Fülszöveg:
Ragyogóan indul hajnalban a léghajós kirándulás az angol táj fölött. Ám a tizenhárom utasból nemsokára csak egyvalaki marad életben. Éppen az, aki szemtanúja volt egy kegyetlen gyilkosságnak, amelyet akkor követtek el, amikor a léghajó ellebegett a szörnyűség fölött.
JESSICA LANE. A túlélő szemtanú. A nővérének szánta születésnapi ajándékul a kirándulást. Tényleg minden hátsó szándék nélkül választotta a különleges meglepetést?
AJAX MALDONDANDO. Az eljáró nyomozó. A férfi még soha ennyire elszántan nem fogott hozzá egyetlen ügyhöz se. Vajon milyen magánéleti szálak mozgatják?
PATRICK FAA. Az elvetemült gyilkos. De kit ölt meg, akinek eltűnését senki nem jelenti a rendőrségen?
És legfőképp: milyen ördögi játszma, milyen sötét erő hozza egyetlen történetbe ezt a három embert? Hiszen semmi közük nincs egymáshoz. Vagy mégis?
Sharon Bolton második magyarul is megjelent könyvével folytattam a krimi terápiámat. Az első, az Egyikünk hazudik nem gyakorolt rám olyan mély hatást, mint amire számítottam, ámbár éreztem általa, hogy a szerzőben nagy potenciál rejlik, így bátran mertem a további könyvei irányába nyúlni. Mivel jó csavarokkal dolgozik, jól felépítésű alappal, így elkönyveltem, hogy szimplán csak nem a megfelelő időpontban találtam rá, ezért nem tudtam kellőképp ráhangolódni. Ebbe a hibába most semmiféleképp nem eshettem volna, hiszen most minden mennyiségben vágyom a fordulatos, meglepő és egyben tragikus történetekre, ahol egy-egy ügy felderítése erejéig az én agyam is maximális fokozaton foroghat. A Halj meg kétszer! már a címével is felkeltette az érdeklődésemet. A paradoxon és oximoron kifejezések tagadhatatlanul is mindig közel álltak hozzám.
A könyv a Lettero kiadó gondozásában jelent meg idén tavasszal. Azóta több ismerősöm is elolvasta és mindannyian pozitívan vélekedtek róla. Ez is adott számomra egy kis löketet, így már szinte teljes megbizonyosodással indultam az új kaland felé. Előzetesbe azt még elárulnám, hogy számomra sokkal erőteljesebbnek hatott, mint az Egyikünk hazudik. Több ponton okozott meglepetést és sokkal lendületesebb. A megfelelő élményben volt részem.
A tragédia egy csodaszép, napsütötte napon történik meg. Jessica a testvérének a születésnapjára ajándékba egy hőlégballonos utazást talált ki. Mivel mindig is vágytam a magasba magam is, így nagy érdeklődéssel tekintettem előrefelé. A kosárban sokan, a pilótán kívül még egy tucat ember tartózkodott, akik szintén a kellemes kikapcsolódást keresték, egy kis különleges időtöltést, ami örök élményként marad meg a lelkükben. De minden megváltozik, mikor a hőlégballonból a pompás tájat szemlélve egy fiatal lányt vesznek észre, aki sikoltozva szalad egy puskás, kutyás férfi elől. És megkezdődik a hajsza. Sosem hittem volna, hogy valaha hőlégballonos üldözési jelenetbe fogok botlani egy könyvben, de még egy filmben sem. Ez annyira szürreális képként él a fejemben, hogy elsőnek nem tudtam teljes mértékben elfogadni. Aztán ahogy haladtam előre a könyvben, a leírások alapján, kissé rezgő léccel a talpa alatt, de hihetőnek tűnt a történet. Szóval a kosár végül lezuhan és egyetlen túlélője van. A férfi, Patrick Faa szerint, ez egyel több, mint kellene. A továbbiakban macska-egér játékot űzve cikáznak a környéken, miközben felfedezheti az olvasó, hogy itt nem csak egy elkapott pillanatról van szó, hanem a háttérben sokkal több minden lappang.
