Fülszöveg:
Polly és Chris már hét éve együtt élnek, de kapcsolatuk válságba kerül. Chris visszaköltözik az anyjához, Polly pedig kiadó lakást keres. A hirdetések közt akad egy romantikusan csábító; egy apró szigeten álló házikó, ahová csak apálykor lehet eljutni autóval. Barátnője hiába próbálja lebeszélni az őrült tervről, Polly hajthatatlan.
A kikötőfal fölött álló ház igencsak rozoga állapotban várja új gazdáját, és a barátságtalan helyiektől vásárolt ehetetlen péksütemény sem segít Polly hangulatán. Késő este süt néhány cipót, amiből hajnalban visz a halászoknak. A faluban hamar híre megy Polly süteményeinek, így a lány új barátokra, különc hódolókra – no meg esküdt ellenségekre – tesz szert, és ki tudja, talán a szívvel-lélekkel sütött finomságok őt is megváltoztatják, hogy képes legyen újra bízni és szeretni…
A Találkozzunk a Cupcake Kávézóban írónőjének legújabb sikersorozatát Jojo Moyes és Jennifer Weiner olvasói is imádni fogják, hiszen Jenny ismeri az édes élet tökéletes receptjét: sok evőkanálnyi szívmelengetés, pár csepp könny, nagy adag szerelem és persze csipetnyi humor.
Sosem olvastam még igazi gasztronómiai regényt, de régi álmom volt már egyet kézbe venni, még annak ellenére is, hogy jómagam nem vagyok konyhatündér, sőt, úgy gondolom, hogy szükségszerű időpocsékolás a főzéssel eltöltött idő. Nem szeretek órákon keresztül a tűzhely mellett állni, majd szinte ugyanannyi időt eltölteni mosogatással pár finom falatért, de ha ennivalót kell a család elé rakni, bizony muszáj ezeket az áldozatokat meghozni. Hiszen nincs is rosszabb egy éhes férfi morgós kedvénél. De pont ez az, ami miatt úgy gondolom, hogy nekem mindenféleképpen szükségem van ezekre a regényekre, mert általuk egy új szemlélet jelenik meg a tudatomban, aminek hatására van esély arra, hogy a saját nézeteimet is átformáljam. Ha felfedezem a főzésben-sütésben rejlő értékeket, többnek tekintem majd, mint a napi rutin kellemetlen elemének.
A gasztrós pályafutásomat mindenféleképpen Jenny Colgan könyveivel szerettem volna megnyitni. Már a borító is rendelkezik egyfajta finom kisugárzással, ami folytonos vonzást gyakorolt rám, ugyanakkor sosem volt időm és lehetőségem beilleszteni a tervezett olvasmányaim közé mindaddig, míg a Libri Könyvkiadó be nem mutatta az idei év végére tervezett megjelenéseit. A sorozat harmadik része is szerepelt a listán, egy előreláthatólag édes, karácsonyi történet, ami tökéletesen megalapozza az ünnepi hangulatot is. Így hát végül azon kaptam magam, hogy mindhárom könyv itt csücsül a polcomon, várva, hogy felfedezzem a benne rejlő ízeket.
Minden sütési lépést megelőzve a szerző először is szépen felépítette a története keretét. A könyv első harmada az alapozásról, előkészítésről szól, ezáltál megismerhetjük a főszereplő valódi jellemét, hogy ki is ő és honnan indul az utazása. Az olvasó egy nagyon szomorú esemény kellős közepébe csöppen bele: egy csődbe ment cég utolsó értéktárgyainak felszámolása van éppen soron, amellyel egyidőben egy pár működési dinamikájában is változás áll be. Polly és Chris saját vállalkozást üzemeltettek, amely a kezdeti felfutás után hanyatlásnak indult. Mikor jelzálog került közös otthonukra, nagy döntést kellett meghozniuk: noha egy párt alkotnak, az életüket külön kell egyelőre tovább folytatni, a saját boldogulásukra alapozva, ezáltal Chris visszaköltözik az anyjához, Polly pedig egy saját kis ideiglenes otthont keres a maga számára. Utóbbi messze van az idilli képtől, amit maga elé vetített ez a fiatal nő, de a lehetőségei erősen korlátozottak, így végül egy kis szigeten találja magát, egy rozoga házban, amit még a dagály is elvág a külvilágtól. Elsőre ez eléggé lehangolónak tűnik, de ha az ember képes meglátni a környezetében rejlő csodákat, olyan kincseket fedezhet fel, amikre egyáltalán nem számít.
Pollyt a sors kiragadta megszokott környezetéből, életstílusából és nívójából, hogy egy teljesen új helyre helyezze el, ahol olyan érzése van az embernek, mintha megállt volna egy régebbi időszeletben az élet. A modern technológia hiába van jelen, az ott lakók életét nem befolyásolja annyira, mint ahogy azt a közvetlen környezetünkben is láthatjuk, ha belegondolunk. Ebben a kis faluban halászok élnek, akik késő este lépnek a fedélzetre, hogy a kora hajnali piacon már el tudják adni a portékájukat. Az a néhány bolt, ami üzemel, kicsi és kis készletet tartalmaz: nincs akkora választék, mint amihez az átlagember hozzá van szokva. Még a faluba vezető út is eltűnik, ha megemelkedik a vízszint, tehát a közlekedéshez igencsak figyelni kell, éppen apály vagy dagály következik. Mégis Polly e hely mellett dönt, hogy itt próbál az élete ideiglenes szakaszában boldogulni, míg lábra nem áll. Új élete során sok új tapasztalattal gazdagodik és olyan vizekre evez, amire sosem számított. Mondhatni az egész élete cigánykereket vet. A kérdés csak az, hogy vajon megfelelő-e a számára a Sors okozta változás? Képes megbirkózni vele? Polly jelleme nagyon finoman, óvatosan bontakozik ki az olvasó előtt. Először a belső démonjait ismerhetjük meg, majd utána végigkövetjük, ahogy jelleme újra felépül és magabiztosságra tesz szert. Pont annyira formálja át Mont Polbearne, mint amennyire hatással van ő is a falu életére. Tehát a könyv lapjain megfigyelhető egy lágy ívű karakterfejlődés is, amelyben az a különleges, hogy nem csupán a helyzetek és tapasztalatok formálják át a főszereplő gondolkodásmódját, mint a legtöbb esetben, hanem valójában a saját rejtett értékei bukkannak felszínre a jelleme megerősödése által.
Ez a fiatal lány nagyon szereti a kenyeret. Mindenféle kenyeret. Legyen az egyszerű sima vagy éppen rozsos, de akár mézes alapokból is készülhet. A lényeg a roppanó hang, az ínycsiklandozó illatok és a héj mögött rejtőző puha belső. De a legjobban nem elfogyasztani, hanem elkészíteni szereti ezt a terméket: szinte terápiás célzattal hat rá, mikor a tésztának valót gyúrja és formálja. A könyv egyik mozgatórugója Polly szenvedélye. Noha nem szabadna neki sütkéreznie, mégis szembe megy a szabályokkal és kéz alatt ellátja a falu nagy részét a finom mindennapi betevővel. A híre szájról szájra jár és egyre többen keresik fel, hogy csatlakozzanak a "kenyeres mozgalomhoz".
"– Hallom, hogy van kenyere.
– Ó, te jóságos ég! Szénhidrátdíler lettem."
S miközben egyre inkább kiterjed sütési tudománya, az olvasó maga is annál inkább kedvet kap ahhoz, hogy kirobogjon a saját kis birodalmába, elővegye a lisztet és élesztőt, majd maga is nekiálljon készíteni valami különlegest. Mert van abban valami nagyon megragadó, mikor a lapokon a történet mellett megelevenedik a sütés több különböző fázisa és szinte érezhető, ahogy szállnak a leírt illatok. Jenny Colgan nem merül el túlzottan a gasztronómiai részek leírásában, nem vált át szakácskönyv stílusba, de az a kevés, jól megfogalmazott szó, amivel illeti az egy-egy alkalomra készülő csodákat ropogósan adja át a folyamatot. Összefut tőle a nyál az olvasó szájában és hangosan hümmög az elragadtatástól. Élvezettel olvastam a kenyerek és péksütemények készítésének kisebb-nagyobb leírásait, sőt, egyszer-egyszer meg is szagoltam a könyvet, mert szinte érezni véltem a frissen sülő manna semmihez sem fogható illatát és közben rá kellett döbbennem: talán mégsem annyira rossz dolog a konyhában sürögni-forogni.
