Gyerekcsíny

Ezt a novellát az "Állj meg egy novellára" pályázatra írtam. Furcsa volt, mert azon kívül, hogy maximum 4000 leütés lehet, semmi nem volt meghatározva. A 20 legjobbat buszmegállókba és egyéb központi csomópontokon helyezik ki országszerte. Mivel nem volt téma megadva, ebből indultam ki. Vajon mit olvasnának el az emberek - korosztálytól függetlenül - míg a buszra várnak? Úgy gondoltam, ebben az esetben egy könnyed, humoros történetre lesz szükség, amit gyerek, felnőtt és agg egyaránt kedvét lelheti, s mosolyogva folytathatja utána útját.

Bátyám gyerekkorából merítkezve alkottam meg hát így, ezt a rövid novellát. A versenyen nem került be a legjobban közé, de ez nem lomboz le. Inkább komolyabb hangvételű történeteket válogattak be. Nem bánom, hogy ezt a történetet alkottam meg és küldtem be, mert kitartok a véleményem szerint: buszmegállóba olyan sztori kell, amin az ember felkacag. Szóval fogadjátok szeretettel.

Gyerekcsíny

- Nem veszünk. Ha csúzlit akarsz, édes fiam, akkor csinálj magadnak! - mondta apám, majd kiment kapálni a veteményesbe, én pedig duzzogva ültem le a lépcsőre. Igen, csúzlit kértem tőle, hiszen a Sanyikának is van és olyan jókat lehet vele játszani! Csináljak magamnak… Csináljak magamnak, de ugyan miből? Botot még csak-csak találok a fáskamrában az apró, gyújtósnak szánt között, meg anyu mindenes ládájából a befőttesgumit is el tudom csenni, de a közepén a bőr! Hát bőrt honnan szerezzek? A Sanyika meg azt mondta, hogy csak az a jó fajta csúzli, másból nem lehet a kavicsfogó! De gondolkozzunk csak, biztosan van itthon is! Mi készül bőrből? Bőr… Bőrkesztyű! Nem, nekünk sima egyujjas van, át is ázik. Akkor bőrtáska! Áhh, az is csak a mamánál lehet, de oda meg ma nem megyünk. Mit is mondott apa? Mintha valamelyik este, mikor azt hitték, hogy már alszom, megjegyzett volna valamit. Mit is kapott a cégtől? Ó, hát ez az! A csizma! Az új csizmájára panaszkodott, hogy biztos nem fogja hordani sem most, sem később, mert majd vissza kell adni! Hát az biztosan bőrből van! 

Úgy ugrottam fel a lépcsőről, mint akit bolha csípett meg és iszkoltam be a kisépületbe megnézni azt a csizmát. Igazam is volt, tényleg bőrből volt, fogásra olyan, mint a Sanyika csúzlijának közepe, csak vastagabb. De ez jó lesz nekem! Az ablakon kilesve láttam, hogy apám még mindig a kertben kapálja a borsót, így az asztalról magamhoz vettem a régi, csorba ollót és kivágtam egy krumpli méretű és formájú darabot a csizma szárából. Gondoltam, hogy ennek apa nem igazán fog örülni, de amit nem lát, azért nem tud megszidni, ezért a másik lábát megfordítva, fölülről ráhúztam a megnyesettre. 

A csúzli összeállítása nem volt nehéz. Még egy maréknyi követ is szereztem az árok partjáról. Ó, majd, hogy fog nézni a Sanyika, hogy milyen fegyverem van! Alig vártam már, hogy megmutathassam neki! Milyen nagyokat fogunk mi ezzel játszani! De előtte, ki kellene próbálnom. Ha nem elég erős a gumi és elszakad az első lövésnél, akkor biztos kinevetne, azt pedig nem engedhetem meg! De hol? Hol tudnám kipróbálni? Hopsza, ott a szomszéd gonosz macskája. Mindig fúj, ha közelítek felé. Az jó lesz… aj, hát elszaladt. Akkor a kapuból ki az útra? Nem, ott megláthat a szomszéd bácsi, aztán még azt hinné, hogy őt vettem célba. A virágoskertbe? Anyától kapnék is egy nagy pofont, ha valamelyik rózsát eltalálnám. Pedig milyen jó célpont lenne! Nem futna el, mint a macska… A Sanyika üres konzervdobozokra lő. Az nekem is jó lenne. Az ablakba még fel is tudom tenni, ott jól láthatnám is. A kutyaház mögött meg el lehet bújni, onnan nem látna se a szomszéd bácsi, se apa, de nem túl nagy távolság sem. Ez lesz a jó! Így csinálom.

Üreset nem találtam, így a kamrából csentem el egy babkonzervet, amikor anya elment a boltba, majd a párkányra helyeztem, ahogy terveztem is. A kutyaház tetején a bal kezem megtámasztottam, hogy a jobbal jó erősen ki tudjam húzni a csúzlit. Jobb szememet lecsukva, nyelvem kidugva koncentráltam, majd elengedtem a bőrt és szinte azonnal hallottam a nagy csattanást. Találatom volt. De nem a konzerv. Úgy kilőttem az ablakot, hogy az nem tört ripityára, de nem ám! Épp csak a jobb alsó sarka csorbult meg. Édesapám persze a zajra azonnal ott termett. Olyan fürgén mozgott, ahogy még sosem láttam! Vetett egy pillantást a kezemben lévő csúzlimra, majd a kozervdobozra és végül az ablakra. Ezután a következőt kérdezte:

- Hát ezt meg hogyan magyarázod meg, fiam?

Nem akartam én bajba kerülni, ezért kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott:

- Édesapám, én csak itt álltam, néztem, hogy itt van-e a Bodri, aztán azt vettem észre, hogy kifagyott az ablak! - majd büszkén kihúztam a mellkasom és elsétáltam mellette. Ezt megúsztam! - gondoltam. Apám pár pillanatra megdermedt, majd dörmögő hangja ütötte meg a fülemet:

- De júliusban? - Akkor kezdtem el szaladni, de olyan gyorsan, ahogy csak bírtam! Talán mégsem vagyok olyan okos, mint gondoltam.