A meglepetések a továbbiakban is folytatódnak. Számomra már az is újszerű élményként hatott, hogy nem keressük a gyilkos személyét, nem kergetjük a különböző spekulációkat, mert a szerző már az első pár oldalon kimondja a nevét, elismeri, hogy ő a tettes és az ő szemszögén keresztül is megmutatja az eseményeket. Ez utóbbi gyakori elem, hiszen az érdeklődés fenntartása érdekében sok író alkalmazza, de az előbbi már kevésbé, hiszen, ha tudjuk, hogy mi a bűntény, ki az áldozat, ki a jófiú, aki keresi és ki a rossz, aki elkövette, mi maradt a további 400 oldalra? Meglepő, de elég sok minden. Nem gondoltam volna, hogy ebből az alapkoncepcióból egy ennyire érdekes történetet is ki lehet hozni. De Sharon Boltonnak sikerült, nem is akárhogyan.
A teljes kép felépítésére két idősíkon mozog az olvasó: a jelenben, ahol a hajsza is zajlik, illetve a múlt különböző időpontjaiban, mindig egy kicsit közelebb a jelenlegi helyzethez, hogy minden titok felszínre bukkanhasson. Bevallom, számomra ez sokszor nehézséget okozott. Mivel a könyv rengeteg rövid, gyakran épp csak két oldalas fejezetből áll, szinte mindig elvesztem térben és időben egyaránt, mivel a szerző egyszer megjelölte, hogy most a múltban van, az nem csak az adott egységre vonatkozott, hanem egészen addig volt érvényben, míg új dátum nem került a következő jelenet fölé. Én pedig a fejezetváltással fejben mindig visszatértem a kiindulóponthoz, a mostani pillanatban és ez sokszor vitt tévútra.
A múltból kiragadott pillanatok amúgy sem kerültek közel hozzám. A szerző ezekben egyértelműen utal dolgokra, amiket nem nevez a nevén. Az olvasó sejti, úgy nyolcvan százalékos bizonyossággal, hogy miről is van szó, de pont ezért frusztrálja is a dolog: nem lehet benne maximálisan biztos, hiszen egy fordulatos krimiről beszélünk, ahol sosem lehet egyértelműsíteni a dolgokat, ugyanakkor nem érzi, hogy a két dolog valahol össze fog érni. Így megmarad a spekulációk halmazában, amiken egy idő után el fogja magát unni. A könyv mértani közepén jött el számomra az a pillanat, mikor az egész összeállt és fejben kikövetkeztettem, hogy a későbbiekben mi fog történni. Ott megfogalmazódott bennem az alapproblémakör, hogy miként működik, úgy éreztem, hogy minden szálat felgöngyölítettem és ezen kissé nekikeseredtem, hiszen túl korán rájöttem, így az élményem egy bizonyos része odaveszett. Nos, erre a szerző viszonylag hamar rácáfolt, mert innen indult be igazán a sztori: olyan meglepő fordulatok következtek, hogy nem győztem a fejemet jobbra és balra kapkodni. Úgy gondolom, hogy a történet felépítése azért alakult eképpen, hogy az olvasó ténylegesen ki tudja találni az alapeseményeket, ezzel a figyelmét elaltatva, önmagát kényelembe helyezve még inkább meglepődjön a továbbiakon. Ez maximálisan sikerült! Már nem éreztem úgy, hogy mindent tudok, sőt, inkább meglepődve tapasztaltam, mennyire csak egy ténykör köré építettem a gondolataimat. Mondjuk ember legyen a talpán, aki ezeket a váratlan helyzeteket előre meghatározza. Véleményem szerint képtelenség.
Szóval az eddig sem vontatott történet még inkább beindul és mindent a feje tetejére állít. A legvégét már muszáj volt egy szuszra elolvasnom, mert képtelennek éreztem magam arra, hogy bármikor letegyem és nyugodt lélekkel tudjam a figyelmemet más irányba koncentrálni. Meglepő, felüdítő élmény volt. Sharon Boltonnak tényleg sok ötlet lapult a zsebében, amiket nem volt rest kihasználni. Talán egy kicsit túl sok is. A csavarokkal sokat kockáztatott, mert elsőre teljesen hihetetlennek, kivitelezhetetlennek tűnnek és csak másodszori utógondolással jön rá az olvasó, hogy bár kicsi rá az esély, mégis van az a százalék, amely esetben működhet. Sokszor lapoztam vissza, hogy bizonyítsam a saját igazamat, de minden esetben rá kellett jönnöm, hogy nem, csak az én agyam ferdítette el úgy a valóságot, hogy azt higgyem, hibát ejtett a szerző. Mesterien szőtte a szálakat, minden kétkedésem ellenére is. Mégis, az utolsó oldalakon már annyira drasztikus, mindent megváltoztató elméletek merülnek fel, hogy az már a túl sok kategóriába tartoznak. Itt alkalmazható lett volna a több kevesebb elv. Ugyanakkor el kell ismernem, a végső meglepetés olyan jólesően megmelengette a lelkem, amire egy krimi esetében egyáltalán nem számítottam. Ez főként azért volt meglepő, mert pont az az a csavar, amire ez a bizonyos esemény épült, az volt számomra a teljes mértékben hiteltelen, ami csurig töltötte a befogadóképességemet. Nos, mi ez, ha nem a tökéletes olvasási élmény utáni életérzés?
Azonban még egy dolgot viszont kiemelnék, ami borzasztóan zavart: ez a borítón lengedező szövet színe. A könyvben erőteljesen hangsúlyozzák, hogy ott egy smaragdzöld, kimart ruhaanyag lóg. Nem értem a könyv eredeti kiadóját, miért nem volt képes magát ehhez az aprósághoz tartani, ha már ennyire fontos dologról beszélünk, amit ismételten megjegyeznék: a szerző többször is megemlített. Jó lenne, ha ezeket is figyelembe vennék a borítótervezők… S még halkan megjegyezném: ez nem a magyar kiadvány hibája. Az eredeti borítón is a piros cafat lóg. Ezt csak a kiadó megvásárolta, a jogokkal együtt. Itt az vétett szarvashibát, aki megtervezte a borítót, majd az, aki legelőször ezzel adta ki.
Egy krimitől két dolgot szoktam elvárni: mozgassa meg az agyamat és lepjen meg. Számomra az alapvető követelmény, hogy kellőképp felcsigázzon, gondolkodásra ösztönözzön, így tartva fenn a figyelmemet. Emellett pedig szolgáljon olyan megoldással, ami túlmutat a fejemben megszülető képeken. Járjon túl az eszemen. Sharon Bolton Halj meg kétszer! című könyvének sikerült. Bravúros cselekményszál és meghökkentő fordulatok jellemzik. A szerző úgy csűri-csavarja az eseményeket, hogy bátran ki merem jelenteni: egy gyakorlott krimi-olvasó sincs, aki minden titkára magától rájönne. Amennyiben pedig képes elültetni a kíváncsiságot az ember fejében már a legelején, akkor pedig biztosan el fogja az utolsó szóig kerülni az unalom. Engem megvett magának. Érdekelt, hogyan fog ennek a három embernek a sorsa összefonódni, illetve a leginkább az foglalkoztatott, hogy vajon Jessica miért nem célirányosan a rendőrségre ment, miért kezdett magánakciózásba. Nem hagyott nyugodni, míg meg nem találtam a választ. Ugyanakkor hihetőségi szempontból sokszor rezgett alatta a léc. A kutyákat megszégyenítő szaglással rendelkező gyilkos, akit hajszálokon múlva, de simán át lehet vágni… Nem volt a leghitelesebb karakter, de igazából nem lehet egyöntetűen cáfolni sem ezt a tényt, sem az események hihetőségét. Én úgy döntöttem, elhiszem a szerzőnek, hogy ezek a helyzetek így, ahogy vannak, megvalósulhatnak. Kell hozzá egy adag szerencse, Sors vagy bármi és miniatűrnyi esély van rá, de akkor is lehetséges. És nem utolsósorban: nagyon élveztem olvasni. Sharon Bolton jó fantáziával megáldott író, aki nem hagyja veszni tehetségét. Remélem, sok hasonló, de mégis egyedi történetet olvashatunk majd még tőle a jövőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése