Fülszöveg:
A tizennyolc éves Helena egy szörnyeteggel osztozik az életén – árván, magányosan járja Oregon állam vidékét, tehetetlen áldozatok után kutatva. Ám az nem szerepelt a tervei közt, hogy egy súlyos baleset után titokzatos helyen ébred: három testvér otthonába kerül, ahonnét nem szabadul egykönnyen. Hisz ezen a különös helyen a lányt csapdába ejtő szörny napról napra csendesedik. Helena végre önmaga lehet. Meg kell tanulnia bízni, ha újra akarja kezdeni az életét a furcsa Raven-családban.
Jennifer, a legidősebb testvér elismert orvos, aki gyanakvásával sakkban tartja az elvadult lányt. Jet, a tizenöt éves könyvmoly kíváncsisággal és barátsággal közelít felé. És ott van Jeremy, az idősebb fiú, aki jóvá akarja tenni a balesetet és aki naiv vonzalmat érez a lány iránt. Helena előtt varázslatos, ismeretlen világ tárul fel, ahogy egyre közelebb kerül a fiúhoz: évszázadokra visszanyúló, furcsa titkok kerülnek a felszínre. Ám hiába a szerelem, amit Helena életében először érez igaznak, a veszélyes titkok kettészakíthatják a családot. És mindeközben a mélyre temetett szörny csak a megfelelő pillanatra vár…
Papp Dórától eddig három könyvet olvastam: a Tükörlelkek két részét, illetve a Bolyongót. Mindhárom mű más-más okból, de roppant mód tetszett, így eldöntöttem, hogy a további könyveit is egyszer sorra fogom keríteni, hiszen mielőtt a saját neve alatt kezdett alkotni, Dora Craiban álnéven is megjelentetett egy trilógiát. Sajnos ezeket nagyon nehéz beszerezni, így nem is fűztem tartósan hozzá sok reményt, bár nyitott szemmel jártam-keltem, hátha valahol rám vetik magukat. Nos, ez eddig nem történt meg, mégis a szerencse rám köszöntött: a szerző úgy döntött, hogy előveszi régebbi történeteit, kicsit formába rázza, mostani stílusához megfelelően alakítja és a kisebb változtatások eszközölése után újra megjelenteti - immáron a saját neve alatt. Mit ne mondjak, mióta felröppent erről az első hírmorzsa, azóta dörzsölöm a kezemet, mint a mesékben a főgonosz, várva az alkalmat, hogy bár kicsit felturbózva, de mégis láthassam a szerző kezdetleges tollvonásait is.
Ez hamarabb következett be, mint gondoltam: lehetőségem nyílt még a megjelenés előtt kézhez kapni a könyvet, így amint lett egy szusszanásnyi időm, bele is vetettem magam Helena csavaros kalandjába, hogy felfedezhessem Papp Dóra egy eddig még nem ismert oldalát. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen fantasztikus szállal átszőtt történet születhetett meg a keze között, hiszen eddig még csak a realitás talaján mozgó könyveket olvastam tőle és valljuk be: ez a két, merőben eltérő irány sokkal másabb hozzáállást követel meg az író részéről.
Papp Dóra azon tudatos fiatalok táborát erősíti, akiknek mély meggyőződéseik, elveik vannak és ezek szerint élnek. Több aktivitást is támogat jelenlétével és hangjával egyaránt. Ahhoz, hogy ezekbe bepillantást nyerhessünk, elegendő követni őt bármely felületen vagy épp felütni Bolyongó című könyvét. Ez az én esetemben nagyban meghatározza a róla alkotott képet, s látva, mennyire gazdag személyiséggel rendelkezik, még inkább odafigyelek az írói jelenlétére. Tisztában voltam vele, hogy a Helena trilógia nem ezt az oldalát fogja erősíteni, sokkal inkább egy másfajta megismerési lehetőséggel szolgál. A szerző mélyen beleszövi magát a történeteibe, szívből alkot, így gondos odafigyelés mellett a kimondott szavai által is megismerhetjük lényének egy részét. A Fénytörés által láthatóvá vált, meddig képes szárnyalni a fantáziája, hogyan használja fel az alapvető fantasztikus elemeket és milyen új tartalommal képes felruházni őket.
A könyv már az első pár oldal után odaszögezett a kanapéra. A szerző egy nagyon erős kezdést alkotott azáltal, hogy már az első jelenetben bemutatja, mi rejtőzik főszereplője lelkében. Helena karaktere így már az elejétől kezdve meghatározó. A bőre alatt megbúvó szörnyetegtől pedig egyenesen kirázott a hideg. Bár kezdetben néha soknak éreztem ennek a sötét erőnek a jelenlétét, idővel el kellett ismernem, hogy szükséges volt a hangsúlyozás, hiszen olyan sebeket ejtett a lány lelkében, amik gyógyíthatatlannak bizonyulnak. A szörnyeteg, rohadék -épp, mikor, hogyan nevezi - Helena életének meghatározó aspektusa, amely embertelen határok átlépésére készteti pezsgő vére által, ám ennek ellenére nem mindenható: rossz időben, rossz helyen őt is utoléri a végzetes sors.
Helena személyében egy nagyon erős karakter bontakozik ki az olvasó szeme előtt. A gondolatai erősen szélsőséges képet alkotnak, ami tovább erősíti jelleme instabil és veszélyes benyomását, ám ennek ellenére engedi, hogy a felszín alatt láthatóvá váljék, mennyire szüksége van az emberi érzelmekre is: ugyanúgy vágyik a szeretetre és a törődésre, mint bárki más. Sokkal több lakozik benne, mint ami első pillantásra vélhető. Ahogy haladunk a történet vonalán előre, úgy erősödik meg még jobban a jelleme, s lelke formálódásával eddig sosem ismert távlatok nyílnak meg előtte. Természetesen mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs egy testvérpár, akivel bár a sors furcsa fintora hozta össze, minden átélt sérelem ellenére szoros köteléket alakít ki. A Raven testvérek világa teljesen eltér az átlagos kamaszokétól. A két fivér nővérükkel együtt próbálnak talpon maradni, szülők nélkül boldogulni a mindennapok nehézségeivel, mint pénzkeresés, lakásfenntartás és a legfiatalabb iskoláztatása. Mivel csak egymásra számíthatnak, így erős kötelék alakult ki közöttük. Jeremy, a középső gyerek az, aki a történet színe javát a hatán hordozza. Felelősségteljes ifjú, aki a családjáért bármire képes lenne. Úgy érzi, neki kell fenntartania az egységet, óvni a többieket. Nagy elhivatottság munkálkodik a lelkében, ami néha már fojtogató érzést vált ki a körötte lévőkből, mégis, egy rossz szavuk sincs ellene, mert mindenki tisztában van vele, hogy a puszta jóindulat vezérli. A szerző Jeremy karakterén keresztül közvetíti a családi kötelék fontosságát, illetve általa mutatja be, hogy néha muszáj szembe menni az élet által elvárt dolgoknak, s bár áldozatokkal jár, de a nagyobb jó elérése lehetséges, nem kell csupán ábrándnak megmaradnia.
Jeremy karaktere jól megformált, s bár az elején erősen szimpatizáltam vele, a történet végére a lelkesedésem normalizálódott. Minden ballépésével és a benne munkálkodó bizonytalanság erejével egyre emberibb formát öltött a szememben, amely által bár a rajongásom odalett, de egy sokkal kézzelfoghatóbb, barátias érzés átvette a helyét. Az én kedvem az öccse, Jet, a kis, sete-suta, de önzetlen fiú. A szerző általa bemutatott egy ma is jelen lévő problémát: az iskolai bántalmazást. Jet szerencsére támogató családban nő fel, így az elszenvedett károk nem okoznak akkora lelki sérülést a számára, de még így is megdöbbentő, milyen folyamatokat indít el az emberi lélekben a folytonos atrocitás.
