Niitaabell Világa: Mariana Zapata: The Wall of Winnipeg and Me

Fülszöveg:

Ha Mr. Darcy amerikai focizna…Vanessa Mazur pontosan tudja, hogy helyesen cselekszik. Nem is érzi rosszul magát azért, mert felmondott. Asszisztensi/házvezetőnői/tündérkeresztmamai állását a szövetség legjobb védőjátékosa mellett mindig is átmenetinek szánta. Nagy tervei vannak, melyek között nem szerepelt az extra méretű alsógatyák mosása, legalábbis nem élete végéig.

Így amikor Aiden Graves bekopog az ajtaján, és azt kéri tőle, hogy jöjjön vissza hozzá, teljesen ledöbben.

A „winnipegi nagy fal”-ként ismert pasas két évig a köszönését sem fogadta, a születésnapjáról is megfeledkezett. Most pedig? Valami egészen elképesztő dologra akarja rávenni.

Mit válaszolhat az ember lánya annak a férfinak, aki megszokta, hogy mindig megszerzi, amit akar?

Hol a határ az ellenszenv és a szerelem között?

Tantrikusan izgalmas, hosszan bontakozó románc.

Éld át a tüzét!

Minden év végén a kiadók újdonságok egész sorát hozza el a magyar olvasók számára, amiből alig tud válogatni a könyvmoly, hogy mi kerüljön a fa alá. Az idei évben ez a megállítás különösen igaznak tűnik. Általában rendelkezem annyi önuralommal, hogy szépen be tudjam magamnak időszakokra osztani a beszerzendő könyveket, hogy sose halmozzak fel egyszerre túl sok olvasatlan példányt, amik így lehet, hogy több hónapig állnak majd érintetlenül a polcon. Általában. Nos, ez az idei évemre nem vonatkozik, inkább a „mindent is” elv szerint kezdtek az utolsó hetekben szaporodni a könyveim. De erről kizárólag a kiadók tehetnek, akik idén rengeteg olyan címet hoztak el, amik már régóta felkeltették a figyelmemet és várva vártam, hogy végre olvashassam én is.

A legtöbb új könyvhöz a Könyvmolyképző kiadó segített hozzá. Mondhatni, hogy tőlük egy egész polcnyi új beszerzésem van. (Csak halkan jegyezném meg, hogy még jelenleg is úton van felém egy rendelés tőlük, amely még két kötetet tartalmaz.) Párom szerint elvesztem. Szerintem most találtam meg csak igazán önmagam. Szóval az új beszerzések között volt Mariana Zapata The Wall of Winnipeg and Me - Szívvel a falnak című kötet. Nagyon vártam már ezt a könyvet. Elle Kennedy óta én is nagy kíváncsisággal szemlélem a sportfanatizmusban szenvedő férfiakról szóló történeteket, s bár jelen esetben nem a hoki, hanem az amerikai foci van a középpontban, úgy véltem kellő mennyiségű tesztoszteront és fordulatot rejthet magában ez a kötet is.

Nagyon meglepődtem, mikor kézbe vettem, mert bár egyáltalán nem vékony kötetről beszélünk, még így is meglepett, hogy 610 oldalnyi eseményt tartalmaz. Valahogy a képzeletemben végig rövidebbnek tűnt. A fülszöveg alapján el sem tudtam képzelni, hogy ebben az esetben mit foglalhat magába. Kicsit aggódtam, hogy a szerző minden ötletét egy könyvbe szerette volna belesűríteni, így bár sok cselekményt hozott létre, de a hangulata áttér a szappanoperákhoz hasonlatos érzésbe. Szerencsére utólag kijelenthetem, hogy ez nem történt meg: teljesen más teszi ki ezt a több száz oldalnyi lapot.

Tehát adott egy híres focista, aki nincs híján az izmoknak és a kilóknak és adott egy lány, aki szinte eltörpül mellette a maga százhetven centiméter körüli magasságával. A sztár és az alkalmazottja, aki az élete minden területén szinte láthatatlanul besegít két éven át. Vanessa már megszokta Aiden stílusát és életvitelét, bár ez nem azt jelenti, hogy ettől függetlenül ne vágyna a jogos elismerésre a fizetésén kívül. Egy cél lebeg a szeme előtt: ki tudja építeni saját vállalkozását annyira, hogy az megálljon a saját talpán és így végre a maga ura lehessen. A történetbe ott kapcsolódunk be, mikor Vanessában a gondolat immáron elhatározássá lép elő és benyújtja a felmondását. Aki legalább már a második munkahelyén tengeti a mindennapokat, tudja, hogy ez egyáltalán nem egyszerű, de mégis felszabadító érzés. Nincs is ahhoz fogható, mikor az ember előtt új lehetőségek és életutak nyílnak meg. Vanessa így belekezd saját álma építésébe, gyenge lábai megszilárdításába, de nem élvezheti sokáig, mivel régi munkaadója folyamatosan visszajár hozzá és próbálja meggyőzni, hogy újra dolgozzon neki - vagy legalábbis segítse ki egy hatalmas probléma kapcsán. Vanessa válaszúthoz ér, ahol meg kell küzdenie érzéseivel, morális értékrendjével és igazságérzetével egyaránt. Mérlegelnie kell, mi a fontos az életében, milyen lehetőségei vannak ahhoz, hogy az álmait meg tudja valósítani és milyen súlyt képes még elviselni.

Mariana Zapata kitűnően építette fel a regénye alapvonalát. Először is megformált két teljesen különböző karaktert, akik első, de még második pillantásra sem illenek össze. Üdítően hatott a lelkemre, hogy végre nem olyan embereket rakott egymás mellé, akik között első perctől kezdve izzik a levegő, hanem olyan típusúakat, akik bár nem immunisak egymásra, de mégsem szikrázik közöttük a kémia. Vanessa élete sosem volt egyszerű, ám nem hagyta magát az önsajnálat hullámai között hánykolódni, hanem inkább saját hasznára fordította a megszerzett tapasztalatokat: öntudatos nővé vált, aki tudja, hogy bár a pénz nem minden, igenis szükség van rá a mindennapi boldoguláshoz. Az egész élete abból állt, hogy mérlegelte, mit engedhet meg magának, az aktuális helyzetben mi az, ami fontosabb. Céltudatosan haladt előre, hogy megvalósítsa terveit, még ha ehhez hatalmas méretű alsónadrágok mosásán és minden nap órákig tartó főzésen keresztül vezetett az út. Lehetne tőle kitartást tanulni, motiválja az olvasót, hogy maga is minden helyzetben fáradhatatlanul küzdjön az álmaiért, ne adja fel a legnagyobb nehézség közepette sem.

Ezzel szemben ott van Aiden, akinek bár úgy néz ki, hogy a bankszámlája végtelen, mégsem képes megteremteni önmaga számára a boldogságot. Profi sportoló, akinek az időbeosztása egyáltalán nem rugalmas. Teljes mértékben a karrierjéért él, ezáltal nincsenek barátai, családja, kis kedvence, vagy bármi, amire időt kellene szánni. Alszik, eszik, edz és kirakózik. Ennyiből áll az élete immáron jó pár éve. Benne is megvan az a belső tűz, mint Vanessában, ő is a végletekig képes elmenni azért, hogy a céljait valóra váltsa, de annyiban különböznek, hogy Aiden teljes pókerarccal viseltetik a környezete iránt. Mivel célirányosan előrefelé tekint, minden zavaró dolgot kizárva, így érzelmileg egy abszolút zéró szinten álló ösztönlénnyé redukáltatta le magát. Ebből kiindulva nehéz elképzelni, hogy a Szívvel a falnak egy romantikus történetté növi ki magát, pedig valóban így van: szirup nélküli, aranyos romantikus történet, amit a szükséghelyzetek és a társadalmi korlátok hoztak létre. Vanessa és Aiden egyáltalán nem álompár, de véleményem szerint jó látni másfajta kapcsolatokat is - bár tény, ami tény: itt az első alapkővel elég nagy problémáim voltak.

A történetet végig Vanessa szemén keresztül ismerheti meg az olvasó. Bár alapvetően nem vagyok a kétszempontos írásmód híve, de ennél a történetnél kifejezetten hiányoltam, hogy belelássak Aiden busa fejébe is. Sokkal jobban érdekelt volna, hogy valójában neki mi teszi ki a gondolatait, mint a lány folyamatos túlpörgései. Hát igen, Vanessa mindig száz százalékon működik: még az is fél órába telik neki, hogy eldöntse reggel, aznap melyik zoknit akarja hordani. Noha érthető volt számomra a karaktere, hogy miért alakult ki benne ez a borzalmasan mindent túlelemző jelleme, mégis meg kell mondjam, zavart, főleg az elején. Az első százötven oldallal hősies küzdelmet vívtam. Hiába tetszett az alaptézis és az események láncolata, alig bírtam vele haladni. Ennyire túlírt könyvvel én még nem találkoztam. Az első harmada után már bőven javul a helyzet - vagy lehet, én váltam elfogadóbbá, mondhatni hozzászoktam. Bár a körülírások ugyanannyira megmaradnak, de azzal, hogy Aiden is kicsit összeszedi magát, tehát képessé válik a környezete észlelésére, az olvasó úgy érzi, a történet is dinamikusabbá válik. Innentől kezdve már mindenféle erőlködés nélkül, seperc alatt haladtam a történetben előre és kifejezetten érdekelt, hogyan fog ennek a két embernek alakulni a sorsa.

Azt kell mondanom, hogy a történet alapja nem rossz. Nekem kifejezetten tetszett a két szereplő között feszülő viszony dinamikájának lassú, szinte észrevehetetlen változása. Ha csak ezt venném figyelembe, bizonyára egy, a lelkemnek nagyon kedves történet lenne, mivel Vanessa és Aiden kapcsolata egyáltalán nem a tucatsztorik táborát erősíti, de sajnos nem tudom figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy ez a történet rövidebb terjedelemben sokkal inkább élvezhető lett volna. A női agy végeláthatatlan túlpörgése jelenik meg a lapokon. Vanessa indokolatlanul is túlelemzi a legjelentéktelenebb dolgokat, végeláthatatlan módon tudja a legkisebb döntést is körüljárni. Természetesen voltak olyan részek, ahol teljes mértékben indokolt volt ez a fajta hozzáállás - tehát nem mindig akasztott meg az olvasási folyamatban, de úgy vélem, hogy ebben az esetben a kevesebb több lett volna. Bár lehet az is elengedő lett volna, ha a könyv lapjairól mondjuk úgy ötven százalékban eltűnt volna a számolás és Aiden méreteinek leírása. Mire végigértem a könyvön állítom, hogy a bennem kialakult kép szerint a jeti mindössze egy hangya volt az általunk megismert focista méretei mellett. Túl erélyesen, túl sokszor volt hangsúlyozva.

Ugyanakkor mindennek ellenére egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt: egy idő után képes voltam felülemelkedni az általam nem preferált attitűdök jelenléte felett és szimplán elmerülni a tetteik által gerjesztett hullámokban. Voltak kifejezetten szép részek, még annak ellenére is, hogy Vanessára több ízben szerettem volna rákiáltani, mikor éppen valamit túlreagált vagy rosszul értelmezett. Hiába hangsúlyozta, mennyire ismeri Aiden minden egyes mozdulatát, valójában ő is csak a jelleme felszínét kapargatta: nem látott bele a lelkébe. De ennek ellenére is tartom magam ahhoz, hogyha az olvasóban kellő mértékű kitartás rejlik és képes túllépni a kezdeti döcögős történetvezetés nyújtotta ellenérzésen, végül egy kellemes élménnyel fogja zárni az olvasást.

"Azt viszont senki sem meséli el neked, hogy a céljaid felé vezető út nem egyenes, inkább egy labirintusra hasonlít. Megállsz, elindulsz, meghátrálsz, befordulsz néhány rossz sarkon, de ami a lényeg: soha nem szabad elfelejteni, hogy van kijárat. Valahol legalábbis van."

"Az élet a döntésekről szól. Te döntöd el, mihez kezdesz azzal, amid van."

"Ha csak ez az egy életem van, nem akarok visszavonulót fújni, és még messzebb kerülni a céljaimtól."

"A szeretet érző, a szeretet gondoskodó, és mindig a nagyobb jóra törekszik."