Niitaabell Világa: Király Anikó: Csak barátok?

Fülszöveg:

Zorka és Botond nem csak barátok. Hanem ellenségek is. Pedig gyerekkorukban minden idejüket együtt töltötték. Mostanában viszont szóba sem állnak egymással, vagy ha mégis, abban sincs sok köszönet. Kitömött hód, poroltó, amőbákkal teli befőttesüveg: nem válogatnak az eszközökben, ha arról van szó, hogy bosszút álljanak a másikon. Hogy miért? Egy Hányó lányról szóló képregény, egy bukásról terjesztett pletyka – az okok a régmúltba nyúlnak vissza. Csakhogy ideje rendezni a kapcsolatukat, ha nem akarják, hogy minden összedőljön körülöttük. Sikerülhet helyrehozni a barátságukat, vagy valami egészen más lép a helyébe?

A magyar szerzős ifjúsági regényekből sosem lehet elég. A külföldi területeken született könyvek is kellemes kikapcsolódást nyújtanak, ám semmi sem múlja felül azt az érzést, mikor magyar fiatalok, hazai helyszíneken kalandoznak. Az olvasónak sokkal könnyebb azonosulni velük, főleg, ha ismeri a karakterek által rótt utakat.

Király Anikó munkásságával a kiadó Rólad-Neked sorozata részeként megjelent Strand, papucs, szerelem című könyve által ismerkedtem meg. Egyszerű, bájos olvasmány, aminek minden sora élvezetet okozott, így örömmel ajánlgattam azoknak, akiknek a szemében megláttam a huncut csillogást. A szerző maga is még fiatal, tisztán szól a korosztály nyelvén, így a történetei gördülékenyek, könnyen befogadhatóak. A témák is megfelelnek a kamaszok lelki világának. A problémákat humoros köntösben tálalja, játékosan véve, így szórakoztatva nyújt alternatív megoldási lehetőségeket az olvasók számára. Engem teljesen meggyőzött, így nem volt kétségem afelől, hogy a szerző további könyveit is mindenféleképp szeretném majd olvasni.

A Csak barátok? című regénye még friss, az idei könyvhétre jelent meg az Ellenpontok sorozat újabb - különálló kötetként is olvasható - részeként. A könyvet igencsak megutaztattam. Először levittem magammal Orosházára, majd ki Graz városába, onnan vissza Győrbe, s végül a Balaton partján, badacsonyi bort kortyolgatva kezdtem el olvasni. Senki nem mondhatja, hogy nem készültem rá eléggé!

A könyv megjelenése nagyon érdekes. A Csak barátok? is megkapta az Ellenpontok sorozatra jellemző felépítést. A könyvet nem az átlagos módon kell olvasni: a történet előrehaladtával, megadott pontokon (általában a fejezetek végén) meg kell fordítani, majd a másik szemszögből vizsgálva a már megismert eseményt olvasni tovább. Így a könyvet szó szerint forgatni kell. Az elején tartottam attól, hogy ezáltal követhetetlenné válik a számomra, éppen hol tartok, de nagyon logikusan, egyszerűen lettek a folyamatok beintegrálva a sztoriba, így egyáltalán nem okozott nehézséget. Ugyanakkor meg kell mondjam, ominózus élmény volt egy olvasáshoz két könyvjelzőt használni.

Mikor már nagyon fogytak a lapok, s az utolsó oldalakhoz értem, megörökítettem az Instagram oldalam történetébe azt a pillanatot, mikor a könyv közepét felvágva a szemem elé tárulhatott Zorka és Botond történetének vége. Meglepő módon erre több negatív visszajelzést is kaptam, rongálással gyanúsítottak meg, így úgy gondolom érdemes azok számára megjegyeznem egy fontos tényt, akik még nem láttak Ellenpontok kötetet; a könyv tetőfokán egy újabb egyedi megoldással találjuk szembe magunkat: ahhoz, hogy megismerhessük az utolsó felvonást, magunknak kell a lapokat elválasztani egymástól. Ez szándékosan lett így készítve, szóval bátran ragadjatok ollót!

A könyv szereplői serdülők, a 16-17. évüket tapossák. Zorka és Botond hobbija a dolgok egymáshoz való vágása, legyen akármilyen abszurd dolog is a kezük ügyében. Civódásuk egyre nagyobb méreteket ölt, míg egy hatalmas intővel térnek haza. Ekkor úgy döntenek, ideje lenne dolgozni a kapcsolatukon, hogy a megrovásnak ne legyen párja. Ugyanakkor nem könnyű négy év háborút csak úgy elföldelni, s ezt ők is hamar belátják, miközben nem csak a jelen problémái, hanem a múlt kósza, szép emlékei is felsejlenek, s végül döntés elé állítja őket.

Ebben a könyvben nincs alkohol, buli és minden más, amivel a legtöbb ifjúsági regény meg van fűszerezve. Talán ez is kihatással van arra, hogy a szereplőket fiatalabbnak tekintettem a megadott koruknál. De tudjátok mit? Pontosan erre lenne még nagyobb szükség, mert ennek kellene a normálisnak lennie. A mostani fiatalok többsége ki sem élvezi a gyerekkor nyújtotta örömöket, a nem megfelelő módon próbálkoznak felnőttként viselkedni. Zorka és Botond az én boldog éveimet idézte fel, mikor még nagy pizsamapartikat tartottunk és egy nap akár nyolcszor is körbebicikliztük a telepet.

A történet kacagtató. Ez a két gyerek rengeteg kalandot élt át együtt, így most emlékek sorozata bukkan fel a fejükben - az olvasó nagy örömére. Csintalanok voltak, szabadok, élettel telik, mindenben a lehetőséget látták, még ha akciózás közben kisebb-nagyobb sebekre tettek is szert. De a dolgok rosszra fordultak, mikor kifecsegték egymás nagy titkát, s ez a barátságuk rovására ment. Négy éve már, hogy egymás ellenségei, ám nem tudják tagadni, szükségük van erre is. Mindegy számukra hogyan, csak legyen közöttük kapcsolat. Nem tudják elengedni a másikat, aki így vagy úgy, de mindig is szerves részei voltak egymás életének.

A címből, a fülszövegből és a kategóriai besorolásból is egyértelmű, hogy ez egy halványrózsaszín színű romantikus könyv, tehát Zorka és Botond a nagy ellenségeskedéssel csak a saját érzéseit próbálja leplezni. Erre már az első oldalakon is felsejlenek utalások. Alapvetően nem szeretem, mikor a szereplők kínlódnak és csak az utolsó pillanatban esik le nekik a tantusz, hogy bizony többet éreznek egymás iránt, mint amit bevallanának. A legtöbbször ezt a szerzők nem tudják jól tálalni. Anikó túlmutat rajtuk: a szereplőit nem degradálja le, sőt, inkább a ki nem mondott, be nem vallott érzelmekre alapoz, melyeknek jelenlétét elfedni próbálják csak a karakterek, de közben nagyon is tudatában vannak annak, hogy léteznek. Végre valaki, aki képes volt a megfelelően kezelni!

A Csak barátok? című könyv egy könnyed olvasmány, mely elsősorban a kikapcsolódást szolgálja. Nem tagadom, már az első oldalon felhorkantottam olvasás közben, majd úgy nevettem egyre hangosabban, ahogy haladtam előre a történetbe. Az elkövetett csínyek frappánsak, tipikus gyerekgondolkozással megfűszerezve. Árad belőlük az ártatlanság és a felfedezési vágy, hogy megismerjék a világot - és a saját korlátaikat is. Semmi sem volt benne sablonos, mégis minden ismerősnek hatott. Főleg Zorka csetlő-botló lába. Még visszagondolni is rossz, hány órát kellett a kórházban ücsörögve töltenem, gipszre várva…

A regény nyelvezete dinamikus. Fölös leírásoktól mentes, fiatalos, erőteljes, buzog a szavak mögött a tettvágy és az érzelmek hada. Botond részei különösen jól megírtak. A szerző figyelt arra, hogy, mint hímnemű lény, más szóhasználattal, gondolkodásmóddal rendelkezik és tökéletesen integrálta be a regénybe a mai stílust. Nem egy alkalommal olvastam fel belőle a köröttem lévők számára - akik bár kevésbé értékelték, de kénytelenek voltak tűrni, mivel ha akarták, ha nem, akkor is megosztottam velük. Hát igen, van, amit a felnőttek nem érthetnek meg...

Ez a történet egy vérbeli szórakoztató, ifjúsági olvasmány. Könnyed, mégis hasfogó humor jellemzi, így az olvasó észre sem veszi, pikkpakk már a végére is ér a könyvnek, majd miután letette egy gondolat kering benne: még többet akar olvasni a szerzőtől. Király Anikónak végtelenül jó stílusa van.

A Csak barátok? olvasásakor nem kell nagy világmegváltásra és széles gesztusokra számítani, hiszen nem ez a célja. Csupán egy kikapcsolódást elősegítő könyv, mely a korosztálya számára tökéletesen megfelelő, az idősebbek számára pedig végtelenül mosolyogtató és emlékeket felidéző történet. Zorka és Botond is átlagos tinédzser, akiknek a legtöbb gondolatát a másik bosszantása tölti be és csak azt rettegik, mikor égetik be őket a szüleik mások előtt. S ha már itt tartunk: mind a két gyerek felmenői stílusos, laza figurák, akikkel könnyű szót érteni és szinte várja az olvasó, hogy megjelenjenek a színen, kellemetlen perceket okozva a gyereküknek, amin a végtelenségig lehet derülni.

A formai megvalósítás, amitől az elején még ódzkodtam, nagyon gyorsan megvett magának. Élvezettel forgattam a könyvet - néha még akkor is, mikor nem volt indokolt, csak simán, poénból -, és széles vigyorral konstatáltam, mennyire sokat hozzáad a kétszempontos alkotói megoldás a történethez, még akkor is, hogyha a szerző ugyanazt az eseményt mindkettőjük átélésében visszaadja, nem csak szimplán a szereplők között lavírozva viszi előre a sztorit. S ha ez még nem lett volna elég hangulatjavító, akkor ott vannak még a könyv lapjain az apró sziluettek, rajzok, amik egy-egy helyzetre utalnak. Ezeket külön szerettem, hiszen, ha csak gyorsan, egy mozdulattal végiglapozom a könyvet, s meglátom őket, máris beugrik egy vicces rész, ami megalapozza a napi jókedvet. Azt hiszem, sokat fogom forgatni a továbbiakban is.

Zorka és Botond régen és most is nagy kópé volt. Igazi gyerekek, akik az utolsó cseppig kiélvezik a fiatalságukban rejlő lehetőségeket. Teljesen a szívemhez nőttek. Mint ahogy a könyv is.

Mindenkinek ajánlom, aki szereti az igazi ifjúsági regényeket. De komolyan! Nyári szünetre, iskolakezdésre, unaloműzésre, stresszlevezetésre, pihenésképp, szórakozásként. Egy adag humor vényre felírva. Minden helyzetre.

"– Persze, hogy szűk egy város, ha régen az egész világot jelentettük egymásnak!"

"-… te voltál a legfontosabb hülyegyerek az életemben…"

"Mindenki változik, ezért nehéz a gyerekkori barátságokat életünk végéig megtartani. De szerintem azok a legértékesebb barátságok, amik a nagy változásokat is átvészelik."

"Apa fél szülőként igyekezett mindent megtenni, hogy ne váljak szociopatává. Szerény véleményem szerint jól haladt vele, bár néha azért felvetődtek ezt cáfoló bizonyítékok."