A történet folyamatosan mozgásban van. Nem tartalmaz kedélyeket elsimító leírásokat a környezetről; mindössze a belső vívódások miatt áll meg egy-egy pillanatra. Mivel fiatal, eltévelyedett, önmagukat kereső fiatalokról van szó, így úgy gondolom, hogy szükség is volt a folyamatos önmagukkal való harcra, hiszen tapasztalat hiányában az ember akaratlanul is túlgondolja a dolgokat, vacillál a végső döntés felszabadító érzése előtt. A szerző kitűnően ábrázolta egy fiatal kapcsolat dinamikáját, ahol hegyek és völgyek váltják egymást, meglepő gyorsasággal. De mindannyian átéltük az első szerelem okozta mámorító boldogságot és földöntúli poklot egyaránt, amire alapozva a későbbiekben egy sokkal stabilabb érzet és elvárások születnek meg. Jeremy és Helena valóban sokszor lökik el egymást, hogy aztán újra rátaláljanak a másik fél lelkére, de bevallom, én élveztem ezt a kis kettejük között feszülő harcot. Egy-egy pontnál éreztem csak fárasztónak, de azokon a helyeken is, ha jobban belegondolok, igenis szükség volt a drámára, mivel olyan dolgok derültek ki, amik miatt az ember elsősorban elveszíti a fejét, hirtelen kimondja, amit gondol, majd, ha megnyugodva is megszemléli, lehet más lesz a reakciója, mint az első benyomás.
S mivel ez egy természetfeletti történet, úgy vélem, illik pár szót ejteni a kialakított fantasztikus világról is. Személyes véleményem szerint a szerző nagyon jó alaptézist állított fel. Üdítően hatott a tudat, hogy itt a lány az, akinek a lelkében a sötétség gomolyog, melynek megvalósítása is csillagos ötös. Nagyon tetszett az elgondolás, hogy miként alakult ez ki Helenában, hogyan született meg ez az erő és mi a mozgatórugója. Ebben a részben ismertem legjobban rá a szerző jellemére, a környezettudatossága és az általa képviselt értékrendre. A fantasztikus szál végig fenntartotta a figyelmemet és a lelkesedésemet egyaránt. A tetőponton bekövetkezett események pedig egy forgószél erejével csaptak le rám, így ki merem jelenteni, hogy bár a könyv nem a rövid kötetek táborát erősíti, mégsem érezhető a hossza: pikk-pakk a végére értem és szívem szerint olvastam volna még tovább és tovább.
Mivel nem olvastam a Fénytörés első megjelenését, így nem tudom, milyen mértékű különbség húzódik a két változat között, de abban biztos vagyok, hogy bár Papp Dóra újragondolta az első történetét, átalakította a mostani stílusának megfelelően, a lényeges pontokon nem változtatott, ezáltal az újraírt verzió is árulkodó lehet a korai munkásságát illetően. Noha új réteg tinta került a betűkre, még mindig halványan látszódnak az eredeti körvonalak, ezáltal úgy vélem, kijelenthetem, hogy a szerző nagy utat járt be az elmúlt években. Látszódik a fejlődés, a saját jelleme megszilárdulása a lapokon, ahogy egyre jobban írói öntudatra ébredt. Örülök, hogy ennek a folyamatnak én is részese lehetek a könyvei által.
A Fénytörés egy jól megalkotott fantasztikus regény, ahol a jó és rossz harca, elsősorban mint belső vívódás bontakozik ki, majd a főszereplők lelkéből kilépve egy régebb időkre visszanyúló viszály alapjait eleveníti fel. Izgalmas és fordulatokban bővelkedő történet, amely nem hagyja unatkozni az olvasót. A romantikus irányvonal pedig mindent megédesít. A két szerelmes sokszor vívódik vagy épp egymásnak feszül, de minden egyes elszenvedett harcuk által közelebb kerülnek egymáshoz. Jó érzés volt általuk újraélni az első szerelem óvatos tapogatódzásait, tapasztalatlanságból eredő heves drámáit és élvezettel merültem el ebben a különleges varázsvilágban. Alig várom már, hogy olvashassam a folytatást is!
"A leírt szónak ereje van, de annak az embernek még nagyobb ereje van, aki felismeri, hogy a szavakat is emberek írják, akik, ha megtehetik, kényükre-kedvükre játszanak az igazsággal és a tényekkel."
"Érezted már valaha, hogy amikor valami nagyon fáj belül, a lelkedben, azt várod, mikor mutatkozik meg kívülről is?"
"A saját életedet csakis te irányítod, te hozod meg a döntéseket. Nincs sors. Te írod az életed forgatókönyvét."
"– Vannak kérdések, amikre nem kell mindenképpen választ várnod – felelte halkan, a szemét lesütve. – Vannak kérdések, amiket nyitva kell hagyni. De ha az a válasz annyira a tiéd akar lenni, akkor úgyis megtalálod vagy ő talál meg téged."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése