Niitaabell Világa: Rachael Lippincott - Mikki Daughtry - Tobias Iaconis: Két lépés távolság

Fülszöveg:

Szerethetsz valakit, akihez sosem érhetsz hozzá?
Stella Grant élete minden pillanatát pontosan megtervezi. Cisztás fibrózissal küzd, és egyedül egy új tüdő adhatna neki egy kicsit hosszabb, könnyebb életet. Mindig szigorúan három lépés távolságot kell tartania más betegektől, és ő nem olyan, aki kockáztatni merne. Egészen addig, amíg be nem toppan az életébe a vad Will Newman, akinek rakoncátlan tincseitől és csodás kék szemétől Stella gyomra azonnal szaltózni kezd. Azonban a fiú éppen az, akitől a lánynak mindenképp távol kéne tartania magát, hiszen már a lehelete is életveszélyes lehet a számára. De mi van, ha a szívük és zsigeri vágyódásuk egyre közelebb húzza őket egymáshoz? Ha csak egy kicsit lefaraghatnának a távolságból… Vajon két lépés tényleg olyan veszélyes lenne, ha egyszer csak így nem törik össze a szívük?

Ez az a könyv, amit magamtól sosem vettem volna kézbe. Komolyan mondom. Az utóbbi időben túl sok olyan ifjúsági regény került a boltok polcaira, ami egy lehetetlen szerelmet ábrázol, mert minimum az egyik fél olyan betegséggel küzd, amit sosem győzhet le. Megható történetek, de a legtöbb nem hiteles vagy éppenséggel nem a megfelelő módon van kifejtve, túl vannak idealizálva. Magam is elolvastam ezek közül többet is és végül szép gondolatokkal a fejemben raktam le őket, ám mégis, úgy gondoltam, meg kell húznom egy határt, mert egyre jobban éreztem, hogy mind kevésnek bizonyul.

Aztán jött a Maxim kiadó által szervezett Online Nyári Olvasó Tábor. Ez egy közösségépítő esemény, mely felhívja a figyelmet a könyvek szeretetére, a szövegértés gyakorlásának fontosságára és mindemellett egy nagyon komoly betegségre is. Négy könyvet jelöltek ki, melyek közül egyet nemrégiben sorra is kerítettem már, kettő várólistás volt alapvetően és egy, a Két lépés távolság az, amit sosem vettem volna kézbe magamtól. De hát nincs mese, ha olvasni kell, akkor olvasni kell. Pontosítok: hivatalosan a versenyen való részvételhez nem szükséges elolvasni a kijelölt köteteket, hiszen a teszt kitöltéséhez az oldalon mindig közzé van rakva az elolvasni kívánt részlet. Ugyanakkor nem szeretek csak úgy beleolvasni a könyv közepén harminc oldalba, ezért inkább úgy döntöttem, kölcsönkérem és sorra kerítem.

Ha hoztam mostanság igazán jó döntést, akkor ez éppen az volt.

Cisztás fibrózis. CF. Egy betegség, melyre még nem találtak gyógymódot. Alattomos és könyörtelen. Életeket követel. És köztünk van.

A könyv két olyan fiatalról szól, akiknél ezt a szörnyű betegséget diagnosztizálták. Ők azok között vannak, akik megélték, hogy tinédzserek lehessenek. Igen, mert ez a kór ennyire kegyetlen, hogy már az is szerencsének mondható, ha betöltöd a tizennyolcat, vagy legalábbis megközelíted. Belegondolni is nehéz. Mégis, erről a betegségről oly kevés szó esik. Ezért is született meg ez a könyv. A szerző szerette volna felhívni az emberek figyelmét, hogy tudják, az élet sokszor olyanokkal kegyetlen, akik a legnagyobb jót érdemelnék. A könyvvel és a filmmel nyújtott támogatással pedig reménykedik, hogy a kutatások is fellendülnek és megtalálják azt a gyógyszert, amivel ha nem is gyógyítható, de legalább kezelhető a kór.

Már a cél is nemes, amiért megszületett ez a történet, s pont ezért nem számítottam arra, hogy egy nagyon igényes, a betegség részleteire erősen kitérő könyvet fogok a kezemben. Mert egy könyvíráshoz nem elég a szándék, kell lennie tudásnak is mögötte, amire építkezve, stilisztikailag is megfelelő módon adhatjuk át azt a problémakört, ami megfogant a fejünkben. Ebből a szempontból nézve egy rossz szavam sem lehet.

A történet helyszínéül szinte végig egy kórház szolgál. A női főszereplő, Stella már jól ismeri, mivel egészen kicsi kora óta ide jár kontrollra, kezelésre. Jó kapcsolatot ápol az ápolókkal, orvosokkal, illetve megvannak a kedvenc helyei, mint például a csecsemő osztály. Noha a betegsége sokat elvett tőle, mégis képes pozitív szemlélettel tekinteni a jövőbe. Listákat ír, hogy gondolatai mindig egységesek legyenek. Lehet, hogy a kórokozók a testét megtörték már, de a lelkét nem érhetik el. Vár, türelmesen vár, mikor jön el a pillanata, mikor kaphat új tüdőt, hogy végre eltűnjön a szorító érzés a mellkasából és legyen még pár boldog, reménnyel és élettel teli éve. Ugyanakkor a karaktere nem csak ennyiből áll, hiszen így elveszítené a hitelességét. Stellában megmutatkozik a rettegő gyermek is, aki fél a betegségének a végétől, hogy hamarabb letelik a kiszabott ideje, minthogy megvalósította volna az oly csekélyke álmait. Benne van a rettegés, kétségek sora, a bizonytalanság, melyeket igyekszik palástolni. A figyelmét folyamatosan leköti, így zárva ki a negatív érzéseket. Hibáztathatjuk ezért? Szerintem nem. Inkább legyen kicsit túlpörgő, aktív személyiség, akinek megvan a saját szabályrendszere, semmint, hogy elhagyja magát és elragadja a depresszió.

Ezzel szemben ott van Will, aki a tipikus elkényeztetett, buta tinédzsert alakítja. Nemtörődöm hozzáállása nem csak önmagát, hanem a környezetében lévőket is veszélybe sodorhatja. Bevallom, egy kicsit sem volt az elején szimpatikus. Megértettem a gondolkodásmódját, miért unt már bele ennyire az egészbe, miért gondolja úgy, hogy kár időt vesztegelni a kísérletekre, ám azzal, hogy nem tartja be az orvosi utasításokat, csak feleslegesen generálja magának a bajt, a betegsége súlyosbodását. A benne lezajló folyamatok számomra kicsit gyorsak voltak, túl éles volt a váltás és a semmiből jött érzések is kissé zavarónak hatottak. Megjegyezte, hogy a betegsége egyik legjobb vonása, hogy nem kell félnie attól, hogy gyermeket nemz, s ezt ki is használta rendesen. Így meglepő, hogy egy ilyen kaliberű lányba, mint Stella egy pillantás alatt beleszeret.

Ugyanakkor maga a történet elhelyezése pompás. A betegség részletezése jól bele lett építve, nem orvosi módon történik, hanem a maga egyszerű valójában. Mivel nincsenek benne plusz magyarázatok az egyes eszközöket illetően, így néha muszáj volt az internet segítségéért kiáltanom, hogy helyesen lássam magam előtt az említett tárgyakat, ám utánanézés nélkül is a használati céljuk egyértelmű, így csak ismeretbővítés céljából érdemes rájuk keresni. A cselekmény egyszerű és sok helyen sántít is. Elismerem, hogy a kórházi rendszerek nem tökéletesek, hagynak maguk után némi kívánnivalót, de nem hiszem, hogy bármely helyen meg lehetne csinálni a könyvben lévő kilengések egyikét is. Tehát kissé túlidealizált lett, ami kissé ront az összhatáson, így számomra a történet derekán lévő, éjszakai kaland sem vált valóssá.

Ugyanakkor mégis képes voltam ezektől elvonatkoztatni és a lényegre koncentrálni. A felszínes megvalósítás mellett olyan komoly témákat is boncolgat az író a regény lapjain, amivel más könyvekben még nem találkoztam. Rámutat, hogy nem csak a szülőknek nehéz látni a szenvedő gyermeket, s nem csak a beteg az, aki rettegi a halált. Egy ilyen helyzetben minden félnek támogatóként kell fellépnie. Egymást kell építeniük, támaszul szolgálniuk a másik számára. Ez egy nagyon érzékeny és törékeny egyensúly, amely egy tollpehely súlya alatt is meghajlik. Stella próbálja egymaga elcipelni a vállán a teljes súlyt, a szüleit minél kisebb nyomásnak kitenni, ám ezt nem lehet sokáig bírni, s a test problémái mellett a lelket is mérgezi. Ez az eset is tökéletes példát hoz arra, mennyire fontos a kommunikáció, az empátia és a tartás.

A történet olvastatja magát, bevonzza az olvasót is. Képtelen voltam külső szemlélődőként megmaradni a lapok mellett, így a cinizmusom is messze szállt. Őszintén hittem bennük, ebbe a két fiatalban, akik néhol olyanok, mint a kiskamaszok, másszor meg komolyabban viselkednek, mint a felnőttek. Boldog voltam, mikor ők is, és velük együtt aggódtam, mikor a helyzet úgy kívánta. Hiába mondtam az agyam, hogy ez nem valós, mese habbal, a szívem csordultig telt érzelmekkel és a végén… többször is megkönnyeztem. Csodálatos élmény volt, gazdag mondanivalóval, így nem bántam meg, hogy végül elolvastam. Köszönöm a kiadónak, hogy indirekt módon, de rávettek arra, hogy kézbe vegyem. Az olvasótábor nélkül ez semmilyen körülmény között nem történt volna meg és én szegényebb lennék egy erős tapasztalattal.

Kellenek az ilyen jellegű könyvek. Fontos, hogy ezek a témák a fiatalok körében is beszédtéma legyen, a megfelelő módon tálalva. Lehet, hogy a könyvekben a betegséggel küzdő szereplők túlidealizáltak, sokszor olyan tetteket hajtanak végre, ami a valóságban nem lehetséges és olyan lelki erővel, pozitív hozzáállással rendelkeznek, ami csak keveseknek adatik meg, mégis előreviheti a társadalmat a megismerés, elfogadás és támogatás felé. Elősegíti a megismerési folyamatot, hogy senkit ne azonosítsanak a betegségével, hanem a személyiségét tekintsék egységnek. Mert nem a kór határozza meg az egyént.