Fülszöveg:
Nahri sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. Ám mindenkinél jobban tudja, hogy amivel a kenyerét keresi – tenyérjóslás, zár-szertartások, gyógyítás –, az egytől egyig szemfényvesztés, bűvészmutatvány, tanulható képesség. Eszköz arra a csodás célra, hogy kizsebelhesse az oszmán nemeseket.
De amikor Nahri véletlenül megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. Mert Dára megoszt vele egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor szemkápráztató emberi világvárosok romjain és a hegyeken túl – ahol még az égben köröző ragadozó madarak sem azok, aminek látszanak – terül el Dévábád, a legendás bronzváros, melyhez Nahrit eltéphetetlen kötelék fűzi.
Dévábád bűbájokkal átitatott díszes bronzfalai és a hat dzsinntörzs kapui mögött régi ellentétek húzódnak. Amikor Nahri úgy dönt, hogy belép ebbe a világba, az érkezése egy évszázadok óta fortyogó háború kirobbanásával fenyeget. Nahri hamarosan kénytelen megtanulni, hogy az igazi hatalom kegyetlen és könyörtelen. Még a mágia sem védheti meg a nemesi intrikák veszélyes hálójától, és a legagyafúrtabb cselszövések is végzetes következményekkel járhatnak.
Nincs is jobb dolog, mint egy fárasztó, frusztrációval teli nap végén elveszni egy mágikus világban. Beugorhatunk Narniába, esetleg hippogriff háton lovagolva megtekinthetjük a magasból, hogy milyen az iskola, ahova járunk, vagy épp messzi-messzi földre utazhatunk el, ahol a mágia sötét, kegyetlen vagy éppenséggel mindennapos. Mindenkinek más nyugtatja meg borzongó idegeit. Engem a vérbeli fantasyk mozgatnak meg mindinkább az évek előrehaladtával. Egy kis ármány, intrika, ahol a szereplők nem csak elbájolják egymást, hanem kihasználják a bennük rejlő erőt maximálisan.
Ebből a típusból manapság egyre kevesebb akad, az úgynevezett „light” verzió sokkal inkább elterjedtebb lett. Pontosan ezért örültem meg, mikor megláttam, hogy az Agave kiadó az idei könyvfesztiválra egy igencsak figyelemreméltó kötetet hozott el a számunkra. S. A. Chakraborty, ki még bár kezdő íróként áll ki a nagyközönség elé, első történetének igencsak tekintélyes terjedelmet adott. A Bronzváros, mely egy sorozat első része, hamar megragadja az olvasó fantáziáját. A borítóterv meseszép, a kivitelezés príma. A kiadó már a külső formával is érzékelteti, hogy nem egy tömegkönyvről beszélünk; a Bronzváros különleges, éppen ezért keménytáblás, védőborítóval ellátott és bevarrt könyvjelzővel érhető el a magyar könyvpiacon. Mi ez, ha nem felhívás egy keringőre?
Az arab téma, noha sosem került igazán közel hozzám, mindig is nagyon érdekelt. Nagy lelkesedéssel fordulok a kultuszuk felé, minden apró morzsa érdekel, mely a hitrendszerükből, világképükből épül fel. A Keleti rész merőben másként gondolkodik, mint mi itt, Európa szívében. Szeretném egyszer magaménak tudni az ő látásmódjukat, ám be kell ismernem: rólam teljes mértékben süt, hova tartozom. Épp ezért babonáznak meg a messzi tájakon, forró sivatagok oázisában játszódó történetek. Ezek azok, amik még képesek valóban új élményt nyújtani a gyakorlott olvasónak, hiszen kimeríthetetlennek tűnik az arab világban rejtőző lehetőségek palettája. Ugyanakkor pont ez lehet a gyengepontja: egy új, ismeretlen vidéken nehéz hitelesen alkotni úgy, hogy a szakavatott ember is elismerje, de a még csak a műfajjal ismerkedő is kedvelje. Épp ezért vélem úgy, hogy a szerző nagy fába vágta a fejszéjét.
A történet legelején máris megismerkedünk Nahrival, aki Kairó utcáin ténferegve szerzi meg a mindennapi betevőre valót. Tisztességes munkája nincs, szélhámos módon jut vagyonához: embereket - főként gazdagokat csap be, kicsalva jó nagy összegeket tőlük. A legtöbben egyszerű tolvajnak minősítenék, ám a saját szemében már művészetnek számít az általa folytatott életvitel.
