Niitaabell Világa: Raduan Nassar: Kőbe vésve

Fülszöveg:

Raduan Nassar a Kőbe vésve megjelenésekor, 1975-ben egy csapásra beírta magát a brazil irodalom történetébe.
A szenvedélyes líraisággal, bibliai utalásokkal teleszőtt regényben szinte időtlenül peregnek az események, egyesítve a klasszikus mítoszok, görög tragédiák, az újszövetségi Galilea, az európai és arab kultúra örökségét.
A műnek vélhetően számos önéletrajzi vonatkozása van. Nassar, akárcsak hőse, André, libanoni keresztény bevándorlók gyermeke. André mintegy újrajátssza a tékozló fiú történetét: fellázad szigorú, vallásos apja és a rá váró gazdasors ellen, így a családi birtokról a városba menekül. De nemcsak a fojtogató otthoni légkör, hanem egy leküzdhetetlen, emésztő érzelem – a testvérszerelem – is menekülésre készteti.
Nassar fékezhetetlen sodrású prózájában mesterien fonódik össze a gyötrelmes erotika, az idilli természet és a misztikus lángolás elbeszélése.

Raduan Nassar (1935) a modern brazil irodalom egyik legtitokzatosabb alakja. Munkássága alig kilenc évet ölel fel, és mindössze két nagyobb lélegzetű, ám annál erőteljesebb művel (Egy pohár harag, Kőbe vésve) lepte meg a világot.

Botladozások. Apró, bizonytalan lépések. Óvatos kerülgetések. Mérhetetlen kíváncsiság. Ezek jellemzik még az ismerkedésemet a kortárs és klasszikus irodalommal egyaránt. Mert olyan nagy ez a világ, és olyan kis részére van az embernek rálátása! S mi szolgálhatna jobb alapul, mint a különböző nemzetiségű, más-más évtizedben élt költők és írók tollából származó alkotások, melyekben a saját szemükön keresztül mutatják be a világot, hiszen az általános környezet állandó hatást gyakorol rájuk, amely a szavak játéka között is tudatlanul felbukkan. Minden szerző a tapasztalataira, az életében előfordult esetekre alapoz, még akkor is, ha fantasztikus szállal átfont történetet ír, hiszen a szereplők lelkülete, az események alakulása az ő gondolatait és megélt pillanatait vetíti alapjaiban vissza. Minden könyvben ott van a spekuláció, a fantázia és a valóság egyaránt. Vannak olyan esetek, mikor ezen szálak jól elkülönülnek egymástól, máskor pedig olyan szorosan fonódnak össze, hogy nem tudni, hol kezdődik az egyik és hol a másik.

Raduan Nassar munkásságával is ajánlás útján találkoztam. Bevallom előtte még csak nem is hallottam róla, sőt, még könyvesbolti pályafutásom alatt sem emlékszem, hogy bármikor is a kezembe fogtam volna. Ugyanakkor az ismerősöm által felvázolt skicc, megragadta a figyelmemet. Mindössze pár mondatot ejtett el róla, de ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy kíváncsian húzzam fel a szemöldököm. Nyitott voltam egy új kalandra.

Raduan Nassar a brazil irodalom egyik képviselője. Élete során két regénye került kiadatásra, melyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A sikert számára az Egy pohár harag című kisalkotása hozta el, mely bár később született meg, mint a Kőbe vésve, mégis a kiváltott reakciók miatt előbb került nyomtatásba. Ez számomra okozott egy kis gondolkodni valót. Sokat tanakodtam azon, vajon hogyan lenne érdemes elolvasni e két könyvet, melyikkel kellene kezdenem. Haladjak megjelenési sorrend szerint, úgy, ahogy a világ fedezte fel az íróban lappangó képességeket, vagy inkább az írói életutat járjam be magam is. Végül az utóbbi mellett döntöttem. A mérlegen nagyon egyszerű indokok adták meg a súlyt. Úgy gondoltam, hogy célszerű lenne úgy végig vennem az író történeteit, ahogy azt ő is megalkotta, hisz valójában ő is ezen módon szerette volna eredetileg a nagy közönség elé tárni. Emellett ha a másik oly nagy sikert aratott, úgy éreztem jobban teszem, ha elsőnek még csak megismerkedem a szerző jellemével, az általa használt szavak játékával, s mint a jó nebuló otthon begyakorolva a feladatot, az iskolában már pallérozott elmével jelenik meg, mutatva, hogy ő készen áll, magabiztosan lépve a katedrára lendületes vonalvezetéssel mutatja be a megszerzett tudást; készen arra, hogy hasznosítsa azt.

Így, az első könyvvel a hátam mögött úgy vélem, jó döntést hoztam. Ez már abból is látszik, hogy akaratlanul is felvettem az író stílusát és most erővel kell elnyomnom magamban, különben magam is úgy rónám e sorokat, ahogy ő tette pár évtizeddel ezelőtt - márpedig ez nem lenne jelen esetben célravezető. Ha az ember Raduan Nassar könyvbe csöppen, akkor az első, ami a számára feltűnik a hosszú, nagyon hosszú mondatok. A szerző úgy alkotta meg művét, hogy egy-egy fejezet egy-egy gondolatot ölel fel, így gyakorta ezt egy lélegzetvétel alatt fejezi ki. Van ebben a különleges stílusban valami varázslatos, ami mélyen megragad: amikor az ember valamiről szenvedélyesen beszél, megszabadulva mindenféle korláttól és megszakítás nélkül képes kiengedni a szájára toluló szavak tömegét. Bár csak magamban olvastam, ám a belső hangsúlyozásnak köszönhetően sokszor kaptam azon magam, hogy a fejezet végén, mikor szemem a ponttal találkozott, már csak kapkodom az éltető levegőt.

