Niitaabell Világa: Philip Pullman: A titokzatos kés (Az Úr Sötét Anyagai 2.)

Fülszöveg:

Lyra immáron tudja, mi van az északi fényen túl, s abban a másik világban, ahova jutott, nem csak egy kihalt, furcsa várost talál, hanem egy fiút is. Willnek is megvannak a maga titkai, ő is menekül valahonnan, ám hogy léteznek másik világok, még csupán a kezdet számukra. Ahogy sorsuk összefonódik és történetük bonyolódik, lassan felsejlik, hogy olyasmi felé tartanak ők és a többi, szeretett vagy gyűlölt szereplő, mely minden világot meg fog rengetni – s ebben a titokzatos késnek is nagy szerepe lesz…

Az Északi fény trilógia Nagy-Britannia egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású ifjúsági sorozata, mely izgalmas kalandokon, elképesztő szereplőkön és tájakon keresztül mesél olyan alapvető kérdésekről, melyek minden embert érintenek.

Philip Pullman nagysikerű sorozata már sok évvel ezelőtt megvett magának. Akkoriban még csak álmodoztam arról, hogy egyszer beszerzem a sorozat összes részét. Még a régi, Alexandra kiadású változatban volt meg Az aranyiránytű. Mire eljutottam odáig, hogy a polcomon az összes rész jelen lehessen, addigra kifutott, készlethiány lépett fel. Ezért is lettem annyira boldog, mikor a Ciceró Könyvstúdió új formában, új fordításban újra elhozta kis hazánkba a sorozatot, sőt, még az előzménykötettel is gazdagodott a Pullman sor. Azóta is szépen, lassan gyűjtögettem őket és most ősszel sikerült az összes részt beszereznem. Ezek után nem is volt kérdés, hogy a lehető leghamarabb neki fogok ugrani a történetnek újfent.

A második kötet, A titokzatos kés, régóta foglalkoztatott, ugyanis az első könyvet már legalább négyszer újraolvastam az évek során és minden egyes kézhezvételnél új folytatást találtam ki neki a fejemben. Nagyon foglalkoztatta a fantáziámat, vajon Lyra milyen világba lép át, mit talál ott és egyáltalán az új helyszínen a daimónja is jelen lesz-e. Féltem attól, hogyha például a miénkhez hasonló struktúrával rendelkező idősíkra téved, akkor Pantalaimon megtestesülése eltűnik Lyra lelkében. Talán ezért is tartott ennyi ideig, míg ténylegesen beszereztem a részeket. Időt hagytam magamnak megbarátkozni a gondolattal, hogy a szerzőnek itt most végtelen lehetősége van a folytatást illetően, és nem biztos, hogy mindegyik olyan, amivel könnyedén ki tudok békülni.

Nos, kiderült, hogy félelmem alaptalan. Noha az általam említett problémakör kérdése felmerül, a szerző nagyon egyszerű módon oldotta meg: akinek volt daimónja, annak más világban is megmarad, akinek pedig nincs külső megtestesült lélekformája, az továbbra is a belsőjében hordozza a tüzet. Tehát Lyra és Pantalaimon együtt vágnak bele egy új kalandba, ahol megismerkednek egy bátor fiúval, Willel, akinek nagy szerepet szántak az égiek. Együtt kalandoznak a világok peremén, térszakadásokon átszökkenve, különböző célok vezérlete által. Noha A titokzatos kés stílusa teljes mértékben megegyezik az előző részével, mégis érezhető változások mentek végbe a történeten. Bár még Lyra mindig fontos szerepet tölt be, úgy éreztem, Will veszi át a vezető szerepet, ő benne testesül meg az elsődleges főszereplő. Főként ő volt az, aki előre vitte a történetet. A kislány mindössze csak ott csicsergett a fülében, bonyodalmakat okozott vagy éppen segített neki egy-egy helyzetet megoldani. Bár nem volt ellenemre ez a felállás, mégis egy kissé furcsának éreztem. Az elmúlt évek alatt Lyra iránt mély szeretet generálódott bennem, így kissé nehéz volt elfogadnom, hogy már nem csak ő áll mindennek a középpontjában. Szerencsére Will nagyon szimpatikus kissrác, így hamar hozzászoktam a jelenlétéhez, kevésbé nehezményeztem, mint amire számítottam.

Noha rajongásig szeretem az előzménykötetet és az első részt is, mégis azt kell megállapítanom, hogy A titokzatos kés mindkettőt felülmúlja. Valószínűleg ez azért lehet, mert ebben a kötetben már nincs szükség az alapozásra, tehát a hosszú, leíró részek, melyek az aktuális vallási, politikai és tudományos helyzeteket boncolgatják, már nincsenek oly nagy részletességgel kifejtve, ezáltal nem okoznak kissé laposabb, unalmasabb történetvezetést. Az események sokkal dinamikusabban haladnak előre, nincs ideje az embernek felesleges gondolatokon törni a fejét. Bár el kell ismernem, sokszor nem egészen tudtam beazonosítani, merre tart. Nem mindig láttam magam előtt a végcélt, hiába volt egyértelműsítve, hogy Lyra mire törekszik, illetve Will miért küzd. Sokszor inkább a túlélésért megtett apró lépések körvonalazódtak csak ki. A szereplők gyermeki voltukból fakadólag teljes mértékben a pillanatnak élnek, így a tervezési fázisok bőven elmaradtak a megszokottnál. Ez egyáltalán nem rossz megoldás, szimplán csak nem megszokott.