A történet a maga medrében csörgedezik. A kezdeti alapos felépítés után egyre több fordulat jelenik meg a lapokon, de egyáltalán nem érezhető úgy, mintha dagálykor elárasztana minket a víz. Polly jelleme végig kedélyes marad és ez kihat az eseményekre is. Az egész könyvet egyfajta könnyed derű hatja át és roppant mód kiérződik a sorok közül a szerző nemzetisége, főként, ha a párbeszédekre tekintünk. Ez viszont néha úgymondva hátrányba hozza a magyar olvasót: vannak olyan jelenetek, mikor egy angol és egy amerikai évelődik egymással, például a jegestea dinamikájáról. Számukra megvan ennek a humorfaktora, ám személy szerint én enyhe ránccal a homlokomon figyeltem a szemem előtt futó sorokat és apró értetlenséggel viseltettem aziránt, hogy valaki nem tudja, hogyan néz ki ez az üdítő, miként készül és hogyan fogyasztják. Illetve akad pár olyan jelenet -megjegyezném, hogy nagyon kevés -, mikor a fordító önhibáján kívül képtelen volt áthozni a szójátékokat, mivel a magyar nyelvben teljesen máshogy hangzik az adott összetétel. Ez egyáltalán nem róható fel neki, hiszen itt a nyelvi korlátok akadályozták a tökéletes megvalósítást. Egyetlen egy dolog volt, amiben - az én szememben - hatalmas hibát vétett: a könyv elején a lunda és a sirály kifejezést gyakran használja egymás szinonimájaként. Mivel e két madárfajta meglepően különbözik egymástól, így ezt nem tudtam elfogadni, valamint biztos vagyok benne, hogy Neilt is megsértené vele, ha tudomására jutna.
El sem hiszem, mennyire jól esett a lelkemnek ez a történet! Teljes mértékben feltöltött. Kedves, bájos vonásai által magam is elengedtem görcsös gondolataim, ügyes-bajos dolgaim, hogy egy kicsit a pillanatnak éljek és élvezzem a lapokról felszálló ínycsiklandó illatokat. Apró történet egy nőről, aki megtalálja a lelkében rejlő erőt és magabiztosságát azáltal, hogy megvalósítja az álmát. Könnyed, igazi chick lit kategóriás könyv a Piciny Csodák Péksége. A hozzávalói között megtalálható egy kis könnyed érzékletesség, minimális szerelem és a regény fő mozgatórugója: a gasztronómia iránt érzett elhivatottság. Olyan érzés ezt a könyvet olvasni, mint a mézzel csurgatott frissen sült kenyérbe beleharapni. Mennyei ízharmónia jellemzi.
Minden kétséget kizárólag ki merem jelenteni, hogy boldoggá tett a könyv olvasás közben. Nem volt benne annyi romantika, mint amire számítottam, de mivel nem is érzelmektől túlfűtött regényről beszélünk, így ezt egyáltalán nem sérelmeztem. Alig várom, hogy folytathassam!
"– Nos, az a helyzet, hogy mindenki hazudik, tehát ha te nem teszed, akkor szörnyen naiv vagy a dolgok valódi természetét illetően. Az emberek elfogadták és el is várják a hazugságot, tehát, ha nem alkalmazkodsz, esélyed sincs, és az borzalmas. Gondolj csak az orvosodra, aki feltételezi, hogy hazudsz, amikor megkérdezi, hogy mennyit iszol."
"Egy madárhoz beszélni határozott fejlődést jelent ahhoz képest, ha egy kanapéhoz beszél az ember."
"Nem kell szeretnünk azt, akivel együtt dolgozunk, legalábbis nem szükségszerűen."
"Sosem tudhatod, mi vár rád a következő ajtó mögött."
"Van olyan szorongás, amely sokkal, de sokkal rosszabb éjszaka. Nappali fényben kezelhetőnek látszik; vagy akár el is tűnik, mint egy rossz álom az első csésze kávénál, vagy a napi teendők közben észszerűsíthető, amikor is nincs idő arra, hogy a hibákon és az elmulasztott lehetőségeken őrlődjön, bánkódjon és a jövőért aggódjon az ember."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése