Niitaabell Világa: Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa (Az Elfeledett Könyvek Temetője 0-1.)

Fülszöveg:

Vannak dolgok, amiket csak sötétben látunk igazán. És csak akkor, ha már kellőképpen fogékonyak vagyunk. Daniel Sempere tízéves, amikor antikvárius apja egy hajnalon elviszi egy titokzatos barcelonai könyvtárba, az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Ebben a Temetőben olyan művek nyugosznak, amelyek egy-egy könyvtár vagy könyvesbolt bezárásával elárvultak. Daniel a beavatási szertartás során örökbe fogad egy könyvet: Julián Carax A szél árnyéka című művét, és azzal megpecsételődik a sorsa mind a kötetnek, mind a fiúnak.

Romantikus újromantikus regény elátkozott, megtagadott könyvekről, az egyetlen szerelemről, igaz barátságról, feneketlen gyűlöletről és véres bosszúról. Olyan fájdalmasan szép, olyan félelmetes és fordulatos, amilyen egy többgenerációs családtörténetbe oltott kísértet- és detektívhistória csak lehet.

Biztos vagyok benne, hogy több az olyan könyvmoly, aki hallott már Carlos Ruiz Zafonról, mint akinek teljesen idegenen cseng ez a név. Az Elfeledett könyvek temetője sorozata meghatározó. Alapvetően is vonzza az ember pillantását, méretéből adódóan sem tud elveszni egy bolt polcán sem. Jelenleg a könyvpiacon a négy rész három különböző formai megjelenésben érhető el. Csak ez tartott vissza eddig is, ezért nem szereztem még be. Egyszerűen nem szeretem, ha összetartozó részek között ilyen nagy különbség van. Így úgy gondoltam, várok, míg a kiadó nem egységesíti. Erre kaptunk már ígéreteket, elvileg már tervezés alatt áll. Remélem, minél hamarabb fog érkezni, mert már igencsak áhítozom erre a remek irodalmi alkotásra.

Az első rész beszerzése nem volt tudatos: a tavalyi év végén kaptam ajándékba. Attól függetlenül, hogy még várakozó státuszt foglalok el a sorozatot illetően, nagyon örültem ennek a fordulatnak. Túl sok rajongó szót hallottam már az utóbbi időben, így forma ide vagy oda, egyre jobban megjött a kedvem az olvasásához. Szokásomhoz híven, ezt a kötetet is sokáig tologattam a listáimon, elsősorban a hossza miatt. Egy nagyobb volumenű könyvet mindig előre be kell terveznem, mivel sokkal több időt visz el, mint a pár száz oldalas társai. Így tehát egy szép, szórt fényes őszi délután vettem le a polcról, miközben hallgattam, hogyan kotorja a szél a száraz leveleket.

Ez a regény a könyvmolyok etalonja. Hiszen mi is egy könyvrajongó álma? Hogy egész nap olvashasson büntetlenül, hogy érezze az új regények és a régi történetek semmihez sem fogható illatát, hogy hallja, ahogy lapozáskor az oldalak súrlódnak és hogy megszámlálhatatlan mennyiségű könyv vegye körül. Tehát bármi és egyszerre minden, ami összefügg ezekkel az univerzumot is magukba foglaló olvasmányokkal. A szerző ezt az érzést ragadta meg a regényében, hogy mit jelent könyvmolynak, olvasónak és írónak lenni. Mert mint mindennek, ezeknek a titulusoknak is megvan a jó és a rossz oldala egyaránt.

A történet Barcelonába játszódik, az 1900-as évek elején és közepén. A regény nagy időintervallumot ölel fel, hiszen több, a különbséget egymástól évtizedekben mérhető évben született szereplő élete nagy részét végigköveti. A főszereplő egy akkor még fiatal fiúcska, akit az apja egy titkos, csodálatos helyre visz el: az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Ez a hely Barcelona szívében található, de nagyon kevesen juthatnak be ide. Nincs is a köztudatban, hogy ott van, csak a kiváltságosok léphetnek be oda. Egy hatalmas, labirintusszerű építmény, ahol könyvek milliói várják, hogy újra felfedezze valaki őket és újra közkincsé válhassanak. Danielt is azért hozták el ide, hogy válasszon egyet, amibe újra életet lehel. Így bukkan rá Julián Carax A szél árnyéka című művére. Nem is gondolta, hogy zsigeri eredetű választása milyen lavinát indít el a saját és mások életében: abban a pillanatban, hogy leemelte e kötetet a polcról, régóta szunnyadó erők kezdtek újra ébredezni, hogy forgószélként lecsapjanak a múlt, jelen és jövő embereinek sorsára.