Mint már említettem, elég nagy problémakörként tekintettem a világok között való utazást. Az évek során több sci-fi és fantasy témájú könyv is magáévá tette ezt a motívumot, így elég sokféle módszer alakult már ki, miként lehet a különböző valós síkok között mozogni, de egyik sem lett volna megfelelő ezen regény számára. Bevallom, én azt hittem, hogy Lyra átkerül egy másik világba - ahova az apja is érkezett -, és ott fog a továbbiakban folyni a nyomozás és a kalandozás. Ehelyett a szerző még több variánst hozott be, egy helyszín különböző látképeit, és nem is akárhogyan! Úgy vélem, a megoldása egyedinek mondható, mégis a kézen fekvő érzést erősíti az olvasóban. A szerző egyszerűen gondolkodik és talán pont ezért tudja az elméjét ily nagy távlatokra kiterjesztve használni, valamint a megoldásai ezért ennyire nagyszerűek.

De ejtsünk pár szót magáról a történetről is. A szerző minden könyvének címében egy becses tárgyat határozott meg. Ez az első részben az aletiométer volt, amelynek fontossága vitathatatlan. A mostani részben egy úgynevezett titokzatos kés jelenik meg. El nem tudtam képzelni, mi hasznuk válhat egy késből, főleg nem azt, mi teszi titokzatossá. Vágó -és szúrószerszámnak tökéletesen megfelel, de valljuk be, nem sok kreativitás szorult ebbe a tárgyba. Legalábbis egészen addig így gondolkodtam, míg a szerző nem nyújtott a számomra egy alternatívát. Itt is megmutatta, mennyire egyszerű, mégis bámulatos képzelőereje van. Ezt nagyra értékeltem. S hát hogyan kerül szóba a kés egyáltalán? Hiszen eddig semmit nem hallottunk róla. Nos, erre is megvan a válasz: ezen tárgy birtoklása döntő lehet a végső csata kimenetelét illetően. Szereplőink tehát tudatosan, vagy éppen anélkül, de keresik, hajtják ezt a bűvös eszközt, miközben kalandok egész sorát élik át. Útjukat új szereplők sora védelmezi, de azért a régiek közül is többen feltűnnek a színen. A szívemnek kedves karakterek, mint például Serafina Pekkala vagy Lee Scoresby is újra megjelennek, hogy jelenlétükkel támogassák ezt a két kalandort, akiknek talán több van megírva a csillagokban, mint amire valaha is gondoltak.

A kor szerinti besorolással ugyanakkor még mindig bajban vagyok, egyre jobban érzem úgy, hogy ezt a sorozatot nem igazán gyerekeknek szánták: sokkal inkább gyermeklelkületű (fiatal) felnőtteknek. Noha a kisebbeknek írt mesék, főleg magyar vonalon, sosem nélkülözték az erőszakot, mégiscsak más érzés látni, ahogy Jerry fejbe csapja egy serpenyővel Tomot, komment nélkül, mint olvasottakat magunkba vizuálisan megjelenítve átélni a leírtakat. Márpedig A titokzatos kés hiába aranyos, ha mondjuk Pantalaimon vagy Lyra megszólalásaira gondolunk, hiába csacsognak a kis fiatal gondolkodásmódjuknak megfelelően, rejlik benne egyfajta nyers erőszak, ami bizony érettséget követel. Ilyen volt az első részben a jegesmedvék harca, hiszen mély részletességgel volt feltüntetve. Ebben a kötetben is több ilyen helyzet fordul elő, amiket túl erőteljesnek éreztem. Ez alapján kitartok a véleményem mellett, hogy az Úr sötét anyagai sorozat nem gyerekeknek való olvasmány, sokkal inkább a tinédzserek, fiatal felnőttek számára íródott.

Teljességgel megértem, miért örvend ekkora népszerűségnek Az Úr sötét anyagai sorozat. Egyedi, fordulatos, kalandokban bővelkedő, megvan benne minden, amit egy fantasy rajongó elvárhat, sőt, még annál is több! A sorozat második része pedig nem szenved középső könyv szindrómában, hanem az élre tör: felülmúlja az első kötetet.

A titokzatos kés sokkal olvasóbarátabb, mint amire számítottam. Az események pörögnek, az összefüggések szövődnek, és egy varázslatos kaland bontakozik ki az olvasó szeme előtt. Lyra és Will jó párost alkotnak, s miközben mindketten a saját útjukat járják, egyre jobban megismerik egymást, barátság szövődik kettejük között. Két gyermek az egész világ, sőt világok sora ellen. Élvezettel olvastam apró szóváltásaikat és kalandjaik történetét. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Lyra mennyit változott. Hogy ez inkább Will jelenlétének köszönhető-e, vagy csak szimplán ahogy cseperedik, úgy változik a dolgokhoz való hozzáállása… nem könnyű megragadni, de tény, hogy fejlődik és ez a hasznára válik.

A lezárással is tökéletesen meg vagyok elégedve. Bár erős fordulatok sora jelent meg az utolsó oldalakon, mégis úgy érzem, hogy a könyv méltó lezárást kapott, ugyanakkor hagyott elegendő nyitott kaput, amin a továbbiakban folytatódhat a kaland. A befejező részt még én sem fogom sokáig tologatni: még idén sorra fogom keríteni, mert érdekel, végül ki nyeri a csatát és ez milyen következményekkel jár ez a különböző világok számára.