A könyv cselekményrésze szerény, az otthonról elszökött, majd megtalált testvér történetét dolgozza fel, a bibliai vonatkozású tékozló fiú testesül meg Andréban, azon történet újragondolása, mivel a szerző saját életének aspektusaival szőtte át. Nem tudom, mennyi belőle a valóság és mennyi csupán a hozzáköltött szabad eszme képzelgése, de úgy érzem, erre az információra nincs is szükségem, mivel engem nem ez a falatnyi eseménysor ragadott meg, hanem a karakterekben örvénylő gondolatok. A szereplők nagy lélegzetvételű monológok által fejezik ki a bennük lappangó erőt, szerfelett kitágult világlátásmódjuk gombolyagjának szálait egyenként feszesre húzva. Sokszor éreztem úgy, hogy annyira elvesztem egy-egy ilyen spirálban, hogy már arra sem emlékszem, mi volt a kiindulópont. Ez a könyv nem a lényegre való törekvésről szól, mégis szinte csak a fontos dolgokról szól.

Azt hinné a könyvmoly, hogy mivel nincs kétszáz oldal, csak leül és elolvassa pikk-pakk, ám ez egy csalfa vak remény csupán. Minden fejezet végén, de még néha a kellős közepén, akár többször is, muszáj volt letennem a könyvet, hogy kicsit elgondolkozzak a leírt szavak valós és valótlan tartalmán. Tömör, végtelenül tömör, indulatos, telve önkifejezéssel és a megértés utáni vággyal. Tehát lehet, hogy a leütött karakterek száma nem oly nagy, de a sorokban húzódó értelem több ezernyi elrejtett szót foglal magában, ami csak a sorok közül kiolvasható, ezáltal egy mély és impulzív élményt ad az olvasónak. Már értem, miért jellemezték az erőteljes tulajdonsággal. Teljes mértékben megértem.

S miközben a szereplők szónoklatai által az olvasóban is új gondolatok magja ültetik el, megismerhetjük azt a világot, ahol a szerző gyerekkorát töltötte. Láthatóvá válik egy gazdaság és egy sok, egészséges gyermekkel megáldott család, ahol a szerepek jól elkülönülnek egymástól. Megjelenik az apa karaktere, aki az egész háznépet és birtokot összetartja, aki szigorúan és az őseitől átvett elveken, valamint a saját gondolatain alapulva sarkalatos szabályrendszerek szerint él. A szerető anya karaktere, akinek a gyermekei jelentik a teljes világot és majd beleroppan a szíve, ha szomorúságot vél felfedezni bármelyik arcán. Mindenkinek megvan a saját beskatulyázott élete, s mégis, André nem találja meg e szerepben önmagát. Titkos, legsötétebb mocsokkal és legtisztább érzelmekkel átitatott vágyai elé az élet, a család és önmaga is akadályokat gördít. A testvérszerelem témakört az én szabályrendszerem nem fogadja el és ezen Raduan Nassar ábrázolásmódja sem változtat, sőt! Férfias, nyers módon tárja az olvasó elé minden gondolatát, különös figyelemmel a lelkében és testében kavargó szükségletek leírásával, amelyek elsődleges jelentésben teljes mértékben elborzasztottak, de ha mélyebbre néztem, a gondolatai örvényének legmélyébe, a szívének magjába hatoltam be, ahol az érzelmei könyörögnek a megértésért, megbocsátásért és elfogadásért, ott mégis egy kicsit megpihenhettem.

- Nem tudom, mit és nem értem, miről olvasok, de tetszik! - hangzott el a számból a regény első pár oldala után, mikor még botladoztam a leírt gondolatok között és próbáltam átlényegülni ahhoz, hogy kellőképp megértsem, miről is szólnak az elém tárt sorok. Gyermeki nyitottsággal fordultam Raduan Nassar munkássága felé, majd a végén egy felnőtt szemei tekintettek a körötte fekvő világra.

A szerző erőteljes gondolatok örvényén keresztül mutatja be saját életét, spekulatív képzelgéseit, teológiai hozzáállását és a világlátásának egy apró szeletét. Hatalmas erő lakozik ebben a falatnyi könyvben, erőteljes, kíméletlen megvalósulása egy fiúnak, aki mindössze a saját álmait szerette volna megvalósítani.

Nem mondom, hogy minden aspektusát kellőképp megértettem volna, sem azt, hogy nem voltak olyan részek, amiket legszívesebben átugrottam volna, de olyan új élményt adott, ami minden vele eltöltött percet gondolatokkal töltött meg. Néha szinte erőszakot kellett vennem magamon, hogy folytassam, mert tömör és rengeteg mondanivaló van pár szóba belesűrítve, de megérte a küszködés. Ez az a regény, amit ha az ember élete végéig, megállás nélkül olvasna, akkor is találna még benne új dolgokat, eddig fel nem fedezett kontextusokat, amin eltöprenghet.

"erősebb, aki megbocsát, mint aki őrzi a sérelmeit, és erősebb, aki jóvátesz, mint aki csak megbotlik."

"mert látszólag mindennek van színe és visszája, ne féljünk a züllött fonák oldalhoz tartozni, felkent ujjunkkal nyúlva a világ sebébe; ha a virágok boldogan nyílnak a pocsolyákban, mi is meglehetünk azok beleegyezése nélkül, akik nem érik föl ésszel a végzet barokk geometriáját;"

"…egyébként meg a jóllakottak szórakozása az éheseket vizsgáztatni türelemből…"