Niitaabell Világa: Szigeti Kovács Viktor: A táltos

Fülszöveg:

Húsz éve van már tél az emberek világában, mert Cilonda, a boszorkány, gyűlöli az Öregisten számára oly kedves teremtményeket. Ám megszületik a lelkekben a remény egy Kücsen nevű táltos személyében, akiről már csecsemőként is lehet tudni, hogy kiválasztott; ám hogy legyőzhesse a boszorkányt, még át kell esnie három próbatételen: legyőzni a fekete bikát, elmenni a kígyók és békák országába, végül megküzdeni a rettenetes sárkánnyal.

A szerző új könyve ezúttal az ősi magyar hiedelemvilág elemeit alapul véve meséli el egy táltos varázslatos cselekedeteit. A történetben régi idők mítoszaiból elevenednek meg ördögfiak, sárkányok és boszorkányok. Az író arról a korról mesél. amikor még az égigérő fa tetején lakott az Öregisten, a fa gyökerei között pedig a rémséges alsóvilág húzódott. A jó és rossz küzdelmének kimenetele ezúttal azonban kétséges, mert a gonosz ereje nagy, a jóság pedig sebezhető.

Nemrégiben az a nagy megtiszteltetés ért, hogy beválogattak a Merítés-díj ifjúsági irodalom kategóriájának zsűritagjai közé. Ez a megmérettetés az aktuális évben, magyar szerző tollából származó, fiataloknak szánt olvasmányok között zajlik. Zsűritagként igyekszem a lehető legtöbb kötetet sorra keríteni, pontos képet adva mindegyikről több felületen is, s minden tudásomat lantba vetve hozzájárulni azon regények sikeréhez, amelyek igazán megérdemlik a kiemelt figyelmet.

Az első jelöltem a Ciceró Könyvstúdió gondozásában, a könyvhétre megjelentetett Szigeti Kovács Viktor A táltos című könyve. Ez a történet elsősorban a témája miatt keltette fel az érdeklődésemet. A magyar mondavilág viszonylag kevés történetben elevenedik meg. Természetesen a mitikus lényektől, mint a sárkányok és boszorkányoktól hemzsegnek a boltok polcain sorakozó regények, ám a többiekről, mint például a táltosokról vajmi kevés szó esik. Pedig hát igencsak meghatározó szerepet töltött be a régmúlt mondákban, így érdemes leporolni a témát, újra és újra elővenni, s megismertetni a gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt.

A történet a táltos, Kücsen születésével kezdődik, amely szinte csodaszámba megy, ugyanis régóta nem jött a világra egy sem a fajtájából. Félő volt, hogy kihaltak. Ugyanakkor ez a hír nem csak örömöt, hanem bánatot is hordoz magában, mivel egy táltos élete sosem egyszerű: még fiatal korában több próbát kell teljesítenie sikeresen, melyek egytől egyik nehéz feladatnak minősülnek és sokan elbuknak bennük. Ám a világnak szüksége van Kücsenre. Ezt suttogják a már húsz éve álomba merült fák, a keményre fagyott talaj, az éhező állatok és a reményvesztett emberek lelke is. A fiúnak nagy fontosságú sors van elrendeltetve, amellyel a születése óta tisztában van. Fiatal kora ellenére nagy bölcsességgel rendelkezik, s számos segítsége is akad majd nehéz útja során, így nem csak önmagára támaszkodva kell szembenéznie a rá leselkedő veszélyekkel, hanem a családi és baráti kötelékekből erőt merítve indulhat csatába egy jobb világért.

Már az első oldalakon éreztem, milyen erő munkálkodik a lapokon. A történet nyelvezete egyszerre régi és újszerű. Az elején nem volt egyszerű olvasni, kellett pár oldal, míg kellőképp megszoktam a stílust, az egymásba érő rövid gondolatok népies jellegű megfogalmazását, míves keretben történő tálalásával együtt. Az ember úgy érzi, mintha egy magyar népmese elevenedne meg a szeme előtt és szinte hallja is, ahogy Szabó Gyula hangja betölti a teret. Ugyanakkor nincsenek meg benne a klasszikus meseelemek, hiszen alapvetően nem a népi világra épít, hanem annál régebbre nyúlik vissza: egészen a magyar mondakörökig. Tündérek, ördögfiak és sárkányok elevenednek meg a lapokon, s táncukat ropva kitartóan nyomon követik a kis Kücsen sorsát.

A történet elsőnek egy nagy mesének tűnik, olyan jellegűnek, amit akár a kisebbek számára is megfelel felolvasás céljából, ám ahogy haladunk előre, annál inkább éreztem úgy, hogy a szerző sokkal inkább az egyel idősebb korosztályt, a 13-14 éveseket és afölöttieket szeretné megszólítani. Sok díszes kifejezést használ, ami a kezdő olvasók számára igencsak nehézséget okozna, így mindenféleképp a folyékonyan, nagyobb szókinccsel bíró gyermekek figyelmébe ajánlanám. Emellett pedig a benne foglalt események, és főként a történet mellé, gazdagítás céljából szőtt elbeszélések néhol igencsak erőteljesek. Többször is úgy éreztem egy-egy szó, jelenet kapcsán, hogy ez nem való egy gyerekkönyvbe. Bár az is igaz, hogy a mostani fiatalok szélesebb befogadóképességgel rendelkeznek, hiszen már tizenpár évesen úgy olvassák a véres jelenteket tartalmazó regényeket, mint én ebben a korban a pöttyös könyveket. A táltos nem tartalmaz részletes negatív kihatással rendelkező leírásokat, ám a magyar mondavilágot ismerve azért megjelennek benne egy-egy hang erejéig kegyetlenebb dolgok is.

Kücsen nagy kalandokat él át már egészen kicsi korától fogva. A szerző nem pazarolja a lapokat, minden sort tartalommal tölt meg, úgymondva mindig történik valami, ami folytonos olvasásra ingerli az olvasót is. Kétéves bandukolása során sem csak a hosszú út poráról szóló leírások kerülnek a szemünk elé, hanem újabb és újabb meglepetések, bonyodalmak ütik fel a fejüket. Bár a mű egy szálon és egy idősíkon fut, mégis több rétegből épül fel. A felszínen sétáló fiú és társa mellett a háttérben mindig érződik Cilonda figyelő tekintetének hidege és köztük Illujankasz szempillantásnyi idő alatt elsuhanó élete. Mindenki sorsa szorosan összefonódik, minden megtett lépés hatással van mindenkire. Olyan, mint az épület falán felfutó borostyán, ahogy önmagán képez már újabb zöld takarót.

Ugyanakkor számomra már túlságosan is sok esemény volt besűrítve a lapokra. A történet egy egész gyerekkornyi időt felölel, s sokszor az évek napokként rohannak tova, amivel az egész regény egy folyton izzó lávafolyamra emlékeztet, mely bugyogva tör a felszín felé. Jelen kontextusban a kevesebb néha több elvet vallom. De emellett elismerem, hogy a történet mesterien lett felépítve, a szerző szépen szőtte a szálakat, úgy, ahogy a napfény nyújtózik ki a földfelszín felé egy hosszú tél után, ujjbegyével vékonyan megcirógatva a felső réteget. Irodalmi szempontból kiváló alkotás. A fokozatossága egyenletes ütemben növekszik, míg végül eléri a csúcsot, ahol a zuhanás megkezdése előtt a szerző egy tollvonással elvágja a szálakat, s fölös szócséplés nélkül, határozott pontot helyez el a mondandója végén. A túlsűrített események előnye, hogy sok meglepetést tartogatnak mind a szereplőknek, mind az olvasóknak egyaránt. A regényben fellelhető problémaköröket a szerző sokszor egyedi módon, ám viszonylag egyszerűen oldja meg, s máris sodródunk a következő, majd az azt követő felé, és így tovább a végtelenségig.

S ha már magyar mondákra építünk, érdemes egy szót ejteni még arról is, hogy ezáltal a szerző egy teljesen újfajta világnézetet fűzött a már mesék által felállítottak sorához. A könyvben sok olyan elem elevenedik meg, amikkel az olvasó nem találkozhat minden második könyvben. Vegyük például a sárkányokat. Noha alapvetően pontosan olyanok, mint más olvasmányokban, mégis megkülönbözteti őket az elhelyezkedésük, a születésük körülményeiről kapott információk és a felnőtté válásuk folyamata. Így a kard és a tarisznya is, a hamuba sült pogácsáról már nem is beszélve! Az ismerős dolgok egy újfajta köntösben jelennek meg, s ettől úgy érezzük, mintha az ismert ismeretlennel való találkozására buzdítana minket az író.

A könyvben megelevenedő karakterek között szerepelnek kitaláltak és mondabeliek egyaránt, akiket az író elhelyezett ebben a régmúlt idők babonái által teremtett környezetben. A szerző munkásságát alapos kutatómunka előzte meg, gazdagon utánajárt a fennmaradt történeteknek. Ugyanakkor volt egy szereplő, kinek nevét inkább egy sokkal fiatalabb népmeséhez kötöttem, így az ő szerepe számomra nem volt megalapozott a regény lapjain. Úgy éreztem, mintha két külön kategóriát kevernénk össze, melyek noha megférnek egymás mellett, de erősen érezhető a közöttük fellelhető különbség. Ezt kifejezetten sajnáltam, mert így a könyv emlékét megmételyezi a felette érzett kétes gondolatok hulláma.

Kücsen, a táltos kalandra hívja az olvasót, aki boldogan tart vele nehéz útja során. Bonyodalom bonyodalmat követ, fordulatok sora elevenedik meg a szem előtt, s az út végén ott vár rájuk az örök igazság.

A könyv szerint az teszi érdekessé az embert, az Öregisten teremtményét, hogy kiszámíthatatlan. Sohasem tudni, miként reagál egy adott helyzetre. A legnagyobb sötétségtől kezdve a legragyogóbb jóság is lakozhat a lelkében. Lehet kedves vagy bátor, fiatal vagy öreg, nem számít. Csak az, amit cselekszik, és amit érez.

Magam is sok mindent éreztem a regény olvasása közben, sőt, az utolsó oldalig kiszámíthatatlan volt, milyen hangulatban fogom végül letenni, milyen emlékeket fogok a későbbiekben felidézni, mikor a polcomon ráesik a pillantásom. Mert ember vagyok. Kiszámíthatatlan, a magam számára is. Egyszerre éreztem a vonzását, a sajátos hangulatát, de a tömöttsége és az elején még a nyelvezete miatt többször is kikerültem a varázsa alól. Ugyanakkor nem az én korosztályom az elsődleges célközönség. Valószínűleg amit én negatívumként éltem meg, az egy 14 éves fiúból pont az ellentettjét hozza ki. Számára a kalandok vérpezsdítőek, s nincs az a mennyiség, aminél már azt mondaná, elég lesz.

A táltos élményekben gazdag olvasmány, mely által újra elmerülhetünk a magyar mondák rég elfeledett világába, s miközben talpunk a békák és kígyók országának lápos vidékét tapossa, lelkünk fent van az égigérő fa tetején, az Öregisten otthona mellett megpihenve.