„– Megesik, hogy… másféle …munkákkal biztosítom a kenyérrevalót.
A dzsinn – nem, a dév, helyesbített magában – összehúzta a szemét.
– Vagyis amolyan tolvaj lennél?
– Ez egy felettébb szűk látókörű megfogalmazás. Jómagam úgy mondanám, hogy kényes feladatokkal foglalkozó vállalkozó.”
Első pillantásra Nahri igencsak egyszerű személynek bizonyul. Mint mindenki másnak, neki is megvannak az álmai, a nagyobb cél lebeg a szeme előtt és mindent megtesz, hogy megvalósítsa azokat. Ám hamar kiderül, hogy több rejtőzik benne, mint ahogy azt gondolhatnánk. Olyan képességek birtokában van, aminek mélységeit még önmaga sem ismeri. Nahri személyisége átlagosnak mondható. Az önmagát kereső lány szerepét alakítja, aki még nem találta meg a helyét a nagy világban, ezért sokszor gyötrik kétségek. Érdekesség, hogy a szerző úgy alkotta meg a történetét, hogy noha Nahri az epicentrum, mégis olyan, mintha a legtöbbször csak a függöny mögül kilesve követné az eseményeket. Egyszerre bizonyul fő -és mellékszereplőnek is. Az elején ezzel kapcsolatban nem tudtam, miként is érezzek, de egy idő után kifejezetten tetszett, hogy nem tetszeleg világmegváltó szerepben, hiszen ő másként fontos az események szemszögéből.
Nahri személye körül keringenek a további szereplők, ki szűkösebb, ki szélesebb spektrumban járva útját. Ali - a másik fél, akinek az oldaláról is megtapaszthatjuk az eseményeket - folytonos vándorlásban van, spirálisan halad. A szerző különleges személyiséggel ruházta fel. Az olvasónak olybá tűnhet, hogy egy visszafogott, tapasztalatlan fiú, ám a köznép tudatában sokkal inkább a forrófejű, kissé különc kardforgatóként van jelen. A belső indíttatásait, gondolatmódját ismerve nehezen tudtam elképzelni, hogy az őt körülvevő dévek hogyhogy nem olyannak látják, mint amilyen valójában. Nem éreztem úgy, hogy rászolgált a hírnevére. Aztán apró, megcsúszott lépések által a két különböző személyiség összeépült a fejemben is, így még inkább megérthettem a tettei mögött húzódó indokokat.
Nahri másik oldalán ott áll Dára, a dév harcos, Qui-Zi Mészárosa, aki több száz év tapasztalattal a háta mögött sem tudja elhagyni a régi eszmények rabigáját. Dára a történet szíve-lelke. Ő is a sem nem főszereplő, se nem mellékszereplő karakterek táborát erősíti. Kiemelkedő fontossággal bír, mégsem ő az egész történet mozgatórugója. Sokkal inkább a katalizátor szerepét tudhatja magáénak. Dára teljesen megelevenedik a lapokon: az olvasó átérzi a belőle áradó tűz erejét, s ha ezt figyelmével kellőképp táplálja, akkor igencsak gazdag, meleg élményben lehet része.
A Bronzvárosnak az egyiptomi térség ad otthont. Feltűnnek benne ismerősebben csengő helynevek, mint például Kairó, de a többség a szerző fantáziájában született meg. Mégis, azzal, hogy valós városokat, országokat is megjelenít a könyvben sokkal inkább növeli a képzeletre bízott rész hitelességét is, így a kettő nem válik el egymástól. A történet fő színtere Dévábád, mely a dévek és dzsinnek törzseinek ad otthont. A szerző a mondanivalója átadásához nem csak új, meglepő múlttal ruházta fel eme titokzatos lényeket, hanem egy újfajta megközelítéssel is szolgál: a tudatuk, a hova-tartozási érzésük szerint is felosztotta őket a nemzetiségi megkülönböztetés mellett. Első pillantásra zavarosnak tűnhet a dévek és dzsinnek közötti különbség, ám ahogy haladunk előre a történetben, egyre élesebben rajzolódik ki a határvonal. Az egymás iránt érzett negatív érzelmek táptalajként szolgál a folytonos belső forrongásnak. A gondolkodásmódjuk merőben eltér egymástól, mely érdekkülönbségekhez, konfliktusokhoz vezet. A szerző úgy alkotta meg a világát, hogy e két főcsoport nem minden aspektusra nézve különíthető el határozottan: noha a népcsoportokra jellemző egyfajta gondolkodásmód, mégis vannak minden társadalomnak olyan rétegei, akik pont az ellenkezőt vallják, mint ami rájuk lenne jellemző. Ez pedig eltitkolt csoportosulásokhoz, érdekes mentőakciókhoz, vallási és hovatartozási meghazudtoláshoz vezetnek. Így kialakulnak a belső viszályok, melyeknek köszönhetően az egész regényt politikai játszmák szövik be.
A könyv lapjain az intrika táplálójaként megjelenik a rasszizmus is. A fő problémakört a Safítok jelentik, akik az emberek és a dzsinnek népének kevert vérével rendelkező egyedek, így a törvény szerint nem ismertetnek el teljes értékű lényként. Nagyobb korlátozások vonatkoznak rájuk, mindennapjaik szerves része a negatív diszkrimináció. Az őket érő atrocitások miatt pedig újabb és újabb kitörési lehetőségeket keresnek, melyek sokszor fordulnak át véres küzdelembe, rajtaütésszerű csatákba.
A történetet a folyamatos belső csatározások, az egymásnak feszülő érdekellentétek viszik előre, miközben láthatjuk, miként próbál boldogulni egy fiatal lány a hirtelen jött felismeréssel: kik az ősei és mit hagytak neki örökül. Mindemellett mégis egy könnyed stílusban tálalt regényről beszélhetünk. A nyelvi jellegzetességek elfogadása után egy olyan történet elevenedik meg a szemünk előtt, amiből igencsak nehéz kiszakadni. A nehéz helyzeteket a szerző humorral vegyítve tálalja, így könnyen befogadhatja az olvasó.
Mivel egy arab egységen játszódó történetről beszélünk, így elkerülhetetlen, hogy sok olyan fogalomra építsen, ami az átlagos embernek ismeretlenül cseng. Ám csüggedésre nincs ok: a regény utolsó oldalain található egy jegyzék, melyben röviden össze vannak foglalva az adott idegen szavak. Bevallom, gyakorta lapoztam fel és nagy segítséget nyújtott a teljes élmény megéléséhez. De nem csak a nyelvezetben érződik a keleti benyomás. A történet karakterei mind ezen tájegységre jellemzőek. A szerző mélyen merített a kulturális hagyományokból, babonákból, szóbeszédekből és mítoszokból, sőt még az általános mesék világát is felhasználta. Mi sem jobb példa erre a repülő szőnyegnél.
Fejest ugrottam az egzotikumok világába. Mindent megkaptam, mi szem és szájnak ingere. Láttam, miben különbözik a dévek és dzsinnek gondolkodásmódja. Hallottam a safítok elégedetlenkedő morgását. Éreztem a sivatagi homokon táncoló forró napsugarak erejét. És találkoztam egy furcsa lánnyal, aki még nem tudja, hol van a helye, illetve egy rettegett harcossal, aki kicsit az én szívemet is elrabolta. Teljesen egyet értettem Nahrival, Dára csupán a kisugárzásával képes lenne porba dönteni egy várost. Mégsem tudok ellenállni a perzselő izzásának.
A Bronzváros nem a dark fantasyk táborát erősíti, sokkal inkább illeszkedik az epikus fantasy témakörben - ahogy azt Sabaa Tahir is megjegyezte. Kellemes regény, kalandos utazás, melyben nagy hangsúly van a szereplők gondolkodásmódján, reakcióin. Sokszor az események türelmesen, a háttérben zubogva várják a kitörési pontot, majd mikor elérkezik a megfelelő pillanat, hatalmas árként törnek ki, mindent maguk alá temetve. Noha sokszor könnyed a stílusa, a szerző nem engedi elfelejteni, hogy ez nem egy gyerekeknek szánt esti mese: ha kiereszti a karmait, véres nyomokat hagy maga után.
A gyönyörű borító egy élményekben gazdag történetet rejt. Bátran merem ajánlani, minden egzotikus fantasy rajongónak.
"Felettébb idegesítő, ha valaki keresztbe tesz egy gondosan kitervelt hadműveletnek."
"Hiszed vagy sem, de a dzsazírik vendégszeretetébe nem fér bele a látogatók ledöfése. Legalábbis a tisztességes bemutatkozás előtt semmiképp."
"Képzeld csak el, milyen hatással van az elmére három évezrednyi forrongó rosszindulat."
"A nagysághoz idő kell, Náhida bánu. A leghatalmasabbak is gyakorta apróságokból születnek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése