Niitaabell Világa: Tayari Jones: Egy amerikai házasság

Fülszöveg:

Celeste és Roy fiatal, fekete házaspár az amerikai Délen, Atlantában. Celeste művész, a nagy áttörés küszöbén, Roy egy könyves cégnél ügyvivő – és egy év házasság után még mindig „kéken izzik” a szerelmük. Mintha a legjobb úton lennének afelé, hogy megvalósítsák a maguk Amerikai Álmát – amikor váratlanul becsapódik a „meteor”, amely szétzúzza világukat. Royt megvádolják és tizenkét év börtönre ítélik nemi erőszakért – amit nem követett el, és a felesége is biztosan tudja, hogy ártatlan.

Celeste, bármennyire önálló, a férje nyújtotta biztos fogódzót elveszítve sodródni kezd, és gyermekkori barátjában, esküvői tanújukban, Andréban talál vigaszt. Royjal levelezés útján tartják a kapcsolatot, ám amikor az elítélt férfi öt év után szabadul, és kész visszatérni Atlantába, hogy feleségével folytassák közös életüket, ki kell derülnie a valamennyi érintett számára fájdalmas igazságnak: számot kell vetniük a múlttal, és tovább kell lépniük valami reményt hordozó jövő felé.

Ez a felkavaró szerelmi történet három olyan ember érzéseit és gondolatait tárja fel mély együttérzéssel, akiknek sorsát náluk hatalmasabb erők pecsételik meg.

Első látásra szerelem. Az Európa kiadó kiadványai közül több is szerepel a kívánság -és várólistámon egyaránt, mivel igényes, élményt nyújtó alkotásokat jelentetnek meg. Az eddigi tapasztalataim nagyon pozitívak, a komfortzónám minden egyes olvasott könyvvel bővül. Az Egy amerikai házasság már a legelső kontaktus alkalmával megragadott, így amint lehetőségem nyílt rá, be is szereztem. Mert mi is lenne jobb ajándék a könyvmoly számára önmagától, mint egy új regény, ami megkönnyíti a gyógyulási folyamatot? Így tehát azon kaptam magam, hogy amint el szabadott hagynom a lakást, a könyvesboltban nézelődve, tudatosan két könyvet keresek, hogy velük jutalmazzam meg magam. A másik választásom is egy szépirodalmi alkotásra esett, mely a 21. század Kult könyvek szekciójában jelent meg.

A világirodalom megnyílt előttem, kortárs alkotások hada várja, hogy olvasásra kerüljenek. Olyan érzés, mintha eddig csak csokoládé és vanília ízű fagyit ettem volna, s most hirtelen megtudtam, hogy ezen a kettőn kívül létezik még rengeteg gyümölcsös is. Fejjel előre vetem bele magam az élvezetekbe.

Az Egy amerikai házasság azért egy kicsit felkerült a polcomra, várakozó álláspontra. Mivel a fülszöveg alapján is érezhető, hogy nem egy könnyed témája van, hanem olyan, aminek érnie kell az ember lelkében, ezért mindenféleképp olyan időben szerettem volna olvasni, amikor van arra lehetőségem, hogy megforgassam magamban. Így végül a nyaralásra pakolva, a táskámban landolt - szigorúan védőborító nélkül, hisz az sokkal sérülékenyebb, mint maga a keménytáblás könyv!

Az első reakcióm a meglepődés volt. A könyv nyelvezete sokkal szabadabb, mint amire számítottam. A fordítónak egyáltalán nem lehetett könnyű dolga, hiszen át kellett ültetnie ezt a tipikus amerikai hangsúlyozást magyar kontextusba is. Úgy vélem, feladatát jól teljesítette. Kellett egy kis idő, jó pár oldal, míg kellőképp belerázódtam, pedig igazából nincsen benne semmi extra. Szimplán szókimondóbb, néhol szinte szlengesítve törnek fel a szavak a főszereplőkből, ami számomra kis nehézséget okozott az elején, de azért csak sikerült megbékélnem vele.

A regény amerikaisága nem csak a nyelvezeten látszik meg. A szereplők többször hivatkoznak olyan eseményekre, személyekre, zenékre vagy épp helyszínekre egyaránt, ami számukra a mindennapok része. Egy középosztálybeli képet fest le, ahonnan két feketebőrű embert ragadott ki a szerző, akikkel szeretné maga is átélni az amerikai álmot. Ez utóbbi mindenki tudatában ott van, legalább körvonalasan, hogy mit is jelent. Szabadságvágytól és lehetőségektől duzzadó fiatalok hada jelenik meg a lelki szemek előtt, akik azzal egy jobb élet reményével érkeztek a kontinensre. A szerencsésebbek már ide születtek, ám ez kicsit sem csökkenti a bennük feszülő életérzést. Valami másban, valami jobban, nagyobban hisznek, egyenlőséget kérve, kivívva.

A könyv főszereplője, Roy is ezzel a lelkülettel rendelkezik és keményen meg is dolgozik azért, hogy álmait valóra váltsa. Egyetemet végzett, sikeres lett a munkájában, megtalálta élete nőjét, akit el is vett. Minden jónak látszódik, a tervezettek szerint alakul, mikor derült égből villámcsapásként hirtelen a börtönben találja magát sok évre elítélve egy olyan tettért, amit nem követett el. A felesége pedig hiába bizonygatja, hogy nem lehetett ő, hiszen végig mellette volt, pár szobával arrébb összebújva, félig álmodva - félig éberen feküdtek az ágyon, nem hisznek neki. Roy börtönbe kerül, a feleségével pedig levélváltással tartják kezdetben a kapcsolatot, majd végül ez is megszűnik. Következőleg akkor kerülnek egymással kapcsolatba, mikor a férfi szabadul. Nem tudja, mire számíthat a világtól, hogy az általa szeretett dolgok még mindig megvannak-e, illetve a fontosságuk vajon megkopott az eltelt idő alatt, vagy még jobban ragyognak, mint eddig. De ki kell derítenie, hányadán áll, s mi az, ami menthető a hátrahagyott életéből.

Ez a könyv rengeteg mondanivalóval rendelkezik. Gondolatébresztő szituációk, megfontolandó helyzetek követik egymást, amin az olvasó maga is egy kicsit, a semmibe bámulva elmereng. Ebben a témában kétféle típusú könyv gyakori: az egyik, ahol a feketék teljes elnyomás alatt vannak és ezt hangsúlyozza ki a szerző, hogy milyen hátrányos helyzetben vannak mind a régmúlt időkben, mint a mostani években, vagy a másik lehetőség, mikor jelenlétük elfogadott, ám a lapokon mindössze egy szereplő jelenik meg, nincs túlzásba víve, így indirekt módon hívja fel rá a figyelmet, s hagyja mégis a statiszták homályában. Az Egy amerikai házasság egy külön kategóriát képvisel: a szereplői zömében feketék, akik teljes jogkörrel rendelkeznek, ugyanúgy élnek, mint mások. Beilleszkedtek a társadalomba, azonos szabályok szerint élik a mindennapjaikat. Legalábbis látszólag. Amint ítélkezésre kerül a sor, nem kétséges, kit vesznek elő. S ez eddig a legrealisztikusabb alkotási mód, amivel találkoztam, mivel a mai világban már így van: a felszínen mindenki elfogadta, hogy beintegrálódtak a társadalomba, kialakult egy harmonikus szimbiózis, ám sokakban sajnos még ott vannak az elfojtott előítéletek, amik bármikor a felszínre törhetnek. Ugyanakkor maguk a feketék is előítéletesek önmagukkal és a fehérekkel szemben is. Többször is megfigyelhető a könyvben olyan szituáció, mikor egyszerűen kierőszakolják a magukról alkotott negatív véleménynyilvánítást, majd mártírszerepet magukra véve előadják, mennyire a társadalom peremén egyensúlyoznak, még mindig. Tehát a szerző kitért arra is, hogy ez a helyzet sem fekete vagy fehér: nemzetiségtől függetlenül mindenki arra vágyik, hogy a népcsoportok közötti határvonalak elmosódjanak, ugyanakkor tesznek azért, hogy folyton látszódjanak is. Abban megegyezhetünk, hogy minden fél részéről történnek igazságtalanságok a világban, előítéletes bánásmódok, megkülönböztetések. Még az egy családból származó testvérek sem lesznek soha egyenlők.

A könyv szerves része Roy és Celeste házassága. Mivel mindketten igencsak impulzív, karizmatikus emberek, így sokszor robban ki közöttük parázs lánggal égő vita, ám ezek sosem okoznak nagy károkat a kapcsolatukban, sőt, inkább ez által marad meg a kéken élő szerelem a lelkükben. Aztán villámcsapásként ez a furcsa idill megtörésre kerül, mikor Royt elítélik. Mindketten máshogy élik meg az elkövetkezendő éveket. Egyiknek sem könnyebb, hiába van az egyik rácson belül, a másik meg kívül. Mindkettőjüket nyomasztja az az igazságtalanság, amit el kellett viselniük áldozatként. Erre nem is térnék most ki, hiszen a könyv gyönyörű, mélyreható elemzést ad mindkét lélek dinamikájáról, kielemezve jót és rosszat is, kiélezve a két világ különbségeit. Számomra viszont itt volt egy olyan pont, ami teljesen elvette az egész könyv értelmét, lényét, dobogó szívét. Ugyanis megint egy olyan problémakört talált magának egy szerző, amely igencsak érdekfeszítő, érdekes és gondolatébresztő, de rossz alapokra helyezte. Egy olyan attitűd maradt ki, amelynek alapnak kellene lennie az emberek számára: a gerincesség. Elfogadom, hogy egy megtépázott szerelem romjaira való építkezés nem mindig nyugszik megfelelő pilléreken, de kérdem én: miért nem lehet emberhez méltó módon viseltetni egymás iránt? Hol marad a másik fél irányába mutatott tisztelet, mikor felmerül egy új szerelem lehetősége? Miért nem lehet a jelenlegi kapcsolat végére pontot tenni és csak azután belevágni egy új életbe, eltelve a reménytől? Miért?! Az egész történetet elviszi ez. Minden oldalon jelen van. Egyetlen egy olyan szereplőt tudok csak mondani, aki nem lépett félre. Ne haragudjatok, de én az ilyen embereket képtelen vagyok tisztelni. Gyáva alakok, akik menekülnek a saját maguk által generált problémáik elől, miközben feleslegesen beletipornak egymás lelkébe, állatias vágyaiktól hajtott emberhez méltatlan viselkedésükkel. A könyv második felét elviszi ez a gerinctelenség és tova tűnnek a lélekébresztő gondolatok. Csak a mocsok marad és a kiváltott feszültség, valamint az agresszió.

A regény mélyzuhanása kézzel fogható. A kezdeti egyediséget, amit a helyzetek és a kiváltott reakciók hoznak létre felváltja egy elfajzott, elkorcsosodott társadalmi kép, ami a könyv szerint abszolút normálisnak mondható - hiszen, mint ismétlem: egyetlen karakter van, aki tiszteli annyira a párját, hogy ne alázza meg őt alantas viselkedésével. Csalódás volt, hogy ilyen irányba tértünk ki a végére. Számomra elmaradt a katarzis érzése, sőt, még a közben megfogalmazódott életigazságok is fényüket vesztették, hiszen csak az visszhangzott a fejemben, hogy milyen állatias társadalomban élünk, ha szinte elfogadható tény a megcsalás. S képtelen vagyok megérteni, hogy miért kellett egy ilyen erős történetnek a lényegi magját végül egy ilyen silány témára kihegyezni.

Miután letettem a könyvet, borzalmas nagy dühöt éreztem emiatt. Sok idő kellett, hogy kellőképp le tudjak csillapodni ahhoz, hogy normális keretek között visszaadhassam ezt a piszkos, sárban és verejtékben megfürdetett drágakő értékét. Kezdetben azt hittem, igazi kincset találtam, ám rá kellett döbbennem, nem több egy apró kvarckristálynál.

"Az ember időérzékének nem használ, ha a szíve tűpárna a mellkasában."

"Ne mondd már, hogy a jelenben éljek, ha a múlt annyival jobb."

"Szívtelenség, hogy eltaszítasz, mert nem tudok pont az lenni, amilyennek akarnál."

"A házasság két emberre tartozik. Nincs stúdióközönség."

"A nőd mellett rájössz hamar, ha rosszat mondtál. Valahogy átrendezi az ionokat a levegőben, amitől nem veszed olyan könnyen."

"De a veszteség megtanított valamire a szerelemről. A mi házunk nem egyszerűen üres, hanem kifosztották. A szerelem helyet követel az életedben, az ágyadban. Láthatatlanul helyet követel a testedben, áthajlítgatja a véredényeket, ott lüktet mindjárt a szívednél. És ha már nincs ott, semmi sem egész többé."