát. Csak egy kicsi, egy apró mag méretű hitelességet szerettem volna, semmi többet.

A történet nagyon zavarosan indul. Elsőként találkozunk Emilyvel, akinek, mint megtudjuk, volt régen egy Amber nevű barátnője. Az első jelenetek egyike, mikor épp egy medencében úszkálva mantrál magának: jobb, Amber, bal, Amber. Ennél a jelenetnél azt hittem elsőnek, hogy személyt is ugrottunk, mert barátság ide vagy oda, eszembe se jutna egy női névre ennyire ráfüggeni. Ám amikor a medencéből felpillantva egy férfi fogadja, elgondolkoztam, hogy talán megint én vagyok az, aki rossz nemi jelleggel ruházta fel bűnös életű karaktereit. Itt nem köptem ki a teámat, mint a November előtt elején, ám olyan köd volt az első jó pár oldalon a fejemben, hogy képtelenség lett volna átszelni. Nehezen raktam össze, ki, melyik oldalon áll, milyen indíttatásai vannak és milyen célokkal rendelkezik. Aztán lassan ez is megtörtént, de addigra már felvérteztem magam a szkepticizmussal.

Kezdjük Emilyvel. Az utolsó oldalig váltig állítottam, hogy skizofrén és Amber csupán egy másik oldala, kivetülése. Még akkor sem engedtem el ezt a gondolatot, amikor már voltak arra utaló jelek - képek, miegymások -, hogy a két személy nem lehet egy és ugyanaz. Emilyben Amber oly módon élt, mely a mentális egészségre nézve károsnak mondható. De komolyan. Egy gát volt a fejében, amire az Amber nevet írták rá festékszóróval. Ha gondolni akart valamire, érezni kezdett valamit, rögvest azzal jött, hogy ez a másik nőci a fontos, mindent csak érte tesz vagy éppen próbált az ő fejével gondolkodni, hogy az adott helyzetet emez miként kezelné. Ez pedig beteges. Főleg, hogyha azt nézzük, hogy már milyen régóta nem tartották a kapcsolatot. Mégis, azt kellett sok oldalon keresztül folyamatosan ismételve olvasnom, hogy vajon Amber az adott szituációban miként cselekedett volna és, hogy most Emilynek hasonlóvá kell hozzá válnia. Ez viszonylag nem volt számára kihívás, mivel sokáig azonos foglalkozást űztek, s az évek alatt elég sok mindent megtanultak egymástól. És természetesen emellett igencsak buta. Nagyon buta. Bődületesen buta.

Az első jelenetek egyikénél, a medencéből felpillantva máris szembesülünk a férfivel, aki körül az egész történet forog. Reeve sokaknak maga a megtestesült álom. Határozott jelleme, melyből csak úgy árad a dominancia és a nyers erő lehengerlően hat a környezetében lévőkre. Az pedig, hogy nem enged mindenkit magához, hanem előtte egy sor kihívás elé állítja az éppen aktuális felkapaszkodni kívánó nőt, igencsak dicséretes. Legalább nem adja könnyen magát, noha tisztában van vele, hogy bárhol bárkit bármikor megkaphatna. Meglepő módon, vele nem is voltak problémáim. Van egy stílusa, amit le kellett nyelni, ugyanakkor, mivel jól meg lett formázva, így nem éreztem erőltetnek a szerepét. Tetszett a határozottsága, hogy tudja, mit akar. Az pedig még inkább, hogy addig küzd érte, amíg meg is szerzi. Intelligens is mellette, s érzéki. S pontosan ezért nem értem, miért nem gondolt arra az író, hogy egy ilyen meghatározó karakter már az első momentumban lefülelné Ambert, s tisztában lenne a valódi indíttatásaival, mivel a nő nem volt éppen eszes a saját kis nyomozása kapcsán.

Kettejük kapcsolata igencsak érdekes. A dominancia nagy szerepet játszik, Reeve tudja mit akar és nem fogadja el a nemleges választ. Amber pedig, ha úgy nézzük, csak egy szimpla szolgáltató, aki a megfelelő juttatásért eljátssza a szerepét. Különleges igények jelennek meg a könyvben, mondhatni a lányt elsősorban használják és csak aztán értékelik. Olyan, mint egy használati tárgy, mégis mindenkinek megfelel ez a felállás, hiszen előre lefektették a szabályokat. A könyvben megjelenő szexuális jelenetek ehhez mérten alakulnak. Nem mondhatni, hogy hagyományos aktusokról beszélhetünk. Bőven túl van az alapvető határvonalakon, messze felrúgva az általános szabályokat. Nem mondanám, hogy magával ragadott a hangulat, ha úgy nézzük, fapofával olvastam végig ezeket a jeleneteket is, ám engem nem botránkoztatott oly módon meg. Elfogadtam, hogy valakinek erre van szüksége, a kín által lel gyönyörre. Ha megtalálja a megfelelő partnert hozzá, akkor legyenek boldogok.

Ha a könyv története eköré a téma köré épült volna, hogy Reeve és Amber milyen perverziókat részesít előnybe, akkor azt mondanám, hogy lett volna egy közepesen jó olvasmány a kezemben. A szerző fogalmazásmódja néhol erőteljesen lehúzta a színvonal amúgy sem magas hatásfokát, bár ez lehet, hogy a fordító hibája is, így emiatt még nem törnék pálcát a feje fölött.

De nem kaphatja meg ezt a minősítést a könyv, mivel az író megpróbált belevinni egy krimi szálat, melybe természetesen muszáj volt belekevernie a maffiát is. Hát mi mást. Erotika a maffia nélkül már nem is létezik. Ez csak számomra kiábrándító? Tény, hogy nem rajongok a drogokkal és egyéb dolgokkal üzletelő sötét emberek csoportjaiért, ám van olyan sztori, ahol ezt is lehet adni még nekem is. Az Első érintés nem tartozik ezek közé. A szerző megpróbálta ezen témára építeni az egész eltűnéses sztorit, ám nem tudta kellőképp összehangolni a háttéranyagot. Reeve kapcsolatai nem épültek ki teljesen, a soha fel nem bukkanó, csak folytonosan nyelven pödört nevek pedig semmit semmi olyat nem adtak hozzá a történethez, ami ténylegesen számítana is, azon kívül, hogy a szerző minden általa megmagyarázhatatlan dolgot rákent a maffiára. Mert így volt egyszerűbb.

Ismerem már a saját stílusomat, így az esetek túlnyomó többségében olyan könyveket választok magamnak, amik megfelelnek a minimális igényeimnek. Természetesen szoktam félrenyúlni, van, hogy egy szép borító vagy egy jól megírt fülszöveg félrevezet. Pontosan ezért nem értem, mi üthetett belém, mikor a csoportos kihívásra jelentkezve az Első érintéshez hasonló könyveket pakoltam fel a polcra. Azt pedig végképp nem tudom hova tenni, hogy az idiotizmusomat miként tudtam a barátnőimre is kiterjeszteni.

Hosszas, szenvedéssel teli utazás volt ez, mire végére értünk a listánknak. Egy dologra tökéletes volt: rájöttem, hogyha valamit el szeretnék olvasni, akkor azt vagy azonnal kell megtennem, vagy egy előre kijelölt időpontban. Ha halogatom, sokáig, több évig, akkor biztosan megvan annak a maga oka: az ép elmém ekképp próbál megkímélni attól, hogy leszakítsam az arcomat.

Az Első érintés nem tartozott a legrosszabb élményeim közé, bár csak éppen egy kicsivel volt a számomra minősíthetetlen szint fölött. Olvasás közben folyton azt kívántam, bárcsak megcsapkodhatnám Ambert, hátha akkor észhez térne. Ha pedig ez nem lenne a hatásos, akkor vinném egy, a számára megfelelő létesítménybe, ahol éjjel és nappal vigyáznának rá az ápolók, a megfelelő kezelésnek alávetve. Ennyire idegesítő főszereplővel ritkán találkozom. A butasága messzemenően irritált. Taszított. A nyomozása szánalmasnak mondható, az alakítása kritikán aluli. Nem is értem, hogy tudta magát fenntartani eddig egy ennyire életképtelen lány.

A történet sokkal inkább untatott, mint szórakoztatott. Nem találtam meg benne a kellő ok-okozati összefüggéseket és ezek hiánya folyamatosan idegesített. Ha valaki egy ilyen szexuális élményekkel tarkított könyvet szeretne létrehozni, akkor elvárható, hogy a háttéresemények is jól legyenek felépítve. Ambernek már az első napon egy fekete zsákba csomagolva kellett volna végeznie, de legalább megfenyegetetten a sarokba szűkölnie. Nyilvánosan, buta módon próbálta a titkos küldetését megvalósítani, mégsem tűnt fel senkinek. Egyszerűen nevetséges.

Az Első érintés számomra remélem, hogy egyenlő volt az utolsó csalódással. Csak reménykedni tudok, hogy a továbbiakban győz a józan ész és nem fogok ilyen olvasmányokat kézbe venni. Legalább addig, míg az elpusztított agysejtjeim újra felépülnek.