A szerző sok olyan témát megragadott, ami a tudatos könyvmolyok számára roppant jelentőséggel bír. Sokszor éreztem úgy, hogy végre, valaki igazán megérti, mi zajlik le a lelkemben, mikor belépek egy könyvekkel telt helységbe, vagy épp mikor kezembe veszem az aktuális olvasmányomat. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a történetbe és nem egyszer kaptam magam azon, hogy a leírások szépségétől, az átadott tartalom mélységétől elmorzsolok egy pár könnycseppet, mert sokszor, a legjelentéktelenebb pillanatokban, a saját gondolataim visszhangját véltem felfedezni a sorok között. Már maga az alapötlet is teljesen elvarázsolt, hiszen tökéletesen jellemzi az aktuális piaci helyzetet, amely egy szóval tökéletesen leírható: túltelített. Rengeteg regény jelenik meg, ami a megfelelő médiai elemek nélkül az ismeretlenség homályába süllyed, anélkül, hogy elismerték volna a benne rejlő értékeket, miközben a helytelen útra térő, fogalmazás és nyelvtani szempontból is kritikán aluli könyvek virágkorukat élik. Mostanság minden csak marketing kérdése. Magam is kitűztem célul, hogy több olyan könyvet fogok kézbe venni, melyeket már elfeledtek, hogy az értéküket tovább tudjam vinni.

A könyv elsőként bemutatja, mit jelent könyvszerető embernek lenni, majd miután kellő érzékletességgel átadta a szerző a lelkében rejtőző gondolatokat, elindítja a történetét, melynek eseménysora folytonosan gyorsuló mozgást mutat. Az elején még csak lassan csörgedezik, majd ahogy Daniel kutatása egyre jobban kiterjed elérkezik az a pont, ahol nincs megállás: mint a lejtőn lefelé guruló tehetetlen test halad az elkerülhetetlen végkimenetel felé. A szerző elképesztő élettörténeteket alkotott meg, amelyek sokszor csak, mint a szellő által mozgatott selyemfüggöny résein keresztül szemlélhetnénk. Apró részletek, motívumok jelennek meg, amelyek már megadják a dolgok körvonalát, ám a teljes felismerés pillanatában rájövünk, hogy valójában milyen kevés tudás is volt a birtokunkban eddig. Fordulatokkal telt regény, ahogy jó és gonosz harcának örökös tánca is megjelenik, valamint több, az idők során már ezerszer felhasznált jelenet, mégis Zafón képes arra, hogy egy elcsépelt meglepetést is új köntösbe bújtatva jelenítsen meg, ezáltal új tartalommal töltve fel.

A nyomozás mellett a szerző részletesen kitér az élet különböző szakaszaira. Az emberek szerelmi élete, érzéseinek tengere különösen foglalkoztatja. Ezeket többnyire Daniel karakterén keresztül mutatja be. Megjelenik a regény lapjain az első szerelem magasságokba repítő és az első csalódás alantas mélységekbe taszító érzése, amellett pedig tökéletes összhangban fér meg az emberi jóindulat kiterjesztett hatása is. A regény bemutatja, hogy néha egy apró segítség elegendő ahhoz, hogy valaki teljes életét megváltoztassuk, vagy épp egy apró elkapott pillanat elég, hogy örök károsodást szenvedjen a lelkünk. Ez a regény felhívja az olvasó figyelmét a pillanatokban rejtőző csodára, erőre, hogy mennyire függ az életünk a megtapasztalt dolgoktól. Könnyedén, mégis érzéki módon adja át a szerző a mondanivalóját, mintha egy puha paplant borítana a vállunkra, de mellette tudatosítja, hogy ez nem védhet meg a világ kegyetlen oldalától sem.

Számomra a legmegindítóbb az egészben pedig az, hogy a szereplők egész életét az irodalom befolyásolja. Egy író, aki nem vágyik túlzottan az elismerésre, nem szegi kedvét, ha művei értékét nem ismerik fel kellőképp az emberek. Akkor is alkot, újabb történeteket vet papírra, amelyekben benne van az egész személyisége, az érzései és az élete egyaránt. Ez a szenvedély szinte létszükséglet, amely nem csak az író, de a körötte lévő emberek és az olvasók sorsát is megváltoztatja. Mert minden elolvasott könyv átformál valamit az emberben, hozzáad vagy éppen elvesz, de mindenféleképpen mássá teszi. Carax munkássága életeket épített fel és döntött romba. S mikor már mindez az enyészetté vált volna, jött egy gyanútlan kisfiú, aki naiv, félős lelkével új lelket lehelt a sorokba, feltámasztva egy rég elfeledett történet romjait, karaktereit, hogy megváltoztassa a teljes világát. A végén egy teljesen más személyiség köszön vissza a lapokról, egy olyan férfi szelleme, aki képes volt bátor lenni és egy olyan szerző árnyéka, aki végigtekintve sorsán, megbékélt azzal.

Annyi, de annyi mindent lehetne mondani még erről a regényről! Egy életen keresztül tudnék róla mesélni. Szívem szerint minden szavát egyesével megforgatnám, kielemezném, mert oly sok értéket rejtenek magukba a megszólaltatott hangok!

Megszámlálhatatlanul sokszor panaszkodtam másoknak, miért nem született még olyan könyv, ahol a szereplőknek az olvasás és a könyvek nem csupán hobbynak számítanak, hanem létszükségletnek. Erre tessék, itt van ez a könyv, sőt mi több, egy teljes sorozat, évek óta arra várva, hogy én is felfedezzem. Egyben biztos vagyok: Zafón írásai sosem gyarapíthatják az Elfeledett Könyvek Temetőjének polcait. Mindig lesz olyan, aki éppen megismerkedik vele és még sok száz és ezer ember, aki a lelkében hordozza.

Egyedül a Tűzrózsában csalódtam. Úgy vélem, nem illett a történet dinamikájához, a fantasztikus szál túlzás volt. Ha az első kiadású A szél árnyékát olvastam volna, amely még nem tartalmazta az előzménynovellát, akkor maximális pontszámot kapott volna tőlem.

A szél árnyéka egy érzelmekben, gondolatokban és cselekményben egyaránt gazdag regény, ahol a legkülönbözőbb életek fonódnak össze egyetlen történet által. Szélsőséges sorsok köszönnek vissza a lapokról, meghatározó karakterek formálódnak az olvasó szeme előtt. Bástyaként áll, hirdetve, milyen hatalmas erő rejtőzik az irodalomban.

"Párizs a világ egyetlen olyan városa, ahol az éhenhalás még mindig művészetnek számít."

"– Ez a hely, Daniel, csupa rejtély, olyan, mint egy szentély. Minden itt látható könyvnek, kötetnek lelke van. Mindegyikben benne rejtőzik annak a lelke, aki írta, és mindazoké, akik olvasták, átélték és álmodtak róla. Ahányszor csak valaki a kezébe vesz egy könyvet, s tekintetével átfutja a lapjait, a könyv szelleme újraéled, erőre kap."

"Minden titok annyit ér, amennyit azok az emberek jelentenek számunkra, akik elől rejtegetjük őket."

"A házasság és a család mindig olyan, amilyenné alakítjuk. Előfordulhat, hogy az egész nem több puszta kirakatnál, hasztalan, üres fecsegésnél. Ha viszont igazi szeretet áll mögötte, amit persze nem kell nagydobra verni, hiszen anélkül is látszik már messziről…"

"– (…) Nem ismertem az olvasás gyönyörűségét, a felfedezés örömét, azt az állapotot, amikor a lelkünkben kapuk nyílnak, a képzeletünkre hagyatkozunk, s átadjuk magunkat a mű és a nyelv titokzatos szépségének."

"A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz."