Niitaabell Világa: Julia Lewis Thomson: Többek között (Többek 3.)

Fülszöveg:

Mi kell ahhoz, hogy újra bízzunk?

Hideg, sötét múlt.
Rozsdás lakattal lezárt ajtók.
Ez vagyok én.
Megtanultam kötelességből felkelni mindennap, és megfelelni az elvárásoknak. Csak azért, hogy beleolvadjak a tömegbe és ne kérdezzenek az életemről.
Nem akarom, hogy belépj.
Nem akarom, hogy meglásd, ki is vagyok igazán.
Nem kell semmit megértened, egyszerűen jobban teszed, ha távol tartod magad tőlem.

Ki lehetsz?
Mit rejthet a mogorva álarcod?
Miért akarsz elijeszteni?
Én nem fogok megfutamodni, arra ne is számíts. Tudnom kell, ki van a falak mögött. Türelmes vagyok és elszánt. Nem fogsz eltaszítani!

Egyik lakat sem marad zárva örökké.

Julia Lewis Thomson azon bátor emberek táborát erősíti, akik mertek hinni a saját álmaikban, s addig küszködtek, míg valóra nem váltották. Nem adta fel, pedig az élet biztos, hogy tartogatott a számára is meglepetéseket, akadályokat gördített az útjába, de ő csak haladt, töretlenül előre, hogy megmutathassa, mi rejtőzik a lelkében. Pályafutása 2016 év vége felé kezdődött el, mikor egy szemtelenül piros borítós könyv jelent meg a piacon. Akkor kezdtem el könyvesboltban dolgozni, az első kötetek egyike volt, melyet magam helyeztem el a megfelelő helyen. Nem tehettem róla, vonzotta a tekintetem, így nap végén megvettem. Nagy terveim voltak vele.

Azóta az írónő folytatta a sorozatát, immáron a harmadik, egyben befejező kötet került nemrégiben a boltok polcaira. Ezt a könyvet már nem a megszokott kiadó jelentette meg, hanem a Mogul csapata, ugyanakkor ez egyáltalán nem okoz semmiféle törést a részek külső megjelenése között. Tökéletesen továbbvitték a stílust - mely halkan megjegyezném: az írónő fejében született meg – s így a három rész teljes harmóniában foglalja el a könyvespolcokon a helyét.

Az írónővel jó kapcsolatot ápolok, így a megjelenés után nem is volt kérdés, hogy mindenféleképpen el szeretném olvasni Anna és Maxim története után Fecóét is. Nemrégiben meg is érkezett hozzám a kötet, s ahogy időm engedte, neki is kezdtem.

A gyakorlott olvasóim már ismernek engem annyira, hogy tudják, kegyetlenül őszinte tudok lenni, ám nyers stílusom mögött mindig az építő, javító szándék áll. Sosem becsmérlem az olvasmányaimat – néhány extravagáns helyzet kivételével, mikor oly mértékben kihoznak a sodromból a logikátlansággal -, mindenben igyekszem megtalálni az értékeket, s a célközönség számára való benyomásokat előtérbe helyezni úgy, hogy egyetlen szavam sem hordozzon valótlan tartalmat. Tehát objektív módon leírom a könyvben fellelhető hibákat is, mindenféle szépítés nélkül. S az engem felkérő írók is tisztában vannak ezzel, pont ezért jönnek hozzám. Mert nem a reklámlehetőség hajtja őket, hanem az őszinteségen alapuló fejlődési vágy. Ezt pedig táplálni kell.

Úgy érzem, Julia Lewis Thomson munkássága egyenértékűként fejlődött az enyémmel, tökéletes párhuzamot lehet vonni közöttünk. 2016-ban a blogomat a Többek által értékeléssel nyitottam meg, a Többek szerint pedig akkor került a kezembe, amikor már kezdett az elmém kitárulkozni, s lassanként megmutatni, mi rejlik bennem. Visszaolvasva a régi értékeléseket, látszik, mennyire botorkáltam még, hiszen nem voltak meg a profizmushoz szükséges tapasztalatok. (Halkan megjegyezném, még most sincsenek meg minden esetben, ellenben látom, mekkora utat jártam be, amelyre büszke vagyok. )Voltak jó gondolataim, de ezek kapkodó köntösbe bújtatva kerültek a közönség elé. Egy évvel később már sokkal kiforrottabb stílust képviseltem, de még mindig remegett a hangom. Most viszont erősen állok előttetek, készen a megmérettetésre. A Többek sorozat is pontosan így épül fel. Az első rész is magával ragadó, ám érződik, hogy a szerző tolla még bizonytalan néhány eseményt illetően. A második részben érződik az erőteljes fejlődés, ugyanakkor még akadnak elmosódott kifejtetlen gondolatok. S itt van a harmadik, ami egyenes háttal, magabiztosan indul útnak, hogy elnyerje az olvasók szívét.

A legelső gondolat már a prológus kapcsán megfogalmazódott bennem. Azt kell, hogy mondjam, az író lelke teljesen kivirult. A szövegezés, a szóhasználat merőben gazdagabb az előzőekhez képest. Nem félt játszani a szavakkal, a saját céljainak megfelelően használta fel őket. Élmény volt a szememnek és lelkemnek egyaránt, látni, mennyre határozottá vált a történetvezetés. Eddig minden kötetnél megjegyeztem, hogy több részletre, nagyobb leírásokra lenne szükség, hogy ne maradjanak hiányfoltok egy eseményt illetően sem, hiszen ezáltal zilálttá válhat a mondanivaló. A kérésem meghallgatásra kerül. Teljes mértékben meg vagyok elégedve a kifejezésmóddal, mely által az egész könyv egy egységként létezik, a saját határait megalkotva, kitöltve. Csodálatos a fejlődés, egyszerűen csodálatos!

Fecó karaktere sokkal másabb volt, mint amire számítottam. Sem Anna, sem Maxim sorsa nem volt könnyű, borzalmakat éltek át mindketten, ám ennek az érzékeny férfinak folyamatosan kijutott a mentálisan bántalmazó életmódból, ami tartósabb károkat idézett elő a lelkében, mint bármelyik nagy csapás, amit a későbbiekben élt meg. S ha belegondolunk, a szerző nem állított valótlan dolgokat. Hány példát is hallunk arra, hogy a gyerekek nem a megfelelő szülői környezetben nevelkednek? Hány és hány történet szól arról, hogy a gyermekkori traumák miylen kihatással vannak az ember teljes életére? Hiszen ebben az időszakban sokkal fogékonyabbak a teljes környezetükre és minden csepp figyelem, szeretet ugyanúgy számít, mint az elhanyagolás, kiabálás és bántalmazás. Ekkor alakul ki a személyiség, ekkor formálódik a jellem, s ekkor dől el, milyen irányú fejlődést fog mutatni felnőttként is. Fecó mély sebeket hordoz magában, melyek eltűntetéséhez nem elég egy kis napsugár vagy éppen egy csipetnyi szerelem. S az írónő ezt teljes mélységében jól ragadta meg. Nem jelenik meg a lapokon hirtelen pálfordulat, amivel nem veszti el a hitelességét sem. Mert ezeknek a sebeknek idő kell, türelem, hogy begyógyuljanak.

Erre az elveszett lélekre vet szemet a csintalan, nagyszájú Clau, aki szeret a saját szabályai mellett élni. Számomra ő egy nagyon kedves karakterré vált, szívemhez közelinek éreztem. A szerző nem rakott mögé nagy tapasztalattal, gazdagsággal rendelkező háttért, ellenben a teljes családban rejtőző erőt kifejtette általa. Magam is ilyen támogató közösségben nőttem fel, s így főleg sokat jelentenek a számomra az olyan karakterek, akiket a szerettei ruháznak fel erővel, s lángoló szívvel, mosollyal az arcukon törtetnek előre a céljuk felé. mert ők azok, akik igazán megváltoztathatják a világot.

A történet olyan, mint egy borús nap, mikor a levegőben vibrál a feszültség, és a pórusainkban érezzük, hogy nemsokára kitör a vihar. A levegő párás, nehéz, nyomást gyakorol a mellkasra. Ugyanakkor a felhők mögött még meghúzódik a Nap, sugaraival próbál áttörni az előtte feszülő sötét fellegek tömött falán, hogy még egy utolsó simogatással megnyugtassa a lelket: a vihar után vissza fog térni, de elsőnek el kell viselni a poklot ahhoz, hogy újra a derült ég köszönthessen minket. A Fecóban rejtőző sötétségen néha-néha átível Clau fénye, de tartós világosságot csak akkor hozhat, mikor már a démonok kitombolták magukat annyira, hogy helyet kaphassanak a felismerések és az érzések hullámai. Ez egy ízig-vérig romantikus történet, amely nem csak arra hívja fel a figyelmet, hogy senkinek nem szabadna örök magányra ítélni magát, hanem arra is, hogyha a megfelelő emberek felé bizalommal fordulunk, akkor óriás súlyok tűnhetnek el a vállunkról. Mindenkinek szüksége van barátokra, kapcsolatokra, amikre támaszkodhat egy-egy nehéz helyzetben. Ugyanakkor fel kell ismerni a romboló, lehúzó béklyókat is, amelyek visszafogják a személyiség fejlődését, az élethez való hozzáállást; mindenáron le kell vetkőzni őket.
Még egy gondolatot fűznék hozzá a legvégéhez. Elsőre úgy érzi az olvasó, hogy pont a nagy pillanatban lett abbahagyva, innen még folytatódnia kellene a történetnek, itt nem lehet vége. De másodszor ahogy átgondolásra kerül, valójában tényleg jó helyen lett letéve az a bizonyos utolsó pont. Fecó személyiségéhez teljesen hűen, épp csak egy kis fényt átengedve. Ennek így kellett lennie. Ugyanakkor én ezt inkább utolsó fejezetnek érzem, semmint prológusnak. Utóbbi inkább egy, a jövőbe való tekintésként kellett volna, hogy szolgáljon, hogy tudjuk kettőjük élete valóban úgy fog-e alakulni, ahogy végződött. De véleményem szerint így is szép gondolatokkal búcsúztunk el ettől a két szeretett embertől.

Szépen formált szavak, jól átadott gondolatok jellemzik a Többek között című regényt. Élvezetes olvasmány, amely hamar magával ragadja az olvasót. Végigvezeti egy megtört lélek darabokban heverő életszilánkjain, megmutatva, ahogy a szereplők vérző talppal, de egyenes háttal haladnak a bizonyosság felé, miszerint az életben elszenvedett negatív hatások csak akkor befolyásolják tartósan az életet, ha elnyomásra kerül a továbblépés gondolata. Az író felhívja rá a figyelmet, hogy nem érdemes megragadni a múlt árnyai között, mert akkor elszalad mellettünk az élet, a boldogság lehetősége.

Fecó sok mindenen ment keresztül, s igazán mérgező kapcsolatokból származó problémákkal kell megbirkóznia, ami túllépi az akarata határát. A regény folyamán többször is megtapasztalhatjuk, ahogy a saját bizonytalansága legyűri, s emiatt olyan döntéseket hoz, ami szembe megy a vágyainak. A kérdés csak az: vajon képes lesz-e túllépni a saját korlátain, hogy elfogadja a szeretetet, amit oly sokan közvetítenek az irányába? Képes lesz-e elvonatkoztatni a múltbéli sérelmektől, hogy egy új, teljes életet kezdhessen?

A Többek sorozat méltó lezárást kapott. Mindig örömmel fog eltölteni, ha a polcom előtt bóklászva rávetül a tekintetem, mert a fejlődés fog elsőként eszembe jutni róla. Az íróé és a sajátom egyaránt.

"Ki mondta, hogy azért, mert egy poharat borospohárnak nevezzünk, abból csak bort szabad inni?"

"Nem kell mindenkinek diploma a boldogsághoz, és igenis lehet az ember boldog egy VIII. kerületi, omladozó polgári ház penészes falai között, miközben P!nk-dalokat énekel a zuhany alatt."

"Nem engedem többé, hogy a démonjaim befolyásolják az életemet."

"Az ábrándok mindig szebbek a valóságnál, hogy a fene vinné el őket!"