Niitaabell Világa: Elle Kennedy: The Chase

Fülszöveg:

Az ellentétek tényleg vonzzák egymást?

Más magyarázatot nem látok rá, miért vagyok úgy oda Colin Fitzgeraldért. Általában nem vonzanak a kivarrt, videojáték-őrült kocka izomagyak, akik lököttnek és felszínesnek tartanak. És az előítéletei mellett az is ellene szól, hogy a bátyám haverja.
És hogy a barátja belém van zúgva.
Ja, és említettem már, hogy lakótársak vagyunk?
Nem, mintha számítana. Fitzy egyértelművé tette, hogy nem érdeklem, holott úgy szikrázik köztünk a levegő, hogy félő, leég tőle a házunk. Én sosem voltam az a fajta lány, aki fut egy pasi után, és nem most fogom elkezdeni. Épp elég gondot okoz nekem az új suli, a seggfej tanárom és a bizonytalan jövőm. Ha a szexi lakótársamnak végre megjön az esze, és rájön, mit szalaszt el…
…tudja, hol talál.

Az őrjítően jó Off Campus sorozat spin-off kötete.
Önfeledt órákat akarsz és egy ragyogó olvasmányt? Megtaláltad.
Szerezd meg magadnak!

Ismertek, nem szeretem azokat a borítókat, ahol félmeztelen férfiak fej nélkül pózolnak. Számomra eléggé lehangoló tud lenni, ha egy könyvet csak úgy lehet eladni, ha guszta hasfalak jelennek meg rajta. Ennek ellenére 2017 tavaszán rábukkantam egy olyan sorozatra, amelynek esetében nem, hogy kivételt tettem, de azóta is lelkesen bólogatok, mikor meglátom a fedőlapot. Ez pedig nem más, mint Elle Kennedy Off-Campus sorozata. S hogy miért vagyok engedékenyebb ezekkel a könyvekkel, mint a többivel? Nagyon egyszerű: a borítók minimalista volta miatt nem süt belőlük a ponyva szexuális töltet, ami engem erősen taszít, s emellett a beltartalom is megkívánja a borítót. Mivel a négy rész középpontjában a hokicsapat egy-egy tagja tetszeleg, akik tisztában vannak az adottságaikkal és használják is azokat, így elfogadható ez a tervezet.

2018 októberében jelent meg a sorozat utolsó része, így szomorúan el kellett búcsúznom a srácoktól. E négy történet ráébresztett, hogy igenis nagyon szeretem a new adult könyveket és arra is, hogy Elle Kennedy munkássága számomra etalon. Így, mikor felröppent a hír, hogy a szerzőtől a Könyvmolyképző kiadó új regényt jelentet meg idén ősszel, alig bírtam magammal. Amikor pedig kiderült, hogy visszavisz ugyanarra az egyetemre az író… madarat lehetett volna velem fogatni! A hajsza a Briar U. sorozat első része, melyben az előző kötetekben megismert Dean kishúga, Summer tetszeleg főszerepben, ezáltal elköszönhettünk a borítón lévő félistenektől, de egyáltalán nem vagyok emiatt csalódott: a borító a maga egyszerűségében meseszép lett.

Summer sosem volt egyszerű eset, ezt már az előző könyvekből is megtudhattuk. Vele az ember folyamatos kalandokba keveredik, csak úgy pezseg körülötte az élet. Olyan, mint egy minitornádó. Kifejezetten érdekes személyiséggel rendelkezik, így nagyon örülök, hogy saját történetet kapott. Summer is a Briarön köt ki, miután eltanácsolták a Brownról. Ez a meglepő fordulat nagy változásokat hozott az életében, hisz nem csak az iskoláját kellett lecserélnie, hanem ezzel együtt a baráti társaságát, a lakhelyét is, sőt még az eddigi életvitelében is történtek változások. Mondhatni egy teljesen új, tiszta lappal indíthatja el a sorsát divat szakirányon. A családi hátterének és a bátyjának, Deannek köszönhetően hamar megtalálja a helyét: beköltözik három hokis srác mellé, akik között jelen van Fitz is. Colin Fitzgerald régóta foglalkoztatja már Summer fantáziáját, így ez egyben szerencsés és borzalmas fordulat is a részére. A kettejük között feszülő, folyton változó kapcsolatnak a dinamikáját meséli el A hajsza.

Summer nem az a fajta lány, mint akiket eddig megismerhettünk az Off-Campus sorozat kapcsán, egy kicsit sem hasonlítható össze velük. Első pillantásra egy végtelenül elkényeztetett plázacicának tűnik, aki megszokta már, hogy mindenki körülzsongja, s hogy az összes pasi az ő kegyeiért esedezik. Meg kell vallani, van ebben némi igazság, de ahogy minden emberben, benne is sokkal több lapul ennél. Summer egy nagyon erős jellemű, öntudatos, fiatal nő, aki nem csak várja az elismerést, hanem tesz is érte. Nehézségei ellenére keményen tanul, próbálja a lehető legjobb eredményeket elérni, ezzel is bizonyítva, hogy egyáltalán nem üresfejű vagy éppen felszínes. Noha sok minden elmondható róla, a visszafogott jelzővel bizton nem illethető. Belevaló, vagány lány, aki nem fél megtenni a szükséges lépéseket, amennyiben a büszkesége nem sérül.

Az előző kötetekben Fitz nem igazán mozgatta meg a fantáziámat, mégis azon kaptam magam, hogy már az első fejezet után, amit az ő szemszögéből olvastam, teljes mértékben belehabarodtam. Az egyszerre művészi és műszaki beállítottságú, képzett hokijátékos egy pillanat alatt belopta magát a szívembe. Nagyon örülök, hogy Elle Kennedy egy úgymondva kocka-informatikust is belecsempészett történetei sorába, ezáltal ellent mondva az általánosításoknak: hogy az ilyen beállítottságú srácok antiszociális, maguknak való, szánalomra méltó alakok. Ebben a szakmában is rengeteg férfi van, aki ad a megjelenésére és olyan erős kisugárzással rendelkezik, mint egy vezérigazgató. Nem a szakma határozza meg az ember személyiségét, hanem az érdeklődési kört figyelembe véve szerez az ember végzettséget.

Szóval itt van ez a srác, akinek a gyerekkori tapasztalatai gátolják, hogy teret adjon a vonzalmának Summer irányába. Fitzben apró sérelmek vannak, amik jelentős gátakat emeltek a személyiségében. Olyan kis sérülések, amelyek bárki életében előfordulhatnak és sokaknál nem is eresztenek gyökeret, de bizonyos szituációban és mértékben már torzító hatásai lehetnek. Sok szülő bele sem gondol, egy-egy elejtett szó, viselkedési forma milyen tartós változást idézhet elő. És itt van egy lány, aki kétségbeesetten próbálja magát igazolni mindenki előtt, hogy nem buta. Furcsa belegondolni, hogy egy bálkirálynő szépséggel rendelkező lányban is ugyanolyan mértékben jelen vannak a bizonytalanság szilánkjai és hogy milyen mértékben dolgozik benne a megfelelési kényszer. Ők ketten teljesen más személyiséggel rendelkeznek, más dolgok érdeklik őket, az elvárásaik és álmaik is különböznek, mégis szikrák röppennek a magasba, ha egy helységbe tartózkodnak. Talán csak a tökéletlenségük azonos. Elle Kennedy csodálatos példákat hoz arra, hogy a különböző lelkületű emberek is megtalálhatják egymás mellett a boldogságot, amennyiben van bennük elég bátorság ahhoz, hogy változni merjenek a másikért úgy, hogy közben megmaradnak önmaguknak. Fitznek és Summernek is sokáig tart ez megérteni, ezáltal a könyv egy folyamatosan változó hangulatot mutat be. A lapokon hangos viták, látványos sértődések elevenednek meg, mely a külső szem számára mérhetetlenül szórakoztató. A hajsza nem hagyott unatkozni. Első perctől kezdve lekötötte a teljes figyelmemet. Ittam a szavakat, teljes áhítat vett rajtam erőt, míg róttam a sorokat. A szerzőnek csípőből jönnek a poénos beszólások, minden helyzet magától értetődő, legyen bármennyire is abszurd. És ettől lesz jó író egy író: ha mondanivalóját úgy tudja átadni, hogy az egyáltalán nem tűnik erőltetettnek. Tényleg el tudom képzelni, hogy Summer ott flangál a Prada csizmájában az egyetemen, ragyogó kisugárzással és mosolyogva mesél hajmeresztő szexuális kalandjairól.

Mivel Summer egy drámakirálynő, így a történet folyamatosan mozgásban van: mindig van valami, ami kételyeket szül vagy épp okot ad egy kis hisztizésre. Én ezt egyáltalán nem éreztem leterhelőnek, vagy éppenséggel soknak. Elfogadtam, hogy ez a főszereplőnk személyiségével jár együtt, így végtelenül szórakoztatott. Egyetlen dolog volt mindössze, ami bár nem zökkentett ki, mégis egy pillanatig megakasztott: Summer ellentmondásossága. A legtöbbször az elvei szerint él, mutatva, hogy milyen sokrétű a személyisége, ezáltal is küzdve az általános, sekélyes megítélések ellen, ám vannak olyan pillanatok, mikor önmagának ellentmondva viselkedik. Mint minden emberben, benne is rejtőzik bizonyos felszínesség, ami alapvetően nem gond, de ha ennyire erősen küzd ellene, sokkal jobban szembetűnik. Ezt a karaktere hibájának könyveltem el, nem írói tévedésnek, hiszen pont a tökéletlenségtől lesznek emberibbek.

Végtelenül élveztem olvasni ezt a könyvet, aminek következtében rekordidő alatt a végére értem. Épp csak pislogtam egyet és már az utolsó jelenet elevenedett meg a szemem előtt, s mivel ennyi bőven nem volt elég, erősen elgondolkodtam rajta, hogy most azonnal elkezdem elölről ismételten, vagy leveszem a polcról Az üzletet, hogy mind az öt részt újból sorra kerítsem. Mérhetetlenül imádom Elle Kennedy munkásságát! Ennek a nőnek a keze alatt tesztoszterontól túlfűtött csodák születnek. A legjobban azt szeretem benne, hogy az általa megalkotott férfi karakterek lényét nem nőiesíti el. Nagyon sok szerző itt bukik meg, hogy nem képesek megfelelően azonosulni a másik nem gondolkodásmódjával, ezáltal egy túlságosan nyálas karaktert hoznak létre - és akkor már mindegy, hány kockás hassal is ruházzák fel, nem lehet erős férfiként tekinteni rá.

Fitz és Summer egyaránt felsorakozott a kedvenc könyves karaktereim mellett. Két rendkívüli személyiséggel megáldott ember, akik képesek korrigálni egymás személyiségbeli hibáit. Jobbá teszik egymást és ennél több mondanivalóra nincs is szükség.

"– Milyen volt?

– Izgi.

– A farkát kérdeztem, Summer. Milyen volt? Nagy? Kicsi? Hosszú? Vastag? Vidám? Szomorú?"

"Nekem olyan pasi kell, aki tudja, mit akar. Olyan, aki hajlandó erőfeszítéseket tenni értem, és boldog, ha velem lehet. Olyan, aki velem akar lenni."

"Úgy tűnik, ma már senki sem beszél az orális szexről. Csináljuk, osztogatjuk nyakra-főre az orgazmusokat, de utána nem beszélünk róla. Hát ilyen világban élünk? Mert ha igen, én kiiratkozom a modern civilizációból. Építek magamnak egy kalyibát az erdő közepén, ahol nem találkozom péniszekkel."

"A csönd nem a barátom. Ilyenkor az ember magára marad a gondolataival. Szembe kell néznie mindazzal, amit napközben félresöpört: a félelmekkel, amik csak átmenetileg múltak el, és a titkokkal, amiket próbált elrejteni."

"Fitzy, vagyis teljes nevén Colin Fitzgerald egy unikornis. Egy magas, szexi, tetkós hokis, akiért talán egy icipicit odavoltam.

Na jó. Rohadtul rákattantam."