Niitaabell Világa: Alexandra Christo: To Kill a Kingdom

Fülszöveg:

Annyi szívet gyűjtöttem be eddig, ahány éves vagyok.
Vagyis a hálószobámban összesen tizenhét rejtőzik valahol a homok alatt. Olykor-olykor leások, csak hogy lássam, mind megvannak-e még. Lenn a mélyben, vérben ázva. Megszámlálom őket, és megnyugszom, hogy nem lopták el egyiket sem éjszaka. Azon se lepődnék meg, ha így történne. A szíveknek hatalma van, a magamfajták pedig egy dologra vágynak még az óceánnál is jobban: hatalomra.

A HERCEG SZÍVE LENNE AZ IGAZI TRÓFEA!

Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, azok közt is a legveszélyesebb. A víz alatti világban nagy tiszteletnek örvend. Már csak egy szív hiányzik a gyűjteményéből – ám azt elhibázza. Anyja, a Tenger Királynője büntetésből átváltoztatja, mégpedig egy olyan lénnyé, amitől a legjobb undorodik: emberré. Elveszi tőle a bűvös szirénénekkel képességét is, és megparancsolja, hogy a téli napfordulóig vigye el neki Elian herceg szívét, különben ember marad örökre.

Hiába ő a leghatalmasabb emberi királyság trónörököse, Elian herceg csak az óceánon érzi magát igazán otthon. A szirénvadászat pedig a hivatása. Amikor kiment egy lányt az óceán habjaiból, hamar rájön, hogy ő bizony más, mint aminek először hitte. Az idegen megígéri neki, hogy a segítségére lesz, és együtt fogják megtalálni a módját, hogyan pusztítsák el a sziréneket. De vajon megbízhat a lányban? És vajon hány alkuba kell belemennie Elian hercegnek, mire megszabadítja az embereket a legnagyobb ellenségtől?

Alexandra Christo Egy birodalom végzete című könyve első pillantásra megnyert magának. Szintén a Könyvmolyképző kiadó által forgalmazott A kalózkirály lánya című kötet elolvasása után tudatosan keresem a tengeri kalandokat megelevenítő történeteket. Mondhatni, e könyv által egy eddig nem ismert világ nyílt meg előttem. Rá kellett jönnöm, hogy imádom a tenger sós illatát; ahogy a fedélzeten az arcomon landolnak a vízcseppek, miközben egy új kaland felé tartok az aktuális legényzettel. Természetesen ahhoz, hogy ezek az érzések megvalósuljanak, szükséges, hogy a szerző megfelelően építse fel a történetét és érzékletesen adja át a mondanivalóját, valamint folytonosan fenntartsa az olvasó figyelmét. Azért nem szabad elfelejteni, hogy bár egy tengerben sok lény lakik és még több lehetőség rejtőzik, a cselekmény nagy része egy szűk helyszínre, a fedélzetre összpontosul, amely okból kifolyólag nagyon könnyen átcsaphat önismétlő leírások sorozatába - bár az Egy birodalom végzete esetén ez a félelmem nem állt fenn, mely a könyv központi témájának köszönhető, valamint Fanninak, a Fanni’s Library blog szerkesztőjének, aki meleg szívvel ajánlotta olvasásra. Ezek után nagy lelkesedéssel vártam, hogy megérkezzen hozzám a könyv és szinte visszafelé számoltam a napokat, mikor kezdhetek végre neki.

A borítóra tekintve, a jobb felső sarokban látható egy ajánlás, ahol Alexandra Christo művét nem kisebb nevek alkotásaihoz hasonlítják, mint Sarah J. Maas vagy Marissa Meyer. Mielőtt megkezdtem az olvasást, ezt a kis szöveget csak felszínesen tekintettem meg. Úgy értelmeztem, hogy hasonló világvezetéssel, változatos cselekménnyel dolgozhat, mint az említett nagyobb személyiségek, ám hamar rá kellett jönnöm, hogy sokkal több információ rejtőzik ebben a pár szóban, mint amire én gondoltam, mert az Egy birodalom végzete valójában egy retelling, tehát egy régi klasszikus történet újragondolása. Bevallom, nekem a címről, borítóról és a fülszövegről nem jött át, hogy ez egy Kishableány feldolgozás, de talán ez még így jobb is, mert bár nem viseltetek ellenérzéssel a mese iránt, nem is került olyan közel hozzám, mint például az Aladdin. Valahogy nem ragadott meg a sellők világa, mindig is olyan furcsa tekintettel néztem rájuk. Bezzeg a szirének, a hajósok veszte, sokkal jobban megmozgatták a képzelőerőmet! A bennük rejtőző bájos kegyetlenség inkább érdekelt, mint pár szerelemesen sóhajtozó félig ember-félig halszerű lény. Nos, a szerző ezt az elképzelésemet is felülírta, ugyanis az ő történetében mind a két faj jellegzetesen más attitűdökkel rendelkezik. A szirének, hableányok és hablegények agresszív lények, kiknek lelkében sokkal több sötétség lakozik, mint ahogy azt a mesékből ismeretes. Kinézetre is mások, hát még a hierarchiai rendszerük! Véleményem szerint Alexandra Christo nagyon jól felépítette a tengerbéli politikai viszonyokat, még annak ellenére is, hogy nagyon kevés szó esik róla. Olthatatlan kíváncsiságom kevesellte, szívesen olvastam volna még a rétegződésükről és a történelmükről, de el kellett ismernem, hogy ennek a történetnek nem ez volt a fő célja. Bár a kialakított világkép szűkös, nem kényelmetlen, így úgy gondolom, teljesen elfogadható a rá szánt szómennyiség.

Nagyon szeretem azokat a történeteket, ahol a lapokon megelevenedő főszereplők az úgynevezett antihős gúnyában tetszelegnek. Lira mondhatni egy szívtelen lény, aki az életét az anyja zsarnokságának árnyékában tölti, várva a pillanatot, mikor végre átveheti tőle a hatalmat. Világ életében arra képezték, hogy érzelemmentesen tegye a dolgát: ne érezzen semmit a dühön és a vérszomjon kívül, mert a pozitív érzések mind emberi gyengeségre vallanak. Rengeteg kegyetlen dolgon kell keresztülmennie, amik a jellemét erőteljesen formálják. Immáron tizenhét dobogó szív birtokosa, melyek mind egy-egy herceg éltető erejét adták valaha. Ranggal és nívóval rendelkezik, az emberek csak suttogva merik szájukra venni a Hercegek Átkáról szóló történeteket. Lira végig hű marad jelleméhez: nem felejti el a sok évnyi tapasztalatot, amit anyja mellett szerzett, de nem engedi kihunyni saját eszméit sem, valamint rendelkezik egy olyan tulajdonsággal, ami nemzeteket képes megmenteni: tapasztalat birtokában képes tanulni, fejlődni, változni. Folyton képes újraértékelni a körötte folyó eseményeket, újabb és újabb szemszögből megvizsgálni, hogy kellőképp mérlegelni tudja, melyik az az irány, ami követendő tendenciát mutat.

Ez a könyv nem egy habos-babos szerelmes történetet ír le. Vérrel rótt cselekedetek tarkítják a lapokat, miközben megjelenik a tisztelet és a bajtársiasság fogalma is. Lira és Elián között nagyon érdekes dinamizmussal bíró kapcsolat feszül, mely a felszín alatt folytonos mozgásban van. Nem egyik pillanatról a másikra alakul ki a vonzalom, nem elég meglátni a másik szép szemét vagy gödröcskéjét. A közösen átélt események és az egymás iránti bizalom lassú felépülése jelentik a megfelelő alapot. Személy szerint én sokkal jobban szeretem ezt a fajta megvalósítási módszert, mert itt a karakterek nem csak a másik fél külsőségeit és felszínes vonalait látják, hanem az egymás lelkében lakozó fényt és sötétséget egyaránt.

Mivel A kishableány története elég közismert, így azt hihetnénk, nem sok meglepetést fog okozni annak egy feldolgozása. Nos, ez esetben tévedés áldozataivá váltunk, nem is kicsit. A szerző nagyon ötletesen használta fel a jól ismert mese alapjait és egy arra építkezve egy teljesen új történetet hozott létre, amely sokkal erőteljesebb és sötétebb lett. Össze sem hasonlíthatók. Az eseménysor nem hagyja unatkozni az olvasót. Nagyon kevés úgynevezett üres járat részt tartalmaz. A folytonos kegyetlen attitűd, ami a karakterek felett fekete felhőként lebeg, a legváratlanabb alkalmakkor, villámszerűen csap le. Alexandra Christo széleskörű fantáziával rendelkezik. Véleményem szerint az egyik legegyedibb ötlete a hablegények külső és belső megjelenése. Általuk egy olyan problémakörre adott egy alternatív válaszlehetőséget, ami a legelszántabb fantasyrajongókat (ez esetben film, könyv vagy képregény, teljesen mindegy) régóta foglalkoztatja.

Azonban volt pár dolog, ami hagy maga után némi kívánnivalót: egy apróság, ami bár az elején még segítő és informatív jellegű volt, a történet előrehaladtával egyre inkább zavart. Elian és Lira lelkében végig erős vívódás van, ami miatt rengeteget töprengenek önmagukban. Ez teljes mértékben érthető, hiszen nagy felelősség nyomja mindkettőjük vállát, és amit a birodalmuk vár el tőlük nem egyezik a saját céljaikkal. Bizony, a megfelelő egyensúly felállítása hosszú idő, főként úgy, hogy az átélt események hatására hullámzó tendenciát és változást mutat mindkét oldal. Folytonosan meg kell erősíteniük magukba, miért küzdenek, mi az elvárt és miként érhetik el a céljaikat. Ez pedig egy idő után eltelíti az olvasót, bár én azt az elvet vallom, hogy inkább legyen valami túlzottan hangsúlyozva, mint elbagatellizálva. Ezen kívül a fordításnál éreztem apróbb botlásokat. Néhol - az én nézeteimet figyelembe véve - úgy éreztem, hogy kissé magyartalanra, erőltetettre sikerültek a szóösszetételek, melyek apró pillanatokra kizökkentettek az olvasási folyamatból. Ám ezek száma minimális és ami a legfontosabb: nem hemzseg az elírásoktól, helyesírási hibáktól. A korrektor kifejezetten jó munkát végzett, aminek szívből örülök. Az utóbbi időben nagyon sok negatív tapasztalat ért ezen a téren.

Lira felsorakozott a kedvenc könyves női főhőseim mellé. Végre egy olyan karakter, aki nem veszíti el lénye igazi jellemét, csak mert feltűnik egy helyes herceg. Szeretem, hogy alapvetően kemény, határozott személyisége van, de ettől független képes arra, hogy a környezetét és önmagát felülbírálja és szükség szerint változtatásokat is eszközöljön. Folyamatosan fejlődik és ezáltal lapról lapra több lesz. A szarkasztikus humoráról pedig nem is beszélve! Ahogy csipkelődnek egymással, mint Lira és Elian, mind a legényzet tagjai, folyamatosan vidám helyzeteket teremtenek, amik által könnyedebben siklik a hajó a tengeren. Jó volt végre egy olyan párost látni, akik nem vesznek el az egymás iránt érzett nagy szerelemben, hanem mindig a saját céljaik és a csapatuk érdekeit tartják szem előtt és csak utána engedik kibontakozni a bennük rejlő vágyakat.

A történet végig fogva tartotta a figyelmemet, izgalommal eltelve szeltem én is a habokat a szirének vagy épp a legénység oldalán. Az átélt kaland olyan, mint egy hógolyó: kezdetben apró, ám ahogy görgetjük magunk előtt, egyre több anyagot vesz fel, így nő és csak nő, míg végül óriási lesz. A történet a legvégére megsokszorozza önmagát. A szerző nagy ugrással emelte a színvonalat, az olvasó nem győzi a fejét kapkodni az események forgatagában és amikor végül kitisztul a kép, meglepő dologgal szembesül. Véleményem szerint nagyon szép lezárást kapott a könyv.

Engem teljes mértékkel meggyőzött az Egy birodalom végzete. Remek kis világképet alakított ki a szerző, egyedi történetet alkotott. A lapok hamar elfogytak, szinte túl gyorsan kellett búcsút intenem a szeretett karaktereimnek. Igazi, vértől maszatos kincs ez a fantasy könyvek világában.

"– Méreg? – nézem elgondolkodva. – Csak nem a jövendőbelidnek tartogatod?

– Nem halálos – állítja Elian. Ahhoz képest, hogy gyilkos, mintha megsértettem volna a feltételezéssel is. – És nem. – Elhallgat, majd arcán félmosollyal néz rám. – Hacsak nem te leszel a feleségem.

– Ha én lennék a feleséged, meg is innám."

"– A háborúkat nem lehet megnyerni – felelem. – Ott mindenki csak veszteni tud."

"Milyen furcsa, hogy ahelyett, hogy magamhoz venném a szívét, abban reménykedem, hogy ő veszi el az enyémet."

"Az igazi természetünk örökre a szívünkbe van vésve."

"Alapvetően mindenki egy üres vászon, a színeket pedig a tapasztalatok varázsolják ránk."