Fülszöveg:
NIMONA gaztettekre fogékony, lobbanékony természetű, fiatal alakváltó.
LORD BALLISTER BITANGFŐ vendettára készülő gaztevő.
Nimona és Lord Bitangfő, a csatlós és a főgonosz komoly felfordulást tervez. Céljuk, hogy bebizonyítsák a királyság népének, hogy Sir Ambrosius Aranypőc és haverjai a Rendfenntartó és Lovagügyi Intézetben korántsem akkora hősök, mint azt az emberek hiszik.
BOSSZÚ!
SÁRKÁNYOK!
TUDOMÁNY!
SZIMBOLIZMUS!
De ahogy az apróbb csínytevések sorából kegyetlen összecsapás kerekedik, Lord Bitangfő ráébred, hogy Nimona képességei épp olyan homályosak és rejtélyesek, mint a lány múltja. Természetének kiszámíthatatlan, sötét oldala pedig veszélyesebb lehet, mint azt Bitangfő hajlandó beismerni.
Az utóbbi időszakban teljesen felborult az eddig jól megszokott időbeosztásom. Ez köszönhető a munkahely váltásnak, az ebből adódó kötelező változtatásoknak és természetesen magának az évszakváltásnak is, hiszen rövidülnek a napok, én pedig erősen küzdök a sötétség miatt érzett mélabúval és fáradtsággal. Próbálkozom kitapasztani, milyen rendszert tudnék beépíteni a jelenlegi körülmények közé, hogy mindenre meglegyen a kellő időráfordításom, ám néha még ez is kevés. Vannak olyan napok, mikor hiába lenne időm olvasni vagy épp írni, az aktivitási szintem nem egyezik azzal, amit ezek a tevékenységek megkövetelnének tőlem, így bár nehezen, de elengedem őket és olyan tennivaló után nézek, ami megfelel a felhasználható energiamennyiségemnek.
Pár napja pont egy ilyen cikluson mentem megint keresztül: bár az időmenedzsmenttel nem volt problémám, a koncentrációval annál inkább, így nem mertem egy nagy odafigyelést igénylő történetbe belekezdeni, de mégis égett bennem az olvasási vágy. Ezen helyzetben nagyon kapóra jött a Ciceró Könyvstúdió újdonsága, Noelle Stevenson Nimona című műve, mely jellegéből adódóan teljes mértékben megfelelt a célomnak, hiszen egy ifjúsági képregény sokkal jobban fenntartja a fáradtságtól elkalandozni képes figyelmemet, mint a szürke, szöveggel telerótt oldalak - legyen akármennyire is érdekes a történet. Így egy finom tea társaságában, egy szombat este, a kedvenc takarómba burkolódzva hátra dőltem a kanapén és felütöttem egy varázslattal telt kis könyvecskét, hogy feltöltse a lelkemet.
A képregények értékét sokan alábecsülik. Gyakran hallom azt a tézist, hogy a képregények azoknak valók, akik nem szeretnek olvasni, nem elég érettek egy jó sztorihoz vagy, hogy csak a gyerekek részére íródott. Ezek nagyon téves hozzáállások, amire minden helyzetben szeretek rácáfolni, noha magam sem vagyok gyakorlott képregényolvasó. Talán a Nimona a harmadik, amit kézbe vettem. Tehát szeretem azt a tényt tudatosítani az emberekben, hogy igenis szükség van ezekre a kiadványokra is, mert néhány van olyan értékes, mint egy-egy regény. Vannak jó humorral megírt, csavaros történetű alkotások, amelyeknél még a képi megjelenítés is gyönyörködteti a szemet. Mert néha nem kellenek nagy kerek mondatok, hogy a megfelelő tartalom átjöjjön. Néha elengedő csak pár szó, ami tökéletes kikapcsolódást nyújt és mellette folyamatosan stimulálja az agyat is.
Nimona egy vad, de mégis tüneményes gyermek, aki Lord Ballister Bitangfő szolgálatába szegődik, hogy segítse gonosz tervei megvalósulását. Ehhez titokzatos képessége is nagyban hozzájárul: képes bármilyen állat vagy ember alakját felölteni. A történet során sok kalamajkába keverednek, éles helyzetekben kell helytállniuk. Céljaik elérését akadályozza a Rendfenntartó és Lovagügyi Intézet, s főként annak egy kirendelt tagja: Sir Ambrosius Aranypőc, aki régen Bitangfő jó barátja volt. De vajon melyik oldal győzedelmeskedik a végén? A jó vagy a rossz? Egyáltalán meg lehet-e egyértelműen határozni, kinek az ügye, melyik oldalt képviseli? A határvonalak elmosódása egy érdekes és tanulságos kalandot eredményez, amibe nagy lelkesedéssel vetettem bele magamat.
A Nimonában található képi megjelenítési formák első pillantásra nagyon egyszerűnek tűnnek. A kézhez kapás pillanatában, belelapozva, kissé csalódott is voltam, mert igényesebb kivitelre számítottam a borító alapján, noha ugyanaz a formai világ jelenik meg a lapokon. Kellett egy-két perc, mire rájöttem, hogy a beltartalomban a színek kevésbé intenzívek, csupán csak ennyi különbség van. Ugyanakkor ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, figyelve a rajzokra is, rá kellett jönnöm, hogy valójában nagyon alapos munkát végeztek az illusztrátorok, sőt, ahogy közeledünk a vége felé, úgy lesz egyre művészibb, részletesebb és érzelemgazdagabb.
A tartalmat a szerző elsősorban a humorfaktorra építette. Nimona karakteréből süt még a gyermeki báj, a tettrekészség és a kalandok imádata, ami sokszor szül vicces helyzeteket. Végtelenül szerethető karakter, aki már az első pillantásra megvett magának. Teljes mértékben feldobja Bitangfő mindennapjait, miközben akaratlanul is kölcsönösen tanulnak egymástól. Ballisternek kellene lennie a rosszfiúnak, hisz ő van főgonoszként titulálva a történetben, ám ahogy haladunk előre, úgy változik meg bennünk a róla alkotott kép. Egy végtelenül lojális embert találhatunk a kikiáltott gonosz helyén, aki régi sérelmeit dédelgetve, de mégis az emberi sorsot szeme előtt tartva tervezgeti egy jobb társadalmi helyzet kialakulását, ami egybe vág a bosszújának beteljesülésével is.
A képregény erősen épít az egyensúly érzésére. A jó és a rossz oldal tettei folyamatosan kiegyensúlyozzák egymást, így a mérleg nyelve csak Nimona ugrálása által leng ki egy-egy pillanatra. Bitangfő és Aranypőc is egyaránt betartanak pár íratlan szabályt: noha ősellenségek, mégsem törnek a másik életére. Olybá tűnik, mintha két jóbarát csak játszana egymással, noha néha túlzásokba esnek a felsőbb utasítások miatt, de harcuk mindig a kölcsönös tiszteleten alapul. Ennek legnagyobb példája, hogy sosem törnének oly mértékben a másik életére, hogy az végül kioltással végződjön. Hiszen, egyszer régen, mégiscsak barátok voltak.
Az elején egyre jobban belelovaltam magam abba, hogy ez egy édes kis könyvecske, amibe bár vannak olyan poénok és jelenetek, amit nem egy 11 éves kezébe adnék - lásd például, a mi rejtőzik Aranypőc nadrágjában beszólást -, de mégis többségében egy szórakoztató, humoros, kedves történet. Aztán azt vettem észre, hogy ahogy haladok előre a történetben, úgy alakul át bennem ez az elképzelés is. Egyre jobban éreztem a komor felhők közeledését, s mikor már mindent befedett a sötétség, rá kellett jönnöm, hogy sokkal több rejtőzik a lapokon, mint pár oldalnyi szórakozás. Nimona sorsa tragikus. A tetőpont képkockáit sokáig szemléltem, minden kis apró részletet alaposan megvizsgálva, mert bár semmiben nem különbözött az eddigiektől, mégis sokkal erősebb érzelmeket jelenített meg, mint előtte. Ugyanazt éreztem, mint Lord Bitangfő. A lezárás így meglepő élményt nyújtott, hiszen nem éppen erre számítottam. Azt hittem, az egész történet egy kedves mese lesz, amiben a „boldogan éltek, míg meg nem…” elv érvényesül. Ezzel szemben sokkal többet adott, gondolkodnivalót, amit magammal hordozhatok a továbbiakban. Mit ne mondjak, alaposan meglepett. De pont ez benne a szép és a jó.
A történet vége után még található pár oldalnyi, rövid, szabadabb keretek között megvalósított jelenet. Itt nem minden esetben vannak meg a képregényekre jellemző képkockák, csupán a semmiben egymás után következő rajzok, amik bár az alaptörténethez nem kötődnek teljes mértékben, mégis adnak egy kis plusz érzést az olvasó számára. Nekem ezek voltak azok, amik a legjobban tetszettek, mivel tökéletesen kiegészítik az érzelmi szintek felállítását. A karácsonyi pillanatok az ünnepek közeledésével amúgy is kifejezetten megmelengetik az olvasó lelkét.
Nimona a szívemhez nőtt. Imádom a jellemét, a tettrekészségét és a gyermeki naivságát. De legfőképp az erős lelkében lapuló félős kislányt szeretem, aki csak szeretetre vágyik. Hisz mindannyian pont ilyenek vagyunk. Mármint a menő alakváltoztatási képesség nélkül.
Meglepő módon élveztem a kalandokat, amiket Lord Bitangfővel, Nimonával és Aranypőccel éltem át. Sokszor nevettem fel hangosan, többször szaladtam páromhoz csillogó szemekkel, hogy egy-egy jelenetet megmutassak neki - ő se maradjon ki a jóból. A kedvenc képkockáimhoz még jelölőt is helyeztem el, hogy alkalomadtán keresgélés nélkül megtaláljam őket. Biztos vagyok benne, hogyha semmiben nem találom meg a motivációmat, ezt a könyvet fogom levenni a polcról, hogy feltöltődjek. A lehető legaranyosabb képregény, amivel valaha is találkoztam. De természetesen ennél sokkal több lapul benne: a könnyedség és a báj mellett megjelenő vezérgondolatok tanulságosak és a történet a legvégére igencsak megkomolyodik, szinte megrázóvá válik. Hozzám végtelenül közel került.
Nimona történetét csak ajánlani tudom azok számára, akik egy könnyed kikapcsolódásra vágynak. A minimalista, de igényes grafika pedig csak hab az amúgy is finom